Lábbelikészítők Lapja, 1933 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1933-01-15 / 2. szám

TW? Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., Wesselényi ucca 17. szám Telefon: József 426—26. M. Mr. postatakarékpénztári számla 3002. szám. Felelős szerkesztő: TAMÁSRA JÓZSEF Előfizetési árak: egész évre 14.40 P. — Fél évre 7.20 Negyed évre 3.60 P. Megjelenik 1-én és 15-én. A MAGYARORSZÁGI LÁB BELI KÉSZÍTŐ IPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK ÉS A BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROSI CIPÉSZIPARTESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGHÍVÓ A Budapest Székesfővárosi Cipészipartestület Rokkant- és Nyugdíj- egyesülete f. év január 22-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a testületi székház félemeleti kistermében (VII., Wesselényi-u. 17. sz.) rendes évi KÖZGYŰLÉST tart, melyre az egyesület tagjait tisztelettel meghívjuk és tekintettel a tárgy- sorozat fontosságára, feltétlen és pontos megjelenésre kérjük. Tárgysorozat: 1. Határozatképesség megállapítása. 2. Múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 3. Évi jelentés. 4. 1932. év zárszámadás és vagyonmérleg. 5. Az 1933. évi költség-előirányzat előterjesztése. 6. Vezetőségnek a felmentvény megadása. 7. 1 elnök, 2 ellenőr, 2 pótellenőr, 8 választmányi rendes és 12 póttag választása. 8. A rokkantsegély összegének mérséklése. 9. Esetleges indítványok.* Budapest, 1933. január hó 4. Gaál Lajos s. k. Rónai István s. k. titkár. elnök. * Alapszabályunk 44 §-a értelmében indítványok csak úgy tárgyalhatok, ha 8 nappal legalább a közgyűlés előtt 6 tag aláírásával ellátott kérvényben az elnökhöz benyujtatnak. Értsünk sszót...! Előző számunkban közölt szervező bizottsági felhívás nem hagyhat kétsé­get aziránt, hogy országos szövetsé­günk vezetői tisztában vannak azzal, hogy a lábbelikészítő iparosok egyre súlyosabbá váló helyzetének enyhítése érdekében milyen eszközöket kellene alkalmazni. Ezeknek a sorsdöntő eszkö­zöknek a megteremtése céljából inté­zett felhívást a központi szervező bi­zottság a lábbelikészítő iparosok társa­dalmához, amelynek a jövő boldogulása függ attól, hogy a szakmai élet terüle­tén a gazdasági együttműködés kiala­kuljon. Értsék meg tehát az ország láb­belikészítő kisiparosai, hogy a. sorsuk jobbrafordításának leghathatósubb esz­közét a saját erejük eggyé forrasztása jelenti és éppen ezért első és legfőbb kötelességüknek tartsák a szakmai kis­iparosok együvé való tömörítésének elősegítését, illetve hogy a szövetke­zeti kérdés megoldásának érdekében minden tőlük telhetőt megtegyenek. A központi szervező bizottság szó­zatából világosan kitűnik, hogy mennyi minden múlik magán a lábbelikészítő iparosságon és szaktáisaink mennyire maguk is okai a szakmai állapotok pél­dátlan leromlásának. A szervezkedéstől való tartózkodás és az egymással szemben való beteges versengés, oly szörnyűséges hiba, amelynek szeren­csétlen következményeit az egész szak­mai iparosság közösen viseli. S valóban olyan ma az összesség állapota, mint amikor valaki a saját hibájából nagy- nagy betegséget szerzett magának. Az egyes ember betegsége: láz, fájdalom, g.vöngeség. Az egész szakmai iparos­ság betegsége: nyomor, munkanélküli­ség. Ha az egyes ember megbetegszik, orvost hívnak, hogy a betegséget meg­gyógyítsa. Az összesség) bajait, csak maguk az érdekeltek iudják orvosolni, ha mindannyian összefognak, hogy a bajokat leküzdjék és kiküszöböljék a szakma életéből. Mindannyiunknak fel kell tehát csapni a súlyosan beteg szak­mai állapotok orvosaivá! Mindannyiunknak, akik ma élünk és kínlódunk, kell fáradozni azon, hogy segítsünk a szakmai bajokon és evvel együtt a magunk baján is. Csak ha mindnyájan orvosok és segítők leszünk, akkor változhatik át ez a keserves, ne­héz sors jobb korrá, csak akkor lehet boldogabb a szakma és csak akkor le­hetünk mi magunk egyenként is sze­rencsésebbek és megelégedettebbek, mint most vagyunk. Ha segíteni akarunk a magunk és a szakma baján, mindenek előtt világosan kell tudnunk azt, hogy minden egyes lábbelikészítő iparos sorsa erősen ösz- sze van kötve a másikéval. Ha akad még ma is olyan szaktársunk, aki a szervező bizottságnak ezen jóakaratéi figyelmeztetését nem akarja megérteni és ahelyett, hogy a szervezkedés és szövetkezés útjára lépne, arra törek­szik, hogy csak maga boldoguljon, előbb-utóbb kénytelen lesz tapasztalni, hogy az egyik szakmai iparos sorsa, mennyire befolyásolja a másik iparos társának sorsát és nagymértékű rövid­látás, ha mások nyomorával és bajával nem törődik, mert az könyörtelenül át­terjed reá is, ha orvosolva nem lesz. De miért ne segítenénk magunkon, amikor erre meg van a lehetőség? Hisz látnunk kell, hogy egyre és egyre le­hetetlenebb helyzetbe kerülünk és min­dig több nehézség gördül megélheté­sünk útjába, ha az események alakulá­sát közönyösen vesszük és mindenbe beletörődünk, ami a szakmai életben történik. Értsünk tehát szót és köves­sük a központi szervező bizottság út­mutatásait, hogy országos szövetségünk lés szövetkezetünk kiépítésének lendü­letes munkája az egész vonalon megin­dulhasson, amelynek áldásos gyümöl­cseit az egész szakmai társadalom él­vezheti. Fogúink tehát hozzá a Szövetség és Szövetkezet tagjainak toborzásához mindannyian, amíg nem lesz késő!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék