Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-05 / 1. szám

VI. évfolyam. Budapest, 1913 január 5. 1. szám. AZ ASZTALOSMESTEREK SZÖVETSÉGÉNEK ÉS A BUDAPESTI ASZTALOSI PAR TESTÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: »UDAPEST, VII., ALMÁSSY-TÉR в. SZÁM. TILEPON 24—04. FŐSZERKESZTŐi BARTOLFY JANOS A BUDAPESTI ÁSZT A LOBI PART EST Ü LET ELNÖKE. ELŐFIZETÉSI ÁR HETI KRÓNIKÁVAL EGYÜTT: EGÉSZ ÉVRE 12 KOR. | NEGYEDÉVRE 3 KOR FÉL ÉVRE . . 6 KOR. I EGYES SZÁM 50 FILL POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKK SZÁMLA 24033 ELLENŐRIZVE BOLDOG ÚJ EVET! 1963 Az óesztendő küszöbét átléptük s itt állunk az új év kapujában. Az idén nem vagyunk úgy eltöltve reménnyel, mint más esztendőben, mivel az elmúlt esztendő utolsó hónapjai szinte kiöltek minden reménységet az iparosok szivéből. Ez az oka annak, hogy szinte elfásultan állunk ma, várva arra, hogy vájjon mit hoz a jövő? Máskor az új év napja a reménységek napja volt. Mindenki boldog hittel remélte az elkövetkező jobb jövőt, mig most, a letűnt esz­tendő szomorú tanúságai nyomán kelt lelki nyomottság már szinte kábulttá és fásulttá tette az embereket, különösen azonban az iparosokat. Az új esztendő napja általában véve a karácsonyi ünnepek hatása alatt szokott állani. Ezért az új évet is bizonyos patriarkális vonás teszi jellegzetessé, hisz mintegy kiegészítő részét képezi a szeretet ünnepének. Ezért is oly kedves és fontos az emberiség előtt az év első napja, amelyet ünnepként szokott megülni. Különösen jelentőségteljesnek tartották régente az új év napját, amikor is az új év első napjának milyenségéből szoktak volt következtetni a jövőre, különféle jóslásokkal kapcsolatban. Ez a régi idő bár letűnt már s a mai emberiség a jóslatoknak nem ád hitelt, mégis az új év napját szereti bizonyos sejtésekkel eltölteni, különösen azon igyekezvén, hogy azt a sürü és átláthatatlan fátyolt, amellyel a jövő le van takarva szemeink előtt, valamiképp föllebentse. S mert a Gondviselés nagy bölcsesége következtében ezt nem teheti, azért inkább remény­kedéssel igyekszik megnyugtatni önönmagát a jövőt illetőleg. Nagy adománya a jó Istennek a remény, amelyet az emberiség szivében fakaszt. Ha remény nem éltetné az emberiséget, bizony elpusztulna annak nagyrésze idő előtt, amint el­pusztulna akkor is, ha a jövőbe tudna pillantani. Ezért nyugodjunk csak bele az isteni ren­delésbe s ne igyekezzünk a lehetetlent elérni, azt t. i., hogy a jövőbe nézhessünk, azonban ehelyett nyissuk meg szivünket a reménynek, hadd töltse el keserűség helyett bizalommal keblünket, amely esetben jövőnk iránt is a kellő hittel bírunk. Annak, hogy ma, az új év napján, keblünk sok keserűséggel van eltelve, részben ön­magunk vagyunk az okai. Ha visszagondolunk az elmúlt utolsó két-három esztendőre, akkor azt fogjuk megállapítani, hogy ez az állítás teljesen fedi a valóságot. Ugyanis olyan alkalmuk volt helyzetünk s jövőnk megalapozására, amilyenben nem igen lesz részünk évtizedek alatt sem. Munkánk volt bőven. Kereshettünk volna is, mert hiszen a munkáltatók egymás kezébe adták az asztalosmesterek műhelyeinek kilincsét, azonban a nagy szeretetlenség, amely közöttünk uralkodott, széthúzásra, egyenetlenségre vezetett, amelynek vége azután a túlságba hajtott kon­kurencia lett. Konkuráltunk ok nélkül s ha megtudtuk, hogy valahol munka van — pedig, hej de rengeteg sok munka volt! — akkor egyik a másikra licitált az árakkal, amelyeket letörtek a kartársak, hogy haszon nem maradt a munka mellett, sőt voltak esetek, amikor egyik-másik még rá is fizetett vállalatára. A hiúság, az irigység okozta mindezt. Irigyeltük egymástól a munkát, a hasznot, a keresetet s csak hogy a másik ne kereshessen, inkább maga is veszte­séggel dolgozott, de a munkát még sem engedte ki a markából. Ez s hasonló okok hány üzem fölött húzták meg az elmúlt évben a lélekharangot! Majd talán pár év múlva össze lehet állítani az elmúlt fekete esztendőnek statisztikáját és akkor megfogjuk tudni azt is, hogy a sebesültek és a halottak száma mily nagy volt e rossz évben a mi iparunkra nézve is. Igaz, hogy a statisztikai kimutatás nem fogja föltámasztani már az elvérzetteket, azonban talán okulásul szolgál a jövőre. Okulást azonban már most is szerezhetünk magunknak a múltból s nevezetesen azt, hogy jövőnk alapjának biztosítéka elsősorban a kartársi jóérzület, amelyen fölépül az összetartás, az egyetértés. Már pedig, ha e jó tulajdonságokkal föl van ruházva valamely iparág, akkor annak jövője is biztosítva van, mivel az összetartásban rejlik a legnagyobb erő, amely mozgatója az ipari fejlődésnek. Arra törekedjünk tehát t. kartársak, hogy ezeket a jótulajdonságokat ez évben magunkévá tegyük, mert annak birtokában reánk s iparunkra is valóban el fog következni egy boldog új esztendő, amit igaz szívből kívánunk a kartársaknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék