Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1914 (7. évfolyam, 1-31. szám)

1914-01-04 / 1. szám

■ IZVE VII. évfolyam. Budapest, 1914 január 4. im '4'559^ 1. szám. Ilii AZ ASZTALOSMESTEREK SZÖVETSÉGÉNEK ÉS A BUDAPESTI ASZTALOS IPARTESTÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VII., AKÁCFA-UTCA 13. SZ. TELEFON 24-04. FŐSZERKESZTŐ: BARTOLFYJANOS A BUDAPESTI ASZTALOSIPARTESTÜLET ELNÖKE. ELŐFIZETÉSI ÁR HETI KRÓNIKÁVAL EGYÜTT: EGESZ EVRE 12 KOR. FÉL ÉVRE . . 6 KOR. NEGYEDÉVRE 3 KOR. EGYES SZÁM 50 FILL. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKK SZÁMLA 24032 BOLDOG ÚJ ÉVET. Ez a kivánság járja mindig az év első napján. Az elmúlt évnél mindig boldogabb új évet kívánnak az emberek. De ha valaha vár­tunk egy boldogabb új évet, mint az előző volt, úgy most valójában kívánhatunk. Mert még egy olyan év, amilyen az elmúlt volt, kivégezne mindannyiunkat, kik az előző év viharait úgy- ahogy kiállottuk. Nem akarjuk már ezúttal felidézni az elmúlt év csapásait. Súlyosak, nehezek voltak, melyek­nek terheit még ma sem tudtuk lerázni magunk­ról. El kell következni azonban már annak az időnek is, mely után buzgó imádság epedez ma százezrek ajakán, s amely a munka ideje. Minden akció reakciót szül és viszont. A pangás idejét is fel kell váltania a tevékenység idejének, mert hiszen a világ előrehaladását nagyobb mozzanatok, események feltartóztathatják egy-egy rövid időre, de végképp meg nem akaszthatják. A közgazdasági életnek, mely minden ország alapja, egészséges mederbe kell terelődnie, mert különben országok, népek pusztulnak el s tűn­nek el a nagy semmiségbe. Számítanunk kell tehát arra, hogy a jobb konjunktúrák, ha mindjárt lassú lépésekben is, de befognak következni. Ha hinni és remélni tudunk jövőnkben, iparunk életében, úgy szá­mítanunk kell már a jó időkre is. Erősnek kell tehát lenni a hitünknek, hogy az 1914. év boldogabb lesz, mint az előző év volt. Hinni azonban még nem elég az üdvösségre, a hitnek tettekben is meg kell nyilvánulnia. Hogy az 1914. évhez fűződő reményeink testet is öltsenek, még pedig minél előbb, annak meg­alapozásához magunk erejével is hozzá kell já­rulnunk. Az elmúlt évek sok keserű tapasztalatra ve­zettek bennünket. Megtudhattuk, hogy mi a jó konjunktúrákat sem tudjuk kihasználni, úgy, hogy egy következő súlyosabb időszakot megrázkód­tatás nélkül legyünk képesek végigélni. A nagy munkaalkalmak csak arra voltak jók, hogy gond­talanabb életet biztosítottak számunkra, de any- nyit már nem eredményeztek, hogy a munka­hiány idején még a legkisebb gondoktól is megmenthettek volna bennünket. Ebből meg­tanulhattuk volna azt is, hogy önmagunkat hi­báztathatjuk sok tekintetben, mikor súlyos gondok közé jutunk. Az okot is mindannyian ismerjük, s ez a szervezetlenségünk. Ahányan vagyunk, úgyszólván annyifelé húzunk. A kenyéririgység, a számítás nélküli gazdagodási vágy pedig, mely lehetetlen konkurrenciában nyilvánul meg, oda­juttat bennünket, hogy mindent mások harácsol­nak el előlünk, amely pedig csak nekünk kínál­kozott. Ezért nem szerezhettünk a jó konjunktúrák között, s ezért volt oly katasztrofális ránk a rossz közgazdasági helyzet. Nagyon sok a kiheverni valónk. Egy eset­leges jó konjunktúra is sok helyütt régi bajaink­nak csak szanálására lesz képes. De még egy egészséges közgazdasági helyzet is kétes gyü­mölcsöket fog nekünk teremni, ha fel nem hagyunk a konkurrenciának azzal a piszkos módjával, melyet eddig oly nagy mértékben gyakoroltunk. Ha bizni akarunk a jövőben, elsősorban is ezt a gyomot kell kiirtani körünk­ből. Számtalanszor mutattunk rá már ennek káros következményeire, de szavunk bár vissz­hangra talált, de kellő megértésre, tettre nem tudta sarkalni a kartársakat. Fájó szívvel láttuk tehetetlenségünket, mely bennünket arra kárhoz­tatott, hogy megszivlelésre méltó szavainkat, tanácsainkat csak meghallgassák, de ne köves­sék. A remény, a hit azonban nem veszett ki lelkűnkből, lankadatlan az erőnk, hogy mint a múltban, úgy a jövőben is intsük, tanítsuk a kartársakat arra, hogy mit parancsol az asztalos­iparnak érdeke. Az új év küszöbén is, midőn reménykedéssel tekint mindenki a jövőbe, szét- küldjük figyelmeztető szavunkat. Keressék egy­más között a kartársak az összeköttetést, lássák be a szervezkedés szükségességét, mely egyedül képes a mi átkos szellemünket, a szenykonkur- renciát kiirtani. Most egy esetleges boldogabb kor hajnalhasadásán ne csak gondolkozzanak efölött, hanem tegyenek is. Ha már kisüt a nap, erre nem fogunk ráérni s újból csak ott leszünk, hogy a mi napunk melege még a pislákoló mécses melegét sem fogja megközelíteni. Ha a kartársak végre megszívlelik figyel­meztetésünket, akkor, de csak akkor fog a mi leghőbb óhajtásunk valóra válni, hogy legyen boldog esztendője a magyar asztalosiparnak. P E-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék