Magyar Gyáripar, 1923 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-01 / 1-2. szám
1—2. szám. MAGYAR GYÁRIPAR Van den Eynde Hector a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének elnöke bejelentette, hogy a budapesti gépgyárak elhatározták, hogy báró Weiss Manfréd halála alkalmával a gyász jeléül a temetés napján, december hó 28-án délelőtt fél 12-től 12 óráig szünetelni fognak. Indítványozza, hogy a többi iparágak is hasonló módon fejezzék ki gyászukat a magyar gyáripar nagy halottjának elhunyta alkalmából. Az igazgatóság tagjai az indítványt egyhangúlag elfogadták, mire dr. Chorin Ferenc elnök határozatként kimondotta, hogy december 28-án, délelőtt fél 12 és 12 óra között az összes fővárosi gyárak üzemei a gyász jeléül szünetelni fognak. A temetés Csütörtökön, december 28-án délben tizenkét órakor a részvétnek valóban megható megnyilatkozása mellett kísérték utolsó útjára Weiss Manfrédot. Már jóval tizenkét óra előtt kezdett gyülekezni a gyászközönség az Andrássy úti palotába, amelynek egyik feketével bevont földszinti szobájában magas katafarkon feküdt Weiss Manfréd koporsója. A palota előtt a csepeli gyár munkássága és óriás tömeg várta a halottas menetet. Tizenkét órakor érkezett József Ferenc királyi herceg Álgya Pap Sándor tábornok kíséretében, akit a palota bejáratánál Weiss Alfonz báró fogadott és vezetett be a ravatalos terembe. A kormányt Watkó Lajos kereskedelemügyi miniszter képviselte a temetésen. A gyászszertartás Hevesi Simon főrabbi megható gyászbeszédével kezdődött. — Fájó lelkünk fohásza Istenhez emelkedik — mondotta, — midőn búcsúzunk báró Weiss Manfrédtól, családja, magyar hazája, a nagy társadalom nevében. Lelkünk elhozta fájó kegyeletének bús pálmáját és ezt nyújtjuk feléd, aki olyan egyéniség voltál, aki az emberi fájdalmakat enyhíteni igyekezett. Minden megértő lélek tudja, hogy a te elhalálozásoddal milyen betölthetetlen űrt hagytál ebben a szerencsétlen országban magad után éppen akkor, amikor ez a megcsonkított ország olyan nagy hiányát érzi a te teremtő és utolérhetetlen munkakedvednek és alkotó erődnek. Dithirambusodat zengi a munka, gyárvárosok lendülő kerekei, zakatoló gőzkalapácsai és lihegő acélvasalói. Cédrusfa voltál, aki oly magasra nőttél, hogy mindenki felnézett rád. Jótékony művek, filantrópus intézmények egész sorozatát állítottad fel, hogy embertársaid fájdalmát enyhítsed. Lelked tisztasága olyan volt, mint az a fehér márványba faragott szobor, amely az általad alapított és boldogult feleséged, Weiss Alice nevét viselő kórház előcsarnokában áll. Te megmaradtál a szegények barátjának, büszkék vagyunk arra, hogy jellem voltál, erkölcsi tisztaság voltál, igaz szívvel vallásodnak és gyermeke ennek a megcsonkított magyar hazának. Búcsúzunk tőled családod, s az egész magyar társadalom nevében, s könnyeinkkel teli pálmánkat nyújtjuk feléd. Azután Korbuly Károly, a csepeli gyár igazgatósága, tisztviselőkara és munkássága nevében búcsúzott el a halottól. Erő és akarat voltál egész életeden keresztül és abban reménykedtünk utolsó percig, hogy győztes maradsz a veled birkózó betegség felett. Azonban, sajnos, a gondviselés másképen döntött és itthagytál bennünket. Igazgatótársaim, az összes tisztviselők és munkástársaim nevében, akik megkértek arra, hogyhelyettük is utolsó istenhozzádot mondjak kedves alakodnak, amely többé nem fog megjelenni köztünk. Az ittmaradt valóság sokszorosan mutatja azt a nagy fájdalmat, amely a te elmúlásoddal bennünket ért. De csak a te tested ment el közülünk, a lelked az itt van és itt lesz közöttünk. A te akaratod a lehetetlent is valóra váltotta és ez lesz a mi jelképünk, amely további munkásságunkban vezérelni fog. Búcsúzunk tőled, a te kedves lényedtől és most hiába kérdezünk tőled, válasz nélkül hagyod kérdéseinket. Te, aki egész életeden át sohasem szűntél meg munkálkodni, most örök pihenőre térsz. A következő gyászbeszédet Weise Fülöp, a Kereskedelmi Bank elnöke mondta. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöksége és igazgatósága nevében jöttem el utolsó istenhozzádot mondani neked — mondotta. — Fogalom volt a te neved, tizennyolc év óta voltál igazgatóságunk szeretett tagja és ez idő alatt tanácsadónk, támaszunk és atyai jóbarátunk voltál. Meghatottál, mondok búcsút neked, Isten veled Weiss Manfréd. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége nevében Fenyő Miksa dr. ügyvezető-igazgató a következő megható beszéddel búcsúztatta nagy halottunkat: — Gyászoló gyülekezet! Búcsúzó, nehéz, elfojtott zokogási pillanatra állítjuk meg koporsódat, drága barátunk, Weiss Manfréd. Tudod-e, hogy most, amikor erre a utolsó, óh jaj, nagyon is sietős utadra indulsz, tudod-e, hogy e percekben a magyar munkás kezében lehanyatlott a pöröly,elcsendesedett a gépek zakatolása, elállt a magyar gyárak lélekzete. A legnagyobb magyar munkás szíve megszűnt dobogni, a legdolgosabb magyar munkás — nyugtalan napú, éber éjszakájú — most indul az örök nyugalom honába. S tudod-e, hogy mi, barátaid, iparostársaid, ideáljaidnak botorkáló követői, kik a magyar gyáripar gyászlobogóját hajtjuk meg előtted a földig, oh, tudod-e azt, hogy a mi lélekzetünk is elállt és leverő fájdalmunkban kérdésekkel ostromoljuk az eget, hogy miért, miért most, egy nagyszerűen termékeny élet tetőpontján, magasságot, alkotások közepette a teremtés teljében... Miért? Miért? Mindezt nem tudod és kérdéseink, melyekre máskor oly szeretetreméltóan, oly okosan, minden vitát eldöntően válaszoltál, felelet nélkül maradnak. Az a nagyszerű elme, mely hatalmas koncepciókkal gazdagította ezt a szegény kifosztott országot, az a céltudatos energia, mely az életet könyörtelenül hozzá kényszerítette a maga elgondolásaihoz, az a drága szív, mely minden elgondolásra és cselekedetre a nemesség glóriáját sugározta, megszűnt dolgozni, sok nagyszabású tervét, gyönyörű ambícióját, varázserejű tevékenységének termékenyítő erejét magával vitte a sírba. Minden időkben nagy veszteség lett volna egy ilyen hatalmas alkotó elmének, alkotó akaratnak távozása, de százszoros súllyal érzi az egész magyarság ma, amikor éppen a Weiss Manfrédokra van szükség, hogy az ország a trianoni béke szörnyű csonkításából magához térjen. Mert jaj, kevesen járnak az erős akaratnak, a nagyszerű energiának, a termékeny gondolatnak és teremtő munkának, a magához és másokhoz való hűségnek, a kötelességtudásnak abban a nehéz fegyverzetében, melyet ő egész életében oly játszva hordott. Milyen különös jelentősége volt az ő szótárában ennek a szónak: kötelességtudás, az életnek puritán felfogása, szeretet és jóság az emberek iránt, mennyire hozzátartozott ahhoz a magas ideálhoz, melyet ő a munkáról magának formált. És ezeknek a tulajdonságainak köszönhette, hogy nálunk, ahol a népszerűség hajhászása nélkül minden érvényesülés .