Magyar Gyáripar, 1937 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1937-10-01 / 10. szám

10. szám. MAGYAR GYÁRIPAR A részletügyletek szabályozása (dr. K. K.) A háború alatt a minisztérium 4172— 1916. szám alatt ugyanennek az évnek december 11-én életbelépett rendeletével szabályozta varrógépeknek részletfizetésre való vételét, s ennek a rendeletnek in­tézkedéseit a 4838/1917. M. E. számú rendelet kiter­jesztette a mezőgazdasági gépekre is. Ez utóbbi rende­let a háború utolsó évében, 1918 évi január 1-én lépett életbe, tehát oly időpontban, amidőn az áruhitelezés, így mezőgazdasági gépeknek részletfizetésre való vé­tele is csaknem teljesen megszűnt. Az összeomlást követő inflációs években tudvalévően áruhitelezésről egyáltalán nem lehetett szó, és a szóbanforgó rende­letek még az infláció alatt, 1922-ben hatályon kívül helyeztettek. Az a körülmény tehát, hogy ezek a ren­deletek formailag négy éven át érvényben voltak, az adott körülmények között nem jelentheti azt, hogy azok varrógépeknek, illetőleg mezőgazdasági gépeknek rész­letfizetésre való vételénél tényleg alkalmazásba kerül­tek s így megfelelő gyakorlati tapasztalatok állanak rendelkezésre abban a tekintetben, hogy minő kihatás­sal voltak a gazdasági életre, illetőleg amennyiben e rendeletek érvényességének tartama alatt a korlátozá­sok következtében komolyabb nehézségek nem merültek fel, ez semmiesetre sem szolgálhat indokul arra nézve, hogy a korlátozások újból való életbeléptetése sem fog a gazdasági életben nagyobb zökkenőket előidézni. Az igazságügyminisztérium pedig nyilván ebből a felfogásból indult ki, amidőn körülbelül két esztendővel ezelőtt napirendre tűzte az áru­részletügyletek szabá­lyozásának kérdését, oly kérdőpontok alapján, amelyek nyilvánvalóan a háborús rendeletben foglalt korláto­zásoknak újból való életbeléptetésére irányultak. Szö­vetségünk, de tudomásunk szerint a többi érdekképvi­seletek is csaknem egyhangúan az igazságügyminisz­térium által javasolt korlátozások ellen foglaltak állást, mint amelyek alkalmasak arra, hogy a hitelezésnek ezt a formáját háttérbe szorítsák, s iparcikkeknek részlet­­fizetésre való eladását, illetőleg vételét megnehezítsék, sőt lehetetlenné tegyék. Az érdekképviseleteknek ezen állásfoglalása dacára az igazságügyminisztérium mégis egy törvényjavaslatot dolgozott ki, egyelőre »mezőgaz­dasági gépek, varrógépek és kerékpárok részletfizetésre vételéről«, s ebben a törvényjavaslatban úgyszólván lemásolta azokat a rendelkezéseket, amelyek a háború végén és az infláció első éveiben érvényben volt ren­deletekben foglaltattak, csupán kiterjesztve ezeket ke­rékpároknak részletfizetésre való vételére is. A törvényjavaslat által tervezett szabályozás tehát egyelőre csupán mezőgazdasági gépek, kerékpárok és varrógépek részletfizetésre való vételére vonatkoznék, de egyrészről a javaslat 13. §-a értelmében miniszter­­tanácsi határozattal a tervezett rendelkezések kiter­jeszthetők más iparcikkek részletfizetésre való véte­lére is, másrészről egészen kétségtelen, hogy a bírói gyakorlat ezeket a rendelkezéseket, ha azok törvénnyé válnak, más iparcikkek részletfizetésre vételénél is alkalmazni fogja. A törvényjavaslattal tehát nemcsak a közvetetlenül érintett szakmák szempont­jából, de általában az ipari termelés szempontjából is behatóan kellett foglalkoznunk, hogy ennek kihatásait minden vonatkozásban tisztázzuk. Ami mindenekelőtt a mezőgazdasági gépeknek részletfizetésre eladását illeti, azt kellett megállapíta­nunk, hogy a törvényjavaslat által szabályozni kívánt részletügyletek és a mezőgazdasági gépgyárak áruhite­lezése között alapvető, lényeges különbség van. A me­zőgazdasági gépek eladásai nem árurészletügyletek a szónak közönséges értelmében, úgyhogy azok a rendel­kezések, amelyeket a törvényjavaslat kíván életbe lép­tetni, a mezőgazdasági gépgyárak által nyújtott áru­hitelekre egyáltalán nem is alkalmazhatók, pedig az áruhitelezésnek igen jelentős szerepe van a mezőgazda­­sági gépgyárak üzletében, akár kisebb értékű mezőgaz­dasági gépről, akár sokezer pengő értékű nagyobb gépekről van szó. Elsősorban a mezőgazdaságnak is komoly érdeke ezen áruhitelezés megszokott formájá­nak lehetővé tétele, amelynek lényege abban áll, hogy a vétel kapcsán fizetett előleg levonása után a gyár által hitelezett vételárhátralék két-három, de rendsze­rint csak évenként egyszer esedékes részletben fize­tendő, s a mindenkor hátralékos vételár után a vevő megállapított kamatot fizet. Vajjon miként egyeztethető össze az áruhitelezésnek ez a formája a törvényjavas­latnak azzal a rendelkezésével, hogy a részletfizetési kedvezmény csak két esedékes részlet elmulasztása esetén vonható meg, amidőn a vevő a hátralékos hite­lezett vételárat esetleg csak két részletben köteles fizetni, de különösen hogyan egyeztethető össze a tör­vényjavaslatnak azzal az imperatív rendelkezésével, hogy­­ha a vevő még le nem járt részletet­­előre meg­fizet, az új részletnek a fizetéstől a lejáratig számított törvényes kamatlábnak megfelelő kamatát javára kell számítania. Hiszen a mezőgazdasági gépgyárak eladási rendszere szerint a vevő mindig csak a hátralékos vé­telár után fizet kamatot, tehát ha előre fizet egy rész­letet, a hátralék, s ezzel a hátralék után fizetendő kamat is automatikusan csökken. A törvényjavaslat azonban az előbb említett rendelkezéssel minden ellen­kező megállapodást hatálytalannak minősít, tehát ezen rendelkezés mellett a mezőgazdasági gépgyárak meg­szokott és bevált eladási rendszere természetesen nem volna fenntartható, nem szólva a törvényjavaslatnak egyéb rendelkezéseiről, amelyekről még alább lesz szó, s amelyek magát az áruhitelezést is úgyszólván lehe­tetlenné teszik. Külön kell foglalkoznunk a kerékpárok és varró­gépek részletfizetésre való eladásával, amely eladás tényleg árurészletügylet formájában történik, de itt, legalább amennyiben gyárak részletfizetésre való el­adásairól van szó, a fenti imperatív rendelkezésre annál kevésbbé van szükség, mert a vonatkozó körleve­­lek szerint enélkül is a vevő, ha egy részletet előre törleszt, vagy a hátralékos vételárat előre megfizeti, kamattérítésben, illetőleg ami ugyanazt jelenti, áren­gedményben részesül. Itt tehát semmi szükség az állam gyámkodására a vevő érdekében, különösen nincs szük­sége a vevőnek egy olyan gyámkodásra, amely az áru­­hitelezést az eladó számára lehetetlenné teszi. Termé­szetesen még súlyosabban érintik az ilyen korlátozó­ t

Next