Magyar Gyáripar, 1915 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1915-01-01 / 1. szám

_ _____Magyar Gyáripar_____________________________________1. szám vevését gazdasági törekvéseinknek, — egy szóval annak, hogy vagyunk s lenni akarunk. És ez erős szándékunk minden tagadásának meg kell törnie a monarchia seregének nagyszerű küzdelmén. És talán nem vagyunk optimisták (egyébként sohasem gon­doltuk, hogy ilyen nehéz hivatás ez) talán nem vagyunk naivak, ha azt állítjuk, hogy abból amit a monarchia eddig produkált, csaknem biztosan lehet következtetni, az ilyen értelemben való végső győze­lemre. Hadseregünk öt hónapi küzdelme után, mely­ben nagyszerű fázisokra többször kevésbbé szerencsés napok következtek, ma pompás erőben új küzdelemre — adná az isten, hogy győzelmesre, végsőre, — indul, közgazdaságunk pedig fáradhatatlanul és nagyszerű megértéssel idomítja egész organizációját a háború végső céljához és különösen a magyar gyáripar az, mely egy rövid fél esztendő alatt minden javát háborús értékké értékelte át, hogy majdan újra kezdje, sze­rencsésebb, ígéretesebb körülmények között Magyar­­ország indusztrializálását. Mit mondhatunk ma mást, mi mással vigasztalhatjuk ma magunkat: e szomorú­­időben a frázisoknak joguk és jelentőségük van. „Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat!“ * Teleszky János pénzügyminiszter nyilatkozata, mely a Neue F. Presse-ben jelent meg, szintén a monar­chia igazságának érvényesülését hirdeti. „Pessimizmusra nincsen ok, — mondotta a pénzügyminiszter. Bátran hivatkozhatunk e tekintetben a közelmúlt eseményeire. Semmi kétség, a háború érzékenyen érintette a gaz­dasági életet, de mégsem idézett föl olyan megráz­kódtatásokat, mint amilyenektől mi békeidőben tar­tottunk. A nemzetközi forgalom körének megszűkülé­­sével a világgazdaság mikénti kialakulását át nem tekinthetjük. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a monarchia két állama és a velünk szövetséges nagy német birodalom e tekintetben is fényesen állották a világháború megpróbáltatását. Bizonyítja ezt a hadi­­kölcsön fényes eredménye, valamint az a körülmény, hogy közgazdasági életünkben dacára e nehézségek­nek, melyek leküzdendők voltak és dacára a korlá­tozásoknak, melyeknek nem egy téren magunkat alá kellett vetnünk, sokkal kisebb mértékű volt a zavar, mint azt gondoltuk volna.“ Szívesen jegyezzük ide e vigasztaló sorokat, mi magunk is így látjuk, és unos­­untalan ismételnünk kell ezt, hogy mindenki így lássa, mert hiszen a háború szerencsés kimenetelében mindenkinek az önbizalma, a türelme és idegeinek ellenállóképessége igen jelentős szerepet játszik. De nem mulaszthatjuk el idejegyezni, anélkül, hogy ez kritika akarna lenni, hogy nagyon szívesen hallottunk volna a pénzügyminiszter úrtól egyet mást a háború előrelátható költségeiről, az angol pénzügyminiszter igen érdekesen fejtegette ezt az angol képviselőház­ban­ és arról a gazdasági programmról — persze csak főbb vonásaiban, — melynek megvalósításától a kor­mány a költségek előteremtését, vagy ami még ennél is fontosabb, mert hiszen a költségek előteremtésének előfeltétele ez: közgazdaságunknak okozott sebek beheg­gesztését, közgazdaságunk újjászületését várja. (amely kérdésekről egyébként Wekerle Sándor ugyancsak a Neue F. Pressében brilliáns cikket írt.) Kétségtelen, hogy a magyar pénzügyminiszter már­is dolgozik nagyszabású financiális terveken, melyeket csakis szi­lárd és rendezett gazdasági alapokon lehet fölépíteni és talán használt volna az ügynek, ha egyetmást elárult volna belőlük. Az ország most teljesen és kizárólag a mának él; ez természetes is, a mai körülmények között nem is képzelhető el másként, de annál inkább köteles­sége a kormánynak a holnap problémával is foglalkozni. * Tisza István miniszterelnök a nála megszokott határozottsággal és energiával a háború kezdete óta több nagyszabású akciót indított meg, mely akciók­nak sikeréről a legnagyobb elismeréssel kell megem­lékeznünk. Mindjárt a háború elején egy nagyobb szervezetet hozott létre a háború okozta szociális és gazdasági károk enyhítése és orvoslása céljából, amely szervezet öt osztályra tagozódva — munka­­nélküliség, pénzügyek, közjótékonyság, kórházügy, hadsereg ruházatának fontos problémái szerint — állandó munkálkodással igyekszik elvégezni a rábízott feladatokat. Ez intézmény megszervezéséhez Tisza István meghívta az ország nagyurait, főpapjait, bank­jait és nagygazdáit —­ szóval az ország nagyurait — de megfeledkezett az ország ipari képviseleteiről, a nagyipariakról ésúgy mint a kisipariakról, holott nem kétséges, hogy a Tisza István gróf által szervezett intézmény munkaköre jelentős részében az ipart érdekli, vagy az ipar tapasztalataira szorul, így feles­leges bővebben bizonyítanunk, hogy a munkanélkü­liség kérdése, a pénzügyi jellegű kérdések senkit közelebbről nem érdekelnek, mint épen az ipart és különösen a nagyipart, viszont az sem kérdéses, hogy a ruházati ügyek megoldásánál, a kórházi beszerzé­seknél igen jó tapasztalatokat tettek volna az ipar rendelkezésére álló bő tapasztalatokkal s ha mégis mellőzték az ipar képviseleteit, hát az véleményünk szerint csakis feledékenységből történhetett meg. Egy kicsit már a vérében van a kormányainknak az ipar­ról való megfeledkezés s ha ilyen gondterhes és zavaros időben nem tudott egyszerre megváltozni, azon ne csodálkozzunk. Az ipar érdekképviseletei kiközösíttetvén ez akciókból, a maguk útján tettek eleget kötelességeiknek. Amit az ipar a háború szo­ciális következményeinek enyhítése érdekében tett, erről a legnagyobb tisztelet hangján illik szól­ni. Az iparnak, ha áldozatkészségről volt szó, a vezető szerep jutott. Ők maguk szánták maguknak ezt a szerepet, és nem kormányférfiaink. Akárhányan közülük — hogy egy példát kiragadtak a sokból — nagyarányú kórházakat alapítottak, azután jelentős részt vettek szakegyesületük jótékonysági akciójában s amikor arról volt, hogy az országos egyesületük , a Szövetség létesítsen kórházat, ebben is részt vettek. S így tovább az egész vonalon. Szívesen tették, magukért tették, s csak úgy mellékesen gondoltak arra, hogy ezzel ugyanazokat a jogokat megszerezték

Next