Magyar Czipész-Ujság, 1904 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1904-01-01 / 1. szám

MAGYAR CZIPESZ UJSAG. A MAGYAR LÁBBELI- ÉS BORIPAR KÖZLÖNYE .SZE k it fizetési dij 2 Tor. M ..................er'fHbiX0 \e<Éftílei)l minden hó,' ESFŐVÁROS CZIPÉSZ-IPARTESTÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. tor. cess erre 8 tor. A 15-én, tam­elléklettel. Felelős szerkesztő : SZENES I. Társszerkesztő : ÚRI ШВЕ czipészmester és testületi szaktanító. Munkatársak : Krazecf János, Marton Lipót czipészmesterek,_______________ Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VIII. ker., József­ körút 9. szám. Kéziratok nem küldetnek vissza. Elmúlt egy év és kezdődik egy másik. Vájjon mit használt az a tizenkét hónap, a­mely mögöttünk van és mit hoz az újesztendő ? Az elmúlt évvel tisztában vagyunk. Rosszab, keser­vesebb volt valamennyinél, a­mely az iparszabadság hajnalhasadása óta elmúlt. Van-e reményünk, hogy az újesztendő szebb és jobb lesz, mint az elmúlt volt ? Bizony, bizony­­, szaktársaim, nagyon nehéz e kérdésre biztató választ adni. Mert hisz azok az okok, a­melyek a közelmúlt időkben annyi keserű csalódást, annyi gondterhes órákat szereztek a kisiparosoknak, de főleg nekünk czipészeknek, most sem szűntek meg és nagyon kétséges, hogy megszűnnek e a közel­jövőben. Már­pedig míg az okok meg­vannak, az okozottak is megmaradnak. Hogy miért oly csekély, úgyszólva semmis a remé­nyem, talán mondanom sem kellene , mert a­mit mon­dani akarok, azt iparostársaim és úgy tudják, mint én. De elmondom még egyszer és ismételten, hadd tudják azok is, a­kiket illet, hogy mi kisiparosok nem azért várjuk türelmesen azoknak az ígéreteknek beváltását, a­melyekkel évtizedek óta bennünket kecsegtetnek, áltat­nak, mintha azok megvalósulásában hinnénk, meg hogy valami nagy reményt fűznénk hozzájuk. Nem­­ mi azért várunk, mert nem tehetünk mást, mert szegénységünk, nyomorúságunk tétlenségre kárhoztat bennünket, hinni pedig nem hiszünk többé semmiféle ígéreteknek. Avagy várhatunk-e orvoslást a mi bajainkra, a­mi­kor bármily intézkedés történik is érdekeink megvédé­sére, az rendesen olyan, a­mely vagy semmi, vagy csak igen csekély mértékben alkalmas arra, hogy helyzetünk javulását előmozdítsa és aztán ezeknek a toldozott, fol­­dozott intézkedéseknek soha sincs végrehajtója. A kis­iparosnak látást-futást okoznak, mert kétségbeesésében ezekbe a szalmaszál min. rendeletekbe, határozatokba kapaszkodik; de a vége az, hogy sehol nem tudnak róluk, vagy az érdekek úgy kívánják, hogy ne is tud­janak. Ott van pl. a czipőházalási tilalom. E tilalom sze­rint a czipővel való házalás tiltva volna. És uton-útfélen látni tótokat, zsidókat, meg az Isten tudja micsoda ná­­cziókat czipővel házalni. Ha esztendőn át egyiket, má­sikat a czipészek feljelentésének kényszere alatt elcsipik, 2—3 korona bírságot fizet és vígan házal tovább. A szatócsoknak, vegyeskereskedőknek legújabban eltiltotta a két­ miniszter a czipővel való kereskedést. De ezek az urak fittyet hánynak a rendeletnek , mert a szolgabíró urak meg a kapitányok, meg mindazok, a­kikre az iparosok ügye bízva van, nem vettek, vagy nem akarnak tudomást venni a rendeletről. Ott pedig, a­hol egy lelkiismeretesebb tisztviselő még­is érvényt akar szerezni a miniszteri határozatnak, a grájzleros kü­lön iparengedélyt vált és olyan jogosított czipész, mint én, vagy akármelyik szaktársam, a­ki végig szenvedte az inaskodás, legénykedés és immár a mesterkedés ke­serves esztendeit. Igaz, hogy jog szerint mérték után nem szabad czipőt készíttetnie, de úgy, mint eddig jog­talanul árulta a czipőket, most jogtalanul rendeléseket fog felvenni. Hisz egy fokkal emelkedett a sarzsija, a­midőn engedélyt váltott, hát egy fokkal feljebb száll a jogtalanságok elkövetésében is. Hogy a fegyenczipar megszüntetését mióta ígérge­tik, azt e lap olvasói jól tudják. Hát ígéret csak ígéret maradt és ha majdan mégis tett talál­kálni az ígéretből, bizonyára elvesztjük azt a vámon, a­mit beveszünk a réven. Olyan lesz ez a beszüntetés, ha ugyan lesz, hogy nem lesz benne köszönet. Ilyen körülmények között kedves társaim a bajban, lehet e reményünk, hogy a küszöbön levő újév szebb és jobb legyen, mint a múltak. Szebb, jobb akkor, a midőn a gyáripar folytonosan fokozódó versenyével kell küzdenünk, a midőn a bőrárak szüntelen emelkedése mellett mi egy fillérnyi áremelést nem tudunk elérni. Tudom, hogy a felelet minden oldalról „nem“ lesz. Pedig nem úgy van a dolog. Nekünk csak nem szabad ámítgatni hagyni magunkat, nekünk csak nem kell az ígéretekre bízni magunkat, hanem saját lábunkra kell állni és cselekedni, akkor helyzetünk csakhamar meg fog javulni. Hogy mik a teendőink, azt te­szak- ti sv­ált, Új esztendő.

Next