Magyar Gyáripar, 1936 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-01 / 1. szám

2 MAGYAR GYÁRIPAR 1. szám. kormánytól, hogy fékezze meg azt a rohamot, amelyet az ipar a fogyasztóközönség ellen, elsősorban a leg­nagyobb fogyasztóréteg a mezőgazdaság ellen intéz. Fékezze meg azokat a karteleket, amelyek stb., stb. Megmondhatjuk, hogy ezen a téren nem történt any- nyi, mint amennyit vártunk és ezen a téren min­den követelésünket továbbra is szórul-szóra fenn kell tartanunk«. Majd később: »ha eldicsekszünk arról, hogy magas ipari fejlettségünk mellett Angliába is tudunk iparcikkeket exportálni, akkor jogunk van követelni, hogy legyen versenyképes a magyar ipar a magyar piacon is és ne kelljen lehetetlenül magas vá­mok védelme alá helyezni. Nem szeretnék egy olyan irányzatnak szószólója lenni, mintha a magyar mező- gazdaságban iparellenes felfogás volna. Mi tudjuk ér­tékelni az ipart általános nemzetgazdasági érdekből, tudjuk értékelni az ipart, amely elsősorban munkás­kezeket foglalkoztat; tudjuk és szeretnők értékelni abban a vonatkozásban, hogy a magyar nyersanyago­kat értékesíti. De éppen ami ez utóbbit illeti, meg kell mondanunk őszintén, hogy a magyar ipar nem törek­szik a magyar nyersanyagok után. Tudnunk kell azt, hogy textilárukban, amelyek a mindennapos kenyér után az életszükségletek legfontosabb tényezői, minket ezen a magyar földön, ahol terem a magyar gyapjú, a magyar kender, a magyar len, idegenből importált és sokkal kevesebb értékű pamutba öltöztetnek. Ezek mind olyan dolgok, amelyeken változtatni kell, ha meg akar­juk tartani az ipar iránti megbecsülésünket«. így Koós Mihály, akit nemcsak agrárkörökben tartanak nagyra, de akit mindenütt megbecsülnek, ahol belelát­hattak több évtizedes munkásságának szellemébe és eredményeibe. Mit válaszoljunk erre? hogyan száll­junk szembe egy érdemes és jóhiszemű közéleti férfiú­nak ilyen teljesen alaptalan, in capite et membris té­ves állításaival ? mikor direkt rosszul esik nekünk, hogy vele szemben »alaptalan«, »téves« és hasonló jelzőkkel kell élnünk. Hát Koós Mihálynak magyaráz­zuk, hogy az, amit ő az iparról mond, az nem helytálló, mert igenis 1927. óta az ipari árak lényeges csökke­nése folytán az iparcikkek árai a mezőgazdaság terme­lési költségeiben a mezőgazdaságra kedvezően alakul­tak. Az iparcikkek gyári indexe 1927-ben 98 volt, 1934-ben 77, ami az iparcikkek árának 21.5 százalékos csökkentését jelentette. Még kiáltóbb a vád igasságta- lansága, ha ideírjuk, hogy pld. a mezőgazdasági gépek ára az 1928. évi 100-as indexszámról 1935 októberéig 63.9-re ment vissza, ami a mezőgazdasági gépek árá­nak 36.1 százalékos olcsóbbodását, szérumok és gyógyszer- vegyészeti cikkek, növényvédőszerek az 1927. évi 100-as indexszámról 1935-re 61.7 ment vissza, ami e szerek 38.3 százalékos olcsóbbodását jelenti. De tovább megyünk; Koós Mihálynak magyaráz­zuk, hogy azokban az árakban, melyeket a fogyasztó az iparcikkekért fizet, milyen hatalmas tételű adóin­kasszók vannak elbújtatva! Hogy a textiláruk árában mit jelent a 15%os fázisadó, az 5 százalékos boletta- megterhelés, mit jelentenek a szociális terhek, a meg­növekedett vasúti és postaterhek, mit jelentenek a ka­matterhek, melyeket az állam az iparral szemben sem tör­vénnyel csökkenteni, sem azok egy részét magára vállalni nem hajlandó. Mindennek számokkal való illusztrálása túl­megy egy szerény szemle keretein, meg aztán olyan, adatok ezek, melyek Koós Mihály előtt legalább olyan isme­retesek, mint előttünk. S milyen különös, hogy mikor ő az ő beszámolójában »rohamról« beszél, melyet a ma­gyar ipar a fogyasztóközönség ellen intéz, ugyanakkor — végiglapozva a kitűnően szerkesztett Mezőgazda- sági Közlönyt — azt kell tapasztalnunk, hogy az or­szágos kamara munkája milyen jelentékeny részét fordítja arra, hogy a mezőgazdasági árak feljavításával »roha­mozzák« meg a fogyasztóközönséget. A felár kérdésé­ről szólva pl. örömmel állapítja meg a kamara, hogy né­met és osztrák viszonylatban felárak állapíttattak meg, ami nyilvánvalóan a mezőgazdasági árak feljavítását eredményezi, örömmel állapítja meg, hogy a dohányát­vételi árak felemeltettek, örömmel állapítja meg, hogy a lenmag ára 28.— pengőre emelkedett, és a lucerna­mag helyzete is lényegesen megjavult. Az egyik felszó­laló a gyapjú árának 1.66 pengőről 2.17-re való feleme­lését tartja szükségesnek. Az elnök kijelenti, hogy a mezőgazdaságnak az a kereskedelmi rendszer a leg­megfelelőbb, amely mellett a magyar termelő a legna­gyobb értéket kapja termelvényeért. A földmívelésügyi miniszter azt válaszolja erre, hogy mezőgazdasági vo­natkozásban a magyar áralakulást el kell szakítanunk a világpiaci áralakulástól, amely reánk nézve többnyire kedvezőtlen s a mienket kedvezőbbé kell tennünk, úgy ahogy azt a búzánál, tejnél, gyapjúnál, fánál már si­került is megoldani. íme tehát láthatja Koos Mihály: roham, roham és mindenütt roham, melynek eredmé­nyeként aztán el is érte a mezőgazdaság, hogy az ag­rárolló nyílása alaposan összébbzárult még pedig a Magyar Gazdaságkutató Intézet jelentése szerint az 1933. év végén megvolt mélypontról, mely az agrárolló indexét az 1925—1927. évek 100-as indexéhez képest 63.8 indexet mutatott, a múlt év végéig 85.9-re javult, ami a válság mélypontját jelentő 1933-as évhez képest egy 33.4%-os javulásnak felel meg. A mezőgazdasági cikkek ilyetén drágulása (melyet jórészt a kartelnél karte- labb állami intézkedések idéztek fel), eddig még nem hatott ki döntően az iparcikkek árának alakulására, de hogy végül is ki fog hatni és azokat kartel nélkül is emelni fogja, azt olyan gazdaságilag iskolázott főnek, mint Koós Mihálynak, nem kell magyaráznunk. De hát ha így van, — és így van — akkor magában dől össze Koos Mihály támadása, melyek indítékait sehogy sem tud­juk magunknak megmagyarázni. Aminthogy nem tudjuk megérteni azt az állás­pontját sem, melyet a hazai nyersanyagok itthoni fel­dolgozása dolgában elfoglal. Hát hol itt a baj? mi itt a kifogásolni való? A sörgyárak tán nem a hazai árpát dolgozzák fel s nem boldogan dolgoznák fel, ha a kon­junktúra úgy alakulna, a mai mennyiség dupláját. A szeszipar, a cukoripar, a malomipar, a bőripar, a sza­lámiipar, a konzervipar, a pótkávégyártás, az olajipar, egy csomó vegyészeti ipar nem a hazai nyersanyagter­melésen alapul? Koos Mihály főleg a textilipar dolgát panaszolja. De hát a textilipar ezidőszerint a magyar gyapjútermelés közel 100%-át dolgozza fel. Ami kendert, lent termelünk, azt is a belföldi ipar veszi át száz szá­zalékig, kivéve az exportált mennyiségeket, amelyeknek exportjára azonban éppen a mezőgazdaság helyez súlyt árbiztosítás szempontjából. A fel nem dolgozott kendert a gyáripar cseréli be jutára, tehát a gyár-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék