Magyar Gyáripar, 1920 (10. évfolyam, 1-14. szám)

1920-06-01 / 7-8. szám

7—8. szám. lások megindultak. Hogy mit jelent ez, milyen eny­hülését annak a feszültségnek, mely a Maingau meg­szállása óta a franciák és a németek között még csak növekedett, milyen hatalmas lépést a mindenféle gyű­lölséggel telített levegő megtisztítása felé, azt felesleges azoknak bővebben magyarázni, kik a világpolitikai eseményeket figyelemmel kísérik. Mi inkább e tárgyalásoknak egy mellékes körülményére akarunk utalni, abban a reményben, hogy ebből itt­hon tanulságot fognak levonni. A német kormány , ezekhez a tárgyalásokhoz a kereskedelemügyi mi­­­­nisztérium egy direktorát küldötte ki, aki mellé a hajóiparnak, a bányaiparnak, vegyészeti iparnak és­­ az elektromos iparnak egy-egy képviselőjét rendelte ki. Németországnál ezt nem csodáljuk, ott megszok­tuk azt, hogy a kereskedelempolitikai tárgyalásokban a gyakorlati élet emberei résztvegyenek és így ter­­­­mészetes, hogy ehhez, a gazdasági tárgyalásoknak a legfontosabbikához is X X X X X x xxxxxxxx a gazdasági élet embereit küldik ki. Most aztán olvassuk a Wolff-irodának egy jelentését, amely szerint a francia kormány is kinevezte a maga tár­gyaló bizottságát és ez a következő emberekből áll: Léon Levy a fémipar képviseletében, Eugén­e Mattion a textilipar képviseletében, Gillet a kémiai ipar kép­viseletében, Cordier az elektromos ipar képviseleté­ben jelennek meg. A tárgyalásokat Isaac kereske­delemügyi miniszter fogja vezetni. Kimondottuk pedig mindezt azért, mert kétségtelen, hogy a béke­­szerződésnek 205., 207., 208. szakaszaiból és egyéb intézkedéseiből folyóan is nemsokára a gazdasági tárgyalásoknak egész sora indul meg és nagyon szeretnék, mert az ország érdekében áll és mert másképen az ilyen kérdések okosan meg sem old­hatók, ha ezekbe a tárgyalásokba a gazdasági élet emberein igen komoly szerep biztosíttatnék. A magyar béke. — Irta: dr. Fenyő Miksa. — Azt olvassuk, hogy a kísérőlevél, mellyel Mille­­rand francia miniszterelnök megkü­ldötte a szövet­séges és társult hatalmak válaszát, békedelegációnk előterjesztéseire, udvarias ítás, melyen a jóindulat szelleme lebeg. Valóban, ha e kísérőlevél bevezető sorait nézzük — les Puissances alliées et associées ont étudié avec l’attention la plus scrupuleuse les Notes — és a befejezésnek szokott figyelmes for­máját — veuillez agréer, Monsieur le Président stb. — akkor nem tagadhatjuk meg ezt az elismerést, csak éppen hogy ki kell egészítenünk azzal, hogy ami közbü­l van, ami a formát betölti, az csaknem úgy hat, mint cinikus kigúnyolása a magyarság tra­gikus sorsának. A határokra vonatkozó rendelkezé­seket nem változtathatják meg, úgymond, mert meg vannak győződve, hogy minden változtatás a leg­súlyosabb „inkonvenienciákat“ vonná maga után; egyébként mindazok az adatok, melyeket Magyar­­ország a területi kérdésben elfoglalt álláspontjának támogatására beterjeszt, arról győzték meg a szö­vetséges és társult hatalmakat, hogy helyesen álla­pították meg a határokat. A népszavazást felesle­gesnek ítélik: meggyőződtek arról, hogy a nép­szavazás révén, ha ezt kellő garanciák mellett tar­tanák meg, ugyanaz az álláspont érvényesülne, mely a Neuilly béketervezetben kidomborodik. Tehát mindazokra az előterjesztésekre ,­ a törté­neti, ethnográfiai, gazdasági, statisztikai bizonyíté­kok vaskos köteteire, melyekkel a magyar békedele­gáció a maga igazát védte: nincs felelet. De ez leg­alább udvarias. S vajon gazdaságilag? Politikai tekintetben a szövetségeseket — hasztalan ébredezett az utóbbi időben lelkiismeretük — kötik ígéretek, szerződések, közös bűnök, itt nem mutathatják meg jóndulatukat, de gazdasági tekintetben nem kötik megállapodások, ha méltányosak akarnak lenni, ha biztosítani akarják számunkra az élet és fejlődés lehetőségeit, itt alkalmuk volt rá, meg­tehették. Nem tették meg. Negyvenöt oldalra ter­jed a válasz, melyben a szövetséges és tár­sult hatalmak ezeréves múltúnkat elintézik: nincs ebben a negyvenöt oldalban egyetlen sor sem, melyet a megértés, a méltányosság, vagy akár az okosság diktált volna. Egyetlen komoly változtatás sem az eredeti terv gyilkos ridegségén, egyetlen intézkedés, mely előttünk a szebb jövő derengését csillantatná meg. Az ötödik részen, mely a katonai intézkedéseket foglalja magában, semmi változtatás, megengedik, hogy a csendőrség és zsandárság létszáma vala­melyest (légérement) felemeltessék, hogy a konce­­dált egyetlen állami muníciós gyár mellett egy vagy több más gyár tartassék üzemben, amennyiben az ellenőrző bizottság mindezt helyesnek találja és megengedi. Egyébként azonban marad minden mint az eredeti tervezetben volt. A nyolcadik részben, mely a jóvátételről szól, ugyanez a sivárság. Azzal a javaslatunkkal, hogy a mi fizetési kötelezettségünk csak 1926-ban kez­dődjön, mikorra valamennyire kihevertük a bolseviz­­mus és a román megszállás okozta károkat (Hege­dűs Lóránt javaslata), elutasítanak bennünket, el­szedik tengeri hajóinkat, folyamhajóink 20%-át (a többit felosztják a partmenti államok között), to­vábbra is makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy Magyarország a jóvátétel számlájára marhákat szál­lítson, hogy vasat és vasötvözeteket, fát és fater­mékeket szállítson, holott elszakítják vasércterüle­teinket, erdeinknek több mint 90%-át. Egyedül a monarchia művészi, archeológiai, történeti és tudo­mányos értékű tárgyaira és dokumentumaira vonat­kozólag történik a 177. §­-ban javunkra változtatás, amennyiben ezek szétosztásánál Ausztriával szem­ben ugyanazokat a jogokat nyertük, mint amelyek Magyar Gyáripar 3

Next