Magyar Gyáripar, 1919 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1919-01-01 / 1. szám

1. szám. Az első megjegyzés az volt, hogy az 1910. évi adatok elavultak. Nyolc év telt el azóta, még­pedig olyan évek, amelyek a magyar ipar fejlődésére igen nagy jelentőségűek voltak s ma már ezekből nehéz olyan képet alkotni, amely a mai helyzetnek meg­feleljen, illetve amelyből a mai helyzetre megbízható következtetéseket lehetne vonni. Ez­ természetesen igaz, de mégsem lehet azt mondani, hogy ezek az adatok nem használhatók fel alapul különböző okoskodásokra és hogy azok az eredmények, amelyekre ezeknek segítségével jutunk, a valóságot ne közelítenék meg. A nyolc év, amely bennünket ezektől az adatoktól elválaszt, kétségte­lenül nagy idő, de ebből a nyolc évből csak igen kevés idő volt a magyar ipar zavartalan fejlődésének kora. A magyar ipar a balkán háború időpontja óta stagnált, tehát a változás a nagy háború kitörésének pillanatában csaknem az volt, mint a népszámláláskor, a háború alatt pedig természetesen nem fejlődés következett, hanem visszaesés, amelyben a magyar­ság sokkal többet veszített, mint a nemzetiségek, mert mint azt az adatokból egész világosan látni lehet, a magyarországi iparban a magyarság leg­alább kétharmad részig volt érdekelve, tehát tőle vonta el a nagyobb tömegeket s ennélfogva neki okozta a nagyobb károkat is. A mi okoskodásainknak pedig ebben a percben nem szolgál hátrányára az, hogy a háború alatt minden valószínűség szerint a nemzetiségek ipara erősbödött aránylag a magyar iparhoz képest, mert éppen annak a kérdésnek vizsgálatáról van szó, amely szerint a nemzetiségi területek volnának a magyar ipar erősségei. Ugyanis ha a háború alatt azok helyzete erősbödött,­­ ha mindjárt eszik abból az okból is, hogy a magyar ipar visszamaradt, tehát csak az arány változott meg és nem a tényleges ipari törzs, és mégis kétségtelen a magyar ipar fölénye, akkor mindenesetre más világításban kell látnunk a tényeket, mint eddig, amíg még ezek az adatok sem állottak olyan csopor­tosításban rendelkezésünkre, hogy a szükséges következtetésekre alkalmunk lett volna. Mások szerint ezek az adatok azért nem hasz­nálhatók, mert itt csak a vállalatok számáról és a foglalkoztatott munkások számáról van szó, pedig az iparban csak a termelési adatok szolgáltathatnak következtetésekre alapot. Ezzel szemben a tény az, hogy itt az iparválla­latok száma már bizonyos válogatáson ment át, mert itt csak azokkal a vállalatokkal foglalkozunk, ame­lyek már mégis a fejlettebb iparvállalatok közé tar­toznak s ezekben a mi viszonyaink között már olyan átlagok alakultak ki, amelyek közvetve a termelés nagyságára is bizonyos irányelveket szolgáltatnak. A munkások száma pedig kétségtelenül éppen olyan fontos adata az ipari statisztikának, mint a termelés maga, mert hiszen az iparnál nemcsak arról van szó, hogy az milyen mértékben tudja a fogyasztást ki­elégíteni, hanem arról is, hogy a népességnek milyen hányadát tudja foglalkoztatni. Nemcsak azt kell nálunk megállapítani, hogy ipari vállalataink terme­lése milyen nagy, hanem azt is, hogy az ipari ter­mészetű kereset hány léleknek ad kenyeret. S amikor azt állapítjuk meg, hogy a magyarságnak 54°/%-a él csak mezőgazdaságból, a hazai románságnak pedig például 92­/0-a, ezzel már a termelési adatok nélkül­­ is olyan adalékot szolgáltattunk ipari fejlettségünk fokához, amely igenis alkalmas arra, hogy népünk, illetve a történelmi Magyarország ipari szerkezetére ebből következtetni merjünk. Igen komoly természetű kifogás volt az, amely a megadott iparcsoportokat túlságosan széleseknek találta s azzal érvelt, hogy ezekből következtetni nem lehet, mert nem tudhatja az olvasó, hogy várjon mit értünk a vas és fémiparian s nem tudjuk, hogy az egyes ipari alcsoportok milyen arányban oszlanak meg ezen a széles csoporton belül. Erre azonban egy­részt azt kell válaszolnunk, hogy bármilyen általá­nosságot jelent is ez a csoportosítás, mégis végered­ményben máris van ezeknek az adatoknak némi bizo­nyító erejük. Ha csak annyit állapítunk is meg, hogy a 20 munkásnál többet foglalkoztató 3670 vállalat közül 2353 van magyar nyelvterületen, olyan pozitív adathoz jutottunk, amely magában is bizonyos meg­alapozott ítéletre vezethet, mert kétségtelenül más eredmény ez és más következtetéseket kell hozzá fűznünk, mintha a tény az volna, hogy 3700 vállalat közül csak 1300 van magyar nyelvterületen. S ha már ezt a legszélső adatot 12 csoportra bontottuk fel, ez a véleményalkotást nagy mértékben megkönnyíti, mert ha egyes iparágakban azt látom, hogy a válla­latok 26­/%-a van csak magyar területen, ebből már világos, hogy az ebben az iparcsoportban foglalt al­csoportok megoszlása e körül az átlag körül fog ki­alakulni. Tehát ez már mégis több, mint egyszerűen abból indulni ki, hogy egyesek így, mások amúgy ismerve az ország gazdasági földrajzát, a saját ipar­águkról olyan adatokat közölnek találomra, amelyek aztán a valóságnak egyáltalában nem felelnek meg és amelyeket egységeskép sohasem lehet egybe­olvasztani. De hiszen múlt számunkban megmond­tuk azt is, hogy ez csak a kezdete az adatok felsoro­lásának s hogy ezt most iparáganként folytatjuk tovább s végül mint már ebben a számban is meg­kíséreljük — az egyes vállalatok viszonyainak mér­legeléséig is elmegyünk a részletezésben ott, ahol erre megvan a lehetőség és ahol ez tanulságosnak látszik. Ismét egy másik ellenvetés szerint az ország iparára nem lehetnek jellemzőek azok az adatok, amelyeket a 20 munkásnál többet foglalkoztató válla­latokról közlünk, mert ez a határ túl alacsony s nem fedi az ipari viszonyokat. Ebből az ellenvetésből is igaz annyi, hogy ez a határ abszolúte véve túl alacsony, de végre is nekünk meg kell maradnunk a saját viszonyaink között és Magyarországon, ahol 480,000 úgynevezett iparválla­lat közül kereken 300,000 állott csak a mesternek magának a személyéből, akinek sem segédje, sem Magyar Gyáripar .

Next