Magyar Kelmefestő Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-07 / 1. szám

1912 január 7. MAGYAR KELMEFESTŐ ÚJSÁG gény embereknek összes gyarlóságaiért pedig a bér­kocsitulajdonosok voltak okolandók, s a felelősség őket terhelte; persze ezt a tájékozatlan közönség nem tudta. És mostan amikor a taxaméter szerint egye­nesen a bárkocsitulajdonosok húzzák a fuvardíjjat, most sem akarnak segédeiknek fizetni, hanem azt kívánják, hogy a borravalóból éljenek meg. Kérik tehát a nagy­közönséget és a sajtót, hogy támogassa nehéz harcukban, megélhetésük biztosításának becsü­letes törekvésében, mert kívánságaik teljesülése tisz­tességes közlekedési viszonyokat, bukásuk ellenben Budapest közlekedésügyének olyan botrányát fogja előidézni, hogy a fővárosunkról úgy fog írni és beszélni az idevetődő idegen, mint a félbarbár Balkánról szokás. A bérkocsissegédek kérelmére közöljük ezen so­rokat, olvasóinkkal. A mérleghitelesítési törvény revíziója. A keres­kedelmi minisztériumban most dolgoznak a mérleg­­hitelesítési törvény revízióján. A revízióval a mérleg­hitelesítési törvény sokkal liberálisabb alakot fog ölteni, amennyiben a minisztérium terve szerint a hibahatárok szigorúságából lényeges engedmények fognak történni. Kereskedelmi mérlegünk passzivitása. A magyar statisztikai hivatal a múlt héten tette közzé az adatokat külső kereskedelmünkről november hónapban, valamint az év első tizenegy hónapjában, szembeállítva az 1910. évi megfelelő adatokkal. A végső eredmény az, hogy árumérlegünk a tizenegy hónap alatt összesen 292,5 millió koronával, Ausztriával szemben pedig 188 millió koronával passzív. A részletes adatok szerint behoza­talunk értéke az előző évi 1617,1 millió koronával szemben az 1911. év január és szeptember hónapjában 1.814.3 mil­lió koronát ért el s ebből 1.335.7 millió korona Ausztriából való behozatalunkra esik. Kivitelünk értéke az előző évi 1549.1 millió koronával szemben 1911. év első tizenegy hónapjában 1521.8 millió kor­­át tett, mely összeghez Ausz­tria 1147,7 millió koronával járult. Látjuk ezekből az ada­tokból, hogy míg behozatalunk 197,155.000 koronával na­gyobbodott, mely összegből 111,186.000 korona az Ausz­triából való behozatalra esik, addig kivitelünk 27,302.000 koronával csökkent, amely összegből 25.742.000 korona jut Ausztriára. A részletekről szólva, behozatalunk­ban legnagyobb értéket képviselnek most is a textilipar készgyártmányai. Ezen áruk behozatali értéke a január­novemberi hónapokban 446.3 millió koronát tett, amely összegben Ausztria 424.6 millió koronával részesedik. Legfontosabb kiviteli cikkeink ezúttal is a gabona­­nemüek és a liszt. Az utóbbiból január-novemberi kivi­telünk 223.6 millió koronát tett, amiből 210.8 millió korona értékű Ausztriába szállíttatott. Összes kivitelünk gabona-, lisztnemüekből, hüvelyesekből 535,5 millió koronát tett, 2­2 millióval maradván mögötte az 1910. évi január-novemberi kivitel értékének. A vágó- és igásállatok kivitele, az előző év első tizenegy hónap­jához képest, csökkent, s az előző évi 259,5 millió koronával szemben csak 191,9 millió korona értéket képviselt. A csökkenés a sertéskivitelnél 31.9 millió, az ökörkivitelnél 18.0 millió, a tehénkivitelnél 14.0 millió, a bikakivitelnél 246 ezer koronát tett. Emel­kedés: 3.2 millió korona, csak a lókivitelnél mutatkozott. Földbeásott póznák újszerű megóvása. Te­legráf és más hasonló póznák földbe ásott végét úgy óvják meg a korai rothadástól, hogy különféle eljá­rások szerint impregnálják őket. Két budapesti magán­hivatalnok a megóvás ilyetén módjával nincsen meg­elégedve. Ők nem a póznát, hanem a földet kívánják impregnálni. Eljárásuk abban állna, hogy a farészekkel szomszédos földet vízzel ki nem lúgozható vagy oly szerrel telítik, melyet az eső vagy a talajvíz a földből egyhamar ki nem moshat. Ezáltal a földben meg­szűnnek azok a feltételek, amelyek a rothadást előidéző organizmusok életére szükségesek. A pózna körül a földet kb. 20 cm. vastagságban kiemeljük s a kiemelt földet konzerváló szerrel pl nyers petróleummal telitjük, ami által a föld paraziták tenyésztésére alkalmatlanná válik. Az eljárást egy-két évi időközben meg kell ismételni. A fatárgyakat kö­rülvevő földréteg tömöttségének fokozására a kon­zerváló szerrel kevert földből csőgyűrű vagy szegmens alakú formadarabot készíthetünk s ezeket helyezhetjük a fatárgy köré. Ilyenformán akarja a két magánhiva­talnok a póznákat impregnálni. (I. E. Ü.-ből.) A lakás befolyása a gyermekek fejlődésére. A gyermek fejlődésére a táplálkozás mellett legnagyobb befolyással bír a lakás. Ezt meg­erősítik újabban Dr. Gindes ezirányú kutatásai egy baku­i gyermekkórházban. Mint fejlődési korszakot azt az időt vették, amelyben a gyermek fogait kapja és járni kezd és mint rendes fejlődésű gyermeket azt vették, mely 7 hónapos korában fogzott és egy éves korában járt. Tudvalevőleg különböző betegségek és kedvezőtlen életviszonyok hátráltatják a fogzás és járás kezdetét. Hogy a táplálkozás hatását kicsatol­hassák, csak anyatejen nevelt gyermekekre voltak te­kintettel. Az eredmény az volt, hogy a jelenlegi lakás­­viszonyok mellett csak egyharmada a gyermekeknek fejlődött normálisan, két­harmada pedig, dacára, hogy anyatejen nőttek fel, a fejlődésben visszamaradt. A kimutatás szerint, a gyermekek annál rosszabbul fej­lődnek, minél több ember lakik egy szobában, ha pedig ezek száma 7-nél több, akkor a gyermekek i/­ része lassabban fejlődik. Azon esetekben, ahol minden egyénnek külön szobája van, nincs gyermek, melynél első évében nem állna be a fogzás; továbbá ama esetekben, ahol ketten laknak egy szobában, nem később, mint a második évben; míg ellenben ama gyermekeknél, kik kilenced magukkal vagy még többen laknak egy szobában, még a betöltött második évben sem állt be a fogzás. Bebizonyult, hogy a la­kások sűrűsége ugyanoly hátrányos befolyással van a járásra, mint a fogzásra. Ha elfogadjuk azt, hogy úgy a késői járás, mint a késői fogzás a fejlődő angolkór tünetei, akkor a fenti számok azt mutatják, hogy egy szoba lakosainak szaporodása a gyermekek egészségét veszélyezteti és hogy ezen az anyatejjel való táplál­kozás sem segít. Felfújható gummisámfa. A sámfák legnagyobb része fából készül s így tetemes súlyt képvisel. Ez főleg az utazóknak kellemetlen, akik kénytelenek a .

Next