Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1911 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-01 / 1. szám

2 1911 január 1. MAGYAR ASZTALOSMESTEREK LAPJA A szaksajtó megbecsülése. Irta Gelléri Mór, királyi tanácsos, az Országos Iparegyesület igazgatója. Ráér-e a nyájas olvasó az új esztendő ünnepén azokra gondolni, akik az ő lapjukat Írják ? Ráér-e azzal a kérdéssel foglalkozni, milyen a társadalmi helyzete azoknak, akik szaktudásukat, energiájukat, életüket a t. olvasó érdekeinek szolgálatába állították ? Hiszen nap­nap után találkozunk olyan jelenségekkel, melyek fáj­dalmasan igazolják, hogy az újságíró testvérek sem tud­ják kellőképen méltányolni a magyar szakiró fontos hivatását. Egy, a legrégibb ujságiró-intézetnél ép néhány héttel ezelőtt előfordult sérelmes eset késztet arra, hogy újból sorompóba szálljak a szakírói hivatás elismerése s igy a szaksajtó megbecsülése érdekében. Több ízben hangsúlyoztam már, hogy nagyon sokat kellett dolgoznunk, mig a közönség lassan-lassan meg­értette, hogy a szépirodalom és a napisajtó mellett nagy kulturhivatása van nálunk a szaksajtónak. Az iró tapsot, babért arat; a napisajtó kielégíti a hirfalánk publikum étvágyát, informál naggyá fejlődött hírszolgálatával és politikai szolgálatot is teljesít. A napisajtó már-már mindent abszorbeál, csak azt a missziót nem tudta eddig betölteni, mely a komoly és céltudatos szaksajtóra vár. Mert ma-holnap nálunk is csak el kell ismerni, hogy például a borászati és kertészeti lapok, az ipari és technikai lapok, az orvosi és jogi lapok stb. stb., a saját hatáskörükben oly célokat követnek és oly missziót töltenek be, melyekre egyetlen napilap sem alkalmas és a legtöbb talán nem is képes. A komoly szaklap annak a közönségnek, melyet kiszolgál, mindenekelőtt általá­nos közérdekeit és esetről-esetre speciális szakmabeli érdekeit képviseli minden irányban, fölfelé és lefelé. Ezzel párhuzamosan odatörekszik, hogy olvasóinak jobb és tökéletesebb kenyérkeresetet biztosítson és képessé teszi az orvost, ügyvédet, iparost, kereskedőt, technikust stb., hogy a boldogulást gátló körülmények elhárítására az utakat és módokat megtalálja, ezek érdekében ható­ságokat és más illetékes tényezőket megmozgasson; továbbá, hogy a szakmájában előforduló uj eljárásokat, viszonyokat, előnyöket stb. megismerje s igy nemcsak közvetlenül maga legyen lehető tökéletes és mindenben tájékozott a szakmájában, hanem, hogy a közönség, melyet kiszolgál, szintén állandóan élvezhesse a rend­szeres haladásnak minden irányban való állandó tájéko­zottságának megbecsülhetetlen nagy előnyeit. A szak­sajtó a maga közönségének jólétét akarja biztosítani és ha ez megvan, előkészíti annak jobblétét. Méltán írhatta Rákosi Jenő egyik közöttünk lévő érdemes szakférfiú­nak : amit a politikusok végeznek, az sokszor kétes, bizonytalan, néha kártékony is; amit azonban a mun­kás szakember végez tollal, vagy szerszámmal a kezé­ben, az mindig haszon, tisztesség, érték és becsület. A szaksajtónak jogosultsága és megbecsülést ér­demlő fontossága minden kétségen felül áll, fejlődésé­nek és előmozdításának szüksége pedig sehol sem fon­tosabb, mint Magyarországon, ahol a kultúra minden ágában úttörő, irányító és lelkesítő apostolokra van szükség és ahol különösen ezen a téren sok évtized mulasztását kellett pótolni. Aki tehát ezirányban végzett úttörő munkát — és itt nem magamról szólok, hanem egész általánosságban egy nagyon érdekes új gárdáról — az nem dolgozott hiába... És amikor a tájékozatlan­ságnak újabb jelenségeivel találkozunk ezen a téren, szabad talán a fönnebbiek megismétlésén fölül még arra is kitérni, hogy a szakirodalomnak épen hazánk­ban nagy küzdelmei voltak és vannak. Milyen Kálvária néha behatolni a szakközönség távoli rétegeibe. És mikor már-már biztosnak érezzük magunkat, mihelyt egy szaklap nagy küzdelemmel és kitartással tért hódí­tott, jön egyszerre tiz konkurrens,/aki mind azt hiszi, hogy a látszólagos aranybányából áeki is ki kell venni a maga bőséges részét. De ez nem baj. Ez igy van mindenütt. Igaz, hogy nálunk talán nagyobb mérték­ben, mint másutt. Nem is az a célunk, hogy monopóliu­mot teremtsünk egyeseknek, hanem, hogy örvendjünk, ha minél többen állanak az ideális cél szolgálatában, melyet fönnebb vázoltam. Jól értsük meg: ideális acél és a feladat, a hivatás és az eszközök; de dőreség volna azt kívánni, hogy a szaklapok és szakírók az anyagi rekompenzációról lemondjanak és fakirok mód­jára önsanyargatással szolgálják fenséges hivatásukat — minden ellenszolgáltatás nélkül. Ezek után a szaksajtó különböző ágaiban nem akarok disztingválni. Az orvosi, jogi, elektrotechnikai, általános ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági, művészi, tanügyi stb. szaksajtó terén európai hirü kapacitásaink vannak, a munkálkodók nagyobb része pedig komoly törekvéseik, hasznos tevékenységeik révén megbecsülhe­tetlen szolgálatokat tesznek annak a branchenak, mely­nek tapasztalataikat, tudományukat, tehetségüket szentelik és áldozzák. És hogy a szakírók köréből — amit a szóban levő cikk a gúny bizonyos célzatával konsta­tál — államtitkárok és miniszterek is lettek, ez nem szégyene ennek az irói gárdának, hanem dicsősége és büszkesége. Végre pedig szabad azt is konstatálnom, hogy ha valahol van missziója és feladata a szaksajtónak, úgy a mi hazánk az, ahol a tudásnak és a munkának még rengeteg parlag területet kell elfoglalnia. Az nagy baj, hogy egyesek bizonyos érthetetlen okokból még nem látják e sajtó nevelő, oktató és praktikus irányú hivatá­sát, ahol pedig épen erre az irányra nagyobb szükség van, mint bárhol másutt. Mert az iparban, kereskede­lemben, gazdaságban, a technikában és művészetben még nem minden ponton értük el a modern kor által kijelölt határokat és ahol már közel vagyunk a célhoz, ott sem nélkülözhetjük se a hivatott szakírók, sem a praktikus szaksajtó további útbaigazítását. Az az irói gárda, mely ennek a föladatnak szenteli magát, nem sértődik meg, ha útjában a gúny, vagy a gáncs tapad sarkaihoz. Az a gárda, mely szakmája iránt odaadó szeretettel van eltelve, mely érzi és tudja, hogy minden nap van még tanulni és tanítani valója, amely az ideá­lis célnak gyakran alárendeli saját egyéni érdekeit, amely tudja, hogy munkája effektiv haszon az egyesekre, ez­rekre, sőt az országra nézve, az törhetlen erővel megy előre, azt célja elérésében nem lehet sem föltartóztatni, sem megtéveszteni. De hogy mindezt miért prédikálom a t. olvasónak, aki a szaksajtót bizonyára tiszteli, mert pártolja? Meg­mondom. Azok, akik átértik és átérezik a szaksajtó megbecsülésének és támogatásának fontosságát, azok

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék