Magyar Czipész-Ujság, 1893 (2. évfolyam, 7-30. szám)
1893-01-01 / 7. szám
A MAGYAR CZIPÉSZ-ÚJSÁG székvárosbelieknek, hanem vidéki szaktársainknak is, szem előtt kell tartanunk, hogy a milleniumi kiállításon nem csupán anyagi érdekeinket, hanem a haza iránti szeretetünk és adósságunkat kell ha csak részben is szolgálni. Kötelességünk már ma önmagunknak terveket készíteni, és minden törekvésünket odairányítani, hogy a nemzet nagy ünnepén a hazának, iparunk és önmagunknak dicséretet és elismerést szerezzünk. Hogy e kiállításon minél számosabban vehessünk részt, szükségesnek vélem felemlíteni, hogy elsősorban, az ipartestülek tekintsék kötelességüknek a testületükhöz tartozó szaktársakat, a kiállításbani részvételre felhívni. Az iparhatóságok szolgáljanak kellő utasítással, a kiállításbani részvétel hogy és mikénti eljárásában. A kevésbé járatos, és szegényebb módú szaktársaknak, kik éppen a legkitűnőbb munkások lehetnek, tudomásul kell hozni, hogy nem okvetlen szükséges a költséges kiállítási szekrény beszerzése, sem pedig a sok munka kiállítása, s lehet és megengedtetik, hogy például egy helységből 10 mester 20 vagy még kevesebb pár cipőt állítson ki. Az ily együttes kiállításnál az ipartestület, vagy a kiálitási felügyelőség a szekrényben a kiállítók helységét és a kiállított czipők vagy csizmákon, a kiállítók nevét tüntetné fel Tanácsos volna továbbá, hogy ott hol az ipartestületek jobb dolgozó, de szegény vagyontalan szaktársakat ismernek, azohanem csak faczipőket viselnie. Az idők folyamán újabb meg újabb lábbelinemeket találtak föl így a rómaiaknál a soleát, melyet később kizárólagosan a nők viseltek és bizonyos csizma formát caligea néven. Ezt eleintén a katonák, de később állami tisztviselők és főrangú egyéniségek is viselték A római császárok egyik legkegyetlenebbike, mivel mindig caliegában járt, ettől kapta a Caligula nevet. A caligeák szíjakkal a lábfejhez és lábszárakhoz csatolt erős bőrlapokból állottak. A sóimnak már meg volt a mai czipőalakja, ámbár csakis a talp volt bőrből készítve; az egész sarló alakú készülék különben, mint a tok kétfelé nyílt és a lábujjaktól kezdve az egész lábfejen végig mesterségesen készített csatokkal volt ellátva. A sola — mely később igen művésziesen lett készítve és a női lábakra pontosan ráillett — nem egy regében fontos szerepet játszik. Ilyen különös eseménynyel hoz egy görög iró egy czipőnemet összeköttetésbe, mely különösen vastag talpa által volt feltűnő. Egy kisebb görög város polgárainak — mondja a görög iró — már hosszabb idő óta nem tetszett nejeik viselete, kik folyton az utczákon bolyongva, több kedvet találtak a kószállásban és pletykázásban, mint a háztartásban. Egyik tanácskozást a másik után tartották, hogy mikép segítsenek a bajon. Végre különös gondolata támadt az egyik férjnek- „Halljátok tanácsomat, — mondá az egyik összejövetel alkalmával — csináltassunk feleségeinknek és leányainknak jó vastag talpú czipőket, akkor nehéz lesz nekik az ide-oda futkosáskat a kiállításbani részvételre az ipartestület költségén felszólítsák, szóval módot kell nyújtani minden tehetséges szaktársunknak a kiállításbani részvételre. Ily módon iparágunk méltón és impozánsan lehet képviselve. Figyelmeztető soraimat tapasztalatok alapján bátorkodtam leírni, remélvén, hogy ezzel tisztelt szaktársaim egy kis töredékének szíves szolgálatára vagyok. Jónak vélem még felemlíteni, hogy a kiállítandó munkáknak nem valami rendkívüli béranyagból vagy alakúnak kell lennie, hanem legczélszerűbb, a kiállított tárgyakat a kiállítók vidékének viseletei szerint kiállítani, az ily kiállítással egyszersmind a népviseletet is kitüntetjük, mi által az egész szakbeli kiállítás nemzeti színezetet nyer. Mindenesetre szükséges arról is gondoskodni hogy a kiállítási helyiségben a rendezés megye és helység szerint rendeztessék, úgy hogy minden vidéki látogató az őt érdeklő kiállítókat fellelhesse és azok művében gyönyörködhessen. A nemzeti nagy ünnep és kiállítás iránti mozgalomhoz való első lépéshez, úgy hiszem eleget írtam, és örömmel tett szolgálatom legkedvesebb jutalmának fogom tekinteni, ha tisztelt szaktársaim ez ügyhöz e helyen hozzászóljanak, esetleges indítványok vagy helyreigazításokkal czikkemet észrevételeikkel kiegészítik, és több időt töltenek odahaza családjuknál.“ Persze fölmerült az ellenészrevétel, hogy nehéz lesz a nőket rábírni a nevezett vastag talpú lábbelik viselésére. „Ráfogjuk őket bírni, felelé az indítványozó; csak el kell velük hitetni, hogy ez azért történik, hogy ők, kik lelkileg velünk ugyanazon fokon állanak, testi nagyságunkat is elérjék“. Az indítványt elfogadták és mindjárt hozzá is kezdettek látni a kivitelhez. A nők — ha talán nem is azon okból, melyet az indítványozó felhozott — nem vonakodtak a magastalpú czipőket viselni, mindazonáltal itt is a női ravaszság lett a győztes. Ugyanis a vastag talpakat parafából készítették és ép úgy csavaroghattak, mint annak előtte. Hogy miként vigasztalódtak a férfiak ezen kudarczuk felett, arról hallgat a krónika, de tudjuk, hogy hasonló vastagságú czipők a görög szomorú játékokban nagy divatban voltak, mert azt hitték, hogy a szereplőknek természet fölötti erőt kölcsönöznek. Ezen vastagtalpú czipők „Kothurmusz“ név alatt hosszú ideig ismeretesek és híresek voltak. Nem volt sokkal kisebb és alacsonyabb czipő az, melyet a görögök táncz és vígjátékok alkalmával használtak és „szukkosz“-nak nevezték. Mindenesetre a legegyszerűbb lábbelieket gyermekeik viselték, amennyiben mezítláb jártak, míg a felnőtt kort el nem érték. Hosszú ideig semmi nevezetes változáson nem mentek keresztül a czipők, csak a középkorban kezdettek ismét átalakulni (Folyt, követk.)