Magyar Czipész-Ujság, 1903 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1903-01-01 / 1. szám

1902. MAGYAR CZIPÉSZ-UJSÁG, semmi disz, de azért mégis szépen mutatott a lábon levő állapotban. A lábsarka hátul teljesen fedve volt, úgyszintén a liszt is, a többi része a lábnak pedig — a talpat kivéve — szabadon maradt; a járás a legkényel­mesebb volt az ily czipőben, s ezen oknál fogva később a máguszok (csillagjósok) között is elterjedt. Egy­szerűen kidolgozott festetlen bőrből készült э lábbeli, a talpa pedig dupla­erős volt; egy tartós szíj­jal erősítették a lábtorok­hoz ezen Tamágusz nevű praktikus papucsot. VIII-ik ábránk egy ilyen lábbelit mutat, jól sikerült alakban. Szépen és díszesen ké­szített czipőket viseltek a magasrangú egyének és a gazdag, a tanult Ninive­i polgárok, s ezeknek nejei. Ha egy-egy ilyen czipőt meg­nézünk, feltéve, ha azt jól megnézzük, el kell ismer­nünk, hogy a művészet (értem a kézi művészetet, u. m. hímzés, stb.) és íz­lés bélyegét hordja magán. Különösen a nők voltak azok, kik a legjobban ér­tettek ahhoz, miként lehet szépen öltöz­ködni. A czipő anya­ga leginkább szövet volt, melynek véko­nyabb, vagy vasta- vill. ábra. Tam­igusz,­gabb alkalmazását a használati módja szabta meg. Úgy tehát a házi czipő vastagabb az alkalmi czipő pedig finomabb anyagból készült volt. A színre nézve az általánosan elfogadott­­ szín a világos­ sárga volt, sőt néha tiszta fehér, mely azonban nagy művészettel lett kihímezve; az élénkebb színeket a nép e­kiasztja a könnyelműség jelének tar­totta, s ezért nagyon ritka esetben lehetett gazdag egyé­neket élénk színű ruházatban látni. Nézzük meg a IX-ik ábrát és ismerjük el, hogy valóban remek szép czipő ez a bemutatott. Tekintve az akkori kort, amidőn az emberiség nagy része még jóformán félvad volt, remek­műnek lehet mondani az ily formásan előállított topánt. No de menjünk tovább. Térjünk át a katonákhoz, s akkor rájövünk arra, hogy mennél tovább haladunk, annál szebb és formásabb lábbelivel ismerkedünk meg. A gyalogos katona öltözete teljes bőr volt, azon­ban lábbelije nemezből való volt. Úgyszintén a lovas­­­ katonái is. Magasszárú, csizmához hasonló, fűzős láb­­­­­elit viseltek, amelybe a pikkelyes nadrág bele volt szorítva. Nézzük meg ezt a csizmát, amelynek tulajdon­­­­képeni neve Ismid; X. ábránkon láthatjuk. A király és királynő (a király­­nőt tetszés szerinti számban tartha­tott, de ezek közül csak egy hordá a királynői czímet), nagy gondot fordítottak a szép lábbeli viseletre. Bár csak ritka alkalommal jelentek meg a nyilvánosság előtt, de ilyenkor mindig ünnepélyes öltözetben voltak. Lábbelijük egyforma volt; mindketten drága, aranynyal hímzett és ékszerekkel bőven kirakott saru alakú topánban jártak. A talp bíborszinnel volt körül szegélyezve, s csőralak­ban végződött. Tartószijj nem erősítette a lábfejhez e sarut, hanem e helyett aranynyal kivarrott és helyen­ként kilikgatott fejbőr-pántot alkalmaztak. A gyermekek 14—15 éves korukig nem viseltek VII-ik ábra. Kiindaur-topán. 7 Bőrutánzat, készítése, alkalmazása és jövője. Már ősidők óta törték az emberek fejüket azon, hogy a ny­ersanyag és a cserzés által annyira drága bőrt valami olcsóbb anyaggal pótolhassák. Soha azonban nem törtek annyira utána, mint manapság, a­midőn a czipő és bőr szakmában a verseny már majdnem lehe­tetlenné teszi a megélhetést. Felületes vizsgálat mellett nem látszik igen nehéz­nek mesterséges uton egy olyan terméket létrehozni, a­mely úgy külső tekintetben, mint benső tulajdonságaira nézve a valóságos bőrrel egyenértékűvé teszi. Ez a látszólagos könnyűség és az eddig elért sikerek, a­melyek az eddigi kísérletekkel jártak, mindig újabb vállalkozásokhoz vezetnek, a­melyek mindjobban a remélt czélhoz vezetnek. Időről időre lehet az újságokban ilyen találmányok­ról való híreket olvasni, a­melyeket olvasva azt hiszi az ember, hogy csakugyan olyan bőrpótló anyagot talál­­j­tak fel, hogy a tímárok, bőrgyárosok mindenestől most már eltemethetik magukat. A sánta hírmondó azonban mindig utána bandukol és azután végül kisül, hogy az új bőrnek, a­melynek jó tulajdonságai az égig magasztaltak, a­mely még jobb­nak hirdetett, mint a valódi bőr, is megvannak a maga hibái. Tagadhatlan, hogy bőrutánzat dolgában az utóbbi időben igen jelentékeny találmányok keletkeztek. A mai sarok és talpbélés helyettesítőknek, simasága, szilárd­sága és ellenálló képessége valóságos csodaszámba mennek, annál csodálatosabb még azonban az a bőrpótlék, a­melyből színes pénztárczákat és egyéb fényűzési czikkeket gyártanak. Meg kell vallani, hogy e termékek ép oly szépek, talán még szebbek, mint a valódi bőrből készültek. A szín kifogástalanul tiszta és egyenletes, a sajtolása élesen kifejezett és minden tekin­tetben tökéletes, a fénynek tisztasága és élénksége meg­lepő. De még tartóssága ellen sem lehet semmi kifogást emelni. És mindennek daczára, ez a bőrutánzat sem tudott még nagyobb jelentőségre szert tenni. És pedig azért, mert valamennyi műbőrnek egyforma a hibája és az az, hogy: nem bőr. Lehet valamely anyagot alkalmas kezelés által úgy feldolgozni, hogy tökéletesen úgy néz ki, mint a bőr. Lehet különböző anyagok és elemek összetétele által a bőrhöz hasonló produktumot előállítani, sohasem lehet azonban ennek az anyagnak azt a teltséget, tartósságot szilárdságot, hajlékonyságot megadni, a­melyet az által a bőr szerzett és kikészített állapotában felmutat. Aljbőröket csak kétféle utón lehet mesterségesen ellő­­állítani. Vagy apró bőrdarabkákat erős ragasztó anyaggal kennek de aztán erős nyomással összesajtolják, vagy pedig bőrt vagy más puhaanyagot megőrlenek pépet csinálnak belőle és aztán ugyancsak sajtolás útján ké­szítik el. Hogy az ilyen bőrnek nem lehet az a tartóssága, mint egy darabból készített állati bőrnek, magától értetődik. Felső műbőrt pedig csak valamely szövedékből lehet előállítani, úgy, hogy azt valamely ragasztó, száraz állapotban gummiszerű masszával megitatnak azután az egészet sajtó alá teszik, esetleg laggal bevonnak, vagy­­ valami más után megfényesítenek.

Next