Lábbelikészítők Lapja, 1929 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1929-01-01 / 1. szám
2. oldal Nagyon lealázó állapot az, hogy ily nagy tömeget magában foglaló szakmai társadalom legnagyobb jelentőségű intézménye, mások támogatásával tud csak járni és a vezetőség sokszor nem azt teheti, amit az intézmény fejlődése érdekében szükségesnek lát, hanem kénytelen alkalmazkodni olyan intézkedésekhez és utasításokhoz is, amelyek nem fedik a nézeteit. Amíg ez a lealázó állapot tart, addig nem lehet és nem szabad a fővárosi cipésziparosságnak megnyugodnia, mert amint fentebb rámutattunk, van a mai nehéz viszonyok dacára is lehetőség, hogy a szakma ezen szégyenfoltját letöröljük. A lehetőség meg van, csak akarat kell hozzá és menni fog a dolog és ha az anyagbeszerzés kérdése meg lesz oldva, nyugodtan hozzáfoghatunk a termelés és értékesítési résznek a kiépítési munkájához, amelynek eredményei kétségtelenül valóra fogják váltani az újév alkalmából elhangzó jókívánságokat. Bátran, a saját munkánk sikerében bizakodva, lépjünk át az újév küszöbén ! Egyesült erővel... Mióta csak az ipari és kereskedelmi közéletben szerepet viszek, mindenkor becsületes magyar akarással hirdetem, hogy az iparos és a kereskedő tartson össze, küzdjön vállvetve egymás mellett, sohase keressen hibát egyik a másikában s ne harcoljon soha egymás ellen. Hiszen a magyar kereskedő a magyar iparos termékeit, készítményeit közvetíti a magyar fogyasztóközönséghez. A háború előtt sohasem volt ellentét a két egymásra utalt termelési ág között s csak a vesztett háború, a tizenhárom vármegyére gyérült Csonka-Magyarország s az erre nehezedő gazdasági viszonyok az okai annak, hogy átmeneti nehézségek támadtak az ipar és a kereskedelem között, melyek azonban — hiszem — csakhamar ki is fognak egyenlítődni. Én személyemben már évek óta küzdök azért, hogy e csonka országba ne engedje be a kormány a külföldi cipőt. Hiszen a magyar cipésziparos remekbeszabott készítményeit mindig megcsodálják az országunkat felkereső külföldi vendégeink, sőt nem egy kisiparos kap ilyen réven állandó megrendelést még a messze tengerentúlról is. Minek akkor ide a külföldi készáru, mely csak külkereskedelmi mérlegünket megrontja ? A külföld állandóan egyre fokozódó nehézségeket állít a magyar zóna acélos búzája elé s csaknem teljes mértékben elzárkózik a magyar malomipar által feldolgozott liszt elől. Már Ferenczy államtitkárméltósága bölcs vezetése alatt álló ankéton annak idején vétót emeltem a külföldi cipő behozatala ellen, mert mindenkor szem előtt tartottam először, hogy a magyar cipőkereskedőnek a magyar ipar készítményeit kell propagálni; másodszor, hogy a magyar pénznek a magyar nemzetgazdaságot kell gazdagítania. Most az új év küszöbén újra felemelem tiltakozó szavamat s e helyről szólítom fel az illetékes kormányhatóságokat, hogy a magyar ipar érdekében vessenek véget a külföldi cipő egyre nagyobb mérvű beözönlésének. Foglalkoznom kell ehelyütt a nemrégen megtartott „Magyar Hét“-tel is. A „Magyar Hét“-en a magyar cipésziparos csakis magyar nyersanyagot dolgozott fel s a magyar cipőkereskedő kizárólag magyar cipőt adott el. Amikor tehát a cipésziparos összefogott a cipőkereskedővel, hogy a magyar bőrgyrmek arra a színvonalra, mely őt megilletné. Mi ennek az oka ? Hol itt a hiba ? Istenembe’ sokszor tesszük fel ezt a kérdést magunkban álmatlan éjszakán! De vannak, akik ezt a nekünk nehéz problémát könnyű szerrel oldották meg. Kolumbusz tojása csupán. Hogy mi erre nem jöttünk rá ? Igen , takarékoskodni kell. Ezek az urak bölcsen tudják, mint a morfiumból, a takarékosságból is megárt egyszerre a sok, azért hát egyelőre egy nap a takarékosságiban. No de, aki jobban szívén viseli jövőjét, az évnek több napján is takarékoskodhat. Például mi cipészkisiparosok — úgy érzem — a takarékosságban már eddig is rekordot csináltunk. (Bár arra gondolok, a mi „takarékosságunk“ valóban olyan mint a morfium, testet, lelket ölő méreg.) Mi elmentünk már a végsőkig, hogy egyszer végre jobb napokat lássunk. De valami hiba van a kréta körül: a jobb napok nem jönnek. A hiba alighanem a takarékosságban rejlik, mert ahogy a HA jó anyagot akar venni Fleischmann Józsefhez kell menni! Bőrkereskedés és cipőfelsőrészgyártás Budapest, Vill., Népszínház utca 16. Telefon: József 404-94. _______________________1594 rak és cipőgyárak készítményeit minél szélesebb körben kedveltesse meg a magyar fogyasztóközönséggel, akkor méltán elvárhatja úgy a cipészipar, mint a cipőkereskedelem a magyar gyáraktól, hogy nem csinálnak konkurenciát egyiküknek sem, mert hiszen lehetetlen helyzet az, hogy a magyar bőrgyárak egyrészt jó haszonnal eladják a nyersanyagot a cipésziparosoknak, másrészt készítményeiket a kereskedőknek s ugyanakkor megpályáznak minden közszállítást, vállalati, gyári s üzemi szállítást s azokat természetesen el is nyerik, mert olcsóbban tudnak kalkulálni, mint a forgalmi adót többször lerovó kisiparos vagy kereskedő. E csonkaország 28.000 lábbelikészitő kisiparosa és sokezer cipőkereskedője nem bírja tovább a gyárosok konkurenciáját, s méltán elvárják, hogy a gyárak abbahagyják ezt a politikájukat s rábízzák a forgalombahozatalt a magyar kisiparra és a kereskedelemre. S most e lap minden egyes olvasóját szívélyesen köszöntöm az újév alkalmából s kívánom, hogy az új esztendőben menjen teljesedésbe mindanynyiunk sziverágya, legyen mindanynyiunknak szebb, jobb, boldogabb új esztendeje. Petényi Mór: TÁRCA. Legyünk, takarékosak. Újévi intelmek. Itt az ideje végre, hogy foglalkozzunk a takarékosság kérdésével is. Igaz ugyan, hogy nagyobbrészt a nyomorúság száraz kenyerét esszük, de ennek bizonyos körök szerint az az oka, hogy nem vagyunk eléggé takarékosak. Hogy az egyénről ne is szóljak, ez a gondtalan, könnyelmű költekezés nemzetgazdasági szempontból is káros. Innen van az, hogy egyszer: hopp és sokszor : hopp. Az az ember, aki két keze becsületes munkájától várná élete jobbrafordulását, sokszor téved és ami a legnagyobb baj, nem igen veszi észre azokat az akadályokat, melyek boldogulásának útjában állanak. Ám, aki az agyával dolgozik, másképpen lát, bizony mindig másképpen lát. Reggeltől késő estig a munkaasztal mellett görnyedő iparos csak azt látja, hogy szorgalma, becsületes törekvése, mint embert, nem szabadságot is sokféleképpen értelmezik, azonképpen a takarékosságot is. Ismerek én olyan embert, aki takarékossági szempontból nem a drága francia rivierán nyaral. Igényeit kielégíti a lagúnák városa , Velence is. Autóból sem a legdrágább márkát veszi, megelégszik egy olcsóbb, négyszemélyes luxus kocsival. Viszont olyan embereket is ismerek, akik takarékosságból a dolgozó asztal mellett verejtékezve töltik el a nyarat és ha lesöpörték kopottas ruhájukról a munka szennyét, gyalog indulnak útnak. Ezért mondom, miként a demokráciát, a takarékosságot is sokféleképpen értelmezik. Mi sem jól értelmezzük, mert hiszen ha helyesen fogtuk volna fel, mi az: takarékoskodni, talán ma nem fájna a fejünk. No de tévedni emberi dolog, tévedtek már hadvezérek is, csak az a különbség, hogy az ilyen tévedést sokszor nem könnyű korrigálni, viszont mi a tévedésünket könnyen jóvá tehetjük, ha felismerhetjük a bajt. Mert hiszen minden a felismerésen alapszik. LÁBBELIKÉSZÍTŐK LAPJA 1929 január 1