Magyar Gyáripar, 1929 (20. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1929-01-01 / 1. szám

2­1. szám. MAGYAR GYÁRIPAR gyarország elképzelhetetlen volna. Az első számban közölt felsóhajtástól, mely ifj. Chorin Ferenci­től eredt, hogy tudniillik nincs az országban ipari közvélemény, bizony nagy utat tettünk meg: a gyár­ipar tekintélye, befolyása ma mégis csak különb, mint két évtized előtt. Az úton, melyen a Szövetség idáig eljutott, az eszközök között, mellyel ezt elérte, a Magyar Gyáripar, egyike volt a leghathatósabbak­­nak. Is. Albrecht királyi herceg a Pesti Naplóban nyi­latkozatot adott közre, mely nemcsak a nyilatkozó kiváló pozíciójánál, de tartalmánál fogva is számot tarthat az érdeklődésre. A királyi herceg egyéb stú­diumok között igen behatóan foglalkozik a mezőgaz­dasági termelés kérdéseivel és idevonatkozó nyilat­kozatán megérzik, hogy a mezőgazdasági problémák nemcsak olyankor meresztik eléje sötét kérdőjelei­ket, amikor egy ünnepi intervjú nyilvánosságáról van szó, hanem, hogy ezek állandóan foglalkoztatják, sőt nyugtalanítják és pedig úgy magángazdasági, mint államgazdasági vonatkozásban. Amit a mező­­gazdaság kríziséről a királyi herceg mond s ahogy a helyzetképet abban fogja össze, hogy „matematikai pontossággal ki lehet számítani, hogy ki, mikor megy tönkre“, ebben sajnos, sok igazság van. A me­zőgazdasági termékek értékesítési problémája nincs megoldva, a közterhei súlyosak, kamatterhei szinte elviselhetetlenek, optimizmusra tehát semmi okunk: a királyi hercegnek ezeket a megállapításait, ha egyet-mást a passzionátus mezőgazda panaszhajlan­dósága révén le is vonunk ebből, nagyban és egész­ben helytállóknak kell elfogadnunk. Sajnos, nem így áll a dolog az ipari termelésre vonatkozó nyilatkozatával. Előre kell bocsátanunk, hogy Albrecht főherceg nyilatkozata semmiképpen sem bántó az iparra nézve, de megállapításai, — me­lyeket ugyan fentartással közöl, („nem tanulmá­nyoztam annyira az ipar helyzetét, hogy pontosan hozzászólhatnék ehhez a kérdéshez“) — alkalmasak arra, hogy az ipar termelés dolgát problémamentes­nek, gondoktól távoliaknak állítsák be, abszolút biz­tos ellátottsága folytán nem is szorul a kormányzat és társadalom támogatására. A nyilatkozat e passzusa így hangzik: „Felfogásom mégis az, hogy az ipar a nagytőkével ma is közvetlen összeköttetésben él, az­zal a nagytőkével, mely internacionális kapcsolatai által könnyebben elviseli egy-egy ország gazdasági helyzetének kedvezőtlenebb fordulatát. Bizonyos, hogyha az ipar nehéz helyzetben van is, a nemzetközi nagytőke mindenesetre biztosítani fogja számára a minimális négyszázalékos kamatoztatást." Így szól a nyilatkozat, amihez meg kell jegyeznünk a követ­kezőket: Hogy az ipari üzem hoz-e magasabb kama­tot vagy a mezőgazdasági, azt nehéz volna egy rövid nyilatkozat keretében eldönteni. A gyáriparban egyszerűen az történik, hogy a gyáripari va­gyon mindenkori értékelése alkalmazkodik az illető üzem hozadékához. Vagyis, ha egy ipari részvény hat százalékos kamatozást mutat fel, az nem jelenti azt, hogy az illető vállalat összbefekte­­tési értéke kamatozik hat százalékkal. Mert amilyen mértékben csökkent az iparvállalatok jövedelmező­sége, olyan mértékben zsugorodott össze a vállalat tőzsdei értékelése, vagyis az egyes részvények árfo­lyama olyan mértékben csökkent, hogy végül a kifi­zetett osztalék az illető részvény négy, öt, hat száza­lékos kamatozásának felelt meg. Ez azonban nem je­lenti „a biztosított négyszázalékos“ kamatozást, mert hiszen a „biztosítás“ úgy megy végbe, hogy azt a vagyont, mely eddig csak két százalék jövedelmet tu­dott eredményezni, a felére értékelem és ezáltal biz­tosítom a négyszázalékos hozadékot. De elvégre ezt a kunsztot a mezőgazdaságban is meg lehet csinálni, sőt attól félek, hogy ha a viszonyok így maradnak, magától be fog ott következni. Ha ma a földbirtok csak két százalék jövedelmet hoz és a viszonyok olyanok, hogy egyhamar e jövedelem emelkedése nem is várható, akkor ebből világosan következik, hogy a földbirtok értéke is ennek a hozadéknak meg­felelő, vagyis az egy millió pengős föld, mely eddig 20.000 pengő jövedelmet hozott, valójában csak­­500.000 pengőt ér. A jövedelme ezután az értékelés után sem lesz több, -- aminthogy az iparvállalaté sem, — de aki 500.000 pengőért vette ezt a földbir­tokot, az bízvást számolhat befektetésének négy­­százalékos kamatozásával. Hogy az internacionális tőkével való kapcsolat kifejezése alatt mit ért a fő­herceg s hogy gondolja, hogy ez a kapcsolat balzsam, csodaszer a rossz üzletmenet, a kedvezőtlen kon­junktúra ellen, azt nem egészen tudjuk elképzelni. A dolog úgy áll, hogy a magyar gyáripar túlnyomó része magyar tőkeérdekeltségek kezében van: ban­kok, iparoscsaládok, sőt magyar kisrészvényesek ke­zében. Nagy internacionális kapcsolata talán csak a gyufaiparnak van: a magyar cukoripar, malomipar, söripar, szeszipar, bányaipar, gép, textil, építkezési, vegyészeti ipar, ha egyik-másik vállalatnak vannak is külföldi részvényesei, vagy bankérdekeltségei, egyáltalán nem áll a külföldi nagytőke kontrollja alatt s így nincs is módja a külföldi nagytőkének arra, hogy e vállalatok kellő jövedelmezőségét bizto­sítsa. De nem is tudjuk, hogy miképpen is volna módja erre? Az idén a textilgyáraknak nem volt va­lami jó esztendejük; a befektetett óriási tőkék nem igen hozták meg a megfelelő kamatoztatást. Ezen nem tud segíteni, változtatni sem a külföldi nagy­tőke, sem a belföldi kistőke. De nyilván, ha tudna, sem akarna, mert hiszen nem is érdeke, hogy amikor egy vállalatnak veszteséges volt az esztendeje, hogy akkor a vállalat főrészvényese előáll­jon és ezt a vesz­teséget pótlandó, a saját zsebéből fizessen dividen­­dát. Vagy telik ez a vállalat jövedelméből, vagy ha nincs jövedelem, esetleg a jobb esztendők tartalékai­ból, de ha ez sincs, akkor bizony a vállalat részvé­nyesei osztalék nélkül maradnak és ezen semmiféle internacionalizmus nem fog segíteni. Vagyis a hely­zet az, hogy a gyáripar sem támaszkodhat másra a

Next