Magyar Gyáripar, 1944 (35. évfolyam, 1-8. szám)
1944-01-20 / 1. szám
1. szám magyar gyáripar . A harmadik ellenvetés az, hogy ez a fejlődés a kollektivizálódás, irányába visz bennünket. Nem is lehet tagadni, hogy kiüsd ismérvei és jelensége szeriit ez a fejlődés tényleg valami rokonságot tart a kollektivizálódással. Akik azonban nem hatolnak mélyére esnnek a megállapításnak, azok elfelejtik azt, hogy egy pénzintézet, akár takarékpénztár, akár bank, tulajdonképpen keret, amelyen belül a részvényeseken és — amennyiben betétüzlettel foglalkozó pénzintézetről van szó — a betétesekein keresztül sok-sok egyes érdek, sok-sok egyéni érdek érvényesül. Tíz évvel ezelőtt tettek közzé egy statisztikai felvételt arról, hogy a betétüzlettel foglalkozó pénzintézeteknél mi a kisültetek aránya. Kiderült, hogy nálunk a betétek 60%-a száz pengőnél, 80%-a pedig ezer pengőnél kisebb betét. De ha a kollektivizálódásról van szó, ezt a változást ellensúlyozza az, hogy a mezőgazdasági vagyon mindenütt a világon különféle földreformok révén, de ezektől függetlenül is a szétbomlás, az apró részekre bomlás irányát mutatja, új gazdasági egyedek keletkezését. De még ha ezek az aggályok helytállóak volnának is, akkor is tudomásul kell vennünk azt a tényt, hogy a termelési és hitelszervezet között az utolsó száz évben, kialakult viszony nélkül nem lehetett volna megteremtetni annak a fejlődésnek feltételeit, amely létrehozta az egész világon a meglévő ipari szervezetet. Nem lehetett volna biztosítani annak a fejlődésnek feltételeit, amely százmilliós tömegek életszínvonalát a jólét eddig nem ismert mértékére és fokára emelte. S itt nemcsak a fokozati különbség játszik nagy szerepet, hanem a népesség hihetetlen megszaporodása is. Európa népessége az elmúlt száz év ■alaJtt 100 millióról 460 millióra emelkedett. Tehát a tömegek megnőttek, nemcsak abszolút számokban s nemcsak az igények emelkedtek, hanem az átlagos életkor megnövekedése révén megnőtt az az időtartam is, amelyen keresztül ezekről a tömegekről gondoskodni kell. Ez a mögöttünk álló száz esztendő több emberről jobban és hosszabb időm át gondoskodott, mint minden korábbi időszak. Nézzünk végig nálunk a fejlődésen. A reformkor fellángolása, a Széchenyi és Kossuth-féle törekvések, a Fáy András által képviselt törekvéseik megindították az iparosodási folyamatot, amely a szabadságharc kitöréséig körülbelül 50 új iparvállalat és két jelentős pénzintézet létesítésére vezetett. Ezután következett az abszolutizmus, amelynek 18—20 esztendeje alatt szinte az egész fejlődés megállt. Az országban nagy tőkefeleslegek gyűltek össze, de ezeket a tőkefeleslegeket nem használták fel ennek a korábban megindult fejlődési folyamatnak támogatására. Erre az időre esik viszont az a kezdeményezés, amely a Rimamurány Salgótarrjáni Vasmű, tehát az ország egyik legjelentékenyebb vállalata mai kerekeinek kialakulásához vezetett. Erre az időre, az abszolutizmus éveire esik továbbá a malomipari fejlődés megindítása az Első Budapesti Gőzmalom létesítésével. Aztán jött a kiegyezés. Utána az első évek inkább bankalapításoknak kedveztek. Az országban a bankok egész sora létesült, köztük a Magyar Általános Hitelbank. Ezekben azévekben kezdik meg a magyar cukoripar és malomipar fejlődésének azt a megszervezését, amely a már ismert eredményekhez vezetett. De rövidesen, néhány év múlva válság tört ki, amely a fejlődési folyamatait ismét megállapította. Jellemző azután az a húsz év, amely 1880. és 1900. közé esik. Ennek a húsz évnek második felében az ország életében bizonyos szociális feszültség jelentkezik. Agrárszocialista, megmozdulások jelenségei mutatkoznak különösen az Alföldön. A kivándorlás egyre komolyabbá válik. Vannak társadalmi megmozdulások, amelyek nyugtalanítóknak látszanak s amelyeket az akkori kortársak a millenniumi ünnepségek kábulatában talán, nem észleltek és nem mérlegeltek eléggé. Erre a húsz esztendőre azonban már 250 új ipari alapítás esik. A magyar törvényhozás iparfejlesztési törvényekért szavaz meg s elfogad egy olyan törvényes rendelkezést,amely maigyon jellemzően juttatja kifejezésre a hitelszervezet és az ipari termelési egymáshoz való viszonyát. Az 1890:XIV. tc. ugyanis különleges adó- és illetékkedvezményeikben részesíti azokat a bankokat, amelyek az iparfejlesztésre hajlandóságért mutatnak. Azután jött az 1907. évi iparfejlesztési törvény, az azt követő fellendülés, a világháborús nagy cezúra, a trianoni összeomlás és elérkeztünk az első világháború utáni helyzethez, az önálló vámtarifa megszavazásához és létesüléséhez. Az önálló magyar vámtarifa védelme alatt példátlan arányú iparfejlődés indult meg az országban. Ennek a fejlődésnek eredményeképpen ez időszerint kereken 5000 gyári jellegű iparvállalat van, amiből 1400 részvénytársasági formában működik. Ezt más fejlődést végigkíséri a magyar hitelszervezet legmesszebbi lepő érdeklődése és részvétele, nemcsak 1924-től, hanem már korábbi időtől kezdve is. Az új magyar vámtarifa életbeléptetése után azonban az iparvállalatok részben önállóan is meg tudták alapozni a maguk egzisztenciáját. A részvénytársasági formában működő iparvállalatok saját tőkéje az 1940—41-es adatokat véve alapul 3500 millió pengő. Ebből 1000 millió pengő esik azokra a más vállalatokra, amelyek a magyar hitelszervezettel valaminő kapcsolatban vannak, akár részesedés útján, akár hitelviszonytthatni Ezekben az iparvállalatokban 3000 millió pengő idegen tőke dolgozik , ebből a 3000 millió pengőből 2000 milliót a hitelszervezetek bocsátanak rendelkezésre a hiteleik ismert alakjában. Ez a mai helyzet, de tisztában vagyunk valamennyien azzal, hogy a háború befejezése és a háború utáni viszonyok új feladatok elé állítják a termelést és a hitelszervezetet egyformán. Az iparügyi miniszteri úr költségvetési beszédében az iparnak azt a tőkeszükségletét, amely a háború után jelentkezni fog, azért, mert a háború során gyorsabb elhasználódásnak kitett gépi felszerelést és berendezést fel kell újítani, a béke céljait szolgáló termelésre kell átállítani, korszerűsíteni kell, 500 millió pengőre teszi, természetesen nem, a mostani, hanem a■ háború kitörését megelőző pengő értékét véve alapul. Lesz azonban egyéb szükséglet is. A részvénytársasági formában dolgozó iparvállalatok forgótőkéje 1600—1700 millió pengő. Ennek a forgótőkének egy részét, mégpedig nem is jelentéktelen részét — sajnos — a háborús viszonyok elsőre