Lakatosmesterek Lapja, 1943 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1943-01-10 / 1. szám

Lakatos, autószerelő- és javitó, késes-köszörűs, mérlegkészítő, papka­­műves, reszelővágó, vasesztergályos és vasöntő ipari szaklap ***** A BUDAPESTI LAKATOSOK STB. IPARTESTÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE e tsartestületi tagok­ tagsági díjak fejében kapják ELŐFIZETÉSI DÍJ: ®*y evTe P. 6.— félévre P 3.­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Duoasest, VI!., Hyar-u. 6. leieion: 223419 ^V. évfolyam 1. szám 1943 január 10 .-d­elenik minden hó 10-én és 25-én FELHÍVÁS a versenytárgyalásokon való részvételre A m. kir. honvédelmi miniszter ur 49.182. «tk­. 11—t­ílé. sz. alatt az alábbi leiratot intézte ipartestületünkhöz: A honvédségi építkezések biztosítására tartott nyilvános és zárt versenytárgyalá­sokra a legutóbbi időben feltűnő kevés ajánlat érkezett be, annyira, hogy egyes versenytárgyalások ennek folytán eredmény­telenek voltak. A kisiparosság hathatós támogatását min­denkor szem előtt, tartom. Ennek érdekében az építkezéseknél ha annak lehetősége megvan a munkákat nem generál vállal­kozóknak adom ki, hanem munkanemenként megfelelő szakiparo­soknak. Ezen igyekezetem természetesen csak ab­ban az esetben jár eredménnyel, ha a szó­­banforgó munkára megfelelő számú kisipa­ros is tesz ajánlatot. felkérem az Ipartestületet, hogy a kö­telékébe tartozói iparosok f­igyelmét hívja fel arra, hogy nyilvános versenytárgyaláson minél többen vegyenek részt, zártkörű ver­senytárgyalásra való felhívás esetén pedig A kormány 7430/1942. M. E. számú ren­deletével korlátozta a villamos energia fel­használását. A rendelet végrehajtása tárgyá­ban az iparügyi miniszter 77.900 1942. tp. VI. szám alatt egyidejűleg külön rendele­tet adott ki. A rendelet szerint alapfogy­asztás az­az minden körülmények között adjanak be ajánlatot. Amennyiben ezen felhívásom sikerrel nem járna, úgy az Iparügyi Miniszter Úrnak ja­vasolni fogom kataszter felfektetéseit a Vál­lalkozókról, m­egbízhatóságuk, tőkeerejük és fog­l­alk­oz­t­at­ottságuk figyelembevételével. Ennek alapján fogom azután a kataszterbe felvett iparosokat zártkörű versenytárgya­láson való részvételre felszólítani. Bízva a magyar iparostársadalom meg­értő gondolkodásában, remélem, hogy a mai nehéz időkben a magyar iparosság is azon lesz, hogy a honvédségi építkezések lebonyolítása mindenkor a legsikeresebb le­gyen. A miniszter rendeletéből: Ries sk. mér­nök ezredes. A miniszteri leiratot különös fontosságá­nál fogva, érdekelt tagjainknak ezúton hoz­zuk tudomására azzal, hogy a versenytár­gyalásokon saját érdekükben is résztvenni szíveskedjenek. árammennyiség, amelyet a fogyasztó az 1941. évi július hónaptól az 1942. évi július hónapig terjedő idő alatt fogyasztott, az alapfogyasztásnak irányadó mértéke pedig 10.000 kilowattóra. Az az üzem, amelynek alapfogyasztása az irányadó mértéket nem haladja meg, nem köteles csökkenteni, de nem fogyaszthat több áramot, mint amennyit 1941. júliusától 1942. júliusáig fogyasztott; az az üzem pedig, amelynek alapfogyasztása az irányadó mér­téket meghaladja, alap­fogyasztásának leg­feljebb 900/o-át, hadi üzemmé nyilvánított vállalat pedig legfeljebb 95°/o-át használ­hatja fel. A csökkentést az ezután következő egy­­egy negyedévben kell végrehajtani, úgy, hogy» az alapfogyasztás időtartama megfele­lő negyedévében felhasznált árammennyi­ségnek csak 90, illetve 95».«-át szabad fel­használni. A megengedett energiafogyasztást a m. kir. Ipari A­ny­aghi­vat­al a villamosmű útján időnként ellenőrzi. A m. kir. Ipari Anyagliivatal nagyobb mennyiségű villamos energia fogyasztását engedélyezheti, ha a nagyobb mértékű fo­gyasztást a honvédelemnek vagy az­ ország­­ köz ellátásának rendkívül fontos érdeke in­dokolja, vagy ha az üzem az­ általa fel­használni kívánt villamos energiamennyiség átvételének időbeli elosztását a villamos­­mű­vel létesített megállapodás alapján oly módon változtatja meg, hogy ennek kö­vetkeztében a villamosmű jelentékeny szén­­megtakarítést ér el. Az iparügyi miniszter az üzem által fo­­­­gyasztható árammennyiséget kisebb mér­tékben is megállapíthatja, ha az üzem á.1-­­ tól a­­rendelet értelmében, fogyasztható áram­­­mennyiség az üzem közgazdasági jelentő­ségével nem áll arányban. A rendeletek büntető rendelkezések­ is tartalmaznak s ezek alkalmazásán felül a korlátozó rendelkezéseket megszegő fo­gyasztót az iparügyi miniszter az áram­szolgáltatásból meghatározott időre ki is zárhatja. A rend­eletek a Budapesti Közlöny 1942. december­ 25-i számában jelentek meg és ugyanakkor hatályba is léptek. A villamosáram felhasználásának korlátozása

Next