Magyar Gyáripar, 1922 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1922-01-01 / 1-2. szám

a Magyar Gyáripar 1—2. számú kereskedelemről, a vámoknak teljes megszüntetésé­ről, hanem csupán az olyan vámvédelem ellen szó­lalt fel, mely monopóliumot teremt. Mi szívesen el­fogadjuk ezt a helyesbítést és szívesen szögezzük le, hogy a „Népszava“ eddigi álláspontját félreértet­tük és szívesen vesszük tudomásul, hogy a szociál­demokrácia is azon az elvi állásponton áll, hogy vámvédelem nélkül ipari termelés ebben az ország­ban el nem képzelhető. Ami a szociáldemokrácia lap­jának azt a fenntartását illeti, hogy ne teremtsenek monopóliumokat egyesek érdekében és ne zárják el a kereskedelmi szerződések lehetőségét, ezt minden tekintetben aláírjuk, sőt aki egy kissé figyelemmel kíséri a Szövetségnek működését, az feleslegesnek is találta volna ezt az intelmet hozzánk intézni. Mi nemcsak hogy nem kívánunk monopóliumokat te­remteni, hanem a vámvédelmet éppen abban a reményben, sőt tudatban kívánjuk, hogy ennek a hatása alatt új meg új üzemek keletkezzenek és ezek­nek egymással való versenye tegye lehetetlenné a monopóliumokat, de másrészt lehetetlenné tegye a túlzott vámoknak szélsőséges kihasználását. Nekünk meggyőződésünk, hogy nem keletkezhetnek mono­póliumok akkor, ha megfelelő vámvédelemmel direkt prémiumokat tűzünk ki új meg új ipari üzemek meg­alapítására, nem bánjuk, nevezzék akár „nevelő vámok“-nak ezt a vámvédelmet. Hiszen e tekintet­ben igen érdekesek azok a fejtegetések, amelyeket éppen a múlt számunkban a textiliparról olvashat­tunk, amely iparban a vámoknak és a behozatali ti­lalmaknak hatása alatt régi gyárak egymásután bővítik ki üzemeiket és új meg új igen szép alapítá­sokról számolhatunk be. Ki az, aki bármily szépen hangzó és visszhangzó jelszóért erről lemondani mer. Ami pedig a kereskedelmi szerződések meg­kötésének lehetőségét illeti, azon a tanácskozáson, amelyet a portorosei konferenciát megelőzően a magyar kiküldöttek tartottak. Szövetségünk ügy­vezető igazgatója azt az álláspontot fejtette ki, hogy mi azon a konferencián a kiviteli és behozatali tilal­mak rendszerének megszüntetése és a régifajta ke­reskedelmi szerződések alapjára való visszatérés mellett foglaljunk állást. Ez az álláspont érvényesült is a portorosei konferencián és mi ezt általában kí­vánatosnak, elsőrangú közgazdasági érdeknek tart­juk. De viszont a mai rendszertől addig eltérni, amíg a szomszéd államok az elzárkózásnak egy sokkal fokozottabb rendszerét léptették életbe, mint mi, sza­badon beengedni ide a cseh iparnak velünk erősen konkurráló termékeit, mielőtt még mi a magunk ter­mékeivel eljuthatnánk a tőlünk keletre fekvő orszá­gokba, ezt mi a legvétkesebb és legkönnyelműbb politikának tartanók. És amikor az ilyen politikának a következményeitől nemcsak a tőkét féltjük és a tőkének nagyszerű termelői hivatását, hanem tiszt­viselőinket és munkásainkat is, akkor mindenkitől joggal elvárjuk, hogy elhigyje nekünk, nem frázis ez, hanem a magyar gyáripari termelés legfontosabb lelkiismereti kérdése. Mi a leghatározottabban állít­juk, hogy ebben a mi törekvésünkben nemcsak hogy nem szabad senkinek, de különösen nem a szociál­demokráciának nekünk gátat vetni, hanem egyenest kötelessége mellénk állani még akkor is, hogyha ez az első pillanatra nem is hoz olcsó babérokat. A kereskedelmi minisztérium kiadásában meg­jelent egy hatalmas kötet, melyet a statisztikai hi­vatal állított össze és amelynek tárgya az ipari ér­dekképviseletek a magyar szent korona országai­ban az 1911-ik évben. Ez a lelkiismeretes, alapos munka 455 oldalon számol be mindazokról az ipari érdekképviseletekről — legyen az gyáripari vagy kisipari képviselet, szabad egyesület vagy ipartestü­let,­­ amelyek a régi Magyarországon dolgoztak, úgy­hogy ez a könyv azok között a gazdasági mo­nográfiák között, amelyeket a történeti Magyar­­országról megőrzőnk, méltán foglal helyet. Dacára ennek az elismerésnek, mely egyébként a statisztikai hivatal egész munkásságát megilleti, mégsem tudunk örülni, hogy ezzel a kötettel most jött ki a nyilvá­nosság elé. Nemcsak azért, mert az 1911-es állapotot dolgozván fel, adatainak jó része antikválódott — hiszen sajnos az egész munkálatot ma már történeti munkának kell tekintenünk, és mint ilyent értékel­nünk — hanem főleg azért, mert azt a költséget, pa­pirost, nyomdakiadást, amit erre a munkára fordí­tottak, ezúttal más sokkal fontosabb, aktuálisabb és hasznothajtóbb kimutatások elől vonták el. Hogy egyebet ne említsek, a statisztikai hivatalnak havi kimutatásai, amelyeket annak idején a gazdasági érdekeltség igen nagy haszonnal forgatott és ame­lyek ma még többet jelentenének az érdekeltség szá­mára mint a múltban, amelyekből ma nemcsak ke­reskedelmi, hanem pénzügyi konzekvenciákat is le­hetne levonni, még mindig csak elvétve jelennek meg. Reméljük, hogy a reform kapcsán, melyet a kereske­delmi miniszter úr a statisztikai kimutatások tekinte­tében életbe léptet, egyszersmind arról is gondosko­dás történik, hogy a statisztikai adatok mielőbb és még olyan időben kerüljenek a közgazdasági érde­keltség kezébe, amikor ezeknek gyakorlatilag is hasznát tudja venni. Az efajta kiadványok megjele­nése nem lehet pénzkérdés s ha mégis pénzkérdést csinálnak belőle, hát mindig akad egy tétel, melyet ha elspórolnak, akkor a legszükségesebbre megvan a fedezet. Ez az, amit egy egyébként szorgalmas kötet megjelenése alkalmából szóvá akartunk tenni. * A választások közelednek, ezt nemcsak azok­ból a nyilatkozatokból állapíthatjuk meg, amelyeket a miniszterelnök a pártok előtt tett az új választások határideje tekintetében, hanem megállapíthajuk ab­ból is, hogy azok, akik a jövő választásoknál fel akarnak lépni, akik maguknak a kerületeiket biztosí­tani akarják, azok egyszerre felfedezték, hogy ben­nük tulajdonképen egy erős szociális érzékű ember lappang, amely eddig csak azért nem kerülhetett

Next