Magyar Gyáripar, 1939 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-20 / 1. szám
2 MAGYAR GYÁRIPAR ngar is s a magyar tárgyalók igen nagy körültekintésére lesz szükség, hogy megfelelő kompromisszumokkal a termelés minden rétege komoly érdekeinek kielégítését biztosítsák. Az előkészítő munkálatok már mgtörténtek, így az osztrák Anschluss közvetlen következménye gyanánt szükséges intézkedéseket foglalja magában a tavasszal Berlinben lefolyt tárgyalások után, 1938 május 7-én megkötött árucsere- és fizetési egyezmény. Ez az egyezmény lényegileg az Ausztriából az előző évben tényleg behozott mennyiségekkel növeli a Németországnak már előzően biztosított magyar behozatali kontingenseket, a régi 1932-es magyar—osztrák kereskedelmi szerződés tarifarendelkezéseit pedig, helyesebben szólva a magyar részről tett engedményeket, beolvasztja a fennálló magyar—német kereskedelmi szerződésbe. Az őszi német területváltozás, tehát a szudétaterületekkel való nagyobbodása következtében szükségessé vált legsürgősebb intézkedéseket a decemberi berlini tárgyalások során tették meg a két kormány képviselői. Az 1939 január 1-től érvényes új egyezményben, illetőleg pótegyezményben a régi behozatali kontingenseket fenntartva egy sor árura új behozatali kontingenseket biztosítottunk Németországnak. Egyidejűleg a szudétaterületek csatlakozása miatt szükségessé vált fizetési kérdésekre nézve is új átmeneti intézkedések történtek; ezeket a Magyar Nemzeti Bank december 22-i 322. számú körlevele közölte. Az új fizetési megállapodás egyik leglényegesebb intézkedése az, hogy a magyar-német devizakompenzáció keretében a német importőr annyi AM-ot köteles a devizakompenzációban befizetni, amennyi szükséges ahhoz, hogy a magyar exportőr ugyanazt a pengőösszeget kapja, amelyet a magyar—csehszlovák fizetési forgalom keretében a csehszlovák korona-kifizetésre érvényes mindenkori hivatalos pénzárfolyam és a vételi (alacsonyabb) felár (ez időszerint P 11.79+45% ( 17.10) figyelembe vétele mellett kapott volna, a magyar importőr pedig oly pénzösszegnek megfelelő BM-összeget köteles a magyar—német devizakompenzáció keretében átutalni, amely pénzösszega magyar—csehszlovák fizetési forgalom keretében a csehszlovák korona kifizetésre érvényes mindenkori hivatalos áruárfolyam és az eladási (magasabb) felár (ezidőszerint P 11.93+46% — P 17.48) figyelembevétele mellett került volna átutalásra. Külön intézkedik azután is megállapodás az 193. november 2-ig szállított és időközben még ki nem egyenlített áruk ellenértékének elszámolása tekintetében. Az a gazdaságpolitikai rendezés, amely most még Magyarország és Németország között hátra van, természetesen nem történhet olyan mechanikus alapon, mint ahogyan sikerült — minden zökkenő nélkül — megoldani például az osztrák Anschluss következtében szükségessé vált forgalomrendezési kérdéseket. Nemcsak Németország növekedett meg a szudétanémet területekkel, hanem Magyarország ugyancsak Csehszlovákiától kapta vissza a felvidék magyarlakta területeit. Az erősen megnövekedett Németország tehát egy valamivel szintén megnagyobbodott Magyarországgal áll szemben, viszont gyengébbé és kisebbé vált Magyarország másik partnere, Csehszlovákia. A német—magyar forgalom alapjának rendezése, ha formailag nem is, de lényegileg kapcsolatban van tehát az új német—cseh és magyar—cseh megállapodásokkal. A német—osztrák Anschluss mélyreható gazdasági következményei közül ki kell emelnünk a Brocchi-rendszernek megszűnését Magyarország és Ausztria között s ezzel ennek a rendszernek, mintegy hatéves fennállása után, teljes letűnését, miután Olaszország és Ausztria között már 1938 január 1-e óta nem volt érvényben. A rendszer lényege ismeretesen: az egyik ország kivitelének eléggé bonyolult számítás alapján való támogatása, az importőrország által. Érvényben volt Magyarország és Ausztria között 1932 július 21-e óta. Célja elsősorban az ausztriai ipari kivitel élénkítése volt Olaszország felé s a magyar mezőgazdasági kivitel fellendítése Olaszország és Ausztria felé. A rendszer keretében nagyon sok ipari védő vámtétel igen lényeges — bár a nagyközönség előtt nem ismeretes — tényleges leszállításában következett be, anélkül, hogy a fogyasztás ennek előnyét látta volna. Olaszországgal már január 1-től az új alapon létrejött gazdasági egyezmény volt érvényben s ezt az egyezményt tartották fenn kevés változtatással az idei júniusi tárgyalásokon az 1938/39. gazdasági évre is. A forgalom, mint már említettük, nem alakult kedvezően Itáliával. Még 1937-ben mutatkoztak az abesszíniai háború hatásai s az első tizenegy hónapban 27 millió pengő behozatal mellett 67 millió pengő kivitelt értünk el. 1938 ugyanazon időszakában a behozatal 22 millió pengőre, a kivitel 41 millióra s a kiviteli felesleg 40 millióról 20 millióra csökkent, úgyhogy lényegesen megcsappantak líraköveteléseink is, amelyek a közelmúltban bőségesen álltak rendelkezésre. Az árucsere- és fizetési egyezmények egész sorát hozta létre az a szakadatlan és fáradságos részletmunka, amely növekvő terjedelmben tartott az idén is az illetékes hivatalokban, a kereskedelemügyi, ipari és külügyminisztériumban, Külkereskedelmi Hivatalban és így tovább. Belgiummal 1938 február 12-én, Finnországgal augusztus 15-én, Lengyelországgal május 30-án, Norvégiával február 23-án, Svájccal július 23-án kötöttünk ilyen egyezményt. Franciaországgal a forgalom az 1938. évben annak az árucsere- és fizetési egyezménynek alapján bonyolódott le, melyet a két kormány 1937 december 21-én írt alá. Az év folyamán Franciaország koncedálta Magyarországnak a parcellánáruk kedvezményes vámtételeit, Magyarország pedig különböző selyemszövetekre adott Franciaországnak vámkedvezményt. A szomszédos államok közül Romániával a forgalom és a fizetés lebonyolításában állandóan kisebb-nagyobb nehézségek mutatkoznak. Jugoszláviával változatlanul fennáll az 1936 decemberében kötött s 1937 január 1-én életbe lépett árucsere- és fizetési egyezmény; érvényességét az elmúlt év végén jegyzékváltás útján félévre meghosszabbították. A gazdasági atmoszféra a két állam között állandóan javuló s az előző évekhez képest a közszállítások terén is jobban érvényesül már a gyáripar. A kép teljessége kedvéért meg kell említenünk, hogy az árucseregyezmények és fizetési megállapodások hosszú során kívül egy valóságos kereskedelmi szerződést is kötöttünk, mégpedig Argentínával, az 1937. év végén, így most már az egyik legfontosabb délamerikai állammal is szerződéses viszonyba kerültünk, kölcsönös, legnagyobb kedvezmény elve alapján. Lengyel Géza 1. szám.