Magyar Gyáripar, 1937 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1937-10-01 / 10. szám
10. szám. MAGYAR GYÁRIPAR A részletügyletek szabályozása (dr. K. K.) A háború alatt a minisztérium 4172— 1916. szám alatt ugyanennek az évnek december 11-én életbelépett rendeletével szabályozta varrógépeknek részletfizetésre való vételét, s ennek a rendeletnek intézkedéseit a 4838/1917. M. E. számú rendelet kiterjesztette a mezőgazdasági gépekre is. Ez utóbbi rendelet a háború utolsó évében, 1918 évi január 1-én lépett életbe, tehát oly időpontban, amidőn az áruhitelezés, így mezőgazdasági gépeknek részletfizetésre való vétele is csaknem teljesen megszűnt. Az összeomlást követő inflációs években tudvalévően áruhitelezésről egyáltalán nem lehetett szó, és a szóbanforgó rendeletek még az infláció alatt, 1922-ben hatályon kívül helyeztettek. Az a körülmény tehát, hogy ezek a rendeletek formailag négy éven át érvényben voltak, az adott körülmények között nem jelentheti azt, hogy azok varrógépeknek, illetőleg mezőgazdasági gépeknek részletfizetésre való vételénél tényleg alkalmazásba kerültek s így megfelelő gyakorlati tapasztalatok állanak rendelkezésre abban a tekintetben, hogy minő kihatással voltak a gazdasági életre, illetőleg amennyiben e rendeletek érvényességének tartama alatt a korlátozások következtében komolyabb nehézségek nem merültek fel, ez semmiesetre sem szolgálhat indokul arra nézve, hogy a korlátozások újból való életbeléptetése sem fog a gazdasági életben nagyobb zökkenőket előidézni. Az igazságügyminisztérium pedig nyilván ebből a felfogásból indult ki, amidőn körülbelül két esztendővel ezelőtt napirendre tűzte az árurészletügyletek szabályozásának kérdését, oly kérdőpontok alapján, amelyek nyilvánvalóan a háborús rendeletben foglalt korlátozásoknak újból való életbeléptetésére irányultak. Szövetségünk, de tudomásunk szerint a többi érdekképviseletek is csaknem egyhangúan az igazságügyminisztérium által javasolt korlátozások ellen foglaltak állást, mint amelyek alkalmasak arra, hogy a hitelezésnek ezt a formáját háttérbe szorítsák, s iparcikkeknek részletfizetésre való eladását, illetőleg vételét megnehezítsék, sőt lehetetlenné tegyék. Az érdekképviseleteknek ezen állásfoglalása dacára az igazságügyminisztérium mégis egy törvényjavaslatot dolgozott ki, egyelőre »mezőgazdasági gépek, varrógépek és kerékpárok részletfizetésre vételéről«, s ebben a törvényjavaslatban úgyszólván lemásolta azokat a rendelkezéseket, amelyek a háború végén és az infláció első éveiben érvényben volt rendeletekben foglaltattak, csupán kiterjesztve ezeket kerékpároknak részletfizetésre való vételére is. A törvényjavaslat által tervezett szabályozás tehát egyelőre csupán mezőgazdasági gépek, kerékpárok és varrógépek részletfizetésre való vételére vonatkoznék, de egyrészről a javaslat 13. §-a értelmében minisztertanácsi határozattal a tervezett rendelkezések kiterjeszthetők más iparcikkek részletfizetésre való vételére is, másrészről egészen kétségtelen, hogy a bírói gyakorlat ezeket a rendelkezéseket, ha azok törvénnyé válnak, más iparcikkek részletfizetésre vételénél is alkalmazni fogja. A törvényjavaslattal tehát nemcsak a közvetetlenül érintett szakmák szempontjából, de általában az ipari termelés szempontjából is behatóan kellett foglalkoznunk, hogy ennek kihatásait minden vonatkozásban tisztázzuk. Ami mindenekelőtt a mezőgazdasági gépeknek részletfizetésre eladását illeti, azt kellett megállapítanunk, hogy a törvényjavaslat által szabályozni kívánt részletügyletek és a mezőgazdasági gépgyárak áruhitelezése között alapvető, lényeges különbség van. A mezőgazdasági gépek eladásai nem árurészletügyletek a szónak közönséges értelmében, úgyhogy azok a rendelkezések, amelyeket a törvényjavaslat kíván életbe léptetni, a mezőgazdasági gépgyárak által nyújtott áruhitelekre egyáltalán nem is alkalmazhatók, pedig az áruhitelezésnek igen jelentős szerepe van a mezőgazdasági gépgyárak üzletében, akár kisebb értékű mezőgazdasági gépről, akár sokezer pengő értékű nagyobb gépekről van szó. Elsősorban a mezőgazdaságnak is komoly érdeke ezen áruhitelezés megszokott formájának lehetővé tétele, amelynek lényege abban áll, hogy a vétel kapcsán fizetett előleg levonása után a gyár által hitelezett vételárhátralék két-három, de rendszerint csak évenként egyszer esedékes részletben fizetendő, s a mindenkor hátralékos vételár után a vevő megállapított kamatot fizet. Vajjon miként egyeztethető össze az áruhitelezésnek ez a formája a törvényjavaslatnak azzal a rendelkezésével, hogy a részletfizetési kedvezmény csak két esedékes részlet elmulasztása esetén vonható meg, amidőn a vevő a hátralékos hitelezett vételárat esetleg csak két részletben köteles fizetni, de különösen hogyan egyeztethető össze a törvényjavaslatnak azzal az imperatív rendelkezésével, hogyha a vevő még le nem járt részletetelőre megfizet, az új részletnek a fizetéstől a lejáratig számított törvényes kamatlábnak megfelelő kamatát javára kell számítania. Hiszen a mezőgazdasági gépgyárak eladási rendszere szerint a vevő mindig csak a hátralékos vételár után fizet kamatot, tehát ha előre fizet egy részletet, a hátralék, s ezzel a hátralék után fizetendő kamat is automatikusan csökken. A törvényjavaslat azonban az előbb említett rendelkezéssel minden ellenkező megállapodást hatálytalannak minősít, tehát ezen rendelkezés mellett a mezőgazdasági gépgyárak megszokott és bevált eladási rendszere természetesen nem volna fenntartható, nem szólva a törvényjavaslatnak egyéb rendelkezéseiről, amelyekről még alább lesz szó, s amelyek magát az áruhitelezést is úgyszólván lehetetlenné teszik. Külön kell foglalkoznunk a kerékpárok és varrógépek részletfizetésre való eladásával, amely eladás tényleg árurészletügylet formájában történik, de itt, legalább amennyiben gyárak részletfizetésre való eladásairól van szó, a fenti imperatív rendelkezésre annál kevésbbé van szükség, mert a vonatkozó körlevelek szerint enélkül is a vevő, ha egy részletet előre törleszt, vagy a hátralékos vételárat előre megfizeti, kamattérítésben, illetőleg ami ugyanazt jelenti, árengedményben részesül. Itt tehát semmi szükség az állam gyámkodására a vevő érdekében, különösen nincs szüksége a vevőnek egy olyan gyámkodásra, amely az áruhitelezést az eladó számára lehetetlenné teszi. Természetesen még súlyosabban érintik az ilyen korlátozó t