Magyar Gyáripar, 1920 (10. évfolyam, 1-14. szám)
1920-01-16 / 1-2. szám
2 Magyar, Gyáripar 1—2. szám, mind e mellett bizonyítanak. Egyetemeink, főiskoláink, mind európai nívón állanak; a mi kultúránk l áthatotta nemzetiségi testvéreinket is. Alkotásaiig a jogszolgáltatás és közigazgatás terén vetélkedjék bármely más civilizált államéval és összehasonlítva a szomszéd államokéival, utolérhetetlen ragasság/^) ban állanak. Azok a magyar intelligenciába?'/s magyar tőkével létesített ipari és kereskedelmi, vállalatok és intézmények, amelyek a vidéki városokban vannak központosítva, országunktól való elszakítás által jórészt olyan államokba kebelezhetnek be, amelyek részben nálunk alacsonyabb gazdasági színvonalon állanak, részben pedig már saját vállalataik érdekében is ellenséges magatartást fognak tanúsítani a magyar vállalatokkal szemben. Mindezek a nagy alkotások most veszedelemben forognak. A háború befejezése óta eltelt esztendő szomorú tanúságot tesz állításom igazsága mellett. Egyetemeink, főiskoláink bezárattak, tanáraink, bíróink, tisztviselőink, orvosaink és ügyvédeink, akik a magyar hazához hívek akartak maradni, erőszakkal eltávolíttattak, hontalanokká és kenyörtelenekké váltak. A kórházakat és klinikákat orvosok hiányában bezárják, a jogszolgáltatás és közigazgatás avatatlan kezekbe kerülnek. Ezt nevezi az entente békekötésnek. Ez nem békekötés, hanem a forrongásnak és elégületlenségnek perpetuálása, mert a nemzetek között nem az általunk kívánt megértést, hanem a gyűlölség csiráit hinti el. A békekötésnek nagy igazságtalanságaiban egy nagy vigasz rejlik számunkra: annyira túlfeszíti a húrt, hogy tartós nem lehet. A világtörténelem mutatja, hogy nem lehet tartós az, amit a népekre ráerőszakolnak. Az első szellő, amely keletkezik Európában, romba fogja dönteni azt, amit az erőszak létesített és új alkotásoknak, új életnek fogja megnyitni az útját. Nekünk ezt a békét el kell fogadnunk. A nemzettől függ feltámadása. Dolgoznunk kell, és fogcsikorgatva hallgatni. Ha a nemzet hivatásának magaslatára emelkedik, a feltámadásnak el kell jönnie. Nem válunk el örökre azoktól, akikkel egy ezredéven át együtt éltünk, együtt dolgoztunk, szenvedtünk és küzdöttünk. Bármily fájdalmas is a békeszerződés területi rendelkezése, a békét meg kell kötnünk, azonban két feltételhez múlhatatlanul ragaszkodnunk kell. Páratlan a világtörténelemben, hogy egy 20 milliós lakosságú, gazdaságilag, politikailag és földrajzilag egységes országból 12 millió embert szakítanak ki; még idétlenebb dolog, hogy az idegen uralom alá hajtott magyar és nem magyar ajkú lakosság politikai jogairól, nyelvéről, oktatásáról és vallásáról, semmi gotfol kioldás nem történik. Ha igaz a lapok közlése, akkor azok a rendelkezések, amelyek az osztrák békeszerződésben az elszakított területeken lakó nemzetiségi kisebbségek védelméről szólnak, a mi békeszerződésünkből kimaradtak volna, de lehetőséget fognak nekünk nyújtani arra, hogy az idegen iratom alá kerülő magyarok sorsáról külön egyezvényekkel gondoskodjunk. Ha az egyezség nem sikerül, az entente kötelessége lesz a kisebbségekjogainak biztosításáról gondoskodni. E kötelesség alól a múltak precedensei és a tett nyilatkozatok osztálygémmi szín és ürügy alatt nem térhet ki. Kell, hogy ennek a kérdésnek szabályozása a békeszerződés integráns részévé váljék. A másik kérdés, amelyre nézve még tájékoztatásunk nincsen, a jövendő Magyarország megélhetésének kérdése. A megélhetéshez ipari és mezőgazdasági munka szükséges. Termelő munka azonban még nem indulhat nyersanyagok nélkül. Azok a területek, amelyeket most elszakítanak tőlünk, szolgáltatták iparunk és mezőgazdaságunk számára a legfontosabb erőforrásokat. Ezt biztosítani kell, mert különben nem lesz termelésünk, nyomor, éhség és ennek nyomában járó zavar és társadalmi forrongások keletkeznek, amelyek az állami élet nyugalmát fenyegetik és nemcsak ránk, hanem Európa többi részére is nagy veszedelmeket rejtenek magukban. Ennek a nagy célnak elérésére nem elégedhetünk meg egyszerű ígéretekkel; biztosítékok kellenek, nemzetközi biztosítékok, amelyek a rendelkezések végrehajtása felől semmi kétséget nem hagynak fenn. Itt nincs haladéknak helye. Talán javítana ebben a tekintetben helyzetünkön az a nyomatékos követelés, hogy azonnal a békeszerződés aláírása után vegyék fel Magyarországot a népek szövetségébe és úgy a nemzetiségi kisebbségek érdekeinek védelme, mint Magyarországnak nyersanyagokkal való ellátása nemzetközi oltalom alá kerüljön. Az eddigi párisi hírek nagyon lesújtóak, de nem tartom kizártnak, hogy a legkirívóbb igazságtalanságokat mégis módosítani és enyhíteni fogják. A békedelegáció elnöke és tagjai, akik eddig is méltón képviselték Magyarországot és annyi odaadással és áldozattal küzdöttek a magyar nemzet igazáért, ennek a két feladatnak fogják szentelni, remélem, sikerrel, egész erejüket. / Parasztdiktatúra? Irta: Mátyás Jenő. Rubinek Gyula földmivelésügyi miniszter úr újévi beszédében olvastuk ezt a jelszót, amely most nagyon sok kortesbeszédből kicsendül. Azt mondta a miniszter úr, hogy „hát végül is ha itt Magyarországon egyszer véletlenül (?) tényleg parasztdiktatúra volna, mennyivel jogtalanabb ez, mint volt a merkantilis, az álliberális, vagy a vörös diktatúra? Hát itt mindenféle diktatúrát lehet csinálni, csak a földmívelők diktatúrája ellen van kifogás?“ Ha ez a gondolat csupán egy képviselőjelölt választási beszédében jutna kifejezésre, akkor nem foglalkoznánk vele, bár egy olyan választási beszéd, amelyet egy miniszter mond el, méghozzá olyan tehetséges