Magyar Energiagazdaság, 1950 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1950-01-01 / 1-6. szám
tőségű, hogy megvalósulása során hazánk jellege is megváltozik, amennyiben agráripari országból ipari agrárországgá alakul át. Ebben a tervben, amelyhez fogható hazánk történetében eddig még fel sem vetődött, az óriási méretek mögött a leghatalmasabb emberi feladat rejtőzik : a munkaalkalmak, az ipari és társadalmi össztermelés megszervezése és harmonizálása által milliók számára biztosítani azt a lehetőséget, hogy kizsákmányoltság nélkül, civilizált munkával keresse meg mindennapi kenyerét és emelje életszínvonalát. Nem kétséges, hogy a terv megvalósítása egészen rendkívüli feladatok elé állítja az ország valamennyi tényezőjét, az irányító kormányhatóságoktól kezdve, a végrehajtás műveleteit végző egyedekig. És ezek között e rendkívüli feladatok között különleges hangsúllyal szerepel az energiagazdálkodás, amelynek méreteit és fejlődését két adat jellemzi. Az egyik szerint széntermelésünknek 1954-ben a múlt évi 11,5 millió tonnáról 18,5 millió tonnára kell növekednie, a másik szerint villamosenergia-termelésünknek a tavalyi 2200 millió kwó-ról 4270 millió kwó-ra kell felfejlődnie. Ez az utóbbi szám kerek 550 kwó évi fejadagot jelent. Ilyen nagymértékű és arányú fejlődést természetesen csak a nemzetgazdaság minden szektorára és a termelés minden fázisára kimunkált tervszerű rend és hatóerő igénybevétele biztosít. Ezeket az erőket a termelés növelésére és az önköltség csökkentésére vonatkozólag maga a terv is felsorolja, amikor azt mondja, hogy ezt a két célt az új beruházások, a termelőberendezések műszaki fejlesztése, az üzemek és iparágak átszervezése, szakosítása, a szabványosítás, észszerűsítés, az újítómozgalom, a munkaversenyek, az élmunkás- és Sztahanov-mozgalom, a teljesítménybérrendszer stb., továbbfejlesztése útján kell elérni. Ezek a terv sikere érdekében igénybeveendő tényezők az energiagazdálkodás fejlődésére is kétségtelenül igen kedvező befolyást gyakorolnak, azonban most ennek a befolyásnak részletesebb tárgyalásától, amint említettem, el akarok tekinteni és csupán néhány, inkább társadalmi jellegű tényezőre kívánom felhívni a figyelmüket. Az egyik ilyen tényező a társadalmi szervezés, amelynek munkáját kormányzatunk a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségére bízta a műszaki és természettudományos vonalon. Ez a szerv a megalakított tudományos egyesületeket szerves egységbe fogja össze azzal a céllal, hogy a tervgazdálkodás sikeréért átfogóbb mértékben megindítandó technikai tudományos munkát és az ehhez szükséges tudományos műszaki egyesületi életet a legszélesebb keretek között biztosítsa, továbbá, hogy a benne tömörült egyesületeken keresztül az egész magyar ipar tudományos művelését és fejlesztését előmozdítsa. A tervszerű munkához szükséges szervezett egyesületi élet, amely mint minden organizáció, tudást, akaratot és cselekvést együttesen hordoz és főképpen az előbb is említett gondolat - és tapasztalatcserén keresztül fejti ki konstruktív hatását és állítja a terv által kitűzött célok megvalósításának szolgálatába az általa képviselt kollektív munkát. Ezt a kollektív munkát, szerintem, egyre inkább specializálni kell, mert ma már nem kétséges, hogy az ilyen irányú specializálódás a fejlettebb, kulturáltabb, és szilárdabb társadalmi rend jellegzetessége. Erre kell tehát a Szövetségnek és a benne tömörült egyesületeknek már a közeljövőben törekedniök, hogy a tőlük várt feladatokat a kívánt mértékben megoldhassák. A másik tervépítő tényező, amelynek fontosságát ki akarom emelni : a tudományos kutató munka. Ezt tudvalévően a műszaki gyakorlat alakította ki, mint segédeszközt. A konstruktőrnek ugyanis eredményes munkájához olyan adatokra van szüksége, amelyek megnyugtatják őt arra vonatkozólag, hogy szándékai igen nagy biztonsággal meg is valósulnak, vagyis a tervezett berendezés a neki szánt gazdaságossággal üzembiztosan teljesíti a tőle megkívánt feladatot. Az ilyen irányú műszaki kutatásnak az eszményi célja az volna, hogy egyszerű matematikai összefüggéseket, táblázatokat és diagrammokat teremtsen, amelyekből a gépszerkesztő mindent kényelmesen és biztosan kivehet, amire neki szüksége van. Ettől a céltól, sajnos — a hőtechnikának majdnem minden területén — még igen messze vagyunk. A konstrukciós alapokat részben kísérletek, részben már ismert megfontolások és számítások szolgáltatják. Nem eléggé ismert, vagy teljesen új területeken a kísérlet a legcélravezetőbb eszköz. Igen gyakran viszont csak a nagyban való kísérletezés segít, pl. a szenek égéstechnikai vizsgálatánál. Az ezen az úton elindult tudományos munka ma már az ipar szerves kiegészítője. Ezt igazolja az a tény, hogy az ipari gazdálkodás nem utolsósorban a tudományos kutatás eredményeiből táplálkozván, fejlődését igen sok szektorban az szabja meg, hogy az új gondolatok és javaslatok helytállóságát milyen gyorsan tudja kísérletileg igazolni, illetve az újabb kutatások eredményeit milyen gyorsan és mértékben tudja hasznosítani. Ennek a ténynek a tudatában, az ipari államok— a mezőgazdaságiak is természetesen a maguk vonalán — súlyt helyeznek ipari tudományos kutató szerveik minél szélesebb alapokon való kifejlesztésére. A rájuk fordított költség az eredményekben bőségesen megtérül. Ezt igazolja a nagy ipari államok statisztikája, amely szerint csak azok az iparágak fejlődnek egészségesen és a haladással lépést tartva, amelyek kellően felszerelt és anyagiakkal megfelelően dotált kutatószervvel rendelkeznek. Ismeretesek azok a nagyszerű eredmények, amelyeket a Szovjetúnió ipara a tudományos kutatómunkák folyományaképpen elért. Pl. a Szovjet Hőtechnikai Intézet felszerelése, a hozzáértők szerint, egyedülálló a világon. A tudományos kutatómunka tehát nem luxus, hanem az ipar életszükséglete. Nyilván ennek tudatában hozta létre kormányzatunk a különböző hazai ipari és tudományos kutatóintézeteket. Ha a magunk területén, a hőenergia termelésének, átalakításának és felhasználásának szektoraiban széttekintünk, mindenütt tömegével találunk olyan problémákat, amelyeket a fejlesztés és a gazdaságosság növelése érdekében meg kell oldanunk. És itt sajnálatal kell megállapítanom az egységes központi szervezés és irányítás hiányát. 3