Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-01 / 1. szám

4 1912 január 1. MAGYAR ASZTALOSMESTEREK LAPJA Még, miképp lehet úrrá annyira valakin, különösen pe­dig egy iparoson, akinek helyes és reális üzleti érzékkel kell bírnia, hogy megfeledkezzék minden üzlet alapjáról, a kalkulációról. Mert hiszen tudok olyan esetről is és pedig nem egyről, amikor az ajánlatot tevő — aki a legnagyobb mérvben lenyomta az árakat — mikorra a megbízást megkapta s az anyagot hozzá beszerezte, akkorra már az anyag ára egy-két esetben is fölment, úgy, hogy a vállalkozó iparos munkájára ráfizetett. Sir is az ember lelke, amikor napról-napra látja, tapasztalja, hogy mily rettenetes rombolást visz végbe közöttünk az irigység, az összeférhetetlenség, az egye­netlenség, holott ha egy kis jóakarat volna közöttünk, hej, de megváltozhatna úgy iparunknak, mint önmagunk­nak is a helyzete s fölhasználhatnánk az ideihez hasonló munkabőséget iparunk fejlesztésére s vagyonunk gya­rapítására. A munkaszezon elmúlt, itt a holtidény, a tél, amikor bőségesen van időnk arra, hogy egymás társaságában keressük azokat a módokat, amelyek lehetővé teszik, illetve tennék a konkurrencia elfajulásának meggátlását. Azok a kortársak, akik egy-egy városban élnek, hasz­nálják föl a téli estéket barátságos tanácskozásokra, az összetartás fejlesztésére s meglátjuk, hogy az összetar­tásnak értékes eredményeit nemcsak mi érezzük meg hamarosan, de iparunk is. Bizony, nem így képzeltem én a mesteri állapotot valamikor. Azonban a mai viszonyok közepette még csak javulást sem remélhetünk, hisz helyzetünk napról­­napra mind nehezebb lesz. Az állam is vállainkra rak terheket, itt van a munkásbiztosítás, amely akkor sok igazán, amikor év végén összeszámoljuk. Dacára azon­ban mindezeknek, mi vállalunk a vak világba. Én azt kívánom, hogy ez az állapot megszűnjék s ebben a reményben kívánok kedves kartársaimnak boldog új esztendőt, amely igazság nemcsak az egyénekre áll, de áll a kisebb csoportokra is. Már pedig a mai fővárosi bútorszövetke­zeteink nem mások, mint apró csoportjai az összeverő­dött kartársaknak. Így is szépen retigálnak ugyan bútor­szövetkezeteink, azonban, hogy mily nem remélt virág­zásnak indulnának, ha egybetömörülnének, fuzionálnának, arra nézve élő példákat nyújtanak a trösztök és kartelek, amelyekre ugyan cikkem keretében nem akarok kitérni. Ha van iparág, amelyben rendkívüli nagy eredmé­nyek várhatók a tömörüléstől, akkor az asztalosipar az, ahol az egyesülésnek hihetetlen eredményeit érnék el. Nincs ugyanis még egy iparág, amely úgy ki volna szolgáltatva a vállalkozók és különösen a bútorasztalosok a kereskedők önkényének, kizsákmányolásának, mint az asztalosipar. Szombatonként látni különösen, hogy mint házalnak itt a fővárosban a bútorasztalosok áruikkal egyik bútorkereskedőtől a másikhoz. Szörnyűség az, hogy a bútorkereskedők, mint rontják le az árakat, amit kénytelen elfogadni a szegény kisiparos, mivel otthon várják munká­sai a bontópénzt. Tagadhatatlan pedig, hogy ezek a kényszerű árletörések nagyon is kártékonyan hatnak ki az egész bútoriparra. E károkat azonban egyedül a bútorasztalosok érzik és sínylik is meg. A bútoriparnak egyik nagy baja az, hogy olyanok is fölcsapnak bútorkereskedőnek, akik ahhoz nem érte­nek. A bútorkereskedők nagy része ilyen dilettáns, ami nagy kár bizony az egész magyar bútoriparra nézve. Már­pedig nézetem szerint, ha a bútorcsarnok szövet­kezetek fuzionálása bekövetkeznék, akkor a bútoreladással is csak szakértő bútoriparosok foglalkoznának, ami csakis hasznára válna iparunknak, de hasznát látná a vásárló közönség is, mivel olcsóbban szerezhetne be jobb minő­ségű bútort. Az esetben megszabadulnánk a piszkos versenytől, amelynek káros voltát valamennyien érezzük, e helyett azonban kifejlődne egy másik verseny, amely iparunkra csakis jó, fejlesztő hatással volna, amely verseny abban állana, hogy ki tud szebbet és jobbat alkotni. Az ilyen nemes verseny könnyen menne akkor, mivel a haszon­munkánk mellett a miénk maradna s nem zsebelné el azt a közvetítő kereskedő. Ezek mellett azonban a bútor­ipar is erős fejlődésnek indulna s a most külföldről oly nagy arányban behozott bútorok helyett a magyar búto­rokat venné a közönség, amely szintén nyerne, mivel sokkal jobbat kapna, mint amit Ausztriából ma millió és millió értékben behozatnak a mi „hazafias, iparpár- Fúzió. Irta Gombos András, asztalosmester. Budapest, 1911 december 28. A fővárosi asztalosmesterek bútorszövetkezeteinek egyesüléséről, illetve ezen óhajomról mondok el egyet­­mást e helyen. Az eszmét erre megadta nekem az a tapasztalat, amely arra oktat és azt bizonyítja, hogy a fejlődést a mai korban nagyban elősegíti a tömörülés. KIRCHNER E. ÉS TÁRSA, BUDAPEST V. ker., Koháry­ utca 4. sz. (Alkotmány-utca sarok.) Legnagyobb és leghírnevesebb gyár fűrész- és fameg­munkáló gépekben minden szakmáh­oz. 120,000-nél több gépet szállított. Kitüntetve: Chikágó 1893 7 oklevél, 2 érem, Paris 1900 Grand-Prix, Priga-Prix 1901 Gél.

Next