Lábbelikészítők Lapja, 1928 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1928-01-01 / 1. szám

X. évfolyam.Budapest, 1928. január 1.­­ A Magyarországi Lábbelikészítő Iparosok Országos Szövetségének és a Budapest Székesfővárosi Cipészipartestü­let hivatalos közlönye Szerkesztőség és kiadóhivatal , VII. Wesselényi utca 17. szám. Telefon : József 426—26. Hirdetési tarifa: hasábonként és mm-ként egyszeri megjelenés 12 fillér. A szöveg között 25 százalékkal több. Apróhirdetések szavanként 12 fillér.LAPJA SZÖVETKEZZÜNK ÖNMAGUNKÉRT! 1. szám Előfizetési árak: egész évre 14*40 P... fél évre 7*20 P. negyed évre 3*60 P. Jugoszláviában .... 150 dinár Csehszlovákiában ... 96 szokál Romániában................... 350 lej Megjelenik 1-én és 15-én. LÁBBELIKÉSZÍTŐK A magyar lábbelikészítő ipa­rosság talán soha nem élt még oly gondterhes napokat, mint aminek a letűnt évben virradtak a szakmára. Az 1924 őszén kez­dődő és folyton fokozódó mun­­kátlanság a letűnt évben olyan ijesztő méreteket öltött, amineket beköszöntésének napján elkép­zelni sem mertünk volna. Legyen ez mindnyájunk részére figyel­meztető jel arra, hogy vetés nél­kül hiába várunk aratást és az újévben igyekezzünk a szakma megélhetésének talaját megmű­velni és ültessünk bele olyan cselekedeteket, amelyek jogossá teszik a gondtalanabb napok el­érésében való reménykedésünket. Ne áltassuk magunkat még tovább is hiú reménykedéssel, és ne higyjük, hogy a sorsunkat a magunk összefogásán és cél­irányos munkálkodásán kívül más egyéb jobbra fordíthatja. Nagy kár tehát más utat taposni és kálváriát járni, amikor adva van a mód, hogy segíthessünk magunkon. Csak értsünk egyet, tartsunk össze és dolgozzunk becsületes akarással, azoknak az akadályoknak elhárításán, ame­lyek boldogulásunk útját elzárják és a sorsunkat úgy irányíthatjuk, ahogy érdekeinknek a leginkább megfelel. Az újév küszöbén szálljon tehát minden szaktársam magába és kérdezze meg a lelkiismere­­tét, hogy várjon mit tett eddig az összetartás és egyetértés létre­hozásának érdekében és meny­nyiben járult hozzá az összesség boldogulásáért dolgozó szakmai intézmények támogatásához és megerősítéséhez ? S ha úgy ta­lálja, hogy minden irányban meg­tette a kötelességét nézzen körül, Újév küszöbén hogy mennyien vannak, akik ezt teljes lelki megnyugvással mond­hatják el magukról és látni fogja, hogy az ország 28.000 önálló lábbelikészítő kisiparosa között elenyésző számban vannak, akik az idők szavát megértik és igye­kezzék a szakma boldogulását gátló akadályokat leküzdeni. Az ilyen seregszemlén világo­san és tisztán láthatja meg min­denki a lábbelikészítő iparosok szörnyűséges helyzetének okait és annak a titáni munkának, a méreteit, amelyet el­ kell végezni, hogy a szakma katasztrofálisan leromlott helyzetének fő okai: a meg nem értés, a széthúzás és a közös érdekek elhanyagolása megszűnjenek. Minden munkának a sikere attól függ, hogy milyen hozzáér­téssel és lelkiismeretességgel dolgozunk és milyen erő és esz­közök felett rendelkezünk. Sze­rény meggyőződésem szerint az egyetértés és összetartás meg­teremtése és célirányos fejlesz­tése csakis gazdasági alapokon lehetséges, tehát legelső­sorban a szövetkezet fejlesztésére kell a már meglévő tömegerőt fordí­tani. Mert ha szövetkezetünket hivatásának magaslatára emeljük és a tagoknak nem csak a vásár­lásaiknál tudunk kézzel fogható előnyöket nyújtani, hanem mun­kával is segítjük és a készárut értékesítés céljából átvesszük és arra előleget folyósítunk, ezt min­denki észre­veszi és nem kell senkit sem kérni a csatlakozásra, mert önmagától jön mindenki. A szövetkezet kiépítésének tehát sorsdöntő jelentősége van, amelyet egy pillanatra sem sza­bad szem elől téveszteni, ha vál­ságos helyzetünkből ki akarunk jutni és a saját jól felfogott ér­­dekében kérek minden szaktár­samat, hogy segítse minél na­gyobbá és hatalmasabbá fejlesz­teni. Alapot akarunk teremteni, az önhibájukon kívül bajbajutott szaktársaink támogatására és elhalálozó szaktársaink özvegye­inek és árváinak segítésére. Meg­akarjuk erősíteni ipartestületünk rokkant és nyugdíj egyesületét, hogy hathatósabban segíthessen a munkaképtelenné vált megöre­gedett szaktársakon és e magasz­tos célt mindenki elősegíti, aki szövetkezetünk erősítéséhez hoz­zá­járul és nem a borkereske­dőkhöz hordja a pénzét. Mert a szövetkezet a forgalom bizonyos hányadát erre kívánja átengedni. Súlyos betegsége szakmánknak a tanonctenyésztés túltengése is, amellyel a kontárok egész légió­ját szabadítják rá meggondolat­lan szaktársaink a szakmára és szakadatlan felvilágosító munká­ra van szükség, hogy ezt orvo­solni bírjuk. Ellepték szakmánkat a csa­lásra dolgozó élősdiek, akiket minden ezközzel ki kell irtanunk. Papír cipők tízezreivel árasztják el az országot és a legszegé­nyebb fogyasztók kizsebelése mellett lejáratják az egész szakma tisztességét és tönkreteszik a be­csületesen dolgozó iparosságot. A kormányzatnál oda kell hatnunk, hogy rendelje el a kész­­cipők anyagának a cipőkön való feltüntetését, hogy a laikus fo­gyasztó közönség tudja, hogy bőrből van-e a cipő, vagy pedig idegen segédanyagok vannak bőr helyett alkalmazva. A talp­nak, talpbélésnek, kéregnek és az orrkeménységnek semmi eset­re sem szabad papirosnak lenni.

Next