Lábbelikészítők Lapja, 1928 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1928-01-01 / 1. szám

1928. január 1. LÁBBELIKÉSZÍTŐK LAPJA 5. oldal BUDAPESTI CIPÉSZ- és CSIZMADIAMESTEREK SZÖVETKEZETE mint az I.O.K.SZ. tagja Központi iroda: VII. WESSELÉNYI U. 17. telefon: József 322-34 Az összes bel- és külföldi bőrök, valamint cipészkellékek legelőnyösebb beszerzési forrása. Külön felsőrészkészítő üzeme a legkényesebb ízléseket is kielégíti. Fiókok : 111. LAJOS UCCA 158. SZ. Telefonhivó : József 623-05 VIII. BAROSS UCCA 78 sz. Telefonhivó : József 326-10s I Fiókok : II. CSALOGÁNY UCCA 55 Telefonhivó : Lipót 982-17 VII. WESSELÉNYI UCCA 17 Telefon : József 322-34 sz. Ne bántsuk egymást! Az esztendő utolsó napjaiban sok iparos üzleti könyveit átvizsgálva, zárlatot ideszít, így tudja meg, hogy, üzletének, kisebb vagy nagyobb műhelyének mennyi volt az évi munkateljesítménye és mennyi volt az összbevétel. Ebből a bevételből aztán levonja az elhasznált anyagok értékét, a kifizetett munkadíjakat, adókat, üzletbért és más egyéb üzemi kiadásokat, hogy végül kijöjjön az a szám az az összeg, mely egyedül az, övé. Sokan megteszik ezt az iparosok közül az év végeztévvel, hogy tiszta képet alkossanak a fáradságot, és szorgalmat illetőleg. Ez az évvégi zárlat felel arra a kérdésre : van-e értelme az önállóságnak s gyümölcse a szorgalomnak? És boldog az a cipésziparos, aki könyveit lezárva felsóhajt: érdemes volt! A szorgalom nem volt hiábavaló. Fájdalom, még több, sokkal több azon cipasam,esterek száma, akiknek szorgalma, verejtékes küzdelme a mindennapi sovány kenyeret is alig hozta meg. Mily sokan vannak, kiknek asztalán nem volt ünnepl kalács, és a kevésbé fűtött kis lakásból is hiányzott az a boldogság, mely a költőielképzelésében is a „ barátságos meleg szobában“ van jelen. Mily sokan vannak, kikinek munkálkodása nem hozta meg a várt eredményt! Az év végén ne csupán üzleti könyveinket hanem önmagunkat is vizsgáljuk meg. Egy bepillantás a titkok házába, lelkivilágunkba, hogyan éltünk hogyan gazdálkodtunk. A drága kincset, melynek egymáshoz való jóakarata nevét nem váltottuk e be a gyűlölőds hamis filléreire ? Nem elég csupán üzleti forgalmunkkal tiszttába lenni, a múlandóságban eltűnt évnek minden hónapjára, minden napjára emlékezzünk vissza. Vizsgáljuk meg cselekedeteinket, és minden lépésünket. Boldog lehet, ezerszer boldog lehet az az ember, kinek nem kell semmit sem beírni a veszteség rovatba, kinek eltöltött napjait a jó cselekedet jellemzi és önmagával történt számadását nyereséggel zárja. Mert a jó cselekedet valódi tiszta haszon. De az ember gyarló lény, keményen tévedésbe eshet. Jó volna, ha mindég különbséget tudnánk tenni a szándékos és a vélelen, a tudatos és a tudat alatti cselekedeti között. Nemes törekvések, a legjobb cselekedetek is nem ritkán helytelenek s rossznak látszanak. Nekünk, magyar cipész,iparosoknak sohasem volt rózsás helyzetünk, de ma valóban rossz,szinte kétségbeejtő az állapot. (Egyfelől a fejlődő gyáripar, másfelől az igazságtalanul reánk kivetett adók terhe, s ez a két baj magában véve is elegendő volna arra, hogy gondokkal küzdve, verejtékezve keressük üveg imánkba foglalt mindennapi kenyerünket. Fájdalom, van más baj is: a szakmánkban elterjedt haszonnélküli munkavállalás— ez a meggondolatlan ostoba konkurencia! , Az élet mindenszenvedésének terhével roskadó vállunkon, másban keressük a hibát! Az összetartás helyett az amúgy is oldott hévéhez hasonló szakmai életünkben szítsuk a széthúzást. Pedig mi cipészkisiparosok szabadságunk, függetlenségünk mellett úgyis eleget szenvdünk a büntetéstől, anélkül, hogy egyéb bűnünk lenne, mint a gyengesség, a védtelenség, a szervezetlen kiszolgáltatottság az erősekkel és hatalmasokkal szemben. Velünk nem sokat törödnek, mi nem sok kíméletet várhatunk azoktól, akik a gazdasági életben korlátlanul uralkodnak. Nekünk megértéssel és egymás megbecsülésével lehet csak megerősödni s könnyítetni az a terhet, melynek súlya alatt , egyéneinként már-már összeroskadunk. Az év végén tehát ne csupán üzleti könyveinket, hanem önömmagunkat is vizsgáljuk meg. Azt a drága kincset, melynek egymáshoz való jóakarat a neve, vájjon nem váltottuk-e, de a gyűlölködés, a széthúzás kamu filléreire? Vizsgáljuk meg önmagunkat és nézzünk vissza a múltba. Sehol nincs rá példa, hogy a köznek, vagy alkar önmagunknak haszna lett volna a széthúzásból. Összeirtásra van szükség! Tudjuk jól, összefogásra, egyetakarásra, békés alkotó munkára még soha sem volt oly nagy szükség, mint napjainkban. Ha ez meg van, akkor, de csakis akkor remélhetünk — boldog újévet. Gaál Lajos: Politikával akarják megfertőzni az iparosság mozgalmát Sokszor és régen bevált recept szerint, törtető epigomok, levitézlett törpék és félemberek akarják ma magukat népboldogítókként a kézművesipari társadalom és magyar királyi felelős kormány közé becsempészni. Ma akarják protegálni a kézművesipar égetően fontos kívánságainak teljesítését akkor, amikor már minden arra hivatott tényező hajlandó a feladatot megvalósítani. Úgy látszik kortescélokból vagy egyéni elhelyezkedések szent ügyében indult meg előbb a függönyök mögött majd ma már egészen nyíltan a porondon az a kétes akaratú és még kétesebb értékű mozgalom a liberalizmus köpenyében bujtatott népboldogítók részéről. Csodálatos, hogy csak most vették észre e derék honatyák, hogy a kézművesipar űzői mostoha gyermeke volt e hazának. Tudjuk, hogy kik azok, akik az iparosok ügyeit meg akarják e lovagok politikájával fertőzni, de mi a leghatározottabban ellentállunk ezeknek az akaratoknak. A politika mindig csúnya mesterség volt és ha ezt beengedjük falaink közé hozni, akkor el kell készülnünk arra, hogy az a légkör, amelyik ma, — a harc és harci zaj ellenére is, mégis csak a mi iparos problémáink megvalósításával van telítve, — hogy a politikai bacillusok és miazmák egész tömege által mindenféle más kívánságok és célok fognak érvényesülni. A kézművesiparosságot sokszor becsapták és megcsalták már. A mai szervezetlensége és széttagozódása is személyi érvényesülőknek és konkoly höntőknek a munkája, akik az iparosság hátát csak ugródeszkának tekintették. Ne üljünk fel tehát újból azoknak, akik már levizsgáztak, akik jelszavukat sohasem váltották be, hanem saját gesztenyéjüket sütötték meg abban a szent és nagy tűzben, amely mindig lángol a kézművesiparosság berkeiben.