Magyar Gyáripar, 1926 (17. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1926 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
1. szám. MAGYAR GYÁRIPAR tek, amennyiben az ipari termelésnek a békeviszonyokhoz és az üzemek méreteihez képest való általános visszafejlődése mellett, termelésüket még fokozni is tudták. Ezek a kivételes termelési lehetőségek azonban az általános dekadencia közepette csak olyan kis körben és rendkívüli áldozatokkal voltak biztosíthatók, hogy az ipari termelés drágulásának általános szabályán végeredményben nem változtattak. Éppen ezért az említett magyar iparok nem termeltek olcsóbban, mint a külföld, ha pedig kivételes helyzetük megszűnik — ami be fog következni, amint a mezőgazdasági fogyasztók krízise az illető iparok termelésére is visszahat — akkor az is igen nehéz probléma lesz, hogy a magyar ipar termelési költségeit legalább egy vonalon tarthassuk a külföldéivel. A termelés drágasága szempontjából tehát a magyar ipar helyzete nem kedvezőbb, mint az ipari termelésé általában a világon. Mégis kétségtelen, hogy az elmúlt években a magyar ipar legnagyobb részét sikerült kikapcsolni az ipari termelés világkríziséből, mert a behozatali tilalmak rendszerével, majd az autonóm vámtarifával sikerült a legtöbb magyar iparág számára a termelés drágasága dacára is olyan fogyasztó piacot biztosítani, amely az ipar méreteivel, tőkeerejével, a rendelkezésére álló munkáslétszámmal stb. aránylag kielégítő összhangban állott. Üzemkorlátozás, munkanélküliség stb. éppen ezért a magyar iparban sokkal kisebb mértékben fordultak elő, mint másutt. A gazdasági élet tényezői közül Magyarországon az ipar az egyetlen, amelynek méretei a jelenlegi viszonyok között nincsenek túldimenzionálva, amelynek szervezete önmagában egészséges és nem hordja a saját testében semmiféle betegség, semmiféle krízis csíráit. Ipari krízis mink, önálló jelenség nálunk tehát nincsen, a magyar ipar válsága mindig csak a kereskedelem, az államháztartás stb. kríziseinek, a mezőgazdaság súlyosbodó helyzetének a kísérő jelensége, következménye. A mezőgazdasági és az ipari válság fenti analíziséből már most milyen tanulságokat vonhatunk le? A mezőgazdasági krízis oka a fogyasztás csökkenéséhez képest mutatkozó túlprodukció lévén, elméletileg az orvoslás következő módozatai képzelhetők: 1. A mezőgazdasági fogyasztóknak, vagyis az ipari termelésnek a megerősítése. Itt függ össze a mezőgazdasági krízis az ipari krízissel és válik világossá, hogy a mezőgazdasági krízis enyhítésére semmiféle olyan intézkedés nem szolgálhat, amely az ipari termelés helyzetét súlyosbítja, a mezőgazdaságot és az ipart egymással ellentétbe viszi bele, mert amit egy ilyenfajta intézkedés által a mezőgazdaság esetleg nyer a „vámon“, azt feltétlenül megint elveszti a réven, az ipar fogyasztóképességének a csökkenése következtében. 2. A mezőgazdasági termelés csökkentése, a kisebb fogyasztáshoz való arányosítása. Ez nagyon keserű pilula, amikor eddig állandóan mezőgazdasági többtermelésről stb. beszéltünk. S valóban azt hisszük, hogy ma, amikor nálunk a több termeléshez nemcsak szorosan vett gazdasági, hanem fontos szociális érdekek is fűződnek — a nagy átalakulási folyamatban eredeti munkahelyükön fölöslegessé vált munkaerők elhelyezése —, a mezőgazdasági termelés korlátozása abszolút értelemben nem lehetséges. Ellenben igenis lehetséges egy bizonyos termelési virement az egyes mezőgazdasági ágak között, a termelésnek oly mezőgazdasági ágakban való fejlesztése más ágazatok rovására, amelyekben az általános mezőgazdasági túlprodukció viszonylag kevésbé érvényesül. Erre nézve pl. gyakran halljuk azt a tanácsot, hogy a kenyérmagvak termeléséről fokozatosan térjünk át takarmánytermelésre és ezzel kapcsolatban rentábilisebb állattenyésztésre stb. 3. A termelés olcsóbbá tétele, azonban nem oly eszközökkel, amelyek további túlprodukciót idéznének elő, vagy amelyek a termelési költségeket a mezőgazdasági fogyasztók terhére mérsékelnék s ezáltal megint a fogyasztást csökkentenék. Tehát olcsóbb termelés, de nem több termeléssel, nem is a termelési költségek egy részének áthárításával, hanem racionálisabbtermeléssel, a termelés összeredményének fokozása nélkül intenzívebb termeléssel, ami mellett ugyanazzal a termelési költségegyességgel nagyobb termelési értéket lehet produkálni. 4. Atermelt áruk értékesítésének megfelelő organizációja, az ú. n. kereskedelmi hálózat kiépítése, amelynek segítségével az általában kedvezőtlen értékesítési lehetőségek mégis a lehető legjobban és a legminimálisabb költségekkel kihasználhatók. 5. Last but not least ott, ahol a magyar mezőgazdasági termények ára még a világparitáson alul áll, az áraknak — minden hamis szentimentalizmussal és álszociális propagandával szemben — a világpiaci árakkal való összeegyeztetése. Vannak természetesen komoly gazdasági szempontok, amelyek az áraknak a világparitástól való eltérését adott esetben okozzák és indokolják (fuvarköltségek, a belföldi fogyasztás korlátozott volta, a termelő forgótőke-szükséglete stb.). Ezeken a kereteken belül azonban egészségtelen állapot az, ha a magyar mezőgazdaság termékei devalválódnak, szociális szempontból pedig végre lássuk be, hogy a szociális igényeket sohasem a termelés kárára, hanem csak a termelés feleslegeiből szabad kielégíteni, különben az egész szociális épület, mint a tetejénél építeni kezdett ház a termelőkkel és a fogyasztókkal együtt összeomlik. — Folytatjuk. — 5 WORNER J. és TAKSA BUDAPEST, V., VÁCI ÚT 48 TELEFON 14-69, 61-90