Magyar Közélet, 1932 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1932-05-04 / 8-9. szám

14 MAGYAR KÖZÉLET Pesti »négerek,“ az irodalom kulijai Dumas-ék óta szinte közismert figurája az írók vi­lágának a „néger“. Négernek hívják azt a betűkulit, aki a népszerű, kiadóktól regényekért ostromolt író he­lyett írja utasításai szerint annak regényeit. Sok tréfa kering közszájon a párisi négerekről, a francia irodal­mi életnek ezekről a legtöbbször kedves slemiljeiről. Nagy a nemzetek gazdag irodalma megengedheti ma­gának ezt a lukszust és olyan kis nép írói, mint mi va­gyunk irigyen tekinthetnének a franciákra. Mert hisz itt csak panaszt hallani, hogy nem jut kenyér­re ele­gendő hely az írók számára, ahol alkotásaik nyilvános­sághoz juthatnának. Hogy gondolhatnának a magyar írók arra, hogy négert tartsanak. Pedig hát a magyar irodalom is hemzseg a nége­rektől, csakhogy amennyivel szegényebb a mi életünk a franciánál, annyival sivárabb, közönségesebb a pesti négerek helyzete és szerepe a párisiakénál. Nem, arra gondolni se lehet, hogy szám­bajöhető magyar író négerrel íratná meg regényét. Az azonban már gyakoribb eset, hogy gazdag, előkelő, hiú dilettán­sok tehetséges írókkal íratnak meg, „javíttatnak ki“ re­gényt, olykor színdarabot, amelyet aztán a maguk neve alatt jelentetnek meg, hozatnak színre. A pesti négerek munkája egészen más. Nálunk a fordítások özönében szinte alig lehet észrevenni a ma­gyar könyvet és ha a jeles magyar író nagyon gyakran hiába házal a kiadóknál regénye kéziratával, fordításra megbízást bőségesen kaphat. Annál is többet, mint amennyit el tud végezni. Ilyenkor aztán megkezdődik a fordító néger munkája. Az ülteti át magyar nyelvre a külföldi regényt, a jeles magyar író pedig csak a ne­vét adja ehez a munkához. Az erotikus regények divatja idején stílszerűen a legtöbb ilyen könyv címlapjára Új­helyi Nándor neve került, akiről köztudomású, hogy már egy évtizednyi Németországban való tartózkodás alatt még csak németül is alig tanult meg. De ha már a magyar írók nem tarthatnak négere­ket, gyakran megesik, hogy ők lesznek nem létező­ kül­földi írók négerei. Nálunk az a közhit, hogy a közön­ség jobban szereti a fordított regényeket, mint a ma­gyar írók műveit és ez az oka annak, hogy a fordított regényként megjelent könyvek jórésze magyar írók munkája, amelyek szerzőjeként kitalált idegenhangzású név szerepel, a tulajdonképeni írót pedig a legjobb esetben is csak fordítóként tüntetik fel a könyvön. A fórumon szereplő politikusok, közéleti nagysá­gok azonban annál több négert tartanak. Ezek írják soknak közülük nagyhatású beszédeiket, újságcikkeiket. És néhány kis ügyes törtetőnek is van négere. Kezdő, éhező írócskák hordják nekik a cikkeiket, ame­lyek aztán a törtetők neve alatt jelennek meg az elején kisebb szaklapokban, majd fokról-fokra másfelé is. Egyre több és­ előkelőbb helyen. A négerek két-három pengőt kapnak cikkenként, gazdáik húszat, harmincat, egyre többet, amíg csak valami előkelő pozícióba jut­tatja őket a négerek szorgalmas munkája és az ügy­essé­­gük. Valahogy így áll a néger-kérdés Budapesten. Mi már csak arra volnánk kíváncsiak, hogy milyen mulatsá­gos helyzetek alakulnának itt négerlázadás esetén. Hány ünnepi vezércikk maradna el és hány hatásosnak várt szónoklat csuklana szánalmas dadogásba! . . . Simándi Béla: Nincs szükség kényszerrendszabályokra a vidéki bankok fúziói ügyében A gazdasági depresszió elkerülhetetlenül és nagy mértékben kihat a pénzintézetek üzletmenetére is és a kedvezőtlen viszonyok súlyát elsősorban és leginkább a vidéki bankok érzik meg. Ez a helyzet ismét felvetette a vidéki bankok fúzióinak és koncentrációinak gondo­latát, és egyes körökben ismételten felmerültek olyan tervek, hogy a kormányzatnak kényszerrendszabályok alkalmazásával is rá kell szorítania a vidéki pénzintéze­teket a fuzionálásra. Illetékes helyen nyert információ­ink szerint ilyen erőszakos beavatkozásra semmi körül­mények között sem kerülhet a sor, annál kevésbbé, mi­vel az illetékes körök teljes mértékben tudatában van­nak annak, hogy az ilyen kényszerrendszabályok csak káros és súlyos­ megrázkódtatásaiknak tennék ki a hitel­életet. Másrészt pedig teljesen felesleges is az ilyen drasztikus eszközök alkalmazása, mivel a gazdasági élet parancsolta koncentrációk minden külső operatív be­avatkozás nélkül is létrejöttek. Ezt bizonyítja, hogy nem egész másfél esztendő alatt a vidéki bankok száma 455-ről 421-re csökkent, ami 7,5%-nak felel meg. A pénzügyi kormányzat és a Pénzintézeti Központ az egészséges bankegyesüléseket kedvezményekkel és ille­tékmentességgel igyekszik elősegíteni, azonban kényszer­társítások tervezése távol áll tőle. Hogy a magyar bankszakma általában egészségesnek mondható, és hogy a vidéki hitelszervek hálózatára a magyar gazdasági életnek elengedhetetlen szüksége van, azt fényesen bizonyítja az a tény is, hogy a pénzügyi világválság idején, amikor a legnagyobb fejlettségű ka­pitalista államokban, mint pl. Amerikában és Német­országban szinte napirenden voltak a felbecsülhetetlen megrázkódtatásokkal járó bankbukások, addig Magyar­­országon nem volt példa nagyobb jelentőségű bank­­krachra. Teljesen felesleges lenne tehát az állami be­avatkozás kiterjesztésével gátat vetni az egészséges fej­lődésnek és indokolatlan izgalmakat okozni. A Magyar Kereskedelmi Hitelbank — Schopper J. G. Rész­vénytársaság igazgatósága mai napon tartott mérlegmegállapító ülésén elh­atározta, hogy az 1931. üzletévre osztalékot nem fizet és a mérlegben kimutatott P. 16.386.50 nyereséget új számlára viszi át. A Magyar Pamutipar rt. 1931. évi üzletévének tiszta nyeresége 740.165 P. Osztalék 3.— P. Helyettes szerkesztő: BÁNYÁSZ KÁLMÁN. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: LUKÁTS ELEMÉR Segédszerkesztő: SZÁVA ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vili., Déry ucca 8. IV. 10. — Telefon: J. 349—23 és J. 369—35 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza.

Next