Magyar Gyáripar, 1936 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1936-01-01 / 1. szám
MAGYAR GYÁRIPAR 1. szám. 4 »Engedjék meg már most, hogy nagyérdemű elnökéhez, Chorin Ferenc tisztelt barátomhoz forduljak. Kortársam-kartársam. És ha a szó eltorzítása ebben az országban nem következett volna be, azt mondanám: elvtársam. Egy évben születtünk. Pályánk nem egy úton haladt, de egy cél felé haladtunk egymással párhuzamosan. Ugyanazon az egyetemen végeztük tanulmányainkat, ugyanaz az egyetem avatott bennünket doktorokká; hosszú időn át a Sándor utcai képviselőházban együttműködtünk, — igaz, nem egy padon, sőt talán nem is egy oldalon, de mindig egy irányban. Úgy hiszem érdekes szavak ezek és kell, hogy példát adjanak azoknak, akik ma különböző meggyőződéssel és a sors különböző helyére állítva szolgálják az ország gazdasági életét, vagy a közéletet. Azt hiszem a Vámpolitikai Központ tagjai egyetértenek velem, amikor a közgyűlésnek azt indítványozom, hogy közgyűlésünk emlékezzék meg kegyelettel a magyar vámpolitika úttörőjéről. Áttérve a gazdaságpolitikai kérdésekre, kiemelte az elnök, hogy nemzetközi és a magyarországi konjunkturális tünetek kétségen kívül javulásról szólanak és a javulás észrevehető a mezőgazdaságban is, bár a terméseredmények egyenetlenek és nem kielégítők. Megfelel a Vámpolitikai Központ tradícióinak, hogy a mezőgazdasági értékesítés kérdéseivel behatóan foglalkozunk, mert sohasem tévesztettük szem elől a három termelési ág szoros kapcsolatát. Ettől eltekintve, a mezőgazdaság vásárlóképességének jelentőségét az iparra és kereskedelemre és a külkereskedelmi mérlegünkre nézve félreismerni nagy hiba volna. A szorosabban vett kereskedelempolitikai események közül kiemeli csehszlovákiai viszonylatban a szerződéses állapot helyreállítását, azután azt a gyakorlatilag még fontosabb eseményt, amely a felárak egységesítésével devizapolitikánkban állott be. Bizonyos mértékig új irányban indulunk s az intézkedések hatásairól ma még világos képet adni nem tudunk. Kétségtelen azonban, hogy a jegybankot legutóbbi intézkedéseiben is a pengő értékének megóvása vezette.« Az élénk helyesléssel fogadott elnöki megnyitó után Lengyel Géza igazgató ismertette az évi jelentést. Ennek kapcsán foglalkozott azokkal a tulajdonképpeni vámpolitikai kérdésekkel is, amelyek csak akkor kerülnének előtérbe, ha fellebbentenék a kompenzációs, klíring és devizaintézkedések, valutáris és forgalmi korlátozások szövevények sűrű fátyolét. De a szorosan vett kereskedelmi politikai intézmények is sokkal bonyolultabb rajzzal mutatkoznak, mint a valutáris és forgalmi szabadság idejében. Az áttekinthetőséget befolyásolják elsősorban az 1931-ben előbb Magyarország és Ausztria között létrejött, majd később a Rómában Magyarország, Ausztria és Olaszország között kötött egyezmények. Ezeknek intézkedésein kívül Ausztria nyílt preferenciális előnyöket is élvez számos iparcikkére Olaszországtól s preferenciális kedvezményeket részben élvez, részben igényel Lengyelországtól, Csehországtól, Franciaországtól. A középeurópai vámpolitika kétségen kívül elhajlott 1925— 1931 között követett irányától. A fordulat nem éles és nem teoretikus; a szerződések nem ejtik el a legnagyobb kedvezményes formulát, a kivételek nincsenek szabályozva, de toleráltatnak. Azt kellene feltételezni, hogy a preferenciális gondolat nem nagyon csábíthatja az olyan elaprózott ipari kivitelben érdekelt államokat, mint amilyen Ausztria. Hiszen rendkívül sok, részben igen távoli országban kellene különös vámelőnyöket szereznie, hogy ezeknek komoly hatásuk legyen összexportjára. A folyó év első kilenc hónapjában az ausztriai export legnagyobb tétele a Németországban elhelyezett: a kivitel 13%-a, Magyarországba irányult az ausztriai kivitel 10%-a, Olaszországba 11%-a, Lengyelországba 5%-a, Csehországba 9%-a. A fennmaradó rész még jobban elforgácsolt. Ennek ellenére egy mérvadó osztrák gazdasági férfiú, Karl Buresch miniszter, a Niederösterreichischer Gewerbeverein december 13-án tartott előadásában igen határozottan a preferenciális megállapodások mellett nyilatkozott s arra utalt, hogy a jövőben a legnagyobb kedvezményes szerződések erősen háttérbe fognak szorulni. A preferenciális gondolatban valóban nagyon sok a csábító. Helyesebben szólva, nagyon sok a megvesztegető abban a kritikában, amely a legnagyobb kedvezményes megállapodásokat már a háború előtt és azóta is kísérte. A lényege a kritikának rövidre fogva ismeretesen az, hogy vámtarifális engedmények egész hosszú sorát nyitjuk az egyik államnak — amellyel szemben okunk van kedvezményeket adni — és a valóságban a Meistbegünstigung-klauzula alapján egészen más államok veszik azokat igénybe, olyan államok, amelyeknek tudatosan, nem biztosítottunk volna hasonló kedvezményeket. Ez a kritika csak annyiban jogos, amenynyiben indokolttá tesz bizonyos óvatosságot a tarifaszerződések megkötésénél. A háború előtti időkkel szemben egyébként is csökkent az említett veszély. Már 1925—31 között is (megelőzően a békeszerződés is megbénította szabad elhatározásunkat) szokássá vált a szerződéseknek elég gyakori revíziója; ezek alkalmával mód nyílt a céljukat tévesztett tételeket kiküszöbölni, ami a valóságban ismételten meg is történt. Ennél azonban fontosabb végiggondolni a preferenciális szisztéma menetét. Amint látjuk, a preferenciális szerződések nem maradnak elszigetelten. Magyarország kap ilyen kedvezményeket elsősorban agrárcikkeire Ausztriától, vagy más államtól, de az idők folyamán Ausztria más agrárállamoknak is ad hasonló engedményeket, sőt ezeknek az államoknak a sora szaporodik. Egy ideig ezek a kedvezmények kétségen kívül kivételt jelenthetnek a legnagyobb kedvezmény elve alól. De minél jobban általánossá válnak, annál valószínűbb az olyan formula, amelyek mellett igénybe veheti ezeket harmadik állam is, esetleg a reciprocitáshoz hasonló konstrukció alapján, ellenkedvezmények fejében. Jól tudjuk, hogy Magyarországot nem valami elméleti meggondolás vezette, midőn a legsúlyosabb agrárválság idejében mezőgazdasági exportcikkeinek preferenciális elbánást igyekezett biztosítani. Ez a törekvés az agrárállam részéről általában indokolt. Magyarország még 1931-ben egész kivitelének csaknem