Magyar Gyáripar, 1927 (18. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1927 (21. évfolyam, 1-11. szám)

1927-06-01 / 6-7. szám

6—7. szám MAGYAR GYÁRIPAR viselője Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter, aki a felsőház fontos bizottsági ülése miatt csak dél felé tudott megjelenni. A jubiláris díszközgyűlés Fellner Henrik elnökünk nagyszabású megnyitó beszédével kezdődött, amely után az üdvözlések következtek. Az országos érdekkép­viseletek kiküldötteinek felszólalása után Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter lendületes beszéddel üd­vözölte Szövetségünket. Fenyő Miksa dr. ügyvezető igazgatónk azután az évi jelentést terjesztette elő, majd Hegedűs Lóránt alelnökünk felszólalásával a díszköz­gyűlés véget ért. A közgyűlés napján este a Hungária szállóban dísz­vacsora volt, amelyen a kormány részéről Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter úron kívül Krud János pénzügyminiszter úr is megjelent. A díszvacsorán az első felköszöntőt a Chorin Fe­renc emlékserleggel Fellner Henrik elnökünk mondotta, aki után Bíró Pál alelnök felköszöntőjére válaszolva Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter mondott hosz­­szabb beszédet, majd Hegedűs Lóránt alelnökünk üd­vözlésére Bod János pénzügyminiszter úr válaszolt. Felköszöntőt mondottak még Chorin Ferenc alelnök, Ugrón Gábor, Fenyő Miksa igazgató, Vészi József és Orphanides János. A közgyűlésről és a díszvacsoráról részletes tudósí­tásunk a következők: Jeten voltak: Ábel Bódog (Tendloff Diettrich Budapesti Szivattyú- és Gépgyár Rt.), Ács Simon (Franck Henrik Fiai Rt.), Ádám László (Esti Kurír), Aschner Lipót (Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.), Balkányi Kálmán (OMKE), Baumgarten Nándor (Beocsini Cementgyár Rt.), Beck Lajos országgyűlési képviselő, Bedő Ottó (Bedő Ottó Gépgyár), Belatiny Artúr (Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara), Bessenyey Ferenc (Magyar Serfőzők Egyesülete), Biró Pál alelnök, dr. Bokor Gusztáv (Kartonnyomóipar Rt.), Bán József (Magyar Leszá­mítoló- és Pénzváltóbank Rt.), Burchard-Bélaváry Rezső (Első Budapesti Gőzmalom Rt.), dr. Chorin Ferenc alelnök, Dálnoky-Kovács Jenő (Országos Iparegyesület), Darányi István (Országos Szeszértékesítő Rt.), Deszberg Antal (Salgó­tarjáni Kőszénbánya Rt.), Eisler Béla (Egyesült Tégla- és Cementgyár Rt.), Engel Ármin (Budapestvidéki Kőszén­bánya Rt.), Eppinger Károly (Kereskedelmi Csarnok), Ernyei Ernő (Magyar Vegyipari Gépgyár), Ehrlich Emil (Magnezit­ipar Rt.), Fabritius Endre (OMGE), Fellner Henrik elnök, Fellner Alfréd és György (Leipziger Vilmos Rt.), Freund István dr. (Magyar Petróleumipar Rt.), Fischer János Károly (Kőbányai Gőztéglagyá­r Társulat), Fodor István üdv. tanácsos, Fodor Zsigmond (Magyar-Amerikai Faipar Rt.), Fuchs Richárd (Sopronvidéki Kőszénbánya Rt.), Gáldi Marcell (Budapest—Szentlőrinci Téglagyár Rt.), dr. Goldber­ger Leó (Goldberger Sam. F. és Fiai cég), Görgey István országgyűlési képviselő, Gschwindt Ernő országgyűlési kép­viselő, Halmi Gyula (Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesülete), báró Hatvany Endre (Hatvani Cukorgyár), Hauswirth Ödön (Országos Iparegyesület), Hegedűs Lóránt alelnök, Heinrich Ignác (Unió Textilművek), Helvey János és dr. Helvey Tivadar (Dr. Helvey Tivadar Vegyészeti Gyár), Hercz József, Herczegh­ Ernő (Friedrich Siemens­ Művek Rt.), Hirmann Ferenc (Hirmann Ferenc Fémöntöde, Rézáru- és Vagonfelszerelési Gyár), Hollós Ödön (Pesti Magyar Keres­kedelmi Bank), Horváth Miksa (Horváth Miksa Szőnyeg­­ipar Rt.), Hubert Lipót (Ganz-féle Villamossági Rt.), Kaszab Aladár (Kaszab-féle Csavargyár Rt.), Kende Tódor (Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete), Kollerich Lajos (Kollerich Pál és Fiai Sodronyszövet-, Fonat- és Szita­­árugyár), Kottár Mátyás (Magyar Asphalt Rt), dr. Ko­rs Mihály (Országos Mezőgazdasági Kamara), dr. Kopper Alfréd (Magyar Vegyipari Gépgyár), báró Kornfeld Móric (Weiss Manfréd Rt.), dr. Kovalóczy Rezső (Közgazdasági Értesítő), Körmendi Sándor (Magyar Vigognefonó Rt.), Kresz Károly Jobbról balra: Fellner Henrik, Herrmann Miksa, Scilovszky Tibor, dr. Hegedűs Lóránt. A második sorban: dr. Biró Pál, dr. Chor­n Ferenc, dr. Fenyő Miksa. Szövetségünk jubiláris közgyűlése. 3

Next