Magyar Gyáripar, 1918 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1918-01-01 / 1. szám
A Magyar Gyáripar letben jelentékeny konkurensként ne érvényesülhessen. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének megalakulása után azonnal megindított igen erős akciója dacára csak lépésről-lépésre sikerült a magyar kormánynak keresztülvinnie azt, hogy az ipari hadseregszállítások a kvóta arányában oszlassanak fel Ausztria és Magyarország között. A hadügyminisztériummal létesített ezen megállapodás kötelező volt a háború alatt is, de a legutóbbi delegáció tárgyalásaiból meggyőződtünk arról, hogy a magyar ipar a hadseregszállításokban a kvóta szerinti 36,4% helyett alig 21%-os arányban részesült és hogy ez a háttérbe szorítás a magyar iparnak és ekként az egész magyar közgazdaságnak körülbelül két milliárdjába került. Ha még figyelembe vesszük, hogy ugyancsak a delegáció tárgyalásainak eredményekén a magyar mezőgazdaság ló és kocsiállományából, tehát a mezőgazdasági termelés fokozásához szükséges felszereléséből 70%-ot volt kénytelen a hadvezetőségnek átengedni, ha figyelembe vesszük továbbá, hogy Magyarország nemcsak hogy nem a kvótaszerű részben, de még csak nem is a népesség aránya szerint, hanem abszolúte 1,67%-kal nagyobb mértékben viselte a háború véráldozatait, akkor fogalmat alkothatunk magunknak, hogy amíg egyrészt a háború anyagi terheit a kvóta arányában kell viselnünk, addig mennyire megnehezült feltételek mellett és Ausztriával szemben mennyire hátrányos helyzetben gondoskodhatunk a háború anyagi terheinek fedezéséről. Minden szakember előtt eldöntött kérdésnek tekinthető már az, hogy a háború terheinek viselése és az ország jövendő gazdasági és kulturális fejlődése csak több termeléssel lehetséges. A többtermelésnek úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban be kell következnie. A mezőgazdasági többtermelés egyrészt megnöveli az export lehetőségét és valutánk javulását, másrészt mezőgazdaságunknak ipari cikkekben való vásárlóképességét, az ipari többtermelés pedig lehetővé teszi a belföldi fogyasztásnak hazai iparcikkekkel való ellátását és ezzel külkereskedelmi mérlegünk megjavulását. Az ipari többtermelés egyik legfontosabb feltétele, amint erre fentebb már rámutattunk, iparunknak nyersanyagokkal való ellátása. Bármikor fejeződjék be a háború, akármilyenek legyenek a békeszerződéseknek gazdasági intézkedései, kétségtelennek tekinthető, hogy az ipari nyersanyagok, amelyek főként tengerentúlról hozandók be, egyrészt egész Európának óriási szükséglete, másrészt a nyersanyagoknak és a hajótérnek korlátozottabb mérvben való rendelkezésre állása folytán, csak korlátozott mértékben lesznek behozhatók. Ausztriával való vámközösségünk és valutaközösségünk folytán a monarchiából behozott nyersanyagoknak Ausztria és Magyarország között milyen arányban leendő felosztásának kérdése a két kormány között szabályozást igényel. Az osztrák ipar már hosszabb idő előtt igen erős akciót indított abban az irányban, hogy a behozott nyersanyagok Ausztria-Magyarország között a két ország ipari termelőképessége arányában osztassanak szét. Az osztrák ipar ezen törekvése saját érdekük szempontjából természetesnek található, mint ahogy természetes, hogy a magyar ipar ezzel szemben leghatározottabban lekötötte magát ahhoz az állásponthoz, hogyha a nyersanyagok felosztása nem eszközölhető a népesség arányában, vagy olyan arányban, mint amely arányban a nyersanyagok behozatalával a valuta, vagyis a két állam fizetőképessége romlik, a felosztásnak legalább is az államjogi kvóta 36-4% arányában kell történnie. A magyar ipar és a magyar kormány ezt a sorsdöntő harcot az osztrák iparral és az osztrák kormánnyal eddig a nyilvánosság részvéte nélkül vívta. Pár nappal ezelőtt azonban az osztrák átmeneti gazdaság kormánybiztosa, Riedl osztályfőnök, egy magyar lap tudósítójával meginterjúvoltatta magát és ezen interjúban az ügy lényegét megkerülve, a kérdés megtévesztő beállításával a magyar kereskedők és a magyar fogyasztók táborát igyekezett az osztrák álláspont mellé sorakoztatni. Riedl osztályfőnök a nyersanyagfelosztást a két ország iparának kapacitása arányában kívánja eszközölni akként, hogy a felosztási kulcs a jövőben az ipari kapacitás változásával szintén változnék. Emellett, miután ekként a magyar ipar nem tudná fedezni a magyar fogyasztás szükségletét, hajlandónak nyilatkozik arra, hogy az osztrák ipar a magyar fogyasztás szükségletét kész árukkal ellátja. A kérdés ilyen módon való beállítása alkalmasnak látszik arra, hogy a kiürült raktárakat újból megtölteni kívánó magyar kereskedők és a ruházatban és egyéb napi szükségleti cikkekben hiányt szenvedő magyar fogyasztók szimpátiáját keltse azzal az osztrák iparral szemben, amely hajlandónak mutatkozik a kiürült raktárakat újból megtölteni és a lakosságnak ipari cikkekben való szükségletét kielégíteni. A kereskedelem és a fogyasztás szükségletének ily módon való kielégítése azonban azt jelentené, hogy a magyar iparnak a háború után való fejlődése, új iparvállalatok keletkezése, a meglevők megnagyobbodása, a hazai szükségletnek magyar iparcikkekkel való ellátása és az államnak a háborús terhek viselésére vonatkozólag a magyar iparral szemben támasztott igényének teljesülése lehetetlenné van téve. Riedl osztályfőnöknek a kész iparcikkek szállítására vonatkozó készségével szemben megnyugtathatjuk úgy a magyar kereskedelmet, mint a magyar fogyasztást, hogy a magyar ipar, már eddig meglevő berendezéseivel is, a majd rendelkezésre álló nyersanyagokat fel tudja dolgozni és a magyar kereskedelem és fogyasztás rendelkezésére bocsátani. Miután — amint erre már fentebb rámutattunk — a nyersanyagok behozatali lehetősége csak korlátozott lesz, a magyar ipar a 1. szám.