Magyar Czipész-Ujság, 1901 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1901-06-01 / 11. szám

1901. MAGYAR CZIPESZ-UJSAG 3 előbb a saroknál emelkedik és a bütyöknél hajlik. Mi­előtt tehát a láb tökéletesen felemeltetnék, ez a testnek az ujjcsontokkal, főleg pedig a nagy ujjcsonttal egy lö­kést ad, úgy hogy a láb minden lépésnél a bütyök hajlékban erősen és lökés által meghajlittatik. A hajlás azonban nem tisztán a lábbal, hanem a rajta levő czi­­pővel is történik, minek következtében a felső bőr egé­szen a balnyi mögöttt a talp szélénél mindegyik lépés­nél nagyon megfeszül és aztán ismét előbbi helyzetébe jut vissza. Minél kisebb helyet hagytunk tehát a kaptán oldalt a bütyöknek, annál rövidebb a felső bőr a talp szélé­nél a balnyiba és annál nagyobb feszítésnek van kitéve. Másrészt meg, minél kevesebb helyet hagytunk a kap­tatalpon a lábbütyöknek, annál nagyobb nyomást gya­korol a láb erre a helyre és igy a felső bőr feszítésé­hez még a lefelé való nyomás is szegődik. Hogy ilyen körülmények között nem csoda, ha a felső bőr a belső bütyök alsó szélénél legelőbb tönkre megy, magától ér­tetődik. Azért a kaptán a bütyköt úgy oldalt, mint a talpon lehetőleg pontosan tüntessék ki, azaz bőrdara­bokkal pótoljuk ki és akkor e bajnak is elejét vettük. Egészen a bajt nem lehet megszüntetni, mert végre is a bőr a belső bütyök alsó szélén a járás által nagyon igénybe van véve, de a mondott dolog által a bajt nagy mértékben kissebbítjük. Azt is mondottam, hogy a talp égése és a bütyök fájdalmassága is a bütyöknek tekinteteten kívül hagyása következtében jön létre. De nem mindenkor lehetséges egy hajszálnyira a bütyök alakját levenni. Ez rendesen már nem baj, mert ha elég hely hagyatott, a láb már nagyobb erőfeszítés nélkül találja meg a maga helyét. P. F. felhívásra felhívás. Előttem fekszik a szegedi czipész szaktársak fel­hívása a IV. országos czipész szak­kongressusára. Olvasom az ideiglenes napirendet és eközben előmbe tolakodnak a kérdések. Az egyik kérdés ez. Minek is megyünk mi kon­gresszusokra? A másik kérdés pedig ez. Miért menjünk a kongresszusra? Az első kérdést teszik a kishitűek, a gyávák, a restek, a fogadatlan prókátorok és illetékte­len bírák. Meg is felelnek az első kérdésre mindjárt a fent­­idézett tulajdonságokkal megáldott szaktársak, mondván : Minek mennénk másért kongresszusukra, mint azért, hogy ott nagyhangú üres frázisokat mondjunk és még üresebb pohárköszöntők mellett nagyokat igyunk és ott a vendégszerető házigazdák jóvoltából, jó zsíros ebéde­ket együnk és testületi vagy társulati útiköltségen ad­junk egymásnak találkozót, a­melyen kikérdezzük egy­mást családja hogyléte felül. A másik kérdést teszik azok a szaktársak, kiknek gondolkodás­módjuk, megfigyelő képességük, a közügyek iránti érzékük, még­pedig meleg érzékük van. Kik fel is­­ismerik a czipészek mostani rendetlen, sivár helyzetének tarthatatlanságát. A­kik nem riadnak vissza az ily köz­tevékenységgel járó fáradságtól költségtől. Kiknek remé­nyeik vannak egy szebb, egy jobb jövőben és e remé­nyeikben nincs csü­ggedés. Kik e jobb és szebb jövő kivívásában igaz lelkesedéssel vesznek részt. A kik erre hivatottsággal bírnak és a kik nem bírál­­gatnak otthon a kerek széken, vagy a csapszékben vagy más hasonló helyeken, hanem megállák helyüket józa­nul és példásan a zöldasztal mellett is. Ezek is felelnek e kérdésre, hogy miért menjünk a kongresszusra? Legelőször is ölelkezzünk testvérekként és az ismerősökkel megújítsuk a régi barátságot és kös­sünk új ismeretséget és barátságot. Kérdezzük ki egy­mást egészségi, családi és gazdasági állapota felül. Hisz ez a három tényező alapja az összes emberiség tevé­kenységének. Ezek a tényezők képezik mozgató erejét összes munkálkodásunknak. Másodszor pedig, ha frázis az, hogy a czipészek mostoha viszonyok közt tengődnek, hogy némelyek csa­ládostól csak máról holnapra nyomorúságosan küzköd­­nek a megélhetéshez szükséges sovány és szűken ki­mért kenyérért. Ha frázis az, hogy már az egyesek is nagy ritka­ság­számba mennek, kik öreg napjaikra néhány fillért megtakaríthatnak. Ha frázis az, hogy tömérdek már azok száma, akik a szolgai állások elnyeréséért csengnek. Ha frázis az, hogy az iparosok rendtartásait és ma­gát az ipartörvényt módosítani kell. Ha frázisok a mi felszisszenéseink, felkiáltásaink, midőn életfeltételeinket érzékenyen sértik, bizonytalanná, kétségessé teszik. Ha frázisok a kongresszus napirendjére kitűzött tárgyak, a­melyhez hozzászólni hívnak bennünket. Akkor ezek oly frázisok, melyek igazak és valók, melyeket minél több­ször szükséges elmondani. Akkor mondjuk el e frázisokat minél többször és minél több helyen, tehát mondjuk el Szegeden is. És­pedig olyan érthető módon és hangon, melyet minden magyar ember megért és a­mely hanggal senki fülét nem sértjük még akkor sem, ha kellemetlenséget, de igazat mondunk. Harmadszor pedig, ne menjünk oda böjtölni és igen józan és jámbor pohárköszöntőket mondani és sok czit­­romos vizet fogyasztani, hisz azt, hogy koplalni men­jünk tőlünk még azok sem kívánhatják, kik mozgal­munkról kicsinyléssel nyilatkoznak. Hanem igenis men­jünk és a komoly munka után áldozzunk ott felüdítő áldozattal ősi szokás szerint és köszöntsük egymást egészségére és ügyünk diadalra segítésére szinborral tele poharainkkal. Negyedszer pedig menjünk szövetséget kötni min­den meglevő és még ezután keletkező ellenünk forduló támadások ellen. Kössünk szövetséget mindaz ellen, a­mi a c­ipész­­ipart sérti, kifosztja, megrövidíti, szóval károsítja. És mindazok ellen, akik ez ipart sértik, megrövidítik, ki­fosztják, vagy a­kik mindezeket előidézik. Szervezzük szövetségünket akként, hogy ahol sza­vát felemeli, ott meg is hallgassák. Sorakozzunk ez egyet­len iparos szervezet mellé minél többen, hogy számbeli erejére ne csak hivatkozhasson annak vezetősége, hanem ezen erőt fel is használhassa, reá támaszkodhassék. Iratkozzék e szövetségbe minden ipartestület czi­pész szakosztálya, vagy csoportja, sőt iratkozzék minél több magán egyén, vagy ha kevesen vannak valamely városban tehetősbb, vagy jobb anyagi körülmények kö­zött élő szaktársak akkor is iratkozzék legalább egy­­kettő, hogy minél többen legyünk, hogy legyen ez a szervezet igazán országos. Ne riassza vissza az ügyért lelkesülő szaktársakat, a kishitűek, a kényelemszerető tunyák és fogadatlan prókátorok kicsinyeskedő ócsárlása, mert megérdemli az ügy a fáradságos költséget. Megérdemli úgy az ipartes­tületek, valamint a maguk költségén utazók áldozatát.

Next