Közgazdasági és Közlekedési Tudósító, 1933 (6. évfolyam, 4-24. szám)

1933-02-20 / 4. szám

4 Bank-koncentráció vagy­­ államosítás Tavasszal végrehajtják a fővárosi pénzintézetek fuzionáltatását Bajorországban ,már kimondották, hogy álla­mosítják a pénzintézeteket, ami teljesen logikus része az autartikus gazdálkodás gondolatkörének, hiszen ha állami fennhatóság alá kerül a kereske­delem és az ipar, miért legyen látszólagos szabad­ság a banküzletben. Mert természetes, hogy a mai állapot csak látszólagosan biztosít autonómiát a pénzintézeteknek, nálunk is, ahol egyik oldalon a betétkamatláb van hivatalosan megállapítva, másik oldalon pedig a hitelezőkkel szemben kény­telen bizonyos előírásokhoz alkalmazkodni minden pénzintézet. Az utóbbi években, főleg azonban 1931 eleje óta egyes országok hatalmas áldozatokat hoz­tak bizonyos bankok érdekében. Legmesszebb ment e téren Németország, a Deutsche Bank és a Donat­bank fúzionáltatása­­kor, amikor milliókra menő kötelezettséget vál­lalt- A DD banknál tehát tulajdonképpen auto­nómiáról beszélni sem lehet. Vagy itt van az osz­trák példa, a Creditanstalt­ tal, amelyet természe­tesen nem sikerült feltámasztani, de mégis több mint egymilliárd schillingbe került az osztrák kincstárnak egyelőre a jelen állapot is, pedig a kibontakozás még nem végleges és ehhez további áldozatokra lesz szükség, az osztrák adózók fil­léreiből. Csehszlovákia, amely a középeurópai ál­lamok közül aránylag még legkevésbé szenved a gazdasági válság miatt, az elmúlt évben szintén kénytelen volt néhány bankjá­nak hóna alá nyúlni, hogy azok végrehajthassák tőkeleszállítási és koncentrációs terveiket. E példákkal szemben Magyarországon eddig fordított volt a helyzet. Nálunk nem az állam adott a bankok felsegélyezésére, hanem ellenkező­leg: a pénzintézeteknek vannak direkt és indirekt követeléseik, bányaink folyósítottak rövidlejáratú kölcsönöket és vettek át kincstári jegyeket, ame­lyek egy részét nem is lombardírozták. Látszólag tehát a magyar pénzintézetek szilárdaknak bizo­nyultak, jól állották a gazdasági élet viharait, amiben nem kis része van talán annak, hogy e bankok külföldi tőkét közvetítettek a a magyar piacra és ha kihelyezéseik egyelőre nem is mobilizálha­tók, viszont nekik sem kellett fizetni eddig a stillhalte és transfer megállapodások rendelkezései folytán. A több mint másfél éve kialakult helyzet talán a gazdasági viszonyok javulásáig stabilizá­lódhatott volna, ha nem jön közbe néhány körül­mény, amely merőben új helyzetet teremt. Ezek közül egyik az új stillhalte egyezmény, amely a rövidlejáratú tartozásoknál tőketörlesztési kötele­zettséget ír elő. A részletek egyelőre még nem ke­rültek nyilvánosságra, de egymagában ennyi is elég arra, hogy sürgesse annak a bankkoncentrá­ciós törekvésnek a megvalósítását, amelyet kor­mányra lépése óta állandóan hangoztatott a pénz­ügyminiszter. A bank­ hypertrófia megszüntetésé­ről van szó, egyelőre még vagy öt fővárosi pénzintézet fúzionáltatásáról, ami a legközelebbi hetekben minden el­lentétes híresztelés ellenére megtörténik. Schober Béla, a Magyar Nemzeti Bank ve­zérigazgatója és dr. Halmi Miklós, a Magyar- Olasz Bank vezérigazgatója tárgyalnak ebben az ügyben és hír szerint, megtalálják a módját an­nak, hogy a bankkoncentrációt akadályozó körül­ményeket elhárítsák. Ebben az esetben egyelőre négy pénzintézet fuzionálna: a Hitelbank, a Ma­gyar Általános Takarék, az Angol-Magyar Bank és a MOKTAR. Ez a lista természetesen bővül­het vagy szűkülhet, mert többen a­ Belvárosi Ta­­karék beolvasztásáról is beszélnek. Egyelőre csak ezt akartuk regisztrálni, mert jól tudjuk, hogy a bankkoncentrációk ügye rövi­desen a gazdasági és politikai élet legaktuálisabb kérdése lesz. És ezzel szorosan összefügg az elöl­járóban említett bajor törvény, az a meggondo­lás, hogy nem volna-e helyesebb újabb lépést tenni az államkapitalizmus terén, a pénz­intézetek államosításával. Érvek szólnak e megoldás ellen és mellett egy­aránt. Ellene: a banküzlet bürokratizálása, mel­y magyar közgazdasági életben futótűz­ként terjedt el a hír, hogy ismét lehet zálog­levéllel visszafizetést teljesíteni. A Közgaz­­dasági és Közlekedési Tudósító megállapította, hogy a hír nagyban és egész­­ben megfelel a valóságnak. A bankok már megkezdték a záloglevéllel történő adósság­­törlesztést, amit annál is inkább megtehettek, mert — mint feltétlenül hiteles forrásból ér­tesülünk, — semmi néven nevezendő meg­torló lépéstől nem kell tartaniok. Az igazi, erőteljes zálogleveles adósságrendezés azon­ban ebben a megtűrt formában nem alakult ki, nemcsak a tilalom mégis csak szigorú hangja miatt, hanem azért, mert a bankok a felekkel dúsan megfizettetik ezt a „veszélyes“ üzleti manipulációt. Az illetékes hatóságnak tudomása van arról, hogy a bankok foglal­koznak ezzel az üzlettel, de egyelőre sem an­nak nyílt legalitására, sem a rendszabályok alkalmazására nem kerül sor.­­ Mióta a transzferrendelet 1931. decem­berében egy tollvonással lehetetlenné tette, hogy a jelzálogos adósok záloglevelekkel fi­zethessék vissza adósságunkat, a probléma állandóan az érdeklődés középpontjában van. A beavatottak előtt elhangzottak magyará­zatok arról, hogy az egyes külföldi hitelezők, kifejezetten az angolok, kívánságára történt ez így. A pénzügyminiszter azonban, aki át­­érezte ennek az állapotnak rendkívüli súlyos voltát, kilátásba helyezte, hogy a vétót emelő pénzcsoportokat álláspontjuk tarthatatlansá­gáról meggyőzi és rövidesen hatályon kívül helyezi a rendelkezést. Időközben, különö­sen a genfi tárgyalások idején híre terjedt annak, hogy rövidesen feloldja a pénzügymi­niszter a záloglevéllel való visszafizetés ti­lalmát. A hírek nem bizonyultak valónak. Január végén újból beszéltek a záloglevél­­üzlet feltámadásáról, ezúttal azonban már pozitív formában és mint befejezett tényt emlegették ennek az engedélyezését, a kon­krét intézkedés azonban­ ismét elmaradt. A magyar pénzügyi politikának a tenge­lyében van ez a kérdés, és szembeszökő elő­nyöket mutatna­­az a megoldás, amely radi­kálisan feltámasztaná a ma halott záloglevél­­piacot. Ha ugyanis a záloglevélfizetési tilalom megszűnnék, a túlterhelt föld- és háztulajdo­nosoknak módjukban lenne régi, magas ka­matozású adósságukat csekélyebb összegre és olcsóbb kamatra konvertálni­, még a­kkor is, ha nem is rendelkeznek a szükséges kész­pénzzel. Akadna megfelelő tőke, amely át­venné a hitelező szerepét, sőt a felszabadult tette: a banküzemek olcsóbbítása. De ugyancsak kétélű fegyver a kényszerkoncentráció is, amely­nek főleg szociális szempontból vannak árny­oldalai. Bennünket e problémák tárgyalásánál nem feszélyeznek magánszempontok és magánérdekek. Mi nyíltan foglalkozhatunk a magyar bankpolitika várható új korszakának minden részletével, a közérdek szempontjából, csak azt vizsgálva, hogy abból mennyiben lenne haszna az államnak és a közönség széles rétegeinek, jelzálog helyén valamelyes új kölcsönt is nyújthatna. Ilyen tőkének az előtalálása már csak azért sem ütköznék számottevő nehéz­ségbe, mert az egész záloglevélfelszabadítás kivételesen olyan üzlet lenne, amely jó az adós szempontjából, jó a bank szempontjá­ból és — bármilyen furcsán hangzik, — még mindig nagyon jó a hitelező szempontjából is. Megélénkülne az ingatlanforgalom, javu­lás következnék be az árakban, már­pedig a föld és a ház magasabb értékelése a nemzeti vagyon gyarapodását jelenti. A bankok trezorjaiban hatalmas meny­­nyiségben halmozódott fel a különböző zá­loglevél, ezeknek a nagy mennyiségben tör­ténő értékesítése tekintélyes pénzösszeghez juttatná a bankokat, sőt talán még az is be­következhetnék, hogy a kereskedő vagy az iparos újra hitelhez jut. De egyszersmind jól járna a külföldi záloglevéltulajdonos is. A forgalomból ugyanis ma már sok papírt ki­vontak, a megmaradt papírok értéke emel­kednék és ezt az emelkedést maga a keres­let is elősegítené. Ha pedig ennek az ellenérveit vizsgáljuk, akkor elsősorban azzal a megállapítással ta­lálkozunk, hogy a kereslet megélénkítené a záloglevelek síbolását. Ennek elejét lehetne venni olyanféle rendelkezéssel, amely egy­szerűen csak a belföldön lévő papírt engedné záloglevél visszafizetésre felhasználni. Ezen a ponton esetleg az újonnan felállított valuta­rendőrségre is lehetne számítani. Az egyik előkelő politikus-bankkapacitás kijelentette munkatársunk előtt, hogy konkrét tudomása van az elfojthatatlanul feltámadó zálogleve­les adósságtörlesztésről. Mi lehet záloglevéllel törleszteni de­ csak a bankok révén, alapos felárral, hallgatólagos engedéllyel Legalizálják a kulisszák mögött folyó záloglevél adósság­fizetést! közgazdasági és közlekedési tudósító Fellerh Goilleane KÁBEL-, SOPRONIY- ÉS8 SODROHÍVKÖTELGYAR­R.-T. Páncélos ólomkábelek — Távbeszélő és távírda­­kábelek — Mindennemű villanyvilágítási veze­tékek — Dinamódrótok — Zománc-drótok — Okionitszigetelésű vezetékek — Szigetelő­csövek — Csupasz és ónozott vörösréz­­huzalok és kábelek — Vörösréz- és aluldursinok — Aluldurkábe­­lek — Csupasz­ és hor­ganyzott vas- és öntött­acél sodronykötelek. Budapest, I., Budafoki­ út 60. Távbeszélő: 588-80. 588-83. Sürgönyeim: „GUILLEAUME BPEST“

Next