Magyar Czipész-Ujság, 1903 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1903-01-01 / 1. szám
1902. MAGYAR CZIPÉSZ-UJSÁG, semmi disz, de azért mégis szépen mutatott a lábon levő állapotban. A lábsarka hátul teljesen fedve volt, úgyszintén a liszt is, a többi része a lábnak pedig — a talpat kivéve — szabadon maradt; a járás a legkényelmesebb volt az ily czipőben, s ezen oknál fogva később a máguszok (csillagjósok) között is elterjedt. Egyszerűen kidolgozott festetlen bőrből készült э lábbeli, a talpa pedig duplaerős volt; egy tartós szíjjal erősítették a lábtorokhoz ezen Tamágusz nevű praktikus papucsot. VIII-ik ábránk egy ilyen lábbelit mutat, jól sikerült alakban. Szépen és díszesen készített czipőket viseltek a magasrangú egyének és a gazdag, a tanult Ninivei polgárok, s ezeknek nejei. Ha egy-egy ilyen czipőt megnézünk, feltéve, ha azt jól megnézzük, el kell ismernünk, hogy a művészet (értem a kézi művészetet, u. m. hímzés, stb.) és ízlés bélyegét hordja magán. Különösen a nők voltak azok, kik a legjobban értettek ahhoz, miként lehet szépen öltözködni. A czipő anyaga leginkább szövet volt, melynek vékonyabb, vagy vasta- vill. ábra. Tamigusz,gabb alkalmazását a használati módja szabta meg. Úgy tehát a házi czipő vastagabb az alkalmi czipő pedig finomabb anyagból készült volt. A színre nézve az általánosan elfogadott szín a világos sárga volt, sőt néha tiszta fehér, mely azonban nagy művészettel lett kihímezve; az élénkebb színeket a nép ekiasztja a könnyelműség jelének tartotta, s ezért nagyon ritka esetben lehetett gazdag egyéneket élénk színű ruházatban látni. Nézzük meg a IX-ik ábrát és ismerjük el, hogy valóban remek szép czipő ez a bemutatott. Tekintve az akkori kort, amidőn az emberiség nagy része még jóformán félvad volt, remekműnek lehet mondani az ily formásan előállított topánt. No de menjünk tovább. Térjünk át a katonákhoz, s akkor rájövünk arra, hogy mennél tovább haladunk, annál szebb és formásabb lábbelivel ismerkedünk meg. A gyalogos katona öltözete teljes bőr volt, azonban lábbelije nemezből való volt. Úgyszintén a lovas katonái is. Magasszárú, csizmához hasonló, fűzős lábelit viseltek, amelybe a pikkelyes nadrág bele volt szorítva. Nézzük meg ezt a csizmát, amelynek tulajdonképeni neve Ismid; X. ábránkon láthatjuk. A király és királynő (a királynőt tetszés szerinti számban tarthatott, de ezek közül csak egy hordá a királynői czímet), nagy gondot fordítottak a szép lábbeli viseletre. Bár csak ritka alkalommal jelentek meg a nyilvánosság előtt, de ilyenkor mindig ünnepélyes öltözetben voltak. Lábbelijük egyforma volt; mindketten drága, aranynyal hímzett és ékszerekkel bőven kirakott saru alakú topánban jártak. A talp bíborszinnel volt körül szegélyezve, s csőralakban végződött. Tartószijj nem erősítette a lábfejhez e sarut, hanem e helyett aranynyal kivarrott és helyenként kilikgatott fejbőr-pántot alkalmaztak. A gyermekek 14—15 éves korukig nem viseltek VII-ik ábra. Kiindaur-topán. 7 Bőrutánzat, készítése, alkalmazása és jövője. Már ősidők óta törték az emberek fejüket azon, hogy a nyersanyag és a cserzés által annyira drága bőrt valami olcsóbb anyaggal pótolhassák. Soha azonban nem törtek annyira utána, mint manapság, amidőn a czipő és bőr szakmában a verseny már majdnem lehetetlenné teszi a megélhetést. Felületes vizsgálat mellett nem látszik igen nehéznek mesterséges uton egy olyan terméket létrehozni, amely úgy külső tekintetben, mint benső tulajdonságaira nézve a valóságos bőrrel egyenértékűvé teszi. Ez a látszólagos könnyűség és az eddig elért sikerek, amelyek az eddigi kísérletekkel jártak, mindig újabb vállalkozásokhoz vezetnek, amelyek mindjobban a remélt czélhoz vezetnek. Időről időre lehet az újságokban ilyen találmányokról való híreket olvasni, amelyeket olvasva azt hiszi az ember, hogy csakugyan olyan bőrpótló anyagot találjtak fel, hogy a tímárok, bőrgyárosok mindenestől most már eltemethetik magukat. A sánta hírmondó azonban mindig utána bandukol és azután végül kisül, hogy az új bőrnek, amelynek jó tulajdonságai az égig magasztaltak, amely még jobbnak hirdetett, mint a valódi bőr, is megvannak a maga hibái. Tagadhatlan, hogy bőrutánzat dolgában az utóbbi időben igen jelentékeny találmányok keletkeztek. A mai sarok és talpbélés helyettesítőknek, simasága, szilárdsága és ellenálló képessége valóságos csodaszámba mennek, annál csodálatosabb még azonban az a bőrpótlék, amelyből színes pénztárczákat és egyéb fényűzési czikkeket gyártanak. Meg kell vallani, hogy e termékek ép oly szépek, talán még szebbek, mint a valódi bőrből készültek. A szín kifogástalanul tiszta és egyenletes, a sajtolása élesen kifejezett és minden tekintetben tökéletes, a fénynek tisztasága és élénksége meglepő. De még tartóssága ellen sem lehet semmi kifogást emelni. És mindennek daczára, ez a bőrutánzat sem tudott még nagyobb jelentőségre szert tenni. És pedig azért, mert valamennyi műbőrnek egyforma a hibája és az az, hogy: nem bőr. Lehet valamely anyagot alkalmas kezelés által úgy feldolgozni, hogy tökéletesen úgy néz ki, mint a bőr. Lehet különböző anyagok és elemek összetétele által a bőrhöz hasonló produktumot előállítani, sohasem lehet azonban ennek az anyagnak azt a teltséget, tartósságot szilárdságot, hajlékonyságot megadni, amelyet az által a bőr szerzett és kikészített állapotában felmutat. Aljbőröket csak kétféle utón lehet mesterségesen ellőállítani. Vagy apró bőrdarabkákat erős ragasztó anyaggal kennek de aztán erős nyomással összesajtolják, vagy pedig bőrt vagy más puhaanyagot megőrlenek pépet csinálnak belőle és aztán ugyancsak sajtolás útján készítik el. Hogy az ilyen bőrnek nem lehet az a tartóssága, mint egy darabból készített állati bőrnek, magától értetődik. Felső műbőrt pedig csak valamely szövedékből lehet előállítani, úgy, hogy azt valamely ragasztó, száraz állapotban gummiszerű masszával megitatnak azután az egészet sajtó alá teszik, esetleg laggal bevonnak, vagy valami más után megfényesítenek.