Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1909 (2. évfolyam, 5-52. szám)
1909-01-31 / 5. szám
2 MAGYAR ASZTALOSMESTEREK LAPJA 1909. január 31. Mire várunk ? Nagyon időszerű fölvetni ezt a kérdést, hogy hát tulajdonképp mire várunk, már t., azok a kortársak, akik még mindig távol maradnak a szövetségtől. Talán egy újabb sztrájkra, a most béklyóba vert szakszervezet föltámadására, a munkások terrorizmusára várnak kartársaink? Hogy majd akkor, amidőn fejük fölött ég a ház, sóhajtozva bánkódjanak mostani húzódozásukon ? A tavasz nyíltával olyan nagymérvű építkezések indulnak meg szerte az országban úgy az állam mint a községek és magánosok részéről, amilyen nem volt már évek óta. Munka lesz tehát bőségesen úgy az épület, mint a bútorasztalos iparban. Ezt nemcsak mi tudjuk, de tudják a munkások és vezéreik is. És bár föl van függesztve az asztalosmunkások szakszervezete, mégis oly erős agitációt fejt ki maga a szociáldemokrata anyapárt, hogy azt nekünk, mestereknek figyelembe kell vennünk s már most, előre kell számot vetnünk a bekövetkezhető esélyekkel. A szocialisták nyilván hirdetik, elégszer meg is fenyegettek minket azzal, hogy csak a munka megindulását várják, hogy a harcot újból felvegyék ellenünk s a munkával elhalmozott mesterek szorultságából tőkét előnyöket kovácsoljanak maguknak. Minden előrelátó és helyes ítélőképességgel bíró mesternek kötelessége volna a közelről fenyegető veszedelem ellen védekezni, nehogy a baj készületlenül találja. Most volna itt az ideje s arra legjobb alkalom, hogy szervezkedjünk, szövetségünket tőlünk telhetően megerősítsük, szóval, hogy minden asztalosmester belépjen a szövetségbe. E helyett azonban ma is csak azt tapasztaljuk, hogy kartársaink haboznak, vagy a legjobb esetben is elodázzák a belépést azzal a magyar szokásmondással: ejh, ráérünk arra még Holott dehogy is érünk rá. Nekünk előre kell arról gondoskodnunk, hogy műhelyünkben olyan munkásaink legyenek, akik a szakszervet vagy a szociáldemokrata párt füttyszavára nem táncolnak, hanem mi mellettünk tartanak ki. Erre pedig csakis egy mód van s ez az, ha minden kortárs tagja lesz a szövetségnek s mint ilyen csakis a saját munkaközvetítőnkből fogadunk fel segédet. Az a segéd, akit a mi közvetítőnk helyez el, a szervezeten kivül áll s igy arra számíthatunk. Föltétlen szükséges azonban, hogy a kartársak csakis a közvetítő útján vegyenek föl munkást. Szükséges ez részben azért, hogy így nem kerülhet műhelyünkbe idegen, izgága és izgató elem, de szükséges azért is, hogy így a munkaközvetítő minden egyes munkás fölött felügyeletet gyakorolhasson a mi s egyben a munkások érdekében is. Mert pl. ha egy ilyen közvetített munkás rászolgált, a közvetítő egy-két hétig nem közvetíti, ezzel büntetve meg a bűnöst, hogy egy ideje legyen elmélkedni tette fölött. De jó ez a közvetítői felügyelet a munkásokra nézve azért is, hogy minden, a közvetítőben felvételre jelentkező munkásnak munkaszabadságot biztosít, vagyis elejét veszi annak, lehetetlenné teszi, hogy egyes munkásokat a többiek bojkottáljanak, amint ez a szakszervezeteknél szokásban volt. A közvetítőt tehát kikerülni nem szabad egy tagtársnak sem. Ezt parancsolja saját közös érdekünk, miért is annak szolgálatában mindent el kell követnünk, hogy a tavaszi munkaidényre elegendő számú nyilatkozatot aláírt segéddel rendelkezzünk. Azt hisszük, minden mester betelhetett már a szakszervezetek által dirigált munkások viselkedésével. Minden mester megelégelhette már azt a sok megalázást, amiben része volt, de megelégelhette már azt a temérdek anyagi kárt is, amit az utóbbi évek munkásmozgalmai előidéztek. Ezért, hogy ezeknek végképp és örökre véget vethessünk, most, amikor még időnk van, kötelességünk a tömörülés, az előre való gondoskodás a védelemről, a munka zavartalanságáról. Értse meg és érezze át minden kortárs az egyértés a szövetkezés szükséges voltát, használja föl a mostani jó alkalmat a belépésre, mert eljön az idő, amikor nagyon jól fog esni, ha Szövetségünk védőszárnyai alól nézheti a Szövetségen kívül állók keserveit, amit munkásaik idéznek majd elő. Ne várakozzunk, ne késlekedjünk tehát tovább, hanem lépjünk be mielőtt a Szövetségbe Szerény kívánság. A munkások szakszervezeti tanácsa nem kevesebbet kívánt a főváros tanácsától, minthogy tiltakozzék az egyes szakszervezeteket felfüggesztő belügyminiszteri rendelet ellen. Igazán elcsodálkozik az ember, amikor ezt hallja. És nem tudja, naivitásnak tudja-e ezt be, avagy vakmerőségnek a szervezeti tanács részéről. A főváros tanácsa nem gyermekek gyülekezete, hogy ily merész és — valljuk be — szerénytelen kívánságok teljesítésére vállalkozhatnék. Már az a tény, hogy a célt tudva, meghallgatta a szervezeti tanács kiküldötteit, egymagában véve is eléggé sajnálatos eset volt. A kívánság előterjesztésére pedig épp a főváros tanácsához valóságos perfidia. Avagy nem égett az orczájuk a szervezeti tanács tagjainak, amikor épp ahhoz mennek kérésükkel, akit anyiszor és oly súlyosan megbántottak: a fővároshoz? Hiszen a szervezetek minden káros működését, tettét, legelsősorban és legérzékenyebben a főváros érezte meg, amelynek fejlődését éveken át megakasztották, közbiztonságát filozófiussá tették, a polgárok vagyonát megrongálták, ipari életét pedig teljesen aláásták. Ezt letagadni nem lehet. Ez bebizonyosodott tény. S mégis most, amikor belügyminiszer, mint az közrendjének legfőbb őre az évek óta folyó garázdálkodás fészkét becsukatja, pilátusi szemforgatással ordít muszkaországot épp az a banda amely maga akart e város falai között már-már rablóuralmat teremteni. És elég merész, hogy nevén nevezzük a gyermeket: orcátlan ez a szakszervezeti tanács, most még arra kéri a fővárost, hogy tiltakozzék a belügyminiszeri rendelete ellen, amelylyel gyökeresen szétugratta a huligánok bandáját. Valóban nagyon megsértette a szervezeti tanács a fővárost, amikor ilyen kívánsággal mert eléje állani. Megsértene pedig azzal, hogy a föltételezi a fővárostól, hogy teljesíti a szervezeti tanács kérését és szabad utat igyekszik a banda újabb garázdálkodásának. Mert az, ha a főváros megtette volna a szervezetek tanácsának kívánságát s tiltakozott volna belügyminiszer rendelete ellen, amely rendelet csakis a főváros és lakói-