Magyar Gyáripar, 1939 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1939-01-20 / 1. szám

2 MAGYAR GYÁRIPAR ngar is s a magyar tárgyalók igen nagy körültekintésére lesz szükség, hogy megfelelő kompromisszumokkal a ter­melés minden r­étege komoly érdekeinek kielégítését biz­tosítsák. Az előkészítő munkálatok már mgtörténtek, így az osztrák Anschluss közvetlen következménye gyanánt szükséges intézkedéseket foglalja magában a tavasszal Berlinben lefolyt tárgyalások után, 1938 május 7-én megkötött árucsere- és fizetési egyezmény. Ez az egyez­mény lényegileg az Ausztriából az előző évben tényleg behozott mennyiségekkel növeli a Németországnak már előzően biztosított magyar behozatali kontingenseket, a régi 1932-es magyar—osztrák kereskedelmi szerződés ta­rifarendelkezéseit pedig, helyesebben szólva a magyar részről tett engedményeket, beolvasztja a fennálló ma­gyar—német kereskedelmi szerződésbe. Az őszi német területváltozás, tehát a szudétaterü­­letekkel való nagyobbodása következtében szükségessé vált legsürgősebb intézkedéseket a decemberi berlini tárgyalások során tették meg a két kormány képviselői. Az 1939 január 1-től érvényes új egyezményben, illető­leg pótegyezményben a régi behozatali kontingenseket fenntartva egy sor árura új behozatali kontingenseket biztosítottunk Németországnak. Egyidejűleg a szudéta­­területek csatlakozása miatt szükségessé vált fizetési kérdésekre nézve is új átmeneti intézkedések történtek; ezeket a Magyar Nemzeti Bank december 22-i 322. számú körlevele közölte. Az új fizetési megállapodás egyik leglényegesebb intéz­kedése az, hogy a magyar-német devizakompenzáció kere­tében a német importőr annyi AM-ot köteles a deviza­kompenzációban befizetni, amennyi szükséges ahhoz, hogy a magyar exportőr ugyanazt a pengőösszeget kapja, amelyet a magyar—csehszlovák fizetési forgalom keretében a csehszlovák korona-kifizetésre érvényes min­denkori hivatalos pénzárfolyam és a vételi (alacsonyabb) felár (ez időszerint P 11.79+45% ( 17.10) figyelembe vétele mellett kapott volna, a magyar importőr pedig oly pénzösszegnek megfelelő BM-összeget köteles a ma­gyar—német devizakompenzáció keretében átutalni, amely pénzösszeg­­a magyar—csehszlovák fizetési for­galom keretében a csehszlovák korona­ kifizetésre érvé­nyes mindenkori hivatalos áruárfolyam és az eladási (magasabb) felár (ezidőszerint P 11.93+46% — P 17.48) figyelembevétele mellett került volna átutalásra. Külön intézkedik azután is megállapodás az 193­. november 2-ig szállított és időközben még ki nem egyen­lített áruk ellenértékének elszámolása tekintetében. Az a gazdaságpolitikai rendezés, amely most még Magyarország és Németország között hátra van, termé­szetesen nem történhet olyan mechanikus alapon, mint ahogyan sikerült — minden zökkenő nélkül — megoldani például az osztrák Anschluss következtében szükségessé vált forgalomrendezési kér­déseket. Nemcsak Németország növekedett meg a szudétanémet területekkel, hanem Ma­gyarország ugyancsak Csehszlovákiától kapta vissza a felvidék magyarlakta területeit. Az erősen megnöveke­dett Németország tehát egy valamivel szintén megna­gyobbodott Magyarországgal áll szemben, viszont gyen­gébbé és kisebbé vált Magyarország másik partnere, Csehszlovákia. A német—magyar forgalom alapjának rendezése, ha formailag nem is, de lényegileg kapcso­­latban van tehát az új német—cseh és magyar­—cseh megállapodásokkal. A német—osztrák Anschluss mélyreható gazdasági következményei közül ki kell emelnünk a Brocchi-rend­­szernek megszűnését Magyarország és Ausztria között s ezzel ennek a rendszernek, mintegy hatéves fennállása után, teljes letűnését, miután Olaszország és Ausztria között már 1938 január 1-e óta nem volt érvényben. A rendszer lényege ismeretesen: az egyik ország kivitelé­nek eléggé bonyolult számítás alapján való támogatása, az importőrország által. Érvényben volt Magyarország és Ausztria között 1932 július 21-e óta. Célja elsősorban az ausztriai ipari kivitel élénkítése volt Olaszország felé s a magyar mezőgazdasági kivitel fellendítése Olasz­ország és Ausztria felé. A rendszer keretében nagyon sok ipari védő vámtétel igen lényeges — bár a nagyközön­ség előtt nem ismeretes — tényleges leszállításában kö­vetkezett be, anélkül, hogy a fogyasztás ennek előnyét látta volna. Olaszországgal már január 1-től az új alapon létre­jött gazdasági egyezmény volt érvényben s ezt az egyez­ményt tartották fenn kevés változtatással az idei jú­niusi tárgyalásokon az 1938/39. gazdasági évre is. A forgalom, mint már említettük, nem alakult kedvezően Itáliával. Még 1937-ben mutatkoztak az abesszíniai há­ború hatásai s az első tizenegy hónapban 27 millió pengő behozatal mellett 67 millió pengő kivitelt értünk el. 1938 ugyanazon időszakában a behozatal 22 millió pengőre, a kivitel 41 millióra s a kiviteli felesleg 40 millióról 20 millióra csökkent, úgyhogy lényegesen meg­csappantak líraköveteléseink is, amelyek a közelmúltban bőségesen álltak rendelkezésre. Az árucsere- és fizetési egyezmények egész sorát hozta létre az a szakadatlan és fáradságos részletmunka, amely növekvő terjedelmben tartott az idén is az illeté­kes hivatalokban, a kereskedelemügyi, ipari és külügy­minisztériumban, Külkereskedelmi Hivatalban és így tovább. Belgiummal 1938 február 12-én, Finnországgal augusztus 15-én, Lengyelországgal május 30-án, Norvé­giával február 23-án, Svájccal július 23-án kötöttünk ilyen egyezményt. Franciaországgal a forgalom az 1938. évben annak az árucsere- és fizetési egyezménynek alapján bonyoló­dott le, melyet a két kormány 1937 december 21-én írt alá. Az év folyamán Franciaország koncedálta Magyar­­országnak a parcellánáruk kedvezményes vámtételeit, Magyarország pedig különböző selyemszövetekre adott Franciaországnak vámkedvezményt. A szomszédos államok közül Romániával a forgalom és a fizetés lebonyolításában állandóan kisebb-nagyobb nehézségek mutatkoznak. Jugoszláviával változatlanul fennáll az 1936 decemberében kötött s 1937 január 1-én életbe lépett árucsere- és fizetési egyezmény; érvényes­ségét az elmúlt év végén jegyzékváltás útján félévre meghosszabbították. A gazdasági atmoszféra a két ál­lam között állandóan javuló s az előző évekhez képest a közszállítások terén is jobban érvényesül már a gyár­ipar. A kép teljessége kedvéért meg kell említenünk, hogy az árucseregyezmények és fizetési megállapodások hosszú során kívül egy valóságos kereskedelmi szerző­dést is kötöttünk, még­pedig Argentínával, az 1937. év végén, így most már az egyik legfontosabb délamerikai állammal is szerződéses viszonyba kerültünk, kölcsönös, legnagyobb kedvezmény elve alapján. Lengyel Géza 1. szám.

Next