Lábbelikészítők Lapja, 1929 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-01 / 1. szám

2. oldal Nagyon lealázó állapot az, hogy ily nagy tömeget magában foglaló szakmai társadalom legnagyobb je­lentőségű intézménye, mások támo­gatásával tud csak járni és a veze­tőség sokszor nem azt teheti, amit az intézmény fejlődése érdekében szük­ségesnek lát, hanem kénytelen alkal­mazkodni olyan intézkedésekhez és utasításokhoz is, amelyek nem fedik a nézeteit. Amíg ez a lealázó állapot tart, addig nem lehet és nem szabad a fővárosi cipésziparosságnak megnyu­godnia, mert amint fentebb rámutat­tunk, van a mai nehéz viszonyok dacára is lehetőség, hogy a szakma ezen szégyenfoltját letöröljük. A lehetőség meg van, csak aka­rat kell hozzá és menni fog a dolog és ha az anyagbeszerzés kérdése meg lesz oldva, nyugodtan hozzá­foghatunk a termelés és értékesítési résznek a kiépítési munkájához, amelynek eredményei kétségtelenül valóra fogják váltani az újév alkal­mából elhangzó jókívánságokat. Bátran, a saját munkánk sikeré­ben bizakodva, lépjünk át az újév küszöbén ! Egyesült erővel... Mióta csak az ipari és kereskedelmi közéletben szerepet viszek, mindenkor becsületes magyar akarással hirdetem, hogy az iparos és a kereskedő tartson össze, küzdjön vállvetve egymás mellett, sohase keressen hibát egyik a másiká­ban s ne harcoljon soha egymás ellen. Hiszen a magyar kereskedő a magyar iparos termékeit, készítményeit közvetíti a magyar fogyasztóközönséghez. A há­ború előtt sohasem volt ellentét a két egymásra utalt termelési ág között s csak a vesztett háború, a tizenhárom vármegyére gyérült Csonka-Magyaror­­szág s az erre nehezedő gazdasági viszonyok az okai annak, hogy átme­neti nehézségek támadtak az ipar és a kereskedelem között, melyek azonban — hiszem — csakhamar ki is fognak egyenlítődni. Én személyemben már évek óta küzdök azért, hogy e csonka országba ne engedje be a kormány a külföldi cipőt. Hiszen a magyar cipésziparos remekbeszabott készítményeit mindig megcsodálják az országunkat felkereső külföldi vendégeink, sőt nem egy kis­iparos kap ilyen réven állandó meg­rendelést még a messze tengerentúlról is. Minek akkor ide a külföldi készáru, mely csak külkereskedelmi mérlegün­ket megrontja ? A külföld állandóan egyre fokozódó nehézségeket állít a magyar zóna acélos búzája elé s csak­nem teljes mértékben elzárkózik a ma­gyar malomipar által feldolgozott liszt elől. Már Ferenczy államtitkár­­méltó­sága bölcs vezetése alatt álló ankéton annak idején vétót emeltem a külföldi cipő behozatala ellen, mert mindenkor szem előtt tartottam először, hogy a magyar cipőkereskedőnek a magyar ipar készítményeit kell propagálni; má­sodszor, hogy a magyar pénznek a magyar nemzetgazdaságot kell gazdagítania. Most az új év küszöbén újra fel­emelem tiltakozó szavamat s e helyről szólítom fel az illetékes kormányható­­ságokat, hogy a magyar ipar érdekében vessenek véget a külföldi cipő egyre nagyobb mérvű beözönlésének. Foglalkoznom kell ehelyütt a nem­régen megtartott „Magyar Hét“-tel is. A „Magyar Hét“-en a magyar cipész­iparos csakis magyar nyersanyagot dol­gozott fel s a magyar cipőkereskedő kizárólag magyar cipőt adott el. Amikor tehát a cipésziparos összefogott a cipő­kereskedővel, hogy a magyar bőrgy­­rmek­ arra a színvonalra, mely őt meg­illetné. Mi ennek az oka ? Hol itt a hiba ? Istenem­­be’ sokszor tesszük fel ezt a kérdést magunkban álmatlan éjszakán! De vannak, akik ezt a nekünk nehéz problémát könnyű szerrel oldot­ták meg. Kolumbusz tojása csupán. Hogy mi erre nem jöttünk rá­ ? Igen , takarékoskodni kell. Ezek az urak böl­csen tudják, mint a morfiumból, a taka­rékosságból is megárt egyszerre a sok, azért hát egyelőre egy nap a takarékos­­sági­ban. No de, aki jobban szívén viseli jövőjét, az évnek több napján is takarékoskodhat. Például mi cipészkis­iparosok — úgy érzem — a takarékos­ságban már eddig is rekordot csinál­tunk. (Bár arra gondolok, a mi „taka­rékosságunk“ valóban olyan mint a morfium, testet, lelket ölő méreg.) Mi elmentünk már a végsőkig, hogy egy­szer végre jobb napokat lássunk. De valami hiba van a kréta körül: a jobb napok nem jönnek. A hiba alighanem a takarékosságban rejlik, mert ahogy a HA jó anyagot akar venni Fleischmann Józsefhez kell menni! Bőrkereskedés és cipőfelsőrészgyártás Budapest, Vill., Népszínház­ utca 16. Telefon: József 404-94. _______________________1594 rak és cipőgyárak készítményeit minél szélesebb körben kedveltesse meg a magyar fogyasztóközönséggel, akkor méltán elvárhatja úgy a cipészipar, mint a cipőkereskedelem a magyar gyáraktól, hogy nem csinálnak kon­kurenciát egyiküknek sem, mert hiszen lehetetlen helyzet az, hogy a magyar bőrgyárak egyrészt jó haszonnal el­adják a nyersanyagot a cipésziparosok­nak, másrészt készítményeiket a keres­kedőknek s ugyanakkor megpályáznak minden közszállítást, vállalati, gyári s üzemi szállítást s azokat természetesen el is nyerik, mert olcsóbban tudnak kalkulálni, mint a forgalmi adót többször lerovó kisiparos vagy kereskedő. E csonkaország 28.000 lábbelikészitő kis­iparosa és sokezer cipőkereskedője nem bírja tovább a gyárosok konkurenciá­ját, s méltán elvárják, hogy a gyárak abbahagyják ezt a politikájukat s rá­bízzák a forgalombahozatalt a magyar kisiparra és a kereskedelemre. S most e lap minden egyes olvasóját szívélyesen köszöntöm az újév alkal­mából s kívánom, hogy az új eszten­dőben menjen teljesedésbe mindany­­nyiunk sziverágya, legyen mindany­­nyiunknak szebb, jobb, boldogabb új esztendeje. Petényi Mór: TÁRCA. Legyünk, takarékosak. Újévi intelmek. Itt az ideje végre, hogy foglalkoz­zunk a takarékosság kérdésével is. Igaz ugyan, hogy nagyobbrészt a nyomo­rúság száraz kenyerét esszük, de ennek bizonyos körök szerint az az oka, hogy nem vagyunk eléggé takarékosak. Hogy az egyénről ne is szóljak, ez a gond­talan, könnyelmű költekezés nemzet­­gazdasági szempontból is káros. Innen van az, hogy egyszer: hopp és sok­szor : hopp. Az az ember, aki két keze becsületes munkájától várná élete jobbra­­fordulását, sokszor téved és ami a leg­nagyobb baj, nem igen veszi észre azokat az akadályokat, melyek boldo­gulásának útjában állanak. Ám, aki az agyával dolgozik, másképpen lát, bizony mindig másképpen lát. Reggeltől késő estig a munkaasztal mellett görnyedő iparos csak azt látja, hogy szorgalma, becsületes törekvése, mint embert, nem szabadságot is sokféleképpen értelmezik, azonképpen a takarékosságot is. Isme­­rek én olyan embert, aki takarékossági szempontból nem a drága francia rivie­­rán nyaral. Igényeit kielégíti a lagúnák városa , Velence is. Autóból sem a leg­drágább márkát veszi, megelégszik egy olcsóbb, négyszemélyes luxus kocsival. Viszont olyan embereket is ismerek, akik takarékosságból a dolgozó asztal mellett verejtékezve töltik el a nyarat és ha lesöpörték kopottas ruhájukról a munka szennyét, gyalog indulnak útnak. Ezért mondom, miként a demokráciát, a takarékosságot is sokféleképpen értel­mezik. Mi sem jól értelmezzük, mert hiszen ha helyesen fogtuk volna fel, mi az: takarékoskodni, talán ma nem fájna a fejünk. No de tévedni emberi dolog, tévedtek már hadvezérek is, csak az a különbség, hogy az ilyen tévedést sokszor nem könnyű korrigálni, viszont mi a tévedésünket könnyen jóvá tehet­jük, ha felismerhetjük a bajt. Mert hi­szen minden a felismerésen alapszik. LÁBBELIKÉSZÍTŐK LAPJA 1929 január 1

Next