Magyar Gyáripar, 1932 (23. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1932 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1932-01-01 / 1. szám
1. szám. MAGYAR GYÁRIPAR den der Gesellschaft in eigensüchtigem Interesse auszunutzen.“ az V. fejezet az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a társaság vezető- és főtisztviselőinek javadalmazásáról, mint azt közéletünk egyik vezető embere mondotta, a mammutvadászat szabályait foglalja magában. Benedolni kivan intézkedéseivel azoknak a jelszavaknak, melyek a mai gazdasági és szociális krízis idején érthetően izgatják a tömegszenvedélyeket s amelyek ilymod honoranacvan, angyajlanak meg a részvénytársaságok kapuinál, hanem előreláthatóan át fognak csapni más területekre is, követelvén a vagyonból, a szabad foglalkozásokból eredő jövedelmek szabályozását. A megalkuvás, a koncesszió e téren egyáltalán nem alkalmas arra, hogy megnyugvást keltsen, ellenkezőleg megerősíti azt az agitáció által is terjesztet hitet, hogy elérkezett az ideje annak, hogy az állam szabja meg, limitálja polgárainak jövedelmeit, eredjen az bárhonnan, vagyonból, szolgálatból, földből vagy ingóból. Az állam nem folyhat be abba, hogy magánvállalatok mennyit fizessenek azoknak a tisztviselőknek, kikre jelentős vagyontárgyaik kezelését bízzák, kiknek becsületességétől, tudásától, tehetségétől függ e vagyon megőrzése, kamatoztatása, éppen olyan kevéssé folyhat be ebbe a közérdek címén, mint ahogy a közérdek címén nem maximálhatja egy orvos vagy ügyvéd keresetét , mint ahogy nem kötelezheti a föld tulajdonosát, hogy jövedelmének csak egy bizonyos részét használja fel, a többit invesztálja. A 16. szakasz tartalmazza az elvi deklarációt: „a vezető és főtisztviselők rendszeres járandóságának és végellátásának megállapításában azt az elvet kell szem előtt tartani, hogy a járandóság egyrészt megfeleljen az alkalmazott által betöltött munkakör jelentőségének, a vállalat gazdasági erejének, üzlete terjedelmének, másrészt a járandóságok összege a vállalat kellő jövedelmezőségét és a tagoknak a nyereségbeli részesedéshez való jogos igényét ne veszélyeztesse.“ Mit jelent az, hogy „szem előtt kell tartani“ és mit jelent az, hogy „megfeleljen a vállalat gazdasági erejének, üzlete terjedelmének“? Az csak magától értetődő, hogy a vállalat, mikor egy tisztviselőt alkalmaz és ennek fizetését megállapítja, akkor annak a mérlegeléséből indul ki: mit ér a vállalatnak a tisztviselő tehetsége és munkaereje? Mi az, amit a vállalat jelentősége és jövedelmezősége szerint fizet? Ez természetes és ennek törvényel való megparancsolása és olyan kevéssé szükséges, mint ahogy pld. a törvény azt sem írja elő, hogy a vállalat tartsa szem előtt, hogy kötelessége olyan üzleteket kötni, melyek nyereséggel járnak. A vállalat annyit fizet tisztviselőinek, amennyit a fizetések megállapításával megbízott társasági szerv fizetni jónak lát és ebbe törvényhozó nem szólhat bele vagy csak akkor, ha a magántulajdon felhasználási módját, az ebből húzható jövedelműek felső határát — az államszocializmus parancsai szerint az egész vonalon szabályozni akarja. Nem teheti már azért sem, mert nincs egyetlen fix pont, amelyhez a maga idevonatkozó elhatározását hozzáférheti. Hiszen „a vállalat gazdasági ereje“, „üzleti terjedelme“, melyhez hozzászabni óhajtja a fizetéseket, a legingadozóbb, legkevésbbé konkretizálható, állandóan változó alap s e rendelkezés konzekvens végrehajtása azt jelentené, hogy a megnagyobbított vállalatnál a fizetéseket fel kell emelni, ha gazdasági ereje csökken, le kell szállítani, ha újra emelkedik, fel kell emelni, anélkül, hogy volna ember, ki meg tudná mondani, hogy hogyan, milyen mértékben? örök konfliktusokat idézne fel a vállalat és tisztviselői között, visszaéléseket az egyik részen, a munkakedv és fegyelem destruálását a másik oldalon s mindezt egy elv proklamálásáért, melyhez foghatót más részvényreformokban nem találtunk. Hogy azonban „a szem előtt tartás“ ne maradjon puszta akadémikus rendelkezés, erről gondoskodik a 19. §., amely megadja minden egyes részvényesnek az 1875. évi XXXVII. t.-c. 174. §-ában biztosított kereseti jogot a közgyűlésnek a szolgálati szerződést és javadalmazásokat megállapító minden határozata ellen. Ha a közgyűlésnek megadatik a jog a szolgálati szerződések jóváhagyására és javadalmazások megállapítására, akkor minden részvényes, akár egyetlen részvény birtokában, keresetet indíthat a szolgálati szerződés jóváhagyása ellen mondván: a fizetés nem felel meg a tisztviselő munkakörének, vagy nem felel meg a vállalat gazdaság erejének, vagy nem felel meg az üzlet terjedelmének, vagy veszélyezteti a vállalat jövedelmezőségét stb. stb. Lehetséges így rendes, megbízható, felelősséges dolgozó tisztviselőt kapni, ha ilyen esetlgességeknek van kitéve? Dolgozhat egy vállalat, hogy egyes részvényesek keresetei állandóan keresztezhetik a vállalat terveit, elhatározásait? Nem örök bizonytalanságnak, zsarolásoknak, méltatlan megalkuvásoknak válik majd e jog forrásává? Ha a közgyűlésnek joga a szolgálati szerződések megállapításához töröltetik, akkor ezzel elesik a 19. §. is. Elesik a 19. §, akkor is, ha a 16. §. elvi deklarációja töröltetik. Ha azonban nem töröltetik, akkor a kereseti jogot, ha nem akarjuk a vállalatot örök nyugtalanításnak kitenni, csak kvalifikált részvénybirtoknak szabad megadni és ezt legalább a részvények húsz százalékában megállapítani. De a mai termelési rend mellett nem tudjuk elképzelni a 16. §. fentartását. A szempont, melyből a kodifikátor kiindul az, hogy a részvénytársaság a vállalat igazgatóságának, vezető és főtisztviselőinek kalózterülete s neki kötelessége gondoskodni ennek meggátlásáról. Ennélfogva a 17. §. kimondja, hogy ezek az évi nyereségből részesedést vagy az üzleti eredménytől függő egyéb járandóságot csak „valamennyi leírás, a megszabott tartalékolás és az alkalmazottak esetleges nyugdíjalapjának és egyéb jóléti intézményeknek megfelelő részeltetése után, valamint az alapszabályokban vagy közgyűlési határozatban megállapított, de az alaptőke összege után számított, legalább 5%-os osztalék nyújtása után fenmaradó tiszta nyereségből lehet szolgáltatni.“ A kodifikátor nem tesz különbséget igazgatóság, felügyelőbizottság között, akik tantiémet kapnak és tisztviselők között, akik tantiém formájában alapfizetésüket kiegészítő, a vállalat jövedelmezőségéhez igazodó (ahogy a kodifikátor a 16. §-ban akarta) fizetést kapnak. Ha ebből törvény lenne, akkor ennek az volna az abszurd következése, hogy a régió-költségek emelkednének, mert a tisztviselő az így megállapított sorend mellett nem várhatván tantemet, joggal arra fog törekedni, hogy magasabb fizetést kapjon és ezt a magsabb fizetést élvezni fogja akkor is, ha a jövedelmezőség csökken vagy megszűnik, holott a mai gyakorlat mellett csak akkor jut hozzá, ha a vállalat is keres. Nyilvánvaló tehát, hogy itt disztingválni kell s az igazgatóságra és felügyelőbizottságra elfogadni a tervbe vett intézkedést úgy, ahogy azt a német tervezet is teszi (78. §-ában, ahol a részvények után csak négy százalék van provit 5