Magyar Gyáripar, 1918 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1918-01-01 / 1. szám

A Magyar Gyáripar letben jelentékeny konkurensként ne érvényesül­hessen. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségé­nek megalakulása után azonnal megindított igen erős akciója dacára csak lépésről-lépésre sikerült a ma­gyar kormánynak keresztülvinnie azt, hogy az ipari hadseregszállítások a kvóta arányában oszlassanak fel Ausztria és Magyarország között. A hadügymi­nisztériummal létesített ezen megállapodás kötelező volt a háború alatt is, de a legutóbbi delegáció tár­gyalásaiból meggyőződtünk arról, hogy a magyar ipar a hadseregszállításokban a kvóta szerinti 36,4% helyett alig 21%-os arányban részesült és hogy ez a háttérbe szorítás a magyar iparnak és ekként az egész magyar közgazdaságnak körülbelül két mil­­liárdjába került. Ha még figyelembe vesszük, hogy ugyancsak a delegáció tárgyalásainak eredményekén a magyar mezőgazdaság ló és kocsiállományából, tehát a mezőgazdasági termelés fokozásához szük­séges felszereléséből 70%-ot volt kénytelen a had­vezetőségnek átengedni, ha figyelembe vesszük to­vábbá, hogy Magyarország nemcsak hogy nem a kvótaszerű részben, de még csak nem is a népesség aránya szerint, hanem abszolúte 1,67%-kal nagyobb mértékben viselte a háború véráldozatait, akkor fo­galmat alkothatunk magunknak, hogy amíg egyrészt a háború anyagi terheit a kvóta arányában kell vi­selnünk, addig mennyire megnehezült feltételek mel­lett és Ausztriával szemben mennyire hátrányos helyzetben gondoskodhatunk a háború anyagi ter­heinek fedezéséről. Minden szakember előtt eldöntött kérdésnek tekinthető már az, hogy a háború terheinek viselése és az ország jövendő gazdasági és kulturális fejlő­dése csak több termeléssel lehetséges. A többterme­lésnek úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban be kell következnie. A mezőgazdasági többtermelés egyrészt megnöveli az export lehetőségét és valu­tánk javulását, másrészt mezőgazdaságunknak ipari cikkekben való vásárlóképességét, az ipari több­termelés pedig lehetővé teszi a belföldi fogyasztás­nak hazai iparcikkekkel való ellátását és ezzel kül­kereskedelmi mérlegünk megjavulását. Az ipari többtermelés egyik legfontosabb feltétele, amint erre fentebb már rámutattunk, iparunknak nyersanya­gokkal való ellátása. Bármikor fejeződjék be a há­ború, akármilyenek legyenek a békeszerződéseknek gazdasági intézkedései, kétségtelennek tekinthető, hogy az ipari nyersanyagok, amelyek főként ten­gerentúlról hozandók be, egyrészt egész Európának óriási szükséglete, másrészt a nyersanyagoknak és a hajótérnek korlátozottabb mérvben való rendelke­zésre állása folytán, csak korlátozott mértékben lesznek behozhatók. Ausztriával való vámközössé­günk és valutaközösségünk folytán a monarchiából behozott nyersanyagoknak Ausztria és Magyar­­ország között milyen arányban leendő felosztá­sának kérdése a két kormány között szabályozást igényel. Az osztrák ipar már hosszabb idő előtt igen erős akciót indított abban az irányban, hogy a be­hozott nyersanyagok Ausztria-Magyarország között a két ország ipari termelőképessége arányában osz­tassanak szét. Az osztrák ipar ezen törekvése saját érdekük szempontjából természetesnek található, mint ahogy természetes, hogy a magyar ipar ezzel szemben leg­határozottabban lekötötte magát ahhoz az állás­ponthoz, hogyha a nyersanyagok felosztása nem eszközölhető a népesség arányában, vagy olyan arányban, mint am­ely arányban a nyersanyagok be­hozatalával a valuta, vagyis a két állam fizetőképes­sége romlik, a felosztásnak legalább is az államjogi kvóta 36-4% arányában kell történnie. A magyar ipar és a magyar kormány ezt a sorsdöntő harcot az osztrák iparral és az osztrák kormánnyal eddig a nyilvánosság részvéte nélkül vívta. Pár nappal ezelőtt azonban az osztrák át­meneti gazdaság kormánybiztosa, Riedl osztály­főnök,­ egy magyar lap tudósítójával meginterjúvol­­tatta magát és ezen interjúban az ügy lényegét meg­kerülve, a kérdés megtévesztő beállításával a ma­gyar kereskedők és a magyar fogyasztók táborát igyekezett az osztrák álláspont mellé sorakoztatni. Riedl osztályfőnök a nyersanyagfelosztást a két ország iparának kapacitása arányában kívánja eszközölni akként, hogy a felosztási kulcs a jövő­ben az ipari kapacitás változásával szintén változ­nék. Emellett, miután ekként a magyar ipar nem tudná fedezni a magyar fogyasztás szükségletét, hajlandónak nyilatkozik arra, hogy az osztrák ipar a magyar fogyasztás szükségletét kész árukkal ellátja. A kérdés ilyen módon való beállítása alkal­masnak látszik arra, hogy a kiürült raktárakat újból megtölteni kívánó magyar kereskedők és a ruhá­zatban és egyéb napi szükségleti cikkekben hiányt szenvedő magyar fogyasztók szimpátiáját keltse azzal az osztrák iparral szemben, amely hajlandó­nak mutatkozik a kiürült raktárakat újból megtöl­teni és a lakosságnak ipari cikkekben való szükség­letét kielégíteni. A kereskedelem és a fogyasztás szükségletének ily módon való kielégítése azonban azt jelentené, hogy a magyar iparnak a háború után való fejlődése, új iparvállalatok keletkezése, a meg­levők megnagyobbodása, a hazai szükségletnek ma­gyar iparcikkekkel való ellátása és az államnak a háborús terhek viselésére vonatkozólag a magyar iparral szemben támasztott igényének teljesülése lehetetlenné van téve. Riedl osztályfőnöknek a kész iparcikkek szállítására vonatkozó készségével szem­ben megnyugtathatjuk úgy a magyar kereskedel­met, mint a magyar fogyasztást, hogy a magyar ipar, már eddig meglevő berendezéseivel is, a majd rendelkezésre álló nyersanyagokat fel tudja dol­gozni és a magyar kereskedelem és fogyasztás ren­delkezésére bocsátani. Miután — amint erre már fentebb rámutattunk — a nyersanyagok behozatali lehetősége csak korlátozott lesz, a magyar ipar a 1. szám.

Next