Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-02 / 1. szám

2 MAGYAR ASZTALOSMESTEREK LAPJA. 1910. január 2. „Tiszta vizet a pohárba!“ Irta: Kántor Tamás. Lapunk karácsonyi száma, mely oly gazdag tarta­lommal jelent meg minden tekintetben, hogy bárki is, aki lapunkat átolvasta, a legnagyobb elismeréssel kell, hogy viseltessék azon férfiak iránt, akik első­sorban is mint iparosok, — mondjuk asztalosmesterek, — még az irodalmi téren is megállják helyüket. Az újév eljövetelével, mint egyik szerény tagja testületünknek, indíttatva érzem magamat, hogy az el­múlt évek eseményeiről egyet mást emlékezetébe idézzek igen tisztelt kartársaimnak. Önkénytelenül eszembe jut Salamon király mondása, amikor a visegrádi várba be­zárták : »Átok reád magyarok hazája, átok reád te büszke, gőgös nép! « Ez a mondás egészen jellemzi közéletünket, az ország vezetésére, kormányzására hiva­tott államférfiaktól kezdve az ipartestületek vezetésére hivatott iparosokig. Amint sok államférfiunkban hiányzik az ország érdekei iránti kötelességérzet, hogy a nemzet legszen­tebb jogait megvédelmeznék, csupán egyéni személyes­kedésükből kifolyólag nem csak meg nem védelmezik, hanem inkább feláldozzák bizonyos magánérdekeikért. Az igazi, hivatott vezérembereink ahelyett, hogy nemes kötelességük teljesítésében hozzászegődnének és támo­gatnák, alattomban ellene dolgoznak és mindent elkö­vetnek, hogy idő előtt lejárassák és a közvéleményt úgy cselekedetük, mint személyük ellen bizalmatlanná tegyék. Ugyanez az eset áll fenn az iparosok testületi életében is. Mindenki tudja és elismeri azt a jelszót, hogy az egyesülésben van az erő, s akik azt megtart­ják, a közérdeket szolgálják, — sajnos — nagyon, de nagyon kevesen vannak. S még jobban hiányzik és fáj­dalmasabban érint bennünket az, hogy éppen azok az iparosok, akik hivatva volnának már társadalmi állá­suknál fogva is, hogy a közérdek védelmére első helyre álljanak, éppen azon iparosokról kellett tapasztalnunk azt, hogy a közérdek megvédésében, mely egyszersmind az ő saját érdekük is, nemcsak nem támogattak ben­nünket, hanem kárörvendve nézték végig az elmúlt év­ben lezajlott harcunkat, melyet bátran lehet nevezni ön­védelmi harcnak is, mert a mi harcunk nem volt igaz­ságtalan és jogosulatlan. Küzdöttünk önmagunk és mun­kásaink függetlenségéért, hogy az egyéni, a munka, a vállalkozás szabadságát biztosíthassuk azon hatalom ellen, amely teljes erejével reánehezedett vállalkozásunk szabadságára. Egyszersmind egyéni szabadságunkat is meg akarta bénítani, oly korlátok közé akarta szorítani, ami tehetetlenné tett volna bennünket. Az asztalosmesterek szövetsége látta a közelgő veszélyt, mely megsemmisítésére törekedett, tömörülésre szólította tagjait, ezen tömörülésünk, dacára, bár nem volt is egységes, de mégis sikerült annyira vinni, hogy az elmúlt egy évet békességben tölthettük el, munkás­ságban, de ez az egy év nagyon kevés volt arra, hogy a múltak mulasztásait csak részben is helyrehozhattuk volna. Itt van előttünk az országos szövetségnek meg­alkotása. Látnia kell mindenkinek az újból tornyosuló fekete felhőket, amelyek hazánkat és iparunkat fenye­getik. Ki tudja, mit hoz az új esztendő ? A politikai kalandorok nem fognak-e ismét szövetséget kötni azon elemekkel, akiknek semmi más céljuk nincsen, mint hogy ismét egyesült erővel tönkre tegyék azt a polgári osztályt, amely az állam fenntartásában a legnagyobb terhek viselője. Ne áltassuk magunkat és ne támasz­kodjunk senkire, hanem tömörüljünk az országos szö­vetség zászlója alá. Ha erőnket egyesíteni fogjuk, nin­csen az a hatalom, amely bennünket elsöpörjön. Ne zárkózzunk el kötelességünk teljesítésétől. Az országos szövetség megalapítása nemcsak saját egyéni és vállal­kozási szabadságunkat biztosítja, de biztosítani fogja munkásaink szabadságát is. Ki merné állítani azt, hogy azon két tényező, amelyek szorosan utalva vannak egymásra, úgymint a mesterek és a munkásaik, egymás nélkül is megélhetnek? Azt hiszem ezt senki sem fogja elhinni. De ki kell terjeszkednie az országos szövetség­nek a vállalkozás reális alapjára is, hogy azokat, akik mindenféle idegen címek alatt a tisztességes iparosságot megkárosítják, a jövőben tehetetlenné tehessük. Ezen­kívül rá kell még térnem azon fontos feladatunkra is, amelyeket szintén az országos szövetség megalakulásá­tól várhatunk, az iparosság parlamenti képviseletére. Nagy és nehéz feladat. Negyvenkét éve múlt annak, hogy alkotmányos parlamenti életünk helyre lett állítva. E negyvenkét esz­tendő alatt mit valósítottak meg? Az iparosság — saj­nos — nagyon keveset. Hol van a népképviselet ? Van­nak-e iparos képviselőink ? Kiket terhel a felelősség mindezen mulasztásokért? Egyedül az iparosságot. »Tiszta vizet a pohárba!« de éppen az iparosság az oka annak, hogy ezideig mindenütt nélkülözték, mert éppen az iparosokat terheli a nemtörődömség és az alattomoskodás bűne, hogy mikor alkalom kínálkozott arra, hogy iparostársát a parlamentbe küldhette volna, az iparoselemek ellenségeinek zászlója alá szegődő Csináltak iparostörvényeket — iparosok nélkül. A har­mincöt éve életben levő ipartörvényt módosították, szin­tén iparosok nélkül, már­pedig, ha csakugyan kell ipar­törvénynek lenni, azt iparosok és józan gondolkozást­ ipari munkások nélkül megalkotni nem lehet. Itt van az új ipartörvény tervezete, amelynek úttévesztőjében a legjózanabb gondolkozású iparos is eltéved érdekeinek a megvédésében. Oly rengeteg paragrafus-tömege van, hogy az iparos hamarább megtanulja a mesterségét, mint azoknak a szakaszoknak a megismerését, amelyek­re. Újjá­születés előtt áll iparunk, de az előtt állunk mi is. Ezt az újjászületést az új év hozta meg nekünk. Egyedül rajtunk áll, várjon akarunk-e ez alkalommal élni vagy sem ? Hisszük erősen és bízunk abban, hogy a józa­nul gondolkozó, jövőjét biztosítani óhajtó asz­talosmesterek szine-java átérzi az ez évben végrehajtandó nagy teendők horderejét s szív­vel lélekkel azon lesz, hogy e messze jövőbe kiható teendők sikeresen keresztül vitessenek. E hitben, e reményben kívánunk kartársainknak boldog ujesztendőt!

Next