Magyar Czipész-Ujság, 1905 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1905-01-01 / 1. szám

A IV mintamellékletünk magyarázata. Mai mellékletünk ábrái közül I. egy diszes női fűzős czipőmintát ábrázol, amely kirakat czipőnek külö­nösen alkalmas. 1. Egy czugos, illetve hamis fűzős an­gol bakkancsot ábrázol, amely daczára annak, hogy a litográfus vigyázatlansága következtében egy kis hibát mutat, amennyiben a fűző-lebbentyű, illetve bandázsnak a boríték fűzése túli kis része nem látszik ki és a bo­ríték is magasabb, mint ahogy az eredeti rajz mu­tatja mégis igen sikerült czipő alak. Mindkét czipő ter­vezője Draskóczy Bertalan, lapunk munkatársa, szak­tanító, parafarámák. A közeledő téli évszakra való tekintettel, azt hisz­­szük, nem teszünk rossz szolgálatot­­. olvasóinknak, ha a parafarámás munkáról egyet-mást elmondunk, habár e témáról már igen sokat mondottak és írtak is. De végre mindig találkoznak olyan szaktársak is, akik előtt az alább elmondandók teljesen ismeretlen dolgok. Parafarámás czipőkre nem szabad túlságos erős, avagy nagyon zsíros bőrt használni, mert nagyon ne­hézzé lesznek. A talpbélést a parafarámákhoz épúgy készítjük ki, mint a rendes varrott munkához. A belső varrás előszú­­rásánál tehát körülbelül 6—7 milliméternyire jövünk ki a kantintól az ár hegyével. A felczvikkelés szokott mó­don történik. A belsővarrást nem a saroknál, hanem a balnyi alatt kezdjük, ott, ameddig a parafarámának nyúlnia kell. Éhez erős rámát kell alkalmazni, amely jó kantot tart. A ráma alá helyezzük a parafaszijjat, amely­nek 2—3 centiméter széles és a czipő nagyságához mér­ten 35—45 centiméter hosszúnak kell lennie. Egy gyen­gébb darab borjúbőr, lehetőleg a nyakrész legalkalmasabb hozzá. Ezt a szijjat a glenk felé 2—3 centiméternyire a ráma felett kiállni hagyjuk; ez azért szükséges, hogy a kerkvágás elejét jól kidolgozhassuk. A belső varrást kifogástalanul kell kidolgozni. Egyrészt a rámának szoro­san kell hozzá feküdnie, másrészt azonban a külső öltés­sornak a talpbélés szélével egyenlő vonalt kell képeznie, anélkül, hogy jobbra vagy balra eltérés mutatkoznék. A parafaszijjat épúgy keresztül varrjuk, mint a rámát direct a kantjánál és hosszában jól kihúzzuk, hogy azután simán ráillesen a ráma fölé. Ezt a belső varrást csak az egyik ballntól a másikig végezzük, amennyivel a ráma ennél hosszabb, azt levágjuk. A korkszijjal a második balm­inál bedolgozás végett 2—3 centiméterrel hosszabbra hagyjuk. Ha kész a bevarrás, a varrást kisimítjuk, persze úgy, hogy a szurkos fonal meg ne égjen és körülvágjuk a külső kantot szorosan az öltés sorig. Ha aztán a parafaszijjat a ráma fölé hajtjuk, akkor annak pontosan össze kell egyeznie a „talpbélés kantjával, azaz sem mögötte, sem előre nem szabad fe­küdnie. Mielőtt azonban a szijjat felfelé húznák, először az alját kell kitöltenünk, illetve ki kell bam­izni. Erre a czélra se bőrt, se posztót ne használjunk, hanem egy gyönge parafalapot, amint az 8—10 krért a czipőkellé­­kek üzletben kaphatók. A parafa könnyű, melegtartó és éles késsel könnyen vágható és nyeshető. Ennek a parafa betétnek annyira kell hátrafelé nyúlnia, mint az belső varrásnak. Ezt a betétet aztán egy fél talpbéléssel átvonjuk, amelynek pontosan a rámával kell végződnie. A glenk felé lesorsoljuk. Becsirizeljük aztán a ráma és talpbélésből keletke­zett kantot az előjegyzett második belsővarrásig, a parafa- TÁRCZA. fi czipő a közmondásokban A közmondás a századok körforgásában kristályo­sodott népbölcseség. Igénytelen burokba rejtett arany­mondások, melyeket a nép szája humoros és komoly szavakban hoz létre; mert a közmondás, mely majd­nem mindenkor fején találja a szöget, olyan, mint for­rása a beszéd: élő organizmus. A czipő minden nép közmondásaiban jelentékeny számban jut érvényre és a czipőviseletre vonatkozó mondatok csalhatatlan jelei a nemzeti szokásoknak. Ha mi magyarok valakit nagyon ügyes embernek tartunk, akkor azt mondjuk róla: „A feje búbjától a sarka végéig tökéletes.“ E közmondásban: „Mindenki maga tudja legjobban, hol szerűt a czipője“ nagy­­élet­­tapasztalat rejlik. „A varga szürkéin lovagolni“ annyit jelent, hogy gyalog megyünk és ezzel „víz szivárog a czipőjébe“ nagy kellemetlenséget jelképezünk. „Elbírja a csizmát“, vagyis jól tud inni és „csizmát beszél“, sok felesleges dologról fecseg. „Mindent egy kaptára húzni“ nálunk már nagyon is ismert közmondás. Szent Krisztinus, a czipészek védszentje gazdag emberektől bőrt lopott, hogy a szegényeknek csináljon belőle lábbelit. Erre vonatkozik az olasz közmondás, hogy „lopott czipőben is feljuthatunk a menyországba.“ A nápolyi lazzaronik, kik egész életükön keresztül me­zítláb járnak, azt mondják olyan társukról, ki felküz­dötte magát: „Czipőt húzott.“ A régi rómaiaknál, kik béke idején szandálokat viseltek „felvenni a csizmát“ annyit jelentett, hogy kitört a háború. A római császá­rok egyik legkegyetlenebbjét „Czipőcskének“ hívták (Caligula), akiről azt mondta a nép, „hogy ez a Czi­­pőcske az egész országot nyomja.“ Amerikában, ahol a bűnösökkel röviden végeznek „czipőben ment a másvilágra“ annyit jelent, hogy meg­­lincselték. Nyugat-Amerikában, ahol a nép nagy ellen­sége, a törvényeknek azt mondják: „Ne kutasd honnan van a bőr, csak a czipő legyen jó.“ Kaliforniában a pazarlóra azt szokták mondani, hogy „egy pár czipő­­höz egy egész borjút használ fel.“ A spanyol a jelen­téktelen embereket a következő jelzővel illeti: „Egyet­len dísze a czipőcsattya.“ Ha valaki a­ bikaviadalok al­kalmával veszti életét, azt mondják róla, „ennek sincs többé czipőre szüksége.“ A spanyol gyarmatokban az embereket két részre osztják a mezítlábasokra és a czi­­pőtviselőkre. Az udvarias franciák ezzel a hasonlattal MAGYAR CZIPESZ-UJSÁG, 1905. tájára. Az elcsépelt kongresszusi­ tárgyak helyett ezt a kérdést kell napirendre venni és a szer­vezkedés nagy munkájának ott kell megindulnia, hogy mint hatalmas áramlat törjön előre a czél érdekében, erős akarattal és szünet nélkül. (Si.)

Next