Magyar Gyáripar, 1934 (25. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1934 (28. évfolyam, 1-5. szám)

1934-01-01 / 1. szám

A MAGYAR GYÁRIPAR 1. szám. Eyét panaszolja, a probléma, mely ma sem tudott nyu­govóra jutni, sőt úgy látszik, mintha a Gömbös-kormány idevonatkozó elhatározásaival a jövőben még élesebb ver­senyre lehetünk elkészülve. Azután a vasúti tarifákról beszél Hegedűs Lóránt, azok drágaságát panaszolván s egy karteliroda felállításának szükségéről a Szövetség kebelében, nem sejtvén, hogy a vasút drágasága 25 esz­tendő múlva milyen mértéket ér el (a vasúti tarifa in­dexe 170 körül lehet) s hogy a kartelirodát a kereske­delmi minisztérium fogja megcsinálni, nem épen ipar­barát szándékkal. Hadd említsük még meg, hogy a Ma­gyar Gyáripar egyik szemléje az árkérdéssel foglalko­zik, Tisza István egy cikke során megállapítva, hogy az élelmiszerek drágulása nagyobb mértékű, mint az ipar­cikkeké, s végül egy cikk — melyhez az anyagot a közös hadügyminisztérium tengerészeti osztálya szolgáltatta — a tengerészet nagyarányú beszerzéseiről, — egy fejezet abból a küzdelemből, melyet a Szövetség első elnöke és alapítója, Chorin Ferenc a közös hadsereg beszerzéseinek kvótaszerű megosztása dolgában a delegációkban és dele­gációkon kívül sok sikerrel folytatott. (Háromszáztizen­kétmillió koronás, tehát háromszázhatvanöt millió pengős megrendelés volt egyedül hajókban, amiből több mint 100 millió jutott Magyarországnak.) És olvashatunk a kartelek elleni hajszáról, a szociális biztosítás kérdéséről, a gyufamonopóliumról, a kisipar támogatásáról, külke­reskedelmi képviseletünk hiányairól, sztrájkokról és boj­kottokról, egy budapesti világkiállítás tervéről (boldog idők!) és mindarról, ami a magyar gyáriparost jórészt ma is nyugtalanítja. És olvashatunk komoly, intő, buzdító szavakat mos­tani elnökünknek, akkor még ifj. Chorin Ferencnek tol­lából, aki egy levél formájában, melyet hozzám intézett, »Feladatainkról« a következőket mondja: »Új lapot indítasz útnak, közgazdasági lapot, harcos orgánumát a magyar ipar ügyének. Lapot, mely a mi igazságaink elevenszavú hirdetője, a mi hitünknek térítő­erejű prófétája legyen. »Tanúja voltam, mikor rövid évek előtt néhány bará­toddal szintén új útra indultál. Akkor új irodalmi lap­nak keresztségét vállaltátok el és hívő fanatizmussal vág­tatok neki az irodalom csendes rengetegének. És a pi­henő őserdőt csakhamar hangossá varázsoltátok, szava­toknak visszhangja támadt, új énekesek keltek szárnyra, új dalokkal, új rügyek nyíltak, korhadtnak vélt fákon. »Az irodalomnak új Magyarországa támadt. »Hasonló reményekkel indulsz-e most is útnak? Hi­­szed-e, hogy az ügy, melyért Szövetségünk évek óta küzd, át fogja-e járni a nemzet lelkületét, hiszed-e, hogy la­punk lesz a kürtő, melynek messzehajló búgása a gépek mellé szólítja mindazokat, kik velünk együtt azonos hit­vallással hiszik, hogy Magyarország jövőjének egy biztos útja van és ez az ország iparosodása. »Úgy érzem, hogy az ország irodalmi renaissance-a nem maradhat elszigetelt tény, renaissance-ok minde­nütt egyetemes kultúrjelenségek. Hazánkban is ma min­den forrongásban van, új irányítást vár a közélet és fo­gékony szomjúsággal keresi az új vizeket. »Nem könnyű munkába fogtatok. Az ország hangos az ipar jelszavától, de a szavak nem mentek még át a nemzet vérébe. A közvélemény, mely hirdeti a magyar ipar szeretetét, az ipar képviselőire ezt a szeretetet semmiesetre sem terjeszti ki. Inkább irigységgel tekint az ipar egyes reprezentatív men­jének nagy sikereire és nem látja azokat, kik évtizedek óta siker nélkül küzde­nek, vagy pedig elbuktak a kezdés óráiban. A közvéle­mény csak az iparos haladását látja, nem érzi át, hogy minden ipartelephez ezernyi munkásnak jóléte, kulturá­lis haladása fűződik, hogy a munkaadó sikere mindig a munkás emelkedését és a nemzet nagy mérlegének javu­lását is jelentti.« Majd később azt fejti ki: »Az agráriusok erejét olyan naggyá növelő együttérzés hiányzik a mi soraink­ban. Mindenki azzal a kérdéssel foglalkozik csak, mely az ő szűkebb érdekkörét érinti. A vezető kritikája, eti­kai mozgalmak lekicsinylése általános jelenség. Néhány év előtt a gyáriparosok szervezkedését vállveregető jó­indulattal nézték és miután az évi mérlegekben nem lehe­tett e címen aktív tételt beállítani, sokan haszontalan tehernek tekintették. És ez az érzés még ma sem szállt el teljesen. Ma sem tudják iparosaink teljesen átérezni annak szükségét, hogy a közkérdésekkel és pedig az ösz­­szes kérdésekkel a mi szemüvegünkön át foglalkoznunk kell, hogy a közélet vezetésében részt kell vennünk és hogy végeredményben az etikai eredmények is kihatnak a mérleg alakulására.­ Ennek a levélnek célkitűzésein láthatjuk meg, hogy mit művelt, milyen eredményt ért el 25 év alatt az a publicisztikai eszköz, melyet a Szövetség a Magyar Gyár­iparban magának megteremtett. Mert ha az ipar elleni küzdelem a mai nyomorúságban ádázabb is, mint valaha, ha az üres jelszavaknak, téves és hamis beállításoknak na­gyobb a divatjuk és hatásuk, mint bármikor azelőtt és a Szövetség már alig győzi a hamis tételek és hibás ada­tok megcáfolását, egyet elértünk a negyedszázad folya­mán. A magyar gyáripar összetartása a Szövetség kere­tén belül erősebb, mint valaha s ha az agráriusok poli­tikai befolyása nagyobb is, mint az iparé, viszont a gyáripart fegyelemben, összetartásban, kontsruktív erő­ben ma mindenki példának idézi. És hogy ez így fejlő­dött, hogy a gyáripar egységes blokként áll a nemzeti eszmék és nemzeti termelés szolgálatában, ebben része van a 25 esztendős Magyar Gyáriparnak. A kartelilleték végre­hajtási utasítása A mezőgazdaságnak az 1933/34. évre nyújtandó ked­vezmények tárgyában még a múlt évi június 11-iki hiva­talos lapban megjelent 6100. számú kormányrendelet 8. §-a a kartelszerződésekre 0,25 %-os, de legalább évi 1000 pengős illetéket állapít meg. A kartelszerződések illeté­kének kérdése, a karteltörvényben megállapított kötelező bemutatás kapcsán merült fel, vagyis el kellett dönteni azt a kérdést, hogy a bemutatás folytán a kereskedelmi levél formájában létrejött megállapodás illetékkötelessé válik-e s ha igen, milyen illeték alá esik. A 6100. számú kormányrendelettel illeték megállapítása helyett a be­mutatott megállapodások után a kartel által forgalomba­­hozott áruk értéke alapján fizetendő, tehát valójában fogyasztási adó jellegű illeték rovatott ki, amelyet az 1933. évre a január 1-től december 31-ig forgalomba­­hozott áruk után kell leróni s azután 1934 január 1-től kezdődőleg naptári évenként előzetesen kiszabni s havon­ként minden hónap 15 napjáig esedékes egyenlő részle­tekben lefizetni. A kartelilletéket megállapító alaprendelet a végre­hajtásnál esetleg szükséges részletesebb anyagi vagy alaki szabályok megállapítását a pénzügyminiszterre bízza, aki — tekintettel arra, hogy az alaprendelet igen sok fontos részletkérdést nem tisztázott s ezeket a végre­

Next