Magyar Gyáripar, 1919 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1919-01-01 / 1. szám
1. szám. Az első megjegyzés az volt, hogy az 1910. évi adatok elavultak. Nyolc év telt el azóta, mégpedig olyan évek, amelyek a magyar ipar fejlődésére igen nagy jelentőségűek voltak s ma már ezekből nehéz olyan képet alkotni, amely a mai helyzetnek megfeleljen, illetve amelyből a mai helyzetre megbízható következtetéseket lehetne vonni. Ez természetesen igaz, de mégsem lehet azt mondani, hogy ezek az adatok nem használhatók fel alapul különböző okoskodásokra és hogy azok az eredmények, amelyekre ezeknek segítségével jutunk, a valóságot ne közelítenék meg. A nyolc év, amely bennünket ezektől az adatoktól elválaszt, kétségtelenül nagy idő, de ebből a nyolc évből csak igen kevés idő volt a magyar ipar zavartalan fejlődésének kora. A magyar ipar a balkán háború időpontja óta stagnált, tehát a változás a nagy háború kitörésének pillanatában csaknem az volt, mint a népszámláláskor, a háború alatt pedig természetesen nem fejlődés következett, hanem visszaesés, amelyben a magyarság sokkal többet veszített, mint a nemzetiségek, mert mint azt az adatokból egész világosan látni lehet, a magyarországi iparban a magyarság legalább kétharmad részig volt érdekelve, tehát tőle vonta el a nagyobb tömegeket s ennélfogva neki okozta a nagyobb károkat is. A mi okoskodásainknak pedig ebben a percben nem szolgál hátrányára az, hogy a háború alatt minden valószínűség szerint a nemzetiségek ipara erősbödött aránylag a magyar iparhoz képest, mert éppen annak a kérdésnek vizsgálatáról van szó, amely szerint a nemzetiségi területek volnának a magyar ipar erősségei. Ugyanis ha a háború alatt azok helyzete erősbödött, ha mindjárt eszik abból az okból is, hogy a magyar ipar visszamaradt, tehát csak az arány változott meg és nem a tényleges ipari törzs, és mégis kétségtelen a magyar ipar fölénye, akkor mindenesetre más világításban kell látnunk a tényeket, mint eddig, amíg még ezek az adatok sem állottak olyan csoportosításban rendelkezésünkre, hogy a szükséges következtetésekre alkalmunk lett volna. Mások szerint ezek az adatok azért nem használhatók, mert itt csak a vállalatok számáról és a foglalkoztatott munkások számáról van szó, pedig az iparban csak a termelési adatok szolgáltathatnak következtetésekre alapot. Ezzel szemben a tény az, hogy itt az iparvállalatok száma már bizonyos válogatáson ment át, mert itt csak azokkal a vállalatokkal foglalkozunk, amelyek már mégis a fejlettebb iparvállalatok közé tartoznak s ezekben a mi viszonyaink között már olyan átlagok alakultak ki, amelyek közvetve a termelés nagyságára is bizonyos irányelveket szolgáltatnak. A munkások száma pedig kétségtelenül éppen olyan fontos adata az ipari statisztikának, mint a termelés maga, mert hiszen az iparnál nemcsak arról van szó, hogy az milyen mértékben tudja a fogyasztást kielégíteni, hanem arról is, hogy a népességnek milyen hányadát tudja foglalkoztatni. Nemcsak azt kell nálunk megállapítani, hogy ipari vállalataink termelése milyen nagy, hanem azt is, hogy az ipari természetű kereset hány léleknek ad kenyeret. S amikor azt állapítjuk meg, hogy a magyarságnak 54°/%-a él csak mezőgazdaságból, a hazai románságnak pedig például 92/0-a, ezzel már a termelési adatok nélkül is olyan adalékot szolgáltattunk ipari fejlettségünk fokához, amely igenis alkalmas arra, hogy népünk, illetve a történelmi Magyarország ipari szerkezetére ebből következtetni merjünk. Igen komoly természetű kifogás volt az, amely a megadott iparcsoportokat túlságosan széleseknek találta s azzal érvelt, hogy ezekből következtetni nem lehet, mert nem tudhatja az olvasó, hogy várjon mit értünk a vas és fémiparian s nem tudjuk, hogy az egyes ipari alcsoportok milyen arányban oszlanak meg ezen a széles csoporton belül. Erre azonban egyrészt azt kell válaszolnunk, hogy bármilyen általánosságot jelent is ez a csoportosítás, mégis végeredményben máris van ezeknek az adatoknak némi bizonyító erejük. Ha csak annyit állapítunk is meg, hogy a 20 munkásnál többet foglalkoztató 3670 vállalat közül 2353 van magyar nyelvterületen, olyan pozitív adathoz jutottunk, amely magában is bizonyos megalapozott ítéletre vezethet, mert kétségtelenül más eredmény ez és más következtetéseket kell hozzá fűznünk, mintha a tény az volna, hogy 3700 vállalat közül csak 1300 van magyar nyelvterületen. S ha már ezt a legszélső adatot 12 csoportra bontottuk fel, ez a véleményalkotást nagy mértékben megkönnyíti, mert ha egyes iparágakban azt látom, hogy a vállalatok 26/%-a van csak magyar területen, ebből már világos, hogy az ebben az iparcsoportban foglalt alcsoportok megoszlása e körül az átlag körül fog kialakulni. Tehát ez már mégis több, mint egyszerűen abból indulni ki, hogy egyesek így, mások amúgy ismerve az ország gazdasági földrajzát, a saját iparágukról olyan adatokat közölnek találomra, amelyek aztán a valóságnak egyáltalában nem felelnek meg és amelyeket egységeskép sohasem lehet egybeolvasztani. De hiszen múlt számunkban megmondtuk azt is, hogy ez csak a kezdete az adatok felsorolásának s hogy ezt most iparáganként folytatjuk tovább s végül mint már ebben a számban is megkíséreljük — az egyes vállalatok viszonyainak mérlegeléséig is elmegyünk a részletezésben ott, ahol erre megvan a lehetőség és ahol ez tanulságosnak látszik. Ismét egy másik ellenvetés szerint az ország iparára nem lehetnek jellemzőek azok az adatok, amelyeket a 20 munkásnál többet foglalkoztató vállalatokról közlünk, mert ez a határ túl alacsony s nem fedi az ipari viszonyokat. Ebből az ellenvetésből is igaz annyi, hogy ez a határ abszolúte véve túl alacsony, de végre is nekünk meg kell maradnunk a saját viszonyaink között és Magyarországon, ahol 480,000 úgynevezett iparvállalat közül kereken 300,000 állott csak a mesternek magának a személyéből, akinek sem segédje, sem Magyar Gyáripar .