Lábbelikészítők Lapja, 1937 (19. évfolyam, 1-13. szám)
1937-01-01 / 1. szám
1957. JANUÁR HÓ, LÁBBELIKÉSZÍTŐK LAPJA 7. oldal Urai kaptafát ÉS a fPSJBan kaptafa, fasarok és cipészkellék szaküzletben a jó cipő öröm sámfát vegye HILKUItU Budapest, VI. Vasvári Pál u. 3. Telefon 1238-70. uraifa Egy-két komoly szó fs borkiskereskedelem és cipészkisipar megmentéséről írta : Benedek Ferenc Cikkem címében tudatosan nem pusztulásáról beszélek ezen jobb sorsra érdemes szakmának, melyről nem egy közgazdasági író jósolta már meg, hogy a technika fejlődése el fogja pusztítani. Sőt akadtak már olyan megállapítások is, hogy a pusztulás folyamata oda fejlődött, hogy el is parentálhatnak bennünket, mint egy kihalóban levő szakmai réteget. De ezek a jósok, akik ezt a szomorú megállapításokat tették, elfelejtették, hogy a cipész kézmű kisipar, melynek életével a bőrkiskereskedelem sorsa összeforrt, oly erősen kiemelkedő nívón áll, amely ma már a művészi tökéletességnél tart, hogy ezt a magyar kézmű kisipari réteget, mely 38-40.000 életexiztenciát jelent és a világ nagy nemzetei között is a legelsők sorába jutott, átmenetileg ki lehet szorítani, de teljesen soha sem lehet megsemmisíteni. Különösen akkor nem, ha ennek veszedelmét az egész bőripar, a borkereskedelem és maga a cipészkézműkisipar is felismerné és a maga létérdekében ezekkel karöltve megindítana egy hatalmas propagandát a fogyasztó nagyközönség visszahódítására. Legelsősorban meg kell állapítani, hogy a bőrkiskereskedelem legsúlyosabban érzi, hogy a cipészkiskézműipar mérték munkák tekintetében egyre szűkebb térre szoríttatik. Egyrészt a fogyasztó közönség vásárlóképességének gyengülése és az általános gazdasági viszonyok folytán, másrészt a saját szervezettségünk és akalmazkodásunk hiányában és nem utolsó sorban azért is, mert úgy a bőrkiskereskedelem, mint a cipészkézműkisipar ahelyett, hogy idejekorán felismerte volna a szakma kiszoríttatásának közös veszélyét, a közös bajban egymásra talált volna, ahelyett mindig külön utakon járt! Ismételten e helyen is köszönetet mondok az Ipartestület érdemes elnökségének, hogy a drágaság kérdésében tartott gyűlésre meghívást nyertünk, ahol álláspontunk kifejtése után alkalmat adott nekünk, hogy rámutathassunk egymásrautaltságunkra és hangot adhattunk közös sorsunk, közös bajaink voltának megállapítására és konstatálhattuk teljes őszinteséggel, hogy a cipészkézműkisipar kiszoríttatása az, ami létünket a legkomolyabban fenyegeti és felajánlhattuk ama készségünket, hogy együttesen küzdjünk a közös bajok ellen, míg nem késő, mert könnyen lehetséges, hogy későn fogunk hozzá a munkához. Fel kell tehát állítanunk a közös küzdelem frontját a szakmánk jogtalan kiszoríttatása ellen és a technikai fejlődéssel szembe kell állítanom a kézműipar fejlődését, amelynél ugyancsak nagy a fejlődés, azonkívül a kézműkisipari cipő egészségesebb, pontosan a lábhoz idomul, jobb és tartósabb anyagot ad, ha valamivel többe is kerül. El kell oszlatnunk azt a tévhitet, amiben ma a közönség széles rétegei élnek, hogy éppen olyan jónak tartják a mechanikailag készült terméket, mint a nemes anyagból jól kidolgozottal készülő elsőrendű varrott vagy szegett kész vagy mérték utáni kézműipari finom cipőt, még ha többe is kerül, de sokkal egészségesebb viseleténél és minőségénél fogva tartósabb, azaz a különbözetét többszörösen behozza. Fenti tévhit is a minőség ismeretének hiánya miatt terjedt el és végzi igazságtalan, romboló, létünket veszélyeztető munkáját. Be kell bizonyítanunk, hogy ez csakugyan tényleg tévhit és viszsza kell hódítanunk a rendelő és LÍZ-CI’(kÍCI CS'OÁU KIZÁRÓLAG a „Mint-fi' cip&ftas ztát HASZNÁLJÁTOK, ezt ajánljátok, ezt terjesszétek, mert ezzel saját jazdasági érdekeiteket véditek. — A „MILTON“ csak cipészeknél vásárolható, kereskedőknél nem kapható.