Lábbelikészítők Lapja, 1934 (16. évfolyam, 1-21. szám)
1934-01-05 / 1. szám
1934 január 5 LABECSIKIISZITÖK LAPJA 5. oldal okért, őseim is iparosok voltak, éppen ezért mindig megértéssel vagyok az iparos törekvések iránt. Amikor ezt a kitüntetést megköszönöm, biztosítom Önöket, hogy igaz és nemes harcukban mindig mellettük leszek. Frankl Lajos igazgató a következőket mondotta: — A mai viszonyok között, fájdalom, a vörösbetűs napok sem jelentenek ünnepet és én ma mégis úgy érzem, hogy ünnep van. A VI. kerületi csoport vezetőségével együtt örülök és ünnepelek. Köszönöm a kitüntetést, de valahogy furcsa helyzetbe kerültem, mert én szeretném önöknek, sok bajjal küzdő magyar cipészkisiparosoknak a legnagyobb kitüntetést adni, mert kitartanak. Küzdenek és remélnek. Boldog vagyok, hogy olyan vállalatnak lehetek a főtisztviselője, amely megérti és átérzi a magyar cipészkisiparosság helyzetét, ígérem, hogy úgy mint a múltban, a jövőben is együtt fogok dolgozni a cipésziparossággal. Dr. Torma István, Kicselesz József, Jakab János, Dancziger Mór, Kenyeres Imre, Pintér Károly és Gosch Konrád felszólalásai után Bercsényi Albert elnök indítványára a díszközgyűlés elhatározta hogy táviratilag üdvözli Bethlen István grófot és Eckhardt Tibort abból az alkalomból, hogy az elszakított területek visszaszerzéséért kitartó harcot folytatnak. A díszközgyűlés befejeztével a Somogyi-Osváth szalonzenekar és főként Vidos Jenő és Miklós Anny szellemes magánszámokkal szórakoztatták a késő éjjeli órákig jó hangulatban együtt maradt vendégeket.* Karácsony a szeretet ünnepe, ezen a napon melegebben érez a szív, ezen a napon nem az ész okoskodása, hanem a szív jósága vezeti az embert, megértőbb jobb tud lenni. És ezzel a szívvel, a megértésnek és szeretetnek oly keveset használt szemüvegén nézve az életet, látjuk, érezzük, hogy mindnyájunk sorsa közös. Nem mondhatja senki, ha jelenleg jó sorsban él is, hogy nem lesz szüksége soha támogatásra. Azok a derék jó emberek, akik dec. 22-én este a testület helyiségében összegyűltek, hogy átvegyék szeretetcsomagjaikat, bizony nem gondolták volna egykor, hogy öreg napjaikra ilyen sorsba jutnak. De ki is tudhatná azt megmondani, hogy az, aki ma keresetéből, jövedelméből ad az ínségeseknek, egyszer majdnem-e jól esik, ha neki is juttatnak valamit. Milyen más lenne az élet, ha a karácsonyi gondolat gyökeret verne az emberi szívben, ha örök tűz volna és a fénye nem aludna ki a karácsonyfa színes gyertyáival. Gaál Lajos.* A díszközgyűlésen — tekintettel a jótékony célra — a következő adományok folytak be: Frankl Lajos 200 P, Magyar Bőriparosok Szövetkezete 15 P, Hollán Lajos, Benedek Ferenc, Osváth Sándor, Noch Bernát, Winkler Viktor 10—10 P, Grünfeld 10.35 P, Osváth Sándor, Kövess Gyula, Union csirizgyár, Palma Rt., Oláh István, Keresztény Szövetség 5—5 pengő, Gosch Konrád, Bercsényi Albert, Pintér Károly, Schwarz Lipót, Marbach Bernát ipt. alelnök 3—3 pengő, Papp Mihály 5.28 P, I.b. kér. csoport 2.60 P, Weisz Márton, Csizmadia János, Kicselesz József, Kenyeres Imre, Győrfi Gyula, VIII. kér. csoport, Sorbán István, I. kér. csoport, Lencz József, Seres Sándor, Gönczöl Gyula, N. N., Gódy László, Tomisa István 2—2 P. Kövess N. 1.75 P: Sike István, N. N., Benyó István, Zauper Lajos, Balázs József, Wassermann Zsigmond, Schönfeld, Moór Jenő, Kovács Zsigmond, Szajlinger Sándor, Deutsch Sándor 1—1 pengő. Molnár Mihály, Máté Mihály, Smotlák Simon, Török József, Schneider Péter, Valach József, Csernák Károly, Grünfeld N., Hirsch Áron 50—50 fillér. Rónai András, Berger Sándor, Szigli Sámuel 20—20 fillér. Kiosztott a vezetőség 14 pár gyermekcipőt, melynek teljes anyagát Fried B. és Fiai bőrgyár díjtalanul bocsátotta a csoport rendelkezésére. A cipők elkészítését szintén díjtalanul végezték: Kenyeres Imre, Pintér Károly, Sike István, Gosch Konrád, Weisz Márton, Tánczer Dávid és Szabó István cipésziparosok. A cipészipartestület karácsonyi akciójára pénzbeli adományokkal hozzájárultak Wolfner Gyula és Társa bőrgyár 250.— pengő, Szabó Mihály bőrkereskedő, Kispest 100.— P, Lázár Ignác bőrkereskedő 100 P, VI. ker. szakcsoport 65.15 P, Bencze József 30 P, Fried Bernát és Fiai bőrgyár 20 P, Palma Rt. 20 P, V. ker. belső csoport 25 P, V—VI. külső ker. csoport 10 P, Triznya József 10 P, I b. ker. csoport 15 P, Kovács Bertalan 10.— P, VIII. kér. csoport 10 P, Pudler Bernát borkereskedő 10 P, C. M. Müller 8.— P, III. kér. csoport 6 P, Tamaska József 5.08 P, Mohácsi és Lóránt 5 P, Nagy Mihály 5 P, Kicselesz József 5 P, Szalay Sándor 5 P, Lenkei kávéház Lehel-u. (Csery József utján) 5 P, Stefanits János 5 P, X. ker. csoport 5 P, Kohn Imre 5 P, V. kér. csoport (Ács István) 9 P, Stauber Gyula bőrk. 2 P, Lehner Attila 4.10 P, Fleschmann József bőrk. 3 P, özv. Menczel Mihályné bőrk. 2 P, Spankó József 2 P, Parász Vilmos bőrk. 1 P. Természetbeni adományok: Pászty János bőrk. 10 kiló liszt, 1 kiló zsír, fél kiló cukor, Zuglói bőráruház (Vanyek János utján) 5 kiló liszt, 2 kiló kockacukor, 2 kiló szalonna. — Juhos Vitus cipész 1 pár gyermekcipő, Lábbelikészítő Iparosok Orsz. Szövetsége 20 pár cipő. A vezetőség ezúton is köszönetet mond az adományokért. Hiba csúsztatik a számításba! Bőrkereskedői körökben komolyan foglalkoznak az utóbbi időben azzal a gondolattal, hogy miként lehetne a bőrárukat a kiskereskedelmi forgalomban egységessé tenni, vagyis a kartelszerű értékesítési rendszert bevezetni. Megbízható forrásból nyert értesülésünk szerint a bőrkereskedők egyesületének vezetői részéről lépések történtek az irányban, hogy a bőrgyárosok is tegyék magukévá a tervezetet, amely szerint a gyárosok kényszerítenék a borkereskedőket arra, hogy magasabb haszonkulcs mellett árusítsanak. S hogy a nagyobb haszonnal való eladások az egész vonalon keresztülvihetők legyenek, a már említett „csekélységen" kívül arra is rá akarják bírni a gyárosokat, hogy ők írják elő a borkereskedők eladási árait és pedig alighanem azért, hogy tisztességtelen versenyzésért büntetendő eljárást indíthassanak azok ellen a kereskedők ellen, akik az előírt áraknál olcsóbban merészelnék a náluk vásárló iparosokat kiszolgálni. Ami magyarán szólva azt jelentené, hogy azokat a kiskereskedőket, akik a lábbelikészítő iparosság szorongatott helyzetét átérzik és méltányolják és megelégednének kevesebb haszonnal is, be lehetne csukatni. Tudomásunk van arról is, hogy egyes bőrgyárak, sajnos, hajlandók lennének a lábbelikészítő kisiparosság amúgy is súlyosan nehéz helyzetének még nagyobb mértékben való megnehezítését a tervezet alátámasztásával elősegíteni. S éppen ezért óvást kell emelnünk a lábbelikészítő iparosok érdekei ellen tervezett merénylettel szemben, az angol griffin-krémmel vetekszik. Árban azonban jelentékenyen olcsóbb. Egy próbadoboz meggyőz mindenkit e magyar gyártmány kiválóságáról. Kapható fekete, barna, fehér és a 32-es bordó bőrhöz, mahagóni színben. Beszerezhető egyes cipészkelléküzletekben, vagy a készítőnél, Szalay Sándor cipészmesternél Budapest, IV., Duna u. 6.