Magyar Gyáripar, 1934 (25. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1934 (28. évfolyam, 1-5. szám)
1934-01-01 / 1. szám
A MAGYAR GYÁRIPAR 1. szám. Eyét panaszolja, a probléma, mely ma sem tudott nyugovóra jutni, sőt úgy látszik, mintha a Gömbös-kormány idevonatkozó elhatározásaival a jövőben még élesebb versenyre lehetünk elkészülve. Azután a vasúti tarifákról beszél Hegedűs Lóránt, azok drágaságát panaszolván s egy karteliroda felállításának szükségéről a Szövetség kebelében, nem sejtvén, hogy a vasút drágasága 25 esztendő múlva milyen mértéket ér el (a vasúti tarifa indexe 170 körül lehet) s hogy a kartelirodát a kereskedelmi minisztérium fogja megcsinálni, nem épen iparbarát szándékkal. Hadd említsük még meg, hogy a Magyar Gyáripar egyik szemléje az árkérdéssel foglalkozik, Tisza István egy cikke során megállapítva, hogy az élelmiszerek drágulása nagyobb mértékű, mint az iparcikkeké, s végül egy cikk — melyhez az anyagot a közös hadügyminisztérium tengerészeti osztálya szolgáltatta — a tengerészet nagyarányú beszerzéseiről, — egy fejezet abból a küzdelemből, melyet a Szövetség első elnöke és alapítója, Chorin Ferenc a közös hadsereg beszerzéseinek kvótaszerű megosztása dolgában a delegációkban és delegációkon kívül sok sikerrel folytatott. (Háromszáztizenkétmillió koronás, tehát háromszázhatvanöt millió pengős megrendelés volt egyedül hajókban, amiből több mint 100 millió jutott Magyarországnak.) És olvashatunk a kartelek elleni hajszáról, a szociális biztosítás kérdéséről, a gyufamonopóliumról, a kisipar támogatásáról, külkereskedelmi képviseletünk hiányairól, sztrájkokról és bojkottokról, egy budapesti világkiállítás tervéről (boldog idők!) és mindarról, ami a magyar gyáriparost jórészt ma is nyugtalanítja. És olvashatunk komoly, intő, buzdító szavakat mostani elnökünknek, akkor még ifj. Chorin Ferencnek tollából, aki egy levél formájában, melyet hozzám intézett, »Feladatainkról« a következőket mondja: »Új lapot indítasz útnak, közgazdasági lapot, harcos orgánumát a magyar ipar ügyének. Lapot, mely a mi igazságaink elevenszavú hirdetője, a mi hitünknek térítőerejű prófétája legyen. »Tanúja voltam, mikor rövid évek előtt néhány barátoddal szintén új útra indultál. Akkor új irodalmi lapnak keresztségét vállaltátok el és hívő fanatizmussal vágtatok neki az irodalom csendes rengetegének. És a pihenő őserdőt csakhamar hangossá varázsoltátok, szavatoknak visszhangja támadt, új énekesek keltek szárnyra, új dalokkal, új rügyek nyíltak, korhadtnak vélt fákon. »Az irodalomnak új Magyarországa támadt. »Hasonló reményekkel indulsz-e most is útnak? Hiszed-e, hogy az ügy, melyért Szövetségünk évek óta küzd, át fogja-e járni a nemzet lelkületét, hiszed-e, hogy lapunk lesz a kürtő, melynek messzehajló búgása a gépek mellé szólítja mindazokat, kik velünk együtt azonos hitvallással hiszik, hogy Magyarország jövőjének egy biztos útja van és ez az ország iparosodása. »Úgy érzem, hogy az ország irodalmi renaissance-a nem maradhat elszigetelt tény, renaissance-ok mindenütt egyetemes kultúrjelenségek. Hazánkban is ma minden forrongásban van, új irányítást vár a közélet és fogékony szomjúsággal keresi az új vizeket. »Nem könnyű munkába fogtatok. Az ország hangos az ipar jelszavától, de a szavak nem mentek még át a nemzet vérébe. A közvélemény, mely hirdeti a magyar ipar szeretetét, az ipar képviselőire ezt a szeretetet semmiesetre sem terjeszti ki. Inkább irigységgel tekint az ipar egyes reprezentatív menjének nagy sikereire és nem látja azokat, kik évtizedek óta siker nélkül küzdenek, vagy pedig elbuktak a kezdés óráiban. A közvélemény csak az iparos haladását látja, nem érzi át, hogy minden ipartelephez ezernyi munkásnak jóléte, kulturális haladása fűződik, hogy a munkaadó sikere mindig a munkás emelkedését és a nemzet nagy mérlegének javulását is jelentti.« Majd később azt fejti ki: »Az agráriusok erejét olyan naggyá növelő együttérzés hiányzik a mi sorainkban. Mindenki azzal a kérdéssel foglalkozik csak, mely az ő szűkebb érdekkörét érinti. A vezető kritikája, etikai mozgalmak lekicsinylése általános jelenség. Néhány év előtt a gyáriparosok szervezkedését vállveregető jóindulattal nézték és miután az évi mérlegekben nem lehetett e címen aktív tételt beállítani, sokan haszontalan tehernek tekintették. És ez az érzés még ma sem szállt el teljesen. Ma sem tudják iparosaink teljesen átérezni annak szükségét, hogy a közkérdésekkel és pedig az öszszes kérdésekkel a mi szemüvegünkön át foglalkoznunk kell, hogy a közélet vezetésében részt kell vennünk és hogy végeredményben az etikai eredmények is kihatnak a mérleg alakulására. Ennek a levélnek célkitűzésein láthatjuk meg, hogy mit művelt, milyen eredményt ért el 25 év alatt az a publicisztikai eszköz, melyet a Szövetség a Magyar Gyáriparban magának megteremtett. Mert ha az ipar elleni küzdelem a mai nyomorúságban ádázabb is, mint valaha, ha az üres jelszavaknak, téves és hamis beállításoknak nagyobb a divatjuk és hatásuk, mint bármikor azelőtt és a Szövetség már alig győzi a hamis tételek és hibás adatok megcáfolását, egyet elértünk a negyedszázad folyamán. A magyar gyáripar összetartása a Szövetség keretén belül erősebb, mint valaha s ha az agráriusok politikai befolyása nagyobb is, mint az iparé, viszont a gyáripart fegyelemben, összetartásban, kontsruktív erőben ma mindenki példának idézi. És hogy ez így fejlődött, hogy a gyáripar egységes blokként áll a nemzeti eszmék és nemzeti termelés szolgálatában, ebben része van a 25 esztendős Magyar Gyáriparnak. A kartelilleték végrehajtási utasítása A mezőgazdaságnak az 1933/34. évre nyújtandó kedvezmények tárgyában még a múlt évi június 11-iki hivatalos lapban megjelent 6100. számú kormányrendelet 8. §-a a kartelszerződésekre 0,25 %-os, de legalább évi 1000 pengős illetéket állapít meg. A kartelszerződések illetékének kérdése, a karteltörvényben megállapított kötelező bemutatás kapcsán merült fel, vagyis el kellett dönteni azt a kérdést, hogy a bemutatás folytán a kereskedelmi levél formájában létrejött megállapodás illetékkötelessé válik-e s ha igen, milyen illeték alá esik. A 6100. számú kormányrendelettel illeték megállapítása helyett a bemutatott megállapodások után a kartel által forgalombahozott áruk értéke alapján fizetendő, tehát valójában fogyasztási adó jellegű illeték rovatott ki, amelyet az 1933. évre a január 1-től december 31-ig forgalombahozott áruk után kell leróni s azután 1934 január 1-től kezdődőleg naptári évenként előzetesen kiszabni s havonként minden hónap 15 napjáig esedékes egyenlő részletekben lefizetni. A kartelilletéket megállapító alaprendelet a végrehajtásnál esetleg szükséges részletesebb anyagi vagy alaki szabályok megállapítását a pénzügyminiszterre bízza, aki — tekintettel arra, hogy az alaprendelet igen sok fontos részletkérdést nem tisztázott s ezeket a végre