Közgazdasági és Közlekedési Tudósító, 1935 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-02 / 1. szám

2 KÖZGAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI TUDÓSÍTÓ VIII. évfolyam, 1. s­zám. Legitimizmus és gazdaság A Közgazdasági és Közlekedési Tudósító számára írta: Kállay Tibor dr. ny. pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő­ A KÖZGAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI TUDÓSÍTÓ arra a kérdésre kíván felele­tet tőlem, hogy miben jelölhető meg a legiti­mista gondolat gazda­sági különállósága és hogy mi az az eltérés, amely a legitimista eszmekört jellemzi egyéb gazdasági és pénzügyi programmok­­kal szemben. Válaszom az, hogy a legitimista gondolat az egész országé, s hogy amint nem lenne he­lyes, hogy a legitimizmus pártkérdéssé tétes­sék, épp úgy nem volna sem lehetséges, sem okos, hogy azokat, akikre a restauráció meg­valósítása vár, akár pl. csak a gazdasági inter­­vencionistáknak, akár csupán a minél szaba­dabb kereskedelem híveinek a soraiban keres­sük. A feltett kérdés azonban mégsem érdek­telen azért, mert a mai nemzetközi helyzetben s nevezetesen amaz erőkkel szemben, ame­lyek a restaurációt akadályozzák, a legitim ki­rályság gondolata határozott irányt jelent a Dunavölgy viszonyainak a rendezésére, é­s egy határozott politikai irányhoz mindig kap­csolódnak bizonyos gazdasági szükségszerű­ségek is. Úgy barátainknak, mint ellenségeinknek a megítélésében mind jobban kibontakozik az, hogy a restauráció merőben ellentétes cél szolgálatában fog állani a Páris környéki bé­kékben szem előtt tartott azzal a céllal, hogy a középeurópai országhatárokat elsősorban a nemzetiségi elv szerint állapítsák meg. A le­gitim uralkodó Habsburg, amely háznak tra­dicionális hivatása, épp úgy, mint a magyar­ságnak is tradicionális hivatása, hogy egy kö­zös kultúrgondolat szolgálatában összefogjon különböző népeket. A tradicionális magyar elgondolás és a Habsburg-ház között mutat­kozott ellentét, valamint az a körülmény, hogy a népek közös uralmi alapon való össze­fogásának elvét a háborúban elbuktatni si­került, magyarázatát abban leli, hogy úgy a magyar nemzet, mint a Habsburgok elég erős­nek hitték magukat arra, hogy az ily egységet egymással nem, vagy csak nehezen egyeztet­hető elgondolás szerint valósítsák meg. Épp ezért a két tényező (a magyar nemzet és a ki­rály) tradicionális elgondolásainak immár re­mélhető belső összhangja — az időközben kiépült és a békeszerződésekben garantált pozíciókkal szemben is — újra és hatályosan fogja aktiválni azt a vonzóerőt, amelyet a Duna völgyének sok apró, de történelmileg megalapozott népelemeire egy olyan egység mindenkor gyakorolt, amely az autonóm sza­badságoknak a respektálása mellett a csak közös erővel megvalósítható célok szolgála­tát az önkéntes együttműködés jegyében kí­vánja biztosítani. Nyilvánvaló, hogy az ismertetett elgon­dolás nagyobb gazdasági egységet jelent. Olyat, amelyet a békeszerződésekkel terem­tett államoknak a Benes vagy a Titulescu koncepciói szerinti együttműködése nem va­lósíthat meg. Mert ahhoz, hogy az áru és a pénz valóban tágabb hazájuknak érezhesse­­nek egy területet a maguk szűkebb hazája mellett, ahhoz e szűkebb hazák határainak a spiritualizálódása avagy szerződéses megálla­podások nem elég,­­ jobban mondva, sem ily spiritualizálódás nem valósulhat meg, sem a célt valóban biztosító megállapodások nem létesíthetők legalább egy olyan intézményes garancia (a királyság) nélkül, amelyben a szu­verenitások bizonyos mérvig kapcsolódnak. Azt, hogy hogyan és mily mérvben tör­ténjék e kapcsolódás, fokozatos és békés fo­lyamatok fogják meghatározni, amelyek a múlt tradícióihoz kapcsolódnak s amelyek­ben másrészt a koncentrálódó népek egyéni fajsúlya lesz a határozó tényező. Ezért kell az így kialakuló egységet jobb jövőnek nevezni, nemcsak az elméleti közgazdaságnak, hanem a magyar érvényesülési lehetőségeknek a szempontjából is.­­ Az a kérdés, hogy a népekre nézve a ki­rályság-e a költségesebb megoldás, avagy olyan rendszer, amelyben az államfőt időn­ként szabadon választják, a priori el nem dönthető. Az adott esetben azonban bizonyos, hogy az a vonzerő, amely a legitimista elgon­dolásnak alfája és ómegája, hatályosabb, ha az átlagember azt remélheti, hogy abban az alakulásban az anyagi egzisztenciája minden­esetre biztosabb lesz, sőt talán jobb. Ezért fokozottabban feladata a legitim királyság­nak, mint bármely másféle hatalmi alakulat­nak az, hogy törődjék a tömegeknek az anya­giakban való megelégedettségével. Ezt pedig az itt szóba jövő régi gazdasági kultúrterületen semmi sem biztosíthatná hatá­lyosabban, mint a katholikus nemzetgazdász­­nak, aquinói szent Tamásnak az elgondolása, védelme és lehető garantálása a társadalmi pozíciókhoz mért jövedelemnek. A társada­lompolitikának ily irányú rendező elve leg­alább egyes vonatkozásokban ma is érvénye­sül a kultúrnemzeteknél. Bizonyos mérvig hatályos ez az elv a közületi és a magánalkalmazásoknál. De érvényesül az ú. n. szabadfoglalkozásoknál is, — a kötelező öregségi, baleseti, stb. biztosítá­sok terén — és érvényesül általában mind­azokban a minimumokban, amelyek akár egyes keresetekre nézve (pl. bérminimumok), akár egyes szükségletek mikénti kielégítésére nézve (pl. lakásügyi rendszabályok) megálla­píttatnak. Ha pedig a nemzetgazdaságtan cambridgei iskolája ezen kereseti- és szükség­letkielégítési minimumok kérdésével foglal­kozva, rámutat arra, hogy az ily értelmű bele­nyúlások a nemzeti jövedelemnek az alakulá­sába adott esetben veszélyeztethetik a nem­zeti jövedelemnek az optimális mérvét, úgy — a nevezett iskola tanításával is egyezően, — ki kell emelnünk azt, hogy amíg a nemzet kultúrfokának megfelelő szociális intézkedé­sek annak a társadalmi harmóniának a bizto­sítói, amely a nyugodt gazdasági fejlődésnek az előfeltétele, addig a hatalmi érdekekből való praeferálása egyes rétegeknek vagy cso­portoknak kétségkívül a nemzet egész gazda­sági teljesítőképességének a csökkenésével jár. A választásoktól fügetlen és pártokon fe­lül álló királyi hatalomnak pedig bizonyosan a legkevésbbé van ily preferálásokra szük­sége, s így egy legitim királyság kormányai többet tehetnek a valóban szociális gondos­kodás terén. Azt, hogy valamely nemzetre nézve an­nak a kormányzata a gazdaságiakban mit je­lent, normális időkben a hitelképességnek az alakulása szokta megmutatni. A világháború veszteségeinek a helyreállítása után beállott gazdasági fellendülés idején a sok új beren­­dezkedési igénnyel szemben, — ez ma már ál­talános megállapítás, — könnyelműen adtak kölcsönöket a hitelező nemzetek. Arra kell te­hát elkészülve lennünk, hogy e téren a jövő­ben annál rigorózusabbak lesznek. Mégis, ha sikerül elfogadtatni a Habsburg-restauráció gondolatát azokkal, akik ma még a békeszer­ződéseknek az elgondolásait akarják konzer­válni: az új hatalmi alakulás — megfelelő kor­mányok esetében — egyszeriben a régi és ki­próbált országok közt foglalhat majd a hitel­­képesség szempontjából helyet, — mert a Duna völgyében már bevált rend visszatéré­sének a reményét hozza magával és mert a legkevésbbé kalandos az összes — ma, vagy a jövőben elképzelhető — megoldások között. Dr. Kállay Tibor Kisebb kvótaharc után ismét meg­alakult a cementkartel Csökkent a bauxit cement forgalma Az év végével járt le az öt magyarországi cementgyár kartelmegállapodása. Az új szer­ződést közvetlenül karácsony előtt írták alá, mert az egyik vállalat magasabb kvótát kí­vánt, arra való hivatkozással, hogy részesedését néhány évvel ezelőtt igazságtalanul szállították le 6 szá­zalékkal. Némileg kárpótolták is ezt a vállalatot és most az egyes gyárak kvótája következőkép alakult: Magyar Általános Köszénbánya tatai és beremendi gyárai több mint 55 százalékot szállíthatnak az egész eladott mennyiségből. A Salgótarjáni Köszénbánya cementgyára 17 százalékos kvótát kapott. A Beocsini részese­dése 7 százalék, az Egercsehi pedig az egész mennyiség 21 százalékát szállítja. Az 1934. évben mintegy 10 százalékkal emelkedett a cementfogyasztás, megközelítette a 20.000 vagont, szemben a megelőző év 18.000 vagonos eladásával. Fel­tűnést keltő jelenség, hogy a bauxit-cement forgalma jelentősen visszaesett. Ebből csak 400 vagont adtak el a megelőző esztendők 700 vagonos értékesítésével szemben. A magya­rázat az, hogy a nagy szilárdságú és gyorsab­ban száradó bauxit-cement aránytalanul drágább. f .: MÁVAG-rendszerű Barnaszéntüzelésű­­ szívógázgenerátorok is . * ;; I; beszerzésével­­a meglévő szívógáz- :: :: motor­telepek üzeme olcsóvá, biz- j •­tonságossá válik. •; Részletes ismertetését lásd a :: :: ‘"„Molnárok Lapja“ 1934. évi 44. szám ;; :; mában: :: :: Bővebb felvilágosítás és költségszá­mítás díjtalan! ;; Magyar Kir. Állami :: Vas-, Acél- és Gépgyárak­­ .: Budapest, X., Kőbányai­ út 21.­­ JT Bielek Károly táblaüveg nagykereskedő Épület üvegezési nagyvállalat. Budapest, VIII. Tavaszmező utca 18. Telefon: 32­ 5-94

Next