Magyar Czipész-Ujság, 1901 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1901-05-15 / 10. szám
1901 Olcsó bérvásárlás A páros czipészetnél gyakran fordul ugyan elő, hogy nincsen elegendő munka, az azonban, legalább a jó mesternél, nem szokott hosszú tartamú lenni. Az rendesen csak úgy átmeneti baj és vannak olyan idők is, amikor mester és segédnek .A kézre volna szüksége, hogy a rendeléseknek eleget tudjanak tenni. A további hátrányok között, amelyek a czipész helyzetét oly súlyossá teszik, mint a munkáshiány, a hitelezés és a túldrága bevásárlás, ez utóbbi különös figyelmet érdemel és azt hiszszük, hogy azon még sokat lehetne javítani. Hogyan veszi ma a czipész a bőrt ? Rendesen a közvetítő kereskedőnél, harmadik, negyedik kézből, kisebb mennyiségben hitelbe. Az egészen kis mestereket az utazó bőrös meg sem látogatja , ő kénytelen a kelléket párról párra a kereskedésben megvenni és azt azonnal megfizetni, mert hitelbe nem kapja. Hát csakugyan drágábban fizetik ezek a mesterek a bőrt? Erre a kérdésre határozottan „igen“-nel kell felelnünk. Nem is akarom mondani, hogy a bőrkereskedő kihasználja a czipeszt, de a csekély mennyiségek, az a körülmény, hogy az áru soká fekszik raktáron ; hogy a kereskedő maga is nem közvetlen a gyárból, hanem nagyobb kereskedőknél vásárol, a nyersanyag, míg az a fogyasztó kezébe jut, annyira megdrágul, hogy a kereskedő, ha akarná, sem tudná jutányosan vevőjét kiszolgálni. Ismeretesek azonban egyes bőrkereskedők manőverei is, így pl. tudok esetet, ahol a bőrös egy csomó ócska kötelet hozott mindig közelebbi érintkezésbe a pocsolyával, úgy hogy azok egészen megdagadtak. Ezekkel lett a talp megmérve és eladva. Ilyen módon 3—4 korona csendesen és játszva került a ládliba. Egy másik bőrösnél egy czipész egy egész talpat vásárolt, de nem tudta azt azonnal megfizetni. A talp tehát a bőrösnél maradt és a czipész mindannyiszor, ahányszor szüksége volt, annyit vághatott belőle, amennyire elégséges pénze volt. Hogy milyen előnye volt ebből a kereskedőnek és viszont hátránya a czipésznek, azt minden épeszű czipész tudni fogja. Ismeretes azonkívül, hogy a talpbőrt nagyon szívesen tartják nedves pinczékben, ahol a vizes korsó értelmes kezelése mellett inkább nyer, mint vészti súlyban. Ha pedig kivágásba veszi a mester a bőrt, manapság még kevésbé ismeri ki magát ; a szín, a szaga, a fogása — úgy mint régen — nagyon kis tájékoztatást nyújtanak. A bőrnek megítélése bizony nagyon nehéz és pedig a sok új cserzési mód következtében. De ott, ahol mindezek a fogások nem fordulnak is elő, a drága detailárak azok, amelyek a kis mestert majdnem kizárják a konkurencziából. Azért méltán vethetjük fel a kérdést: Hogyan lehetne a bőrt, illetve czipőkellékeket olcsóbban beszerezni ? Sokan a nyersanyag szövetkezetek felállításával akarják a kérdést megoldani. Hát ezek, ahol jó kezek vezetik, meghozzák a hasznukat , de roppant sok csalódás érte már ezen a téren is a czipészeket és bizony nagyon megingott irántuk a bizalom, úgy hogy az egyes mester saját erélyére és értelmére van utalva. Én tehát csak azt tanácsolhatom — és csak a jó, értelmes és szorgalmas mesterekhez szólok — hogy csak általánosan ismert, teljesen megbízható, versenyképes cégeknél, lehetőleg készpénzért vásároljunk, ha mindjárt eleinte csak az egyes bőrtalpat is, így áldása jön az üzletbe, mondhatnék, a készpénzért és jutányosan vásárolt bőrrel. Mi magunk sem adunk aztán olyan könnyen hitelbe, mint az most olyan nagyon szokásos. Mert hogy készpénzért vásárolhassunk, szükségünk van jól és mindjárt fizető vevőkre. Ezeket megszerezni is az értelmes mester dolga. Legyen egyszer vége ennek a türelemnek a hitelezés dolgában és ne ijedjünk annyira meg, ha egyik-másik rendelőnket elveszítjük, mert nem akartunk pénzünkre a világ végéig várni. A kereskedelem most egyáltalában a készpénz lebonyolítások felé törekszik ; a czipészek az iparosok ama osztályába tartoznak, amelynél az üzletlebonyolításnak ez a módja nagy haszonnal járna. Azok a veszteségek, amelyeket egyes rendelők kimaradása által szenvednénk, a másik oldalról jövő előnyök által könnyen megtérülnének. Aki a bőrt készpénzért veszi, mindig jutányosabban vesz, az üzlet áldásosabb, független és szabadnak érzi magát az ember e.f. MAGYAR CZIPÉSZ-ÚJSÁG: hiányzik a pénz, másodszor a munka a gépek kellő kihasználásához. Mert hát nem elég csak úgy odaállítani azokat a gépeket , annyit kell dolgozniok is, hogy nemcsak a belefektetett tőke kamatját hozzák meg, hanem a tőke maga is visszatérüljön. Minél többet dolgozik a gép, annál gyorsabban amortizálható és hogy ez minél hamarább történjen, nagyon lényeges. Manapság, amidőn egyik technikai találmány a másikat éri, nem tudhatja az ember, hogy a ma beszerzett gép egy év múlva még időszerű lesz-e még és nem kell-e helyette egy jóval jobbat, versenyképesebbet beszerezni. A gépek beszerzésével tehát még nem értünk ezért, munkát is kell szerezni hozzá, de ahol van akarat, ott mód is van. Az a mód pedig az volna, hogy a beszerzett gép nemcsak a tulajdonosnak, hanem más kollegáknak is dolgoznék. Ép úgy mint a varrógép megjelenése idejében a felsőrésztüzés nagy lendületet vett és nemsokára nélkülözhetetlenné vált szakmánknál, úgy találkozhatnála mostanában egy-egy vállalkozó szellemű mester, aki az ő gomblyukvarrógépén más kollegának gomblyukakat varrat, stanetológépen pedig talpat, sarkot és egyebet stanczoltat. Ilyen módon azt hiszem, el lehetne látni a gépet munkával, ha a műhely maga eleget nem szolgáltatna. De hogy lehetne azokat beszerezni. Hol vannak azok a czipészmesterek, akik oly összegekkel rendelkeznek? A német gépgyárosok — magyar, sajnos, nincsen — azt tudva, elhatározták, hogy a kisiparhoz alkalmas gépeket könnyen teljesíthető részletfizetésre is fogják adni. Ily módon a kevésbé módos mesternek is lehetségessé válik az említett gépek beszerzése és immár csak az ő szorgalma és értelmétől függ, hogy a gépmunka által jövő hasznok magának megszerezze. Annyi azonban tény, hogy csak az az iparos, tartozzék bármely szakmához is, maradhat felszínen, aki a szakmájában előforduló újításokat szemmel tartja és ahelyett, hogy makacsul elzárkóznék tőlük, azokat lehetőleg hasznára fordítani igyekszik. Még más módja is volna a gépek megszerzésének és velük könnyebb termelési feltételeket teremteni. Ez a szövetkezetek, vagy ipartestületek útján volna. De a szövetkezetek — legalább eddig — nem igen teljesítették a hozzájuk fűzött reményeket. Pedig az ő feladatuk volna az erőket összegyűjteni és azután kellően értékesíteni. Persze ehhez erélyes és önzetlen férfiakra volna szükséges, és azokat bizony nem találni mindenhol. u. J.