Lábbelikészítők Lapja, 1931 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1931-01-01 / 1. szám
2 oldal számukra, ha érdekeiknek megfelelően statisztikai adatként van reánk szükségük és amikor kiváló képességeinket és már-már nemzeti jellegűvé vált kulturált szakmánkat kell a saját dicsőségükre a világ előtt fitogtatni, de nem vagyunk számukra akkor, amikor a nehéz gazdasági viszonyok közepette némi fáradságot és áldozatot kellene hozni ezért a nemzeti és nemzetgazdasági szempontból elsőrendű fontosságú kisipari társadalomért. Segítséget csak önmagunktól várhatunk. Minden erkölcsi és anyagi erőnknek intézményeink kifejlesztése érdekében való latbavetése az egyetlen bázis, amelyre építhetünk, s amelyből helyzetünk javulását remélhetjük. Legfontosabb intézményünknek, a szövetkezetnek kiépítése és naggyá fejlesztése egyik előfeltétele annak, hog a mai elviselhetetlen helyzetünkön javítani tudjunk. Minden más természetű és más felfogásbeli különbségnek el kell törpülni a szövetkezeti kérdés helyes értelmezésénél, mert a szövetkezet egyformán mozdítja elő minden szakmai iparos érdekeit akár ilyen felfogása van egyéb kérdésekben, akár olyan. Ez az egyetlen intézmény a szakmában, ahol csak az egyenes, az önzetlen, a tisztakezű őszinte szándék s az egész szakma helyzetének jobbrafordítását célzó önfeláldozó akarat érvényesülhet. Sorakozzanak szaktársaink saját érdekükben ezzel a szándékkal és ezzel az akarattal szövetkezetünk köré. Németh János Orsz. Szöv. elnök. T. olvasónknak, barátainknak és jóakaróinknak kellemes ünnepeket és boldog újévet kívánunk. A Cabbellkészítők Can ja szerkesztősége és kiadóhivatala T A R C A Apám hagyatéka Hús leromlás, Szent becsületesség. Sötét gondok, F.gy kis betegség. Ezt hagyta rám Örökül apám . .. Nem panaszlom. Zokon ne essék. Nagy dolog ma Ily örökséged útra kelni. A tegnap átkát és a ma gondját Tarisznyámba vinni, cipelni. De megbocsátom. Mert közös sorsunk volt A harc, a bánat. Szerettem és emlékben is Szeretem apámat. *) *) Mutatvány MANKÓ JÓZSEF most megjelent . LÁNCOK ZENÉJE“ című verses kötetéből. LÁBBELIKÉSZÍTŐK LAPJA 1931 január 1. Közmunka-akciók. Irta: Zauper Lajos, a Székesfőv. Ipartestület alelnöke. Az összes szakmai szervek egységes fellépésének volt köszönhető, hogy a székesfőváros szegényei részére karácsonyra készített 3400 pár cipő rendelésből az ipartestület neve alatt pályázott cipészkisiparosság 1900 párat kapott. Talán mondanom sem kell, hogy mit jelentett a mai rendkívül nehéz viszonyok között ez a munka. A tétlenségre kárhoztatott munkáskezek, ha csak pár napra is, de elfelejtették kétségbeejtő helyzetüket és boldog örömmel vitték haza a pusztán munkabért jelentő munkát. Nem keresték lesz-e rajta haszon? jut-e házbér? adó stb. a fő dolog egyedül az volt, hogy lehetett 4—5 napot dolgozni. Amint megfigyeltem a munkára váró kisiparostársaimat elgondolkoztam, hogy ugyan mivel érdemelte ki ez a becsületben, szorgalmas munkával élő, igénytelen iparososztály a minden oldalról jövő támadást és megalázásokat. Feltehető-e csak egyről is, hogy nem inkább dolgozna a saját vevőjének olcsó árakon kevés, de tisztességes haszonért, mint inségcipőért járó munkabérért. Azt hiszem épeszű ember nincsen, aki ezt vitatni merné és mégis naponként jelennek meg újságcikkek, amelyek azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a cipésziparosság óriási haszonnal dolgozik és talán még arra is gondolnak, hogy hatósági intézkedésre volna szükség, mert másképpen nem lehet az országban olcsó jó cipőt beszerezni. A legutóbbi kormányintézkedésből legalább is ezt kell következtetni, mert szükségesnek találták a vidék részére az olcsó csizma és cipőakciót. A valóságban hogyan fog festeni, majd meglátjuk. Egyelőre annyit azonban mégis elárulok, hogy ez az intézkedés semmi esetre sem fogja a várt eredményt meghozni, mert a vidéki iparosság kénytelen szorult helyzetében a lábbeliket egészen csekély haszonnal, sok esetben még ráfizetéssel is eladni, márpedig ilyen feltétellel inkább közvetlen a csizmadiától szerzi be a vidéki fogyasztó a szükségletét, minthogy szaladgáljon fűhöz-fához míg kap utalványt a balettacsizmához. Ilyen állapotok között igazán nem lázad, nem zúgolódik, szívében a fájdalom letakart keresztjével viseli sorsát, a megalázott tragédiás asszonysorsot. Novemberi szürke délután. Mint már nagyon sokszor, most is ott sétál, a város szívében, az emberek ezrei között, — egyedül, árván ... A nap sűrű ködön keresztül halvány sárgára festi a feketedő, kormos házsorok kupoláit. A Józsefváros egyik autóbusz-megállójánál sétálgat, hosszan, tétován elnézelődik, réveteg szemében a várakozás boldog izgalma fénylik... Az autók, villamosok, keresztül-kasul siető emberek között, megpillantotta az egyik mellékutcából kirobogó, kék és fehér színekben pompázó autóbuszt ... Pillanatra, mintha körülötte világosabb lenne. A nap korongja már a budai hegyek lábáig ér, még egy utolsó biztató üzenetet küld, aztán eltűnik... A pillanat poézise megfogta. Érezte, hogy ép- Őszi ködben. Vannak vad, bátor elhatározási asszonyok, akik egy pillanat alatt, minden alku nélkül szét tudják tépni kötelékeiket, akik minden benső vihar nélkül el tudják hagyni azt, akivel a sors zsarnok szeszélye összehozta, de akivel semmi lelki közösségük nincs. Egyetlen szóban fejezik ki megcsalatásuk, tévedésük minden közönyét: Nem szeretem! És elmennek, örökre elmennek ... — És nem térnek többé vissza. De ő nem teszi ezt. Szelíd, két szemében a bánat hidegsége, sápadt, szomorú arcán az eltemetett öröm árnyéka ül... Mintha üres térben lebegne, rig, föld, nap és minden távolság szürke, gomolygó ködben úszik szemei előtt. Se fény, se levegő, semmi nem élteti. Mint a sötét szobába zárt virág, napról-napra hervad... Napjai, mint a dércsípte sárga levelek, néma megadással hullanak... Ha jó anyagot akar venni Fleischmann Józsefhez kell menni! Bőrkereskedés és cipőfelsőrészgyártás Budapest, Vill., Népszínház utca 16. Telefon: József 404-94. ______________________________ 1594