Magyar Grafika, 1926 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1-2. szám
zatot is hozni, érdemes az anyagi érdekek egész tömkelegét alárendelni ennek a magasztos célnak a megközelítése érdekében. Ezt tettük lapunk fennállása óta eddig is és ezután is szándékunk ezt az utat követni. A lapunk köré tömörült szaktársak támogatását, amely az újabb időben mind frappánsabb módon és szélesebb körben nyilvánul meg, már kivívtuk, azt meg akarjuk őrizni, sőt fejleszteni. Ezt a célt pedig komoly, tartalmas, művészi és gyakorlatias lappal akarjuk és fogjuk elérni.. A mai könyvnyomtatás eszközei és gépei (1.) Mélységes és szép tanulmány a könyvnyomtatás eszközeinek történelmi fejlődése. Tán egy iparban sem tömörült az eszközök átalakulása olyan rövid időszakra, mint a könyvnyomtató iparban, ahol az utóbbi száz évben gyors egymásutánban történtek az átalakulások és a legcsodálatosabb fejlődések. A kézzel való betűszedés ugyan Gutenbergtől napjainkig alig változott és csekély változáson mentek eszközei is keresztül. Annál tekintélyesebb azonban a sok kísérletezés után végre megoldott probléma: a szedőgép, melynek termelőképessége és sokoldalú használhatósága nap nap után fokozódik. A tulajdonképpeni nyomtatásnak eszközei már jóval nagyobb változatosságot mutatnak és ide vonatkozik a fentebb említett rövid időszakra sűrűsödött hatalmas átalakulás. Még csak száz évvel ezelőtt az ősi fasajtónál alig jutottak tovább, közel négyszáz évig volt uralmon és csak a XIX. században tudta az akkor bámulatosnak tartott vas kézisajtó, az angol Stanhope lord találmánya, kiszorítani, amelyet viszont teljesen és rövidesen kiszorított a gyorssajtó. Csodálatos az emberi elme és minő bámulatos a haladás a kézisajtótól a modern rotációs mammut-gépekig. A fejlődésnek ezt a bámulatos útját fogjuk a következőkben lépésről lépésre ismertetni. Mindenekelőtt a bölcsőkori könyvnyomtatókhoz kell visszatérnünk,hogy a fejlődésnek minden fokát láthassuk. Sajnos, igen szűkre szabott források álltak e tanulmányhoz rendelkezésemre. Fel kellett használnom a külföldi múzeumokban készített feljegyzéseimet, régi szakkönyveket, sőt még az elégikus, szépirodalomszerű munkákat is, hogy némi nyomára akadjak a régi eszközöknek. Ismeretes, hogy Gutenberget megelőzően a kézzel írott — helyesebben tán rajzolt — könyvek a tökéletességnek, az esztétikai szépnek igen magas színvonalán állottak, mi sem természetesebb tehát, hogy a könyvnyomtatásnak első terméke sem lehetett rosszabb, mint ama nem mechanikai, hanem tisztán manuális úton előállított termékek. Hiszen nemcsak az árakban, hanem külső kiállításban is versenyeznie kellett, ami hogy sikerült, kiderül abból, hogy a feltalálót ördöggel való cimborasággal vádolták, ami pedig az időkben veszedelmes vád volt, hamar máglyahalálra juttathatta a megvádoltat. Panaszolták Gutenberg szennyversenyét is (úgy látszik ez máig öröklődött), hogy a vásárokon sokkal olcsóbban árusítják a bibliát. Nyilvánvaló, hogy eszközeinek az azokhoz az időkhöz mért tökéletessége tette lehetővé, hogy készítményei megütötték a hozzáfűzött kívánalmak mértékét. Pedig nem volt könnyű feladata, hiszen minden eszközéről magának kellett gondoskodnia.Nehezítette teendőit az a körülmény, hogy a munkamegosztás gyakorlatiasságát akkor, sőt még jóval későbben sem ismerték. Magának kellett gondoskodnia betűkről, sajtókról, minden segédeszközről, amelyeknek mindegyike — esetleg némileg megváltozott anyagból és formában — napjainkban is használatban van. Egyike-másika a közelmúltban megszűnt, így pl. a tenákulum és divizórium a szedésnél, az áztatóléc és az áztatódeszka a nyomásnál, amely eszközöket korosabb pályatársaink még a használatból ismerik. Áttérve most már az egyes eszközök ismertetésére, kezdjük a legfontosabban: a betűn. A könyvnyomtatás történetének legelemibb részét ismerői is tudják, hogy Gutenberg számos kísérlet útján jutott el a fémből öntött betűig, amelynek teljes használhatóságát részben társának, az eredetileg aranyműves, így tehát a fémötvözet terén járatos Schöffer Péter révén érte el. A betűk nagysága az időben nem lehetett valami változatos. Valamelyik a 18. században megjelent szakkönyvben olvastam, hogy Gutenbergnek és számos közvetlen követőjének csak háromféle nagyságú betűje volt és pedig: Textus, onnan az elnevezése, mert ezzel készült bibliáinak szövegrésze (szöveg németül Text), Tertia, amely a harmadik betűje lévén, innen elnevezése (harmadik latinul Tertia); e kettő között van a Mittel, azaz e kettő között való. Ez azonban annál kevésbé állítható, mert Gutenberg munkáiban másféle betűk is találhatók s a nagyságrendszernek megállapítása is sokkal későbben történt. Egyéb betűfokozatok a mindegyre fejlődő már önálló betűöntőiparnak termékei, mindenkor magukon viselvén származásuknak jellegét, így nonpareille (páratlan), petit(kicsi),borgisz (Bourgeois), garmond (Garamonde) a valamikor első helyen álló francia betűöntőipar szülöttei. A ciceró elnevezés pedig ennek a betűnek az első munkához való felhasználását jelenti.