Magyar Czipész-Ujság, 1892 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1892-10-01 / 1. szám

I. évfolyam. Budapest, 1892. október 1-én. (£ 4­7)О 1. szám. Ш¥|Щ1 I A MAGYAR LÁBBELI ÉS BŐRIPAR KÖZLÖNYE Előfizetési d­ij: Negyedévre 1 írt, félévre 2 írt, egész évre 4 írt. Egyes szám 20 kr.SZ­­ÍR. Vill., Aggteleki­ utcza 16. sz. Megjelenik havonkint kétszer. Tisztelt szaktársa­m, Nem idegen kopogtat ajtótokon. tMTU-s Régi jó ismerős, ha munkatárs, hasznos tanácsadó jövünk, fogadjatok hát szívesen. Elmondunk egyetmást arról, ami a ti érdeketek, ami a ti kenyeretek,­­ szívlel­jétek meg, ha akarjátok, mert megszívlelni való az. Ez a század a verseny, a haladás, a találmá­nyok százada. Már végét járja, utolsó éveiben vagyunk, de ereiben még friss vér lüktet, az ipari haladásnak a munkának életadó ereje. S ez a század nem is fog meghalni, hanem élete folytatását nyeri a jövő szá­zadban is, mert ez a század elismerte a munka, az ipar fölényét, minden emberi alkotás fölött. De ha büszkén valljuk magunkat munkás ipa­rosnak ebben a lázas századvégi hangulatban, akkor kötelességeink annál nagyobbak magunkkal és az em­beriséggel szemben. A teremtés, az alkotás ereje­, ragad magával bennünket és­ az általános haladás­­közben nekünk lépést kell tartani a külfölddel, a világgal. A czipészipar, mint a kulturális nemzetek mű­veltségének fokmérője áll előttünk, mert nem a szap­panfogyasztás a nemzetek magas fokának a bizonyí­tója, hanem a czípőfogyasztás s minél magasabb fokra emelkedett valamely nemzet, annál fejlettebb is a czipeszipara s viszont. Hazánknak egyik leghatalmasabb, legrégibb ipari csoportja a czipész­ipar. Bátran állhatunk sok tekintetben a külföld mellé s mérkőzhetünk meg velük a világpiac­on. De az őszinteség nagy erény. A mi szakképzettségünk nem rendszeres egész, hiányzik nálunk a jellegzetesség, a következetesen keresztül vitt eszme a munkában s a­hány czipésziparos van majdnem annyiféle a módszere. Miért van ez? Mikép segíthetünk rajta? A czipésziparosság szellemi nívójának emelése szük­séges egy a kor színvonalán álló szaklap segélyével. Erre vállalkozunk mi az összes hazai és külföldi szakem­berek, jeles erők közreműködésével s ehhez kérjük a czipésziparosok bizalomteljes támogatását. Tisztelt szaktársak ! Szokás,ígéreteket tenni fényes szavakkal, de sokan megfeledkeznek arról, hogy jobb keveset ígérni és azt megtartani, mint sokat ígérni és semmit sem adni. Mi tartózkodunk a hitegetéstől. Nem ígérünk aranyhegyeket. A­mit nyújthatunk azt már e számban adjuk, csak programmunkat akarjuk itt vázlatosan megismertetni. L X СИЙТГГш a szakképzettség emelése minden ren­zésre..­­.­ló eszközzel. A czipésziparban napról napra iШо­duló töméntelen újításból kiválogatjuk a hasznosat, czélszerűt és szükségeset, mert nem minden jó, ami új és a czipészek kötelessége megértetni a fogyasztó nagy közönséggel, hogy a divatnak túlka­pásaiban hol van az észszerüség határa. Mindazt, amit a külföld fejlett ipara teremt, rajzokban, szabásmintákon fogjuk közölni olvasóinkkal s minden számban lesz műmellékletünk fölváltva mint divatkép és mint szabásminta. Műszaki, a czipészipar technikájába vágó közlemények egész sorát fogjuk adni és bizonyára sok olyan hasznos műhelybeli uj­­­jításnak leszünk közlői, a­melyeket a mester czél­­szerűen értékesíthet iparában. Az ipari szakoktatás megoldatlan volta a mi ipar­szakunk legégetőbb kérdése. Csak jelezni kívánjuk nagy vonalakban, hogy követelni fogjuk a helyes szaktanítási módszernek alkalmazását ipari szakis­koláinkban s új szakiskolák teremtését ott, a­hol ilyenek nincsenek. Minden megyei központban kellene külön szakiskolát teremteni, melyet az inasoknak látogatni kötelességükké tétetnek, még­pedig olyan kötelességgé, hogy szakiskolai végbizonyítvány nélkül egyet­len inás sem képesíttetnék a mesterségre. A szakiskoláknak három évi tanfolyamokra kellene oszolniok. Az első év az általános rajztanítás éve, melyben mintázás és a forma iránti érzék volna fejlesztendő. A második év a szabászati kurzus, melyen a mér­­tékveréstől kezdve, a legfinomabb czipőalakig való szabást tanítanák. A harmadik év a legfontosabb volna­ Ez az em­beri láb egészségtanát, a lábbetegségek okait (ezt leg­többször a rossz czipő okozza) a láb eltorzulásáig a különleges czipők készítését tanítaná, még­pedig gyászmintázással kapcsolatban. Tíz ilyen szakiskola elég volna egy új mester­ségét átérző műveit iparosnemzedék teremtésére. Áfa sajnos az inasok nem ügyelnek a szakkép­zésre. Alá inkább a szoczializmus kenyere már az apró inasnak is. Nem mondjuk, hogy a munkás ne fog­lalkozzék saját helyzetével,­­ de ha foglalkozik, akkor ne az önzés, a túlzás, a lehetetlenség alapján, hanem a mesterek és segédmunkások közötti kölcsönös be­csülés és jóakarat alapján. A nagy szoc­iális frázisok idejében élünk. Meg kell tehát értetni a munkásokkal, hogy az ő munka­adóik nem annak a nagytőkének képviselői, amely ellen a társadalmi mozgalom megindult. A czipész­iparos nem kizsákmányolója a munkásnak, hanem Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST. Kéziratot vissza nem küldünk. BUDAFMI&ZÉKiiliká Ros”! 4 mpl6­^ -Дуя?,__ __ |\J^5 szam ti

Next