Magyar Gyáripar, 1921 (11. évfolyam, 1-22. szám)

1921-01-01 / 1-2. szám

Magyar Gyáripar gyarország kötelezettségeit teljesen. Én annál több ka­matot fizetek, mennél nagyobb lesz az ország. (Általá­nos helyeslés.) Mert én ismerem a pénzt. Körbe kell haj­tani, mint cirkuszban a lovat. Menjen körbe. Mennél na­gyobb kört csinálhat az országban, annál több kamatot fog hozni. Most már, t, uraim, e kegyetlen ténnyel szemben azt lehet mondani, hogy én, aki a hitel helyéről jövök, a hitelt rendítem meg. A hitel alapja a becsület, a Treue und Glaube. Én megmondom, hogy többet nem lehet­­ fizetni, és amíg pénzügyminiszter vagyok, nem engedem, hogy csonka Magyarország népének bőrét lehúzzák egy káprázatért, azért, hogy mi vagyunk Magyarország. Mi nem vagyunk a régi Magyarország. Ennek következté­ben kérem azokat, akik támadni fognak, gondolják meg, hogy voltaképen mást nem tehetek, és figyelmeztetem többi pénzügyminiszteri kollégámat is, kint a külföldön, hogy előbb-utóbb ők is azt fogják mondani, amit Lucifer mond Évának, mikor először szólal meg: „Íme, meg­szólalt az első bölcselő, nagy sor fog követni, szép húgom.“ Az én pénzügyminiszteri bölcseletemet nagy sor fogja követni, mert vagy az államok nem bírják meg a terheket, vagy a népek az államokat. De különben is én mást teszek, mint a­mi eddig volt. A magyar állam eddig nem fizetett. Tisztelt elődeim ki­búvóikat keresték. Én mindent elkövetek, hogy fizessek. Eddig azt a kibúvót keresték, hogy pl. az 1919-es kama­tokat nem fizették meg azért, mert akkor szovjet volt. Én az 1919-es kamatokat is megfizetem 4%-kal. Nem fizettek eddig azzal az indokolással, hogy a szovjet elrabolta a magy­ar állam pénzét. Ez igaz, de ebből nem következik az, hogy a magyar állam viszont rabolja el mások pénzét. ((Igaz! Úgy van! Általános helyeslés.) Annál kevésbé lehet ezt következtetni, mert én mint bankár állítom, hogy a magyar állampapírokat nem lehetett elhelyezni, mert egy részükön ott volt az­­1919-es szelvény, a több­in nem s a börze mindent kibír, csak a bizonytalanságot nem. A másik dolog, amit eddig tettek, az volt, hogy a Németországban lévő hadikölcsönkötvények kamatait nem fizették, illetőleg a pénzügyminiszter kijelentette, hogy 5 millióig fizeti csak a kamatokat, miután azonban a kamatok 5 milliónál sokkal többre rúgtak, nem fizetett semmit. És ez nem járja. A németek és bolgárok egészen lelkiismeretesen jegyezték a hadikölcsönt, a kamatokat tehát nekik is épúgy kell fizetni, mint a magyaroknak. És mindez nem használt. Nekünk tehát fizetnünk kell, ennélfogva meg kell mondanunk azt is, hogy mennyit fizetünk. Ezért én kénytelen vagyok redukálni az összes kölcsönök kamatait 4%-ig, amihez mindjárt megjegyzem azt is, ezzel minden köztisztviselőn, özvegyen és árván külön segítek, ami azonban jótékonyság, amihez a többi hitelezőnek semmi köze. Ezenkívül kimondott, hogy három évig a magyar hadikölcsönt fölmond­ani nem lehet. Három évre kény­szerprolongálást csinálok, végül kimondom azt is, hogy hadikölcsönökben nem lehet többé h­adinyereségadót fizetni. Mert ez nevetséges volt. Mit csinálhatok azzal a hadikölcsönnel? Nem adhatom oda a tisztviselőknek, és hogy épen a hadinyereségek fizethessenek hadikölcsön­­kötvényekkel, ezt évi megengedhetetlennek tartom. (He­ly­eslés jobbfelől.) Ha én redukálom 4%-ra a kamatot — ismétlem, se­­gítek a tisztviselőkön, hogy hogyan, azt majd meg fogom mondani - akkor el kell mennem az ententehoz és ki kell jelentenem: Uram, mi a saját embereinket megrö­vidítettük, neked sem tudok többet fizetni, te is redukáld az igényeidet és adjál tehát prolongációt. Tervem tehát az, hogy a januári vagy februári első ülésen hiteljavasla­tot nyújtok be, amelyben a pénzügyiminiszter felhatal­maztatik, hogy a jóvátételi bizottság utasítása szerint tárgyaljon a külföldi hitel tekintetében az összes érdekelt hatalmakkal. Ismétlem azonban, hogy e tervemet balan­szíroznom kell két egyensúllyal azért, hogy a közép­­osztály tönkre ne menjen. Az egyiket nagyon könnyű volt megtalálnom, tudni­illik azt találom, hogy minden hadiárvának, köztisztvi­selőnek, rokkantnak, szegénynek ki fogom cserélni a hadikölcsönkötvényét egy ötszázalékos új járadékra egy bizonyos összeg erejéig, abban az esetben, ha a hadiköl­­csönt ő maga jegyezte. Az összeg nagyságát a pénz­ügyi bizottságban fogom megmondani, ma ezt nem tehe­tem. Ezen ötszázalékos papír szerintem a legjobb papírok egyike lesz, amennyiben, mint méltóztatik látni, kombi­nációja a záloglevélnek és az állampapírnak, én tehát egy sokkal jobb papírt adok, igaz, hogy egy fél vagy egész százalékkal alacsonyabb kamatozásút, de sokkal jobb papírt. Jelentékenyen nehezebb volt megoldani a másik kérdést, de állítom, hogy bár - m­int méltóztatnak látni - sok különféle pénzügyi találmánnyal állok elő, a leg­nehezebb dolog volt ez, amiért utaztam a külföldön, amit azonban végre egy kiváló valutapolitikussal, aki már nem él, a Neue Freie Presse szerkesztőjével, Benedikt Móric­cal, sikerült egy délután megállapítanom. A probléma az, mi­­történik azokkal, akik kölcsönt vettek fel hat és 5 és fél százalékos hadisikölcsönkötvé­­nyükre és bevitték valamely takarékpénztárba. Ha redu­káljuk a kamatot, vagy redukáljuk a tőkét, kettő tör­ténhetik. Vagy az, hogy az illető takarékpénztár azt mondj­a az adósnak: fizess. Ez embertelenség volna, ámbár a lombardjog szerint joga­ van ehhez, de ember­telenség voln­a, hogy miikor a­­magyar állam redukál, az adósnak most egyéb vagyonából kelljen pótolni azt. Ezt nem lehet. V­agy pedig nem fizet az adós, de akkor a takarékpénztár megy tönkre. Magyarország összes vi­déki takarékpénztárai tönkremennek, ha valamit ki nem találunk. A dolog tehát a következő. Én azon összeg erejéig, amely itt hiányzik, tehát ha valaki 1000 koronát­­ bel­imbardirozott hadikölcsönből é­s 750-nel tartozik — ez­­ma megér a redukálás folytán 50%-ot — ezen 250 ko­rona erejéig adok egy sorsjegyet, amelyet ki fogok sor­solni s amelyért az egész tőkét vissza fogja kapni. Ugyanilyen sorsjegyet fog kapni a takarékpénztár is a hiányzó kamat fejében. Ezen sorsjegyről szintén szó lesz később, ez a sorsjegy kiind áll a költségvetésen. Mától fogva csak három adósságunk lesz. Összes eddigi adósságaink 4%-kal. Ez üzletileg roppantul fon­tos. Roppant könnyebbség ha minden szelvényünk egy­forma, nem kell , kérdezi, hogy mi va ráírva. Ez rend­kívül megkönnyíti a magyar állam kötvényeinek kifutá­sát. Lesz azután egy 5%-o­s járadék, amely, ismétlem, a legjobb papírok egyike lesz Közép-Európában, végül lesz az a sorsjegy, amelyről még fogok szólni. De még tovább is kell mennem. Felhatalmazást kell kérnem, hogy­­az Osztrák-Magyar Banknál lévő belomibardírozott köt­vények kiváltása iránt tárgyalhassak. A magyar hitel dolgában ma többet nem lehet tenni. Ha ezt én nem akarom tenni és ha már redukáltam mindent, akkor az ententemak is megmodhatom, hogy ő is legyen erre kímélettel. Ezt azért ha­ng­súlyozom, mert Páriából, mikor ott Walkó államtitkár tárgyalt, igen furcsa híreket hallottam. A franciák résziben még min­dig a tejjel-mézzel folyó Magyarországot látják, Bánát­tal és mindennel, mintha mi valami nagy jólétben élnénk. De még más is történik. A jóvátételi bizottság ugyanis Bécsben van és így a bécsiek informálják. Az informá­ciók a mi politikai állapotunkat feketének, gazdasági helyzetünket pedig rózsaszínűnek festik. Én szívemből sajnálom Ausztriát, mert sok baj érte, 1—2. szám.

Next