Magyar Gyáripar, 1938 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1938-01-01 / 1. szám

1. szára. MAGYAR GYÁRIPAR GYÁRIPAPIHIPEK Budapesti Nemzetközi Vásár Szent István jubiláris esztendejének bevezető első nagy eseménye lesz a Budapesti Nemzetközi Vásár, amely az idén április 29-től május 9-ig tart. A vásárt, úgy mint a múlt esztendőben, Szövetségünk a Buda­pesti Kereskedelmi és Iparkamarával közösen rendezi. A vásár előkészületei természetesen már hosszú hónapok óta folynak. Elgondolásaiban kész az új vá­sárterület, az elrendezésében teljesen új alapokra fek­tetett vásárváros. De folyamatban van természetesen a kiállítók jelentkezése is, sőt e munkálatok első sza­kaszán már túl jutott a vásár. A vásárnak, jórészt a szükséges építési tervei mielőbbi végleges elkészí­tése érdekében, tudni kell idejében azt, hogy nagyjá­ból hány kiállítója lesz, mekkora területi igénnyel és mely főbb csoportokkal kell számolnia. A vásár a je­lentkezéseket épp ezért azzal szokta siettetni, hogy azoknak a kiállítóknak, akik az előkészítés során a jelentetési első ciklusában közölték részvételi szándé­kukat, 10%-os helydíjkedvezményt biztosít. A kedvezményes jelentkezés időpontja január 26-én zárult le. Eddig az időpontig valamivel több mint 1200 kiállító jelentkezett már a vásárra, ami — figye- lembe véve, hogy az elmúlt vásárokon átlag 1800 ki­kiállító szokott résztvenni — annyit jelent, hogy az 1938. évi vásár kiállítói valamivel több mint kéthar­madának részvétele már biztosítva van. Az idén újból a vas-, gép- és elektromossági ipa­rok igénylik a legtöb területet. Igen jelentékeny szám­mal közölte részvételi szándékát a textilipar is, amely mellett külön meg kell emlékezni a konfekcióiparok­ról és ezeknek az évek során egyre növekvő részvéte­léről. Széles teret fog elfoglalni újból az élelmiszer­szakmának főképpen az a része, amely a magyar mezőgazdasági nyersanyagok gyáripari feldolgozásá­val foglalkozik. Az építkezési piac kedvező helyzeté­vel és jogos optimizmusával függ össze, hogy ez évben különösen nagy mértékben kifejlődő építőipari cso­portja lesz, aminek viszont természetes folyománya, hogy az eddiginél fokozottabb részvételi kedvet látunk a különböző lakberendező- és fűtési technikával kap­csolatos iparok részéről is. Örvendetes jelenség, hogy ez évben a külföldi államok részéről is feltűnő nagy érdeklődés mutat­kozik. A már több ízben kedves vendégként üdvözölt olasz és osztrák kiállítókon felül ez évben Francia­­ország, Egyiptom, India, Brazília is jelentkezett, sőt közvetlen befejezés előtt állnak a Jugoszláviával, Gö­rögországal és az eddigi magyar vásáron soha részt nem vett csehszlovák illetékes körökkel, valamint né­hány tengerentúli és távolkeleti országokkal folyta­tott megbeszélések is. Piacra kerültek már a vásár propagandanyomtat­ványai. A 17 nyelv­variációban készült plakátok, rek­lámbélyegek, röplapok és egyéb ismertető­ nyomtatvá­nyok negyvenhét ország területén már mindenütt ott vannak a vásári tb. képviseletek, a magyar külképvise­leti hatóságok és az utazási irodák kezén. Voltaképpen tehát megtörtént már minden, ami a vásár átgondolt gyakorlati megszervezéséhez szüksé­ges, úgyhogy a vásár már záróterminust is tűzhetett ki a cégek jelentkezésének elfogadására. E határozat szerint a vásár vezetősége már csak a február 15-ig bezárólag jelentkező cégek elhelyezéséért vállal fele­lősséget, míg az ennél később jelentkezők helyigényét csak a még esetleg fenmaradó területek arányában fogják elintézni. Az idén, Szent István évében különösen nagyszabá­súnak ígérkező vásár előmunkálatai közben jelent meg a vásár ügyvezető igazgatójának, Hallósy Istvánnak leg­felsőbb kitüntetése: a hivatalos lap január 25-i száma közli a legfelsőbb kéziratot, amellyel a kormányzó úr őfőméltósága a m. kir. miniszterelnök előterjeszté­sére Hallósy Istvánnak, a Budapesti Nemzetközi Vá­sár igazgatójának a magyar kézműipari termékek kol­lektív propagandájának szolgálatában kifejtett érté­kes működése elismeréséül a m. kir. kormányfőtaná­csosi címet adományozta. A kitüntetés osztatlan örö­met keltett mindazokban a körökben, amelyek Hallósy István egész kivételes szervezőképességét és a Buda­pesti Nemzetközi Vásár fejlesztése körül szerzett ér­demeit ismerik. Tizennégy esztendő óta működik mint ügyvezető igazgató a nemzetközi vásár irodájának élén, s értékes munkájával mindenesetre nagy része van abban, hogy a vásár ez idő alatt a magyar gaz­dasági élet és a magyar idegenforgalom jelentős intéz­ményévé fejlődött. Szerszámgépek GLUCK és Dr KOVÁCS BUDAPEST, V., VÁCI ÚT 10. — TELEFON: 12-15-93­ 5

Next