Magyar Gyáripar, 1920 (10. évfolyam, 1-14. szám)
1920-06-01 / 7-8. szám
7—8. szám. lások megindultak. Hogy mit jelent ez, milyen enyhülését annak a feszültségnek, mely a Maingau megszállása óta a franciák és a németek között még csak növekedett, milyen hatalmas lépést a mindenféle gyűlölséggel telített levegő megtisztítása felé, azt felesleges azoknak bővebben magyarázni, kik a világpolitikai eseményeket figyelemmel kísérik. Mi inkább e tárgyalásoknak egy mellékes körülményére akarunk utalni, abban a reményben, hogy ebből itthon tanulságot fognak levonni. A német kormány , ezekhez a tárgyalásokhoz a kereskedelemügyi minisztérium egy direktorát küldötte ki, aki mellé a hajóiparnak, a bányaiparnak, vegyészeti iparnak és az elektromos iparnak egy-egy képviselőjét rendelte ki. Németországnál ezt nem csodáljuk, ott megszoktuk azt, hogy a kereskedelempolitikai tárgyalásokban a gyakorlati élet emberei résztvegyenek és így természetes, hogy ehhez, a gazdasági tárgyalásoknak a legfontosabbikához is X X X X X x xxxxxxxx a gazdasági élet embereit küldik ki. Most aztán olvassuk a Wolff-irodának egy jelentését, amely szerint a francia kormány is kinevezte a maga tárgyaló bizottságát és ez a következő emberekből áll: Léon Levy a fémipar képviseletében, Eugéne Mattion a textilipar képviseletében, Gillet a kémiai ipar képviseletében, Cordier az elektromos ipar képviseletében jelennek meg. A tárgyalásokat Isaac kereskedelemügyi miniszter fogja vezetni. Kimondottuk pedig mindezt azért, mert kétségtelen, hogy a békeszerződésnek 205., 207., 208. szakaszaiból és egyéb intézkedéseiből folyóan is nemsokára a gazdasági tárgyalásoknak egész sora indul meg és nagyon szeretnék, mert az ország érdekében áll és mert másképen az ilyen kérdések okosan meg sem oldhatók, ha ezekbe a tárgyalásokba a gazdasági élet emberein igen komoly szerep biztosíttatnék. A magyar béke. — Irta: dr. Fenyő Miksa. — Azt olvassuk, hogy a kísérőlevél, mellyel Millerand francia miniszterelnök megküldötte a szövetséges és társult hatalmak válaszát, békedelegációnk előterjesztéseire, udvarias ítás, melyen a jóindulat szelleme lebeg. Valóban, ha e kísérőlevél bevezető sorait nézzük — les Puissances alliées et associées ont étudié avec l’attention la plus scrupuleuse les Notes — és a befejezésnek szokott figyelmes formáját — veuillez agréer, Monsieur le Président stb. — akkor nem tagadhatjuk meg ezt az elismerést, csak éppen hogy ki kell egészítenünk azzal, hogy ami közbül van, ami a formát betölti, az csaknem úgy hat, mint cinikus kigúnyolása a magyarság tragikus sorsának. A határokra vonatkozó rendelkezéseket nem változtathatják meg, úgymond, mert meg vannak győződve, hogy minden változtatás a legsúlyosabb „inkonvenienciákat“ vonná maga után; egyébként mindazok az adatok, melyeket Magyarország a területi kérdésben elfoglalt álláspontjának támogatására beterjeszt, arról győzték meg a szövetséges és társult hatalmakat, hogy helyesen állapították meg a határokat. A népszavazást feleslegesnek ítélik: meggyőződtek arról, hogy a népszavazás révén, ha ezt kellő garanciák mellett tartanák meg, ugyanaz az álláspont érvényesülne, mely a Neuilly béketervezetben kidomborodik. Tehát mindazokra az előterjesztésekre , a történeti, ethnográfiai, gazdasági, statisztikai bizonyítékok vaskos köteteire, melyekkel a magyar békedelegáció a maga igazát védte: nincs felelet. De ez legalább udvarias. S vajon gazdaságilag? Politikai tekintetben a szövetségeseket — hasztalan ébredezett az utóbbi időben lelkiismeretük — kötik ígéretek, szerződések, közös bűnök, itt nem mutathatják meg jóndulatukat, de gazdasági tekintetben nem kötik megállapodások, ha méltányosak akarnak lenni, ha biztosítani akarják számunkra az élet és fejlődés lehetőségeit, itt alkalmuk volt rá, megtehették. Nem tették meg. Negyvenöt oldalra terjed a válasz, melyben a szövetséges és társult hatalmak ezeréves múltúnkat elintézik: nincs ebben a negyvenöt oldalban egyetlen sor sem, melyet a megértés, a méltányosság, vagy akár az okosság diktált volna. Egyetlen komoly változtatás sem az eredeti terv gyilkos ridegségén, egyetlen intézkedés, mely előttünk a szebb jövő derengését csillantatná meg. Az ötödik részen, mely a katonai intézkedéseket foglalja magában, semmi változtatás, megengedik, hogy a csendőrség és zsandárság létszáma valamelyest (légérement) felemeltessék, hogy a koncedált egyetlen állami muníciós gyár mellett egy vagy több más gyár tartassék üzemben, amennyiben az ellenőrző bizottság mindezt helyesnek találja és megengedi. Egyébként azonban marad minden mint az eredeti tervezetben volt. A nyolcadik részben, mely a jóvátételről szól, ugyanez a sivárság. Azzal a javaslatunkkal, hogy a mi fizetési kötelezettségünk csak 1926-ban kezdődjön, mikorra valamennyire kihevertük a bolsevizmus és a román megszállás okozta károkat (Hegedűs Lóránt javaslata), elutasítanak bennünket, elszedik tengeri hajóinkat, folyamhajóink 20%-át (a többit felosztják a partmenti államok között), továbbra is makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy Magyarország a jóvátétel számlájára marhákat szállítson, hogy vasat és vasötvözeteket, fát és fatermékeket szállítson, holott elszakítják vasércterületeinket, erdeinknek több mint 90%-át. Egyedül a monarchia művészi, archeológiai, történeti és tudományos értékű tárgyaira és dokumentumaira vonatkozólag történik a 177. §-ban javunkra változtatás, amennyiben ezek szétosztásánál Ausztriával szemben ugyanazokat a jogokat nyertük, mint amelyek Magyar Gyáripar 3