Magyar Czipész-Ujság, 1908 (18. évfolyam, 1-23. szám)

1908-01-01 / 1. szám

XVIII. """" (Q Ф A MAGYAR LÁBBELI- ÉS BŐRIPAR KÖZLÖNYE B­UD­APEST-SZÉKESFŐ­VÁROS CZIPÉSZ-IPARTESTÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA.^ * Szerkesztőség és kiadóhivatal : BUDAPEST, VIII. ker., Nap-utcza 13. rzám. Kéziratok nem küldetnek vissza Főszerkesztő : Draskóczy Bertalan, áll. czipész szaktanító.­­­­ Előfizetési dij: lenyel évre 2 Kor­,félévre 4 Kor., egész évre 8 Kor. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. Divat- vagy szabász-mintamelléklettel. Tisztelettel értesítjük t. előfizetőinket, hogy lapunk a nyomdánkban előforduló technikai ne­hézségek folytán ezután mindig a hónap 5. és 20-ik napján fog megjelenni. Újévi gondolatok. Valahányszor egyet fordul az idő kereke és tizenkét hónap, vagy ahogy mondani szokás, egy év merül a semmiségbe, az ember miként az utas a két határ között megáll és hol hátra az elhagyott útra, hol pedig előre néz és mér­legeli : vájjon milyen hosszú, milyen fáradságos lesz még a hátralevő út ? Az utat, melyet mi magyar czipésziparosok megtettünk, ismerjük. Tudjuk, hogy tele volt göröngyökkel, tövisekkel, amely véresre sebezte a vándorlásban kifáradt lábainkat. De vájjon milyen lesz a következő út. Milyen lesz az új esztendő. Milyenek egyáltalá­ban azok az idők, amelyeket a magyar czipész­­kisiparnak élnie kell? Erre bizony nagyon ne­héz a felelet. Mi, akik húsz éves tapasztalatból ítélhetjük meg a helyzetet — őszintén szólva — nem nagyon rózsás színben látjuk a magyar czipész­­kisipar jövőjét. Nem pedig azért, mert a magyar czipészek fölött nyomtalanul halad el az idők szelleme. Nem akarnak okulni a tapasztalatokon és szinte végzetszerűen várják, míg a minden-A­z en­kább elhatalmasodó nagytőke és a nagyipar vég­­képen kiveri kezükből az elődöktől öröklött utolsó szerszámdarabot. Igaz, hogy vannak sokan, akik tudják mit követel tőlük az új idők szelleme. Tanulnak, fáradoznak, kutatnak és ezeknek sikerült is a magyar czipészetet egészen a művészetig fej­leszteni. De ezek a jelenségek csak egyes exis­­tencziáknak biztosítják megélhetésüket. Egészben és nagyjában a czipészkisipar hanyatlóban van és a 20,000 czipésziparosnak, akik ez idő sze­rint még Magyarországban lábbeli készítéssel foglalkoznak, két­harmadrésze csak tengődik és nem igen van kilátás rá, hogy a közel­jövőben ezeknek a helyzetük megjavuljon. Jól tudom, hogy ezek a szegény iparosok nem akarják ennek az általános romlásnak az okát önmagukban keresni és a szabad ipart, a nagy tőkét és a haladó időnek minden vívmá­nyát okozzák inkább, mint önmagukat. Hát az igaz, hogy ez okozta vesztüket. De hát ki ál­líthatja meg az idő szekerét. Annyi ereje sen­kinek sincs. Az embernek csak az a tehetsége adatott meg, hogy rája ugorjék, bele kapaszkod­jék és tovább vitesse magát általa. Aki az új idők szellemébe bele tud illeszkedni, az gyarap­szik, aki azonban a régi, elavult elvek szerint akarja életmódját berendezni, annak a fejlődés rideg törvényei szerint tönkre kell mennie. És a magyar czipészek nagy zöme — saj­nos — a régi elvekkel, felfogásokkal kövezett utakon halad. Ő nem akar tudomást venni sem a gépekről, sem a modern szerszámokról. Czvikkel, szegez, ványol, csirizel mint a nagyapja, körülte, mögötte, előtte pedig nőnek a czipőgyárak, a amelyek a czipészkisipart felülmúló lábbelit ké­szítenek. De nem tesz egyebet sem. Amerre szem lát, ahol ember tapossa a jó Isten földjét, mindenütt a szervezkedést állítják az egyes tá- Boldog újévet kivánun­k. olvasóinknak tr­Felelős szerkesztő : SZENES I. Munkatársak: Krazsof János, Matutsek Jó­zsef, Ferenczi Ignácz, Gáborcz Gáspár, Bedő József, Németh­ Imre, Úri Imre és Marton Lipót czipészmesterek. f . 6

Next