Magyar Gyáripar, 1932 (23. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1932 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1932-01-01 / 1. szám

1. szám. MAGYAR GYÁRIPAR den der Gesellschaft in eigensüchtigem Interesse aus­zunutzen.“ az V. fejezet az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a társaság vezető- és főtisztv­is­előinek javadalmazásáról, mint azt közéletünk egyik vezető embere mondotta, a mammutvadászat szabályait foglalja magában. Benedolni kivan intézked­éseivel azoknak a jelszavaknak, melyek a mai gazdasági és szociális krízis idején érthetően iz­gatják a tömegszenvedélyeket s amelyek ilymod hono­­ranacvan, angya­­jlanak meg a részvénytársaságok ka­puinál, hanem előreláthatóan át fognak csapni más te­rületekre is, követelvén a vagyonból, a szabad foglalko­­zásokból eredő jövedelmek szabályozását. A megalku­vás, a koncesszió e téren egyáltalán nem alkalmas arra, hogy megnyugvást keltsen, ellenkezőleg megerő­síti azt az agitáció által is terjesztet hitet, hogy elér­kezett az ideje annak, hogy az állam szabja meg, limi­tálja polgárainak jövedelmeit, eredjen az bárhonnan, vagyonból, szolgálatból, földből vagy ingóból. Az állam nem folyhat be abba, hogy magánvállalatok mennyit fizessenek azoknak a tisztviselőknek, kikre jelentős va­gyontárgyaik kezelését bízzák, kiknek becsületességé­től, tudásától, tehetségétől függ e vagyon megőrzése, kamatoztatása, éppen olyan kevéssé folyhat be ebbe a közérdek címén, mint ahogy a közérdek címén nem ma­ximálhatja egy orvos vagy ügyvéd keresetét , mint ahogy nem kötelezheti a föld tulajdonosát, hogy jöve­delmének csak egy bizonyos részét használja fel, a töb­bit invesztálja. A 16. szakasz tartalmazza az elvi deklarációt: „a ve­zető és főtisztviselők rendszeres járandóságának és végellátásának megállapításában azt az elvet kell szem előtt tartani, hogy a járandóság egyrészt megfeleljen az alkalmazott által betöltött munkakör jelentőségének, a vállalat gazdasági erejének, üzlete terjedelmének, másrészt a járandóságok összege a vállalat kellő jöve­delmezőségét és a tagoknak a nyereségbeli részesedés­hez való jogos igényét ne veszélyeztesse.“ Mit jelent az, hogy „szem előtt kell tartani“ és mit jelent az, hogy „megfeleljen a vállalat gazdasági erejé­nek, üzlete terjedelmének“? Az csak magától értetődő, hogy a vállalat, mikor egy tisztviselőt alkalmaz és ennek fizetését megállapítja, akkor annak a mérlegeléséből indul ki: mit ér a vállalatnak a tisztviselő tehetsége és munkaereje? Mi az, amit a vállalat jelentősége és jöve­delmezősége szerint fizet? Ez természetes és ennek törvényel való megparancsolása és olyan kevéssé szük­séges, mint ahogy pld. a törvény azt sem írja elő, hogy a vállalat tartsa szem előtt, hogy kötelessége olyan üz­leteket kötni, melyek nyereséggel járnak. A vállalat annyit fizet tisztviselőinek, amennyit a fizetések meg­állapításával megbízott társasági szerv fizetni jónak lát és ebbe törvényhozó nem szólhat bele vagy csak akkor, ha a magántulajdon felhasználási módját, az eb­ből húzható jövedelműek felső határát — az államszo­cializmus parancsai szerint az egész vonalon szabá­lyozni akarja. Nem teheti már azért sem, mert nincs egyetlen fix pont, amelyhez a maga idevonatkozó elha­tározását hozzáférheti. Hiszen „a vállalat gazdasági ereje“, „üzleti terjedelme“, melyhez hozzászabni óhajtja a fizetéseket, a legingadozóbb, legkevésbbé konkretizálható, állandóan változó alap s e rendelkezés konzekvens végrehajtása azt jelentené, hogy a megna­­gyobbított vállalatnál a fizetéseket fel kell emelni, ha gazdasági ereje csökken, le kell szállítani, ha újra emel­kedik, fel kell emelni, anélkül, hogy volna ember, ki meg tudná mondani, hogy hogyan, milyen mértékben? örök konfliktusokat idézne fel a vállalat és tisztviselői között, visszaéléseket az egyik részen, a munkakedv és fegyelem destruálását a másik oldalon s mindezt egy elv proklamálásáért, melyhez foghatót más részvényre­formokban nem találtunk. Hogy azonban „a szem előtt tartás“ ne maradjon puszta akadémikus rendelkezés, erről gondoskodik a 19. §., amely megadja minden egyes részvényesnek az 1875. évi XXXVII. t.-c. 174. §-ában biztosított kereseti jogot a közgyűlésnek a szolgálati szerződést és java­dalmazásokat megállapító minden határozata ellen. Ha a közgyűlésnek megadatik a jog a szolgálati szerződé­sek jóváhagyására és javadalmazások megállapítására, akkor minden részvényes, akár egyetlen részvény bir­tokában, keresetet indíthat a szolgálati szerződés jóvá­hagyása ellen mondván: a fizetés nem felel meg a tisztviselő munkakörének, vagy nem felel meg a vállalat gazdasá­g erejének, vagy nem felel meg az üzlet terje­delmének, vagy veszélyezteti a vállalat jövedelmezősé­gét stb. stb. Lehetséges így rendes, megbízható, fele­lősséges dolgozó tisztviselőt kapni, ha ilyen esetlgessé­­geknek van kitéve? Dolgozhat egy vállalat, hogy egyes részvényesek keresetei állandóan keresztezhetik a vál­lalat terveit, elhatározásait? Nem örök bizonytalanság­nak, zsarolásoknak, méltatlan megalkuvásoknak válik majd e jog forrásává? Ha a közgyűlésnek joga a szolgálati szerződések megállapításához töröltetik, akkor ezzel elesik a 19. §. is. Elesik a 19. §, akkor is, ha a 16. §. elvi deklarációja töröltetik. Ha azonban nem töröltetik, akkor a kereseti jogot, ha nem akarjuk a vállalatot örök nyugtalanítás­­nak kitenni, csak kvalifikált részvénybirtoknak szabad megadni és ezt legalább a részvények húsz százaléká­ban megállapítani. De a mai termelési rend mellett nem tudjuk elképzelni a 16. §. fentartását. A szempont, melyből a kodifikátor kiindul az, hogy a részvénytársaság a vállalat igazgatóságának, vezető és főtisztviselőinek kalózterülete s neki kötelessége gondoskodni ennek meggátlásáról. Ennélfogva a 17. §. kimondja, hogy ezek az évi nyereségből részesedést vagy az üzleti eredménytől függő egyéb járandóságot csak „valamennyi leírás, a megszabott tartalékolás és az alkalmazottak esetleges nyugdíjalapjának és egyéb jóléti intézményeknek megfelelő részeltetése után, va­lamint az alapszabályokban vagy közgyűlési határozat­ban megállapított, de az alaptőke összege után számí­tott, legalább 5%-os osztalék nyújtása után fenmaradó tiszta nyereségből lehet szolgáltatni.“ A kodifikátor nem tesz különbséget igazgatóság, felügyelőbizottság között, akik tantiémet kapnak és tisztviselők között, akik tantiém formájában alapfizetésüket kiegészítő, a vállalat jövedelmezőségéhez igazodó (ahogy a kodifi­kátor a 16. §-ban akarta) fizetést kapnak. Ha ebből tör­vény lenne, akkor ennek az volna az abszurd követke­zése, hogy a régió-költségek emelkednének, mert a tisztviselő az így megállapított sorend mellett nem vár­hatván tant­emet, joggal arra fog törekedni, hogy ma­gasabb fizetést kapjon és ezt a magsabb fizetést él­vezni fogja akkor is, ha a jövedelmezőség csökken vagy megszűnik, holott a mai gyakorlat mellett csak akkor jut hozzá, ha a vállalat is keres. Nyilvánvaló tehát, hogy itt disztingválni kell s az igazgatóságra és fel­ügyelőbizottságra elfogadni a tervbe vett intézkedést úgy, ahogy azt a német tervezet is teszi (78. §-ában, ahol a részvények után csak négy százalék van provit 5

Next