Magyar Fakereskedő, 1916 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-06 / 1. szám

J A XXIII. évfolyam Budapest, 1916. január 2-án. 1 szám B „Magyar Fakercskedett és faiparosok­­ Országos Egyesülete"-nen­ díszlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Erscheint jeden Donnerstag TELEFON 8—91. « Szerkesztő és kiadótulajdonos — Eigentümer und Redacteur: SZÉKELY IGNÁCZ. Budapest, VM Zoltán­ utcza 12. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Abonnements-Bedingungen:Belföld és Ausztria Németország Inland und Oesterr. Deutschland V. évre Vi évre 1, évre Vi évre 16 K. 32 K. 15 M. 30 M. A többi európai Államokban az előfizetési dij: félévre 18 Frk. egész évre 35 Frk Organ des „Landesverein der iffig_.Os*­Holzhöndler und Holzindustriellen.“ ^ Hirdetési dij : 77 mm. széles petit soron­ként 80 fillér. Insertionspreis : 77 mm. breite Petitzeile 80 Heller. Előfizetési felhívás. Nehéz időket élünk! A harcvonalban küzdő testvéreink életüket és vérüket áldozzák a hazáért, jövendő generációk jólétéért, mi itthonmaradottak dolgozunk és küzködünk azokért, akik a harctéren vannak, hogy nekik mindenük meglegyen, hogy képesek egyenek végig küzdeni azt a harcot, amely nemcsak egyesek, százak és ezrek, hanem egész országok, sőt világrészek exisztenciája körül forog.Nem szólva a harctéren küzdőkről, akik­hez szívünk minden idegszálával hozzá vagyunk nőve, az itthonmaradottak is kemény küzdel­met folytatnak a háborús állapotok által elő­idézett súlyos viszonyokkal, melyek a meg­élhetést, valamint a munkálkodást minden téren egyaránt roppantul megnehezítik. Akár a legkisebb bolti üzletről, akár a legnagyobb gyári üzemről van szó, annak, aki azokat vezeti, a legnagyobb, soha nem képzelt nehézségekkel kell megküzdeni, hogy kis bolt­jának, vagy nagy üzemének rendes menetét fentartsa. Mindnyájan áldozatokat hozunk: vérben, pénzben, munkában és idegekben, de végig kell, hogy küzdjük ezt a harcot egy szebb, egy jobb jövő reményében ! Nekünk itthon maradottaknak az a fő­kötelességünk, hogy fenntartsuk azt, ami meg­van, ne hagyjunk elpusztulni, elzülleni semmit. Nem akarunk sok szót vesztegetni arra, hogy a háború, amely sokkal, de sokkal nagyobb és fontosabb vállalatokat súlyosan érint és meg­károsít, lapunknak is igen érzékeny anyagi kárt okozott és még most is okoz, amennyiben szá­mos, lapunkban állandóan hirdető gyáros és egyéb hirdető éves hirdetéseit a háború kitöré­sekor beszüntette, a hatóságok pedig ezidő­­szerint csak gyéren tartanak erdő- és faeladáso­kat, végül pedig, mert az előfizetők egy része — különösen a külföldiek — a háború folytán nem nyitotta meg előfizetését. Lapunk viszonylag szerény költségvetésé­­sében ezen három tétel hiánya igen súlyosan érezteti hatását, míg a kiadások nem csökkentek. Mindamellett lapunk megjelenési idejét — a háború dacára — változatlanul betartjuk, ami részünkről jelentékeny áldozatot jelent, melylyel azonban múltunknak, lapunk régi jó hírnevé­nek és előfizetőink érdekének egyaránt tartozni vélünk. De bízunk abban, hogy ezt az áldozatot nem hozzuk hiába, amennyiben bizton reméljük, hogy régi, többnyire sok éves előfizetőink kárta­lanítani fognak bennünket ez áldozatért azzal, hogy a háború és az üzleti pangás ellenére előfizető­i­ket változatlanul megújítják. Remélhetőleg nemsokára — adja Isten, hogy mielőbb — szakmánkra is, reánk is más, jobb idők következnek. Ismételten kérjük az előfizetések szíves megújítását. A szerkesztőség. Az előfizetési díj: egész évre 32 korona, félévre 16 korona. A kiadóhivatal: 1915-1916. Tölgyfa. Míg a háború hatása a fenyőfa-üzletben alig pár hónappal a hadjárat kezdete után már kezdett némileg érezhető válni, amennyiben e cikkben már akkor némi háborús szükséglet lépett fel, addig a tölgyfa-üzlet nagyon sokáig a háborúnak csak összes, elég súlyos hátrányait szenvedte anélkül, hogy annak­ — mint oly sok más üzletág — előnyeit is élvezhette volna. 1914. júliusától kezdve egészen 1915. őszéig a tölgyfű­részáruüzletben teljes stagnáció uralkodott, a kereslet jóformán végképpen meg­szűnt, a készletek mozdulatlanul feküdtek a a raktárakon és várták a feltámadást. Csak az 1915. év második felében kezdett némi érdek­lődés mutatkozni elsősorban tölgyfa-pallók iránt, amely érdeklődés lassanként más r­ételekre és választékokra is kiterjedt. Azon körülménynél fogva, hogy a tölgyfafűrészek a háború kitörése után csupán arra szorítkoztak, hogy a gömbfa­­készleteiket feldolgozzák Az az 1914/15.-i télen a döntés jóformán teljesen elmaradt és így a készletek ezen idő alatt nem igen szaporodtak, már a kereslet első gyönge jelei azt eredmé­nyezték, hogy az árak megszilárdultak és az általános drágulási tendenciát követve, emel­kedni kezdtek. Ez arra a körülményre vezethető vissza, hogy a tölgy-fűrészárukészletek túlnyo­móan erős kezekben vannak, akik az árakat tartották abban a biztos tudatban, hogy a ter­melés nehézségei mellett a készletek túlságos felhalmozódásától nem kell tartani és hogy el kell jönnie annak az időnek, amikor a tölgyfa­árak is alkalmazkodni fognak a rendkívüli módon megdrágult előállítási költségekhez. Csak ki kellett várni ezt az időt, ami a tőkeerős cégekre nézve annál könnyebb volt, mert azok a gyönge kezek, amelyek ezt az egyedül célra­, vezető utat financiális okokból nem követhették, már a háború elején kénytelenek voltak árujukat a sorfait bármely áron pénzzé tenni és így ezeknek a versenye elesvén, az árak emelésére irányuló igyekezetet forszírozott eladásokkal senki sem akadályozta. Mint már a bevezetésben említettük, a le­folyt év őszéig tölgyfűrészáruban abszolúte semmi kereslet nem mutatkozott, hacsak keresletnek nem nevezzük azt, hogy 1­2 német cég, amely a tölgyfaüzlet fejlődése tekintetében optimisztikus véleménynyel volt, már az év elején összevá­sárolta azokat a merkantiláru-készleteket, ame­lyeket még az akkori viszonyok mellett is olcsó­nak nevezhető árakon megkaphatott. Hogy azonban ezek a vételek nem a tényleg meg­nyilvánuló szükséglet kielégítésére szolgáltak, hanem csak jó vélemény­en alapuló spekulációs vásárlások jellegével bírtak, azt legjobban bizo­nyítja az a körülmény, hogy a vevők az árut túlnyomó részben csak hónapokkal későbben számították el rendeltetések helyére, jobban mondva németországi gyűjtő raktáraikba. A nyár folyamán némi kereslet mutatkozott párisi áruban, főleg tükörvágású pallókban a­­jordógyárak részéről, melyek nagyméretű hasí­tott dongák teljes hiányában kénytelenek voltak felmerülő szükségletüket tüköráruban fedezni és ezért az áruért igen magas árakat fizettek. Tényleges szü­kséglet azonban csak az őszi hónapokban nyilvánult meg, még­pedig elsősorban pallókban és boules-áruban, leg­újabban pedig vasúti extrafában. Ez az arány­lag csekély kereslet, mely normális forgalmi viszonyok mértékével mérve alig lett volna számottevő, a mostani viszonyok között már elegendő volt arra, hogy az árak emelkedését idézze elő, még­pedig oly mértékben, hogy az év végén ezeknek a cikkeknek az eladási ára a háború előtti árakkal szemben mintegy 50%-os emelkedést mutathat fel. A legjobban jellemzi azonban a tölgyfa­termelők felfogását az üzlet jelenlegi helyzeté­ről és annak a legközelebbi jövőben várható fejlődéséről, hogy pld. tölgyfa-frizekért, amely cikkben a háború kitörése óta absolute semmi kereslet nincsen, jelenleg sokkal (mintegy 30°-v­al) magasabb árakat követelnek, mint a háború előtt; konstatálnunk kell azonban, hogy ebben a cikkben a háború kitörése óta — el­tekintve attól a pár tételtől, amelyek a sorfait rendkívül nyomott árakon eladatták — az utóbbi időben jóformán egyetlen kötés sem jött létre, miután szükséglet nincsen, de viszont sürgős kínálat sincsen. A tölgy­fürészáru-üzlet ilyetén alakulásá­nak kézenfekvő és nagyon egyszerű a magya­rázata. A múlt 1914/15-i téli idényben — amint már fent említettük — tölgyfát fürészelési célokra jóformán egyáltalán nem döntöttek, míg a most folyó 1915/16-i téli idényben a ledöntött tölgyfa, mennyisége beavatottak becslése szerint a nor­mális mennyiségnek alig 30%-ára tehető. Magától értetődik, hogy ilyen körülmények között sürgős kínálatról szó sem lehet és így a csekély kereslet ellenére is az árak meg­szilárdulása, sőt ha a kereslet csak valamelyest fokozódik, azoknak további emelkedése egészen biztosan várható, annál is inkább, mert az el­adott árut a jelenlegi súlyos és rendkívüli mó­don megdrágult termelési viszonyok mellett csak sokkal drágábban lehet pótolni. A tölgyfűrészáru-üzlet a háborútól­em közvetlenül, sem közvetve a jövőben sem vár­hat számottevő keresletet, de annál élénkebb, sőt nézetünk szerint rendkívül élénk kereslet fog megnyilatkozni közvetlenül a békekötés után a külföldi piac­ok részéről, amelyeknek raktárai az exportnak immár több mint 1­2 év óta tartó teljes stagnálása következtében kétség­telenül teljesen kiürültek. Igaz ugyan, hogy a mi tölgyfűrészárunkat a külföldön főleg a finom bútoripar és a finom építőasztalos-ipar fo­gyasztja, miután azonban azt tapasztaljuk, hogy a háború dac­ára világszerte már a luxust szol­gáló iparágak is foglalkoztatva vannak, biztosra lehet venni, hogy a háború befejezése után a luxus-bútoripar, valamint a luxus-építkezési ipar is fel fog lendülni. De ettől eltekintve a vagyon­­gyárak, valamint a gépgyárak szükséglete egy­magában is elegendő arra, hogy a korlátolt

Next