Magyar Közélet, 1932 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1932-05-04 / 8-9. szám

Mit tud a Piri? Igen, ha Piri nem is egyetemi képesítésű hölgy, de kétségtelenül tud. Jobban körülírandó a dolgot, azt mondhatnék: a „Piri mindent tud‘‘ címen színrekerült film — tud, bár úgy fényképezési, mint sok művészi szempontból is bőven van rajta kifogásolnivaló. Bizonyos, hogy a szépen nekilendült magyar filmgyártás egyik egészséges újabb állomását jelenti ez a darab. Nem megtorpanás, ami pedig az olyan sebességnél, amellyel a mi kereskedőink nekirugaszkodni szoktak, bizony gyakorta előfordult a múltban, hát még a jelenben, amikor rengeteg adottság-hiánnyal kell megküzdeni. Ennek a filmnek fő értékei Kabos Gyula és Angyal László. Hibás a rendezői erélytelenség, amely a kitűnő színészegyüttest, amelynél jobbat Hollywood sem tud produkálni, sokszor szabadjára engedi, amikoris a bosszantóan kirívó szertelenségeknek, éles túljátszásoknak néha egész sorozata következik. Legfőbb hibája a lencsetechnikai vezetés majdnem teljes csődje. Íme egy példa: a kivilágított budapesti képek felvonultatása. Szépek ezek a tájképek, ezek az élő képes levelezőlapok, de minden idegenforgalmi és hazafias buzgalom mellett sem illenek a film játékrend-keretébe és a művészi rovására mennek. Persze lehetett volna más megoldást is választani, hiszen a rendező érzékeltetni óhajtotta a pesti éjszakát amint elsuhan az autó ablakai előtt, száguldás fel a Várba, mindezt kitűnően lehetett volna stilizálni, ha a képet kissé mozgásba hozzák. De ezek a panorámák állanak és élettelenek — a film pergési nézőpontjaiból. Azután pedig az egyes jelenetek lezárási tempója néhol oktalanul gyors, néhol fájdalmasan lassú. Mindent, mindent felejtet azonban Kabos felülmúlhatatlan játéka, amelyért egyedül is érdemes volt ezt a filmet megcsinálni és amiért érdemes megnézni Ákos Erzsinek volt néhány elsőrangú gesztusa, aminthogy néha kifogástalant produkált Muráti Lili is, és — noha szerepe nem nyújt olyan lehetőségeket és nem olyan hálás, mint a Zilahydarabban — ismét annak a kivételes tehetségnek mutatkozott, ahogyan debütált. Soltész Annie, Turay Ida, Várady Lajos, Nagy György, Berend István olyan együttest alkotnak, melyet bármelyik színházunk megirigyelhetne. (—n .n.) MAGYAR KÖZÉLET Vajjon mire gondolt a szerző, amikor a „Lányok és fiúk“-at írta? Az intelligens, színházlátogató közönségből egy zsűrit kellene alakítani, amelytől megkérdezte az illusztris színpadi szerző egy- egy jelenet vagy párbeszéd után, mit gondol a zsűri, mi következik. Amit a zsűri gondol, azt ne írja meg a szerző. Mert mégis kellemetlen és — valljuk meg — egyhangú, ha a néző mindig halálos biztosan tudja, mi lesz a harmadik mondat és mi lesz a harmadik jelenet, és a harmadik mondat még a harmadik jelenet minden alkalommal tényleg halálos biztosan be is vág. Mindez pedig Halász Imre Lányok és fiúk c. darabjáról jut eszünkbe, melyet szombaton mutatott be a Művész Színház. A mai szerelem a tárgya ennek a 10 képnek, de ez a probléma szétfolyik a szerző ujjai közt és nem igen marad, amit a közönségnek megmutasson. Ha csak az nem, hogy a materiális helyzet következtében hogyan kényszerülnek a ,,feleségnek és nem szeretőnek“ született 24 éves lányok arra a vágányra, melyet a tiszta erkölcsű társadalom a „bűn útjának“ becéz. Viszont más lapra tartozik, hogy a gazdasági enyhítő körülmények nélkül, pusztán önmagában, miért lehetne bizonyos konzekvenciák becsületes levonását erkölcsi eltévelyedésnek nevezni. Tehát felesleges védeni és mentegetni valamit, ami nem szorul mentegetésre. És felesleges volt még valami. Ambrus Zoltán az Oblomov fordításához írt előszavában pontosan kifejti, miért művészi hiba, hogy Goncsarov megteremti Oblomov mellé a német strébert, aki mindenben pont az ellenkezője a főhősnek. Kár volt tehát Halász Imrének egymás ellenlábasaiként szembeállítani a „jó“ és a „rossz“ lányt. A Képzőművészeti Társulat tavaszi tárlata. Az a harc, amely két táborra szakította a Képzőművészeti Társulatot, és amelynek nagy patrt felverő bírósági tárgyalásait fokozott érdeklődéssel nézi nemcsak a közvetlenül érintett művészvilág, hanem a laikus nagyközönség is, mély és kétségtelenül igen hátrányos nyomokat hagyott a tavaszi tárlat anyagán és művészi értékén is. A kiállításra összehordott anyag jelentős része még a legigénytelenebb és legjóindulatúbb kritika mellett sem üti meg az említésreméltóság mértékét. Annál nagyobb örömmel kell szólnunk azokról a kevesekről, akik — dicséretükre legyen mondva — nem illenek be a tárlat összhangjába. Szüle Péter figurális kompozíciói, Neogrády László, Szokolyibárd, Udvary Pál, Kern Andor portréi, Antal Károly gipsze, Törzsök János női márvány mellszobra, Lux Elek terakottái, továbbá Szivetty és Janszky épülettervei komoly művészi produkció termékei. ( V—v) A szülők tízezrei teljesen tájékozatlanok, hogy gyermeküket melyik internátusba, milyen tanintézetbe, milyen pályára adják? A most megjelentInternátusok — Tanintézetek Tájékoztató Címtára” ebből a szempontból nélkülözhetetlen és rendkívül nagy szolgálatot tesz a szülőknek. Az ügyesen és áttekinthetően összeállított címtár-tájékoztatót válaszbélyeg beküldése ellenében ingyen és bérmentve küldi meg Erdős József hirdetési irodája, Budapest, VI., Teréz körút 35. 13 A Pantheonnál nem kapnak díjat a nyertesek, de regényeik esetleg eltűnnek Múlt számunkban cikket közöltünk azokról a súlyos visszásságokról, melyek a Pantheon könyvkiadóvállalat Mikszáth Kálmán díjával kapcsolatban kínos meglepetésekre adott alkalmat. Cikkünk nagy feltűnést keltett és újabb panaszok érkeztek hozzánk arról a működésről, melyet a jeles cég kifejt. Ebből a csokorból csupán két szálat kívánunk itt a nyilvánosságnak átnyújtani. Kálmán László, az ismert nevű, fiatal író szintén pályázott a Mikszáth-díjra Odaliszk című regényével. A pályadíj odaítélése után át akarta venni kéziratát, ekkor azonban kisült, hogy a regény szőrén-szálán eltűnt. Szerencsére Kálmán Lászlónak volt egy majdnem teljes másodpéldánya, úgyhogy csupán egy-két fejezetet kellett újból megírnia. Földes Jolán pedig, a pályázat idei nyertese pedig még mindig nem tudott hozzájutni az 1500 pengős pályadíjhoz, ami persze nem gátolja meg a Pantheont abban, hogy a könyvre ne tegye rá a szalagot az ismert szöveggel. Az 1932. évi Mikszáth Kálmán díjjal díjazott regény, Holzerék megegyeztek hitelezőikkel. Mint ismeretes, a Holzer Simon cég mintegy esztendővel ezelőtt fizetésképtelenséget jelentett be. Azóta folytak a hitelezőkkel a tárgyalások, melyek azonban többízben megszakadtak. Hoszszú huzavona után most végre mégis sikerült a megegyezés 40%-os kvóta alapján. Örömmel regisztráljuk ezt a tényt, amely biztosítja, hogy ez a fogalommá vált, régi, előkelő pesti cég tovább prosperáljon.