Közgazdasági és Közlekedési Tudósító, 1938 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-12 / 1. szám
2 A Darányi-kormány új esztendeje írta: Serényi Sándor Elfogultság nélkül, félretéve az ellenzéki kritika fegyvereit és elutálkozva mindenféle hízelgéstől, az újságírói meggyőződés teljességével akarjuk mérlegre tenni annak a kormánynak a szereplését, amelyet elnökéről, Darányi-kormánynak neveznek ugyan, de amelyet tagjainak túlnyomó többsége alapján nyugodtan emlegethetnénk Gömbös-kormány néven is. Ez utóbbi megjelölésnek sem bántó, sem dicsérő éle nincsen, mert nagyfokú politikai rövidlátás kellene ahhoz, hogy Gömbös Gyulának valamennyi kezdeményezését, újítását és kibontakozni készülő reformtervét káros és használhatatlan politikai társasjátéknak minősítse az utókor. A jogos ellenzéki inszurrekció, amelyet a diktátorhajlamú néhai miniszterelnök politikai gesztiól váltott ki, még nem jogcím arra, hogy máglyára vessük a magyar, politikai történelem e legérdekesebb, legszínesebb és kétségkívül legtragikusabb egyéniségenek cselekedeteit és gondolatait. Dehát Gömbös Gyula letűnt és kormánya, melyet ő az izzó tenniakarás lendületével, rapszódikus egyéniségével, teljes bizalmi kölcsönösségének a fellevelezésében válogatott össze, megmaradt és kormányozza az országot. Nem lennénk igazságosak, ha ennek a kormánynak azt vetnénk a szemére, amit Gömbös Gyula érájában ígért, de nem csinált meg. A változott korszak változott felfogást ültetett trónra a magyar politika csarnokában. A múltat tehát még azon az alapon sem lehetne a jelenlegi minisztereknek a terhére róni, hogy olyan miniszteri székben ülnek, amelyet eredetileg más ember, más célkitűzés jegyében, más személyi bizalom alapján juttatott nekik. Az a körülmény, hogy Darányi Kálmán ugyanarra a pártra támaszkodik az ország politikai ügyeinek intézésében, amely annak idején a kilencvenöt pont lázában és reménységében buzdult neki az ország sorsának, semmi szín alatt sem lehet forrása a komoly politikai bírálatnak. Sajnos, egészen más, de súlyosabb és messzebb ható kérdések azok, amelyeknek a tisztázása befolyásolja ennek a politikai mérlegnek az alakulását. A kormánytól más problémák megoldását várja az ország, mint az adminisztrációtól. Ebben a vonatkozásban pedig semmivel sem jutottunk előbbre, mint ahogyan 1937 új esztendejének beköszöntésekor állottunk. Magyarország külföldi gazdasági piacait nem sikerült olyan mértékben kifejleszteni, hogy ennek révén egészséges és stabil belső árképződés alakulhatott volna ki. A gazdasági expanziónkkal szorosan öszszefüggő külpolitikai vonalvezetésünk hiányosságai nem abban bontakoznak ki, hogy a napi politika futószalagján milyen szimpátiák vagy antipátiák suhannak át a mindennap eseményeinek forgatagán, hanem abban, hogy sehol sem tudjuk megvetni a lábunkat annyira, amennyire a stabil termelés, a kellő súllyal érvényesülő külföldi elhelyezés szenpontjai biztosítva lennének. Ha Magyarország részt vesz egyegy külföldi versenytárgyaláson, mögöttünk, sajnos, nem sorakozik fel egyetlen olyan hatalomnak támogató közbelépése sem, amely biztosítaná akárcsak ervenlő feltételek esetén is a magyar ipar számára a sokmilliós foglalkoztatást. Annak a szociális átrendezésnek, amelyről az utóbbi években ennyi szó esett, a Darányi-kormány részéről kevesebb felével találkoztunk, mint amennyit a Gömböskormány legalább igyekezetben bedobott a politikai fórumára. Bajos lenne eldönteni, hogy ezeknek a szociális követelményeknek örökös hangoztatása nem váltott-e ki sok helyen hátrányos reakciót. Annyi bizonyos, hogy nem látjuk a szociális igények és a szociális lehetőségek között az egyensúlyt. Szociális igényeket támasztani felülről, aláfűteni ezeket felelős helyről és ugyanakkor asszisztálni azokhoz az egészen kivételes, minden képzeletet felülmúló gondokhoz és terhekhez, amelyekkel a szociális szolgáltatásokra kötelezett tényezőknek ma meg kell küzdeniük: ez legalább is egyoldalú politika. De előrevitte a Darányi-kormány annak az eszmei frontnak a tisztázódását, amelyet állítólag a jelenlegi rezsim óhajt képviselni? A jobboldaliság fogalma ma pontosan olyan homályos, ellentétes értelmezése és kusza, mint amilyen volt egy esztendővel ezelőtt. Természetes, hogy a közfelfogást nem a hivatalos lap rendelkezéseivel szokták kialakítani és az is kétségtelen, hogy a zárkózott hallgatás, amelyben a Darányi-kormány a maga napjait morzsolgatta, a minden élt, feltűnést, új gondolatot óvatosan kerülgető nyilatkozatok a Darányi-kormány adminisztrációs arculatának hivatali szempontjait tolmácsolták legfeljebb a közvélemény előtt. Arról azonban, hogy ez a Darányi-kormány hogyan értelmezi a jobboldaliságot, szívében a szélsőjobboldalhoz vagy pedig az alkotmányos fronthoz áll-e közelebb, fokozni akarja-e a politikai keresztény jellegének az érvényesítését, vagy pedig az úgynevezett nemzeti szocialista eszmekör befogadására készül. — a magyar közvélemény sohasem kapott feleletet. Ezek a csiszolt, kerekded miniszteri és miniszterelnöki megnyilatkozások legfeljebb a dodokaéder valamelyik síkjának a fénytörésében mutatták be ugyanazt a gondolatot, ugyanazon mondanivalót. A tükör más, a lényeg ugyanaz. Talán kulturális, művészeti téren sikerült a Darányi-kormánynak kivételes eredményeket felmutatnia? A mérhetetlen értékű, gazdag forrás, amely a művészi és tudományos tehetségeket ontja itt a csonka tőldön, nem a kormánytól, hanem az Istentől és a nemzeti géniusztól valók. Ennek a működésében nincs is hiba. Arról azonban, hogy a kormányhatalom elkövetett-e mindent a magyar föld értékeinek a kimunkálására és védelmezésére, hogy talált-e módot a Darányi-kormány a tudomány és aművészet olyan felkarolására, amelyre elmondhatnánk az új korszak dicsérő jelzőit — a legjobb akarattal sem vélekedhetünk máskép, mint a kietlen pesszimizmus hangján. Szinte semmi nem történt ezen a téren és az a magyar művész- és tudóstársadalom, amelyet más ország igényesebb és módosabb társadalma tejben-vajban fürösztene, elhalmozna a megbecsülés jeleivel. — a joviális Hóman minisztersége alatt éppúgy küzd az ínség csillapításának és a megélhetés pengős gondjainak földönkúszó gondjaival, mint ahogyan azelőtt is a szegénységgel és a küzdelemmel jegyezkedett el minden, ami csak szép és nemes volt ezen a földön. A végtelenségig lehetne folytatni mindannak a felsorolását, ami ma nyílt sebe a társadalomnak. Vagy talán hiszi valaki, hogy az öregek és a fiatalok társadalomromboló problémája nyugvópontra jutott? Akad egyetlenegy tagja a mi közvéleményünknek, aki ne látná a város és a falu mindig mélyebb, keményebb szembenállását? A vagyon és a jövedelemeloszlás terén felmutatott-e a Darányi-kormány akárcsak egyetlenegy egészséges, erőteljes kezdeményezést is? Megreformálta adórendszerünket, kiirtotta a közigazgatás ezer felesleges sikanériáját, lefaragta a napi életről a copfot és a bürokratikus nagyképűséget, tett egyetlenegy lépést annak a névtelen, nyomorgó társadalomnak a védelmében, amellyel szemben egzisztenciapusztító szankciója van a végrehajtásnak és ítéletnek. kiemelte a munkáskérdést eddigi merevgörcsös mozdulatlanságából, tartalmat adott a vidék ipari fejlesztésére irányuló programjának, széthintette a magyar földön az energia, a bátor kezdeményezés, a szabad vállalkozás kincseit? Hol találunk feleletet a kérdésre máskép, mint úgy, hogy aDarányi-kormány ugyan mindezt nem cselekedte meg, de nagy jóakarattal foglalkozott a problémákkal. Nem gúnyosan aposztrofáljuk ezt a jóakaratot, hanem megbecsüléssel, hiszen ebben a vonatkozásban történelmi érdemeket szerzett a Darányi rezsim. Meg kellene azonban értenie a felelős tényezők grémiumának, hogy a nemzet anyagi és lelki problémáinak a megoldásához hihetlenül sok dolog szükséges. A tudásnak, a bátorságnak, a politikai érzéknek olyan hatalmas szellemi alaptőkéjére van szükség egy ország kormányzásához, amilyennel végeredményben egyetlen kor. Arány sem rendelkezik, legfeljebb az egyik többet sejtet, mint a másik. A magyar közönség nem is kívánja a részletekkez küzködő kormányférfiaktól, hogy megoldást találjanak a város és a falu, az ifjúság és a munkanélküliség, a gazdasági élet m millió problémájára. Csupán annyit kíván az igényeiben megfogyatkozott, szerénységre szoktatott közvélemény, hogy legalább foglalkozzanak azzal, ami az ország egzisztenciális érdekeinek a vonalában fekszik, ami ha kedvezőbb mederbe terelik, megváltoztathatja a nemzet mai struktúráját és legalább egy halk, de határozott lépést jelent annak az erős Magyarországnak a megteremtése felé, amely majd, ha máskép nem megy, ki tudja verekedni a maga igazát. lUkr.Al.Vm-, Acél-és Gépgyárat BUDAPEST. X., KŐBÁNYAT-ÚT 21. Házi vízellátáshoz, kertöntözéshez kézi- és gépnyitású szivattyúk Kitűnő tartós kivitel. Hivatalok, háztartások részére a legjobbiknak bizonyultak a Jobbágy féle folytonégő kályháink. SLlttárlak 1. «BHHffia1938 január 12. Tízmilliót keres az állam évenkint a biztosítókon Minden esztendőben beszedi tehát az összes társaságok egész alaptőkéjét A biztosítási üzlet — a befektetett tőkét és annak szerény jövedelmezését tekintve — majdnem inkábbdinasztikus tevékenységnek, mint üzleti vállalkozásnak mondható. Lényegében azonban jelentős összegeket forgat, kezel és tartalékol s vannak olyan kon- junktúra hullámai is, amelyeknél jelentős vállalkozói haszon marad s ebből a részvényeseknek is lehet juttatni s így természetes, hogy ebből az üzletből az államnak is kell részesednie. A biztosítói magánvállalkozásnál az üzleti tőkének alárendelt jelentősége van, az csak az üzletet lebonyolító szervezet megteremtésére szükséges. Az üzletviteli költségeket, a biztosítási kötvényen alapuló szolgáltatásokat és úgy a technikai, mint a rossz konjunktúra veszteségeinek kiegyensúlyozására szolgáló vagyontartalékokat a vállalatok díjbevételeiből kell előteremteni. Amikor tehát a kötséghányadokat kell kimutatni, úgy nem a vállalati vagyonhoz vagy az alaptőkéhez, hanem az évi díjbevételhez viszonyítják azokat. A biztosítóvállalatok alaptőkéje kereken 10 millió pengőt tesz ki, de az évi díjbevétel ennek a nyolcszorosát is meghaladja. Ennek a díjnak egy része mellékilleték s ha ezt leszámítjuk, úgy a nettó díjnak nevezett kockázati díj, amelyhez a költséghányadokat arányosítani szokták, kereken évi 70 millió pengőt tesz ki. Ebből 5.086.000 pengőt fizetnek ki közvetlenül a társaságok kincstári adókra és illetékekre, amely összeg az egyes biztosítási ágazatok között a következőképpen oszlik meg: Ágazat Nettó díj Adó és ill. Arány Élet. . 30,321.000 2,076.900 6.9% Kár. . 39,221.000 3,008.000 7.7 % összesen 69,543.000 5,086.000 7.5% Nincs még olyan foglalkozási ág, amelynél a nyersbevételt átlag 7,5 % adó és illeték terhelné, tehát amelyre a közterhek olyan súlyosan nehezednének, mint a biztosítás. A biztosító vállalatok közterhei a vagyontárgyakat MANDEL GUSZTÁV divatáru nagykereskedése BUDAPEST V, Wekerle Sándor utca 5. S2. terhelő rendes vagyoni és jövedelmi adókon kívül a következő különleges adók és illetékek sújtják: társulati adó, alkalmazottak kereseti adója, tanteme adó, állami felügyeleti díj, biztosítási illetékek, nyugta, bélyeg, tűzoltói járulék, tűzrendészeti illeték, életbiztosítási rendezési alap járuléka, valorizációs járulék, kötvény- és díjnyugtailleték és egyebek. Ezeknek az összege adja az évi ötmillió ■pengői meghaladó közterhet. Ezen felül még igen jelentős közvetett adó- és illetékjövedelem is folyik az állampénztárba. A biztosító vállalatok ugyanis bevételeikből a következő személyi és dologi kiadásokat teljesítik: szervezési költség . . 2,750.000 szerzési és behajtási jutalék...................... 15,072.000 igazgatási költségek . 17,806.000 orvosi költség. . . . 280.000 öszesen . . 35,908.000 E jelentős összeg után még különféle kereseti, jövedelmi és forgalmi adót vet ki a kincstár. Megjegyzendő, hogy a fenti, mintegy 18 millió pengő igazgatási költségben kétmillió pengőt meghaladó olyan kiadás van, amely az állam üzemeinek pénztárába folyik, így a társaságok évenként 372.000 pengőt vasúti költségre, 1,164.000 pengőt postaköltségre, 481.000 pengőt perköltségre, törvénykezési bélyegre költeni [1 ,77 ’ 'fc ' - nek. ■ 7: Mindezeket egybevetve, kereken 10 milliópengőre tehető az állam részesedése a biztosítási üzlet jövedelmeiből, ami a társaságok egész alaptőkéjével felérő évi jövedelmet jelent. Szomorúan végződött a magexport-kampány Az 1937-es év nem sok jót hozott a magyar magexportnak. Különböző tervezgetések irritálták a piacot, hiszen már a múlt év elején híre járt, hogy illetékes helyen a felvásárolt készletek arányában kívánják szétosztani a kiviteli engedélyeket. Ennek következtében aztán a bevásárlási árakat jóval az export paritás fölé hajtották, így a sárgaborsóért 23— 24, a zöld expresszborsóért 20—21, az őszi borsóért 21—22, a tavaszbükkönyért 20, a szöszösbükkönyért 60 és a fehérbabért 30,a pengőt is fizettek állomásokon. Természetes, hogy külföldön nem lehetett ilyen bevásárlási árak mellett megfelelő haszonnal értékesíteni a készleteket valutáért, sőt később a Némeországban elérhető ár is többnyire az önköltségnél alacsonyabban alakult, sőt nem egy cikknél ráfizetést eredményezett. Nagy kár ez az ország valutamérlege szempontjából és egészségtelen spekulációra kényszerítette a magexportőröket is. Egy másik terv legutóbb került nyilvánosságra, amely szerint a nonklíringes, exporton csak az a kereskedő vehetett volna részt, aki kötelezi magát, hogy legalább 15.000 dollár értékű tangót exportál és e kötelezettsége biztosításaként 85.000 pengőt , letétbe helyez. Szerencsére ez a híresztelés sem bizonyult valónak, de szintén nyugtalanságot okozott és teljesen megbénította a kereskedelem normális tevékenységét. A Külkereskedelmi Hivatal, amely nagy hozzáértéssel irányítja az ország exportpolitikáját, remélhetőleg az új kampányban meggánt minden efféle tervezgetést és lehetővé teszi, hogy a magszakma szaktudását és összeköttetéseit reális körülmények között érvényesítse belföldön és külföldön egyaránt. Ha legalább ezt a reményt meghagyják a kereskedelemnek, az új kampány elé kedvezőbb kilátásokkal tekinthet nemcsak a szakma, de az egész ország is.